Is this reality?! (BTS/Jimin ff.) /BEFEJEZETT/

현실25현실

A bangtan, az anyukám és az orvos még beszélgettek egy ideig. Nem hallottam semmit és egyre jobban furdalt a kíváncsiság, hogy miről van szó.

Nem mutattam ki, de belül össze voltam törve. Nem hallom a hangokat, se a ritmusokat és a zenéket sem. Ez annyira... Fájdalmas. Mintha elvették volna a lábam vagy valamelyik testrészem. Addig gondolkodtam míg észre nem vettem, hogy mindenki kiment a szobából csak Jimin nem. Őszintén? Haragudtam rá. Igaz, nem ő volt a baleset okozósa. Nem is azért... Hanem a velem való bánásmódjával. Önfejű és mindig csak magára gondol. Nem érdekli mások érzései se a tettei, csak saját magával törődik.
Leült mellém és kedvesen rám mosolygott. Kislányos zavaromban elpirultam, de hamar észbekaptam és a földet pásztáztam szememmel. Nem fogok egy mosoly miatt neki megbocsájtani. Éreztem, hogy mellettem mocorog, majd a fejemhez nyúlt. A balesetnél bevertem a fejem, és most Ő levette a kötést róla. Most mit mondjak neki? Ja, semmit... Ezen nem kell izguljak. Felé néztem és egy másik gézt hozott. Vissza ült mellém és elkezdte a fejem felé nyomni, de megfogtam a kacsóját és az ágyra nyomtam. Értetlenül rám nézett, mire kikaptam a gézt a kezéből és magam felkötöttem, majd hátat fordítva neki lefeküdtem az ágyra. Egyedül szeretnék lenni, de ezt vele nem tudtam közölni, így csak remélykedtem, hogy a jeleimből kiveszi. Egy ideig még mögöttem ült, de alig 10 perc múlva elhagyta a szobát.

Nem egyszerű számomra ez a helyzet. Nem szeretem a kétszínű embereket, mégis miért kéne megbocsájtanom neki? Nem tett értem semmit és én ennyiben is szeretném hagyni. Biztos hiányzik neki a szerelme, de ha Ő így akarja akkor élete végéig legyen ebben a magányos tudatban. Lassan egyre több nedvesség áztatta arcomat. Nem csak ez a sok szerelmi bárnat miatt. Hanem, hogy nem tudom az érzéseimet követni. Lehet velem van a baj, vagy csak tényleg ennyire tudatlan lennék, de az életem egyik legnehezebb szakaszán túllépni a legnehezebb dolog. Mi van, ha nem hallok többé? Anyukám tartana el a fiúk managerével, miközben évente egyre több macskával osztom meg a szobám? Aish... Lehetetlen. Vagyis nem tudnék így élni. Teljesen pocsékba menne minden munkám és tehetségem amivel együtt éltem eddig. Nekem csak egy barátra lenne szükségem. Aki a véksőkig támogat és elfogad olyannak aki vagyok, vagy lettem. És a legrosszabb, mindenről én tehetek. Ha gyerekes módon nem hallgatóztam volna akkor, most nem itt feküdnék. Vagy jobb, ha az igazsággal élek együtt, hogy Park Jimin már nem olyan srác lesz, mint ahogy megismertem? Mégis kivel osszam meg a bánataim, a gondolataim, ha nem hallok? Hogy fejezzem ki magam tánccal, ha nem hallom a zenét, és hogy énekeljek, ha nem hallom a hangom. Sok a "ha". És, ha ez nem változik lassan bele rokkanok.

Felültem zsebkendőt keresve, mire megláttam, hogy a telefonom felvillant. Ez mióta van itt? Felnyitottam és Jimin üzenetét olvastam el, melyet most küldött

Jimin: Köszönd meg anyukádnak , hogy kifizette neked a műtétet és a gépet, ami segítségével több az esély, hogy hallani fogsz.

Anyukám? Honnan lenne ennyi pénze? Mégis, hogy...
Először nem is ez a lényeg, hanem az, hogy lehet fogok hallani? Ez... Isten meghallotta a gondolataim? A szemeimből csak úgy áradtak a könnycseppek, de nem is azért mert szomorú voltam. Éppen ellenkezőleg! Ezek öröm könnyek voltak. Hogyan fogom ezt meghálálni neki? Ismét élhetnék?

____________________________________

Boldog új évet nektek! Tegyetek meg mindent, hogy 2020 számotokra ismét egy felejthetetlen év legyen. Én megfogadtam, hogy idén megpróbálok minél többet tenni azért, hogy a srácok túrnézzanak az országunkban.