Is this reality?! (BTS/Jimin ff.) /BEFEJEZETT/

현실20현실

°Jimin szemszögéből °

-Rólam?-szólalt meg ismét, de várjunk csak! Olyan ismerős ez a hang. Ez... Vagyis Ő... Megfordultam és...

-Lara, te meg mit keresel itt?-döbbentem le.

-Ji...Jimin, én... Sajnálom...-hajtotta le a fejét. Értetlenül néztem körbe aztán ismét rá, de amikor leesett... A pumpa felment bennem.

-TAKARODJ INNEN!-nem hittem volna, hogy ilyen reakciót vált ki belőlem ez a, számomra, kényes dolog...

-Jimin...-lettek könnyesek a szemei, de én "türelmesen" vártam mondanivalóját.
-Szeretném, ha haza jönnél és tudnánk beszélni... Biztos könnyebb lenne neked!-préselte össze ajkait miközben kezét morzsolta.

-Honnan tudnád, hogy nekem mi a jó? HONNAN TUDNÁL RÓLAM BÁRMIT IS? NEM AKAROM AZT HALLGATNI, HOGY ELVESZTETTEM! HAGYJATOK!-köptem felé a szavakat. Aztán rájöttem. Belenéztem Lara szemébe amiben csillogott a könny. Undoritó vagyok. Mindenkit csak bántok. Azért kiabálok szegény lánnyal, mert félek... Félek, hogy mik fognak ezek után történni, hogy hogyan fogom ezt feldolgozni és hogy fogom én ezt túlélni... Be kell valljam szemét vagyok... Csak is magamra gondoltam és elszöktem miközben nekem itt lennének a srácok akik a kezdetektől támogattak engem és segítettek a problémáimat megoldani... És itt van még Lara, az első nő az életemben aki megmutatta milyen érzés a szerelem és a vele járó pofonok is... Meg kéne nekik köszönnöm, de gyáva vagyok...

-Még...-léptem egyet közelebb a síró lányhoz.
-Nincs késő!-mondtuk ki meglepően egyszerre.
-Szeretnék változni,-gurult le egy könnycsepp az arcomon.
-És szeretnék kigyógyulni ebből!-töröltem meg az arcom amit már a sós könnyek árasztottak el.

-Segíthetek...-törölte meg ő is az arcát. Akkor nem kellett semmi más, csak egy ölelés. Olyan jól esett, mintha egy kő zuhant volna le a mellkasomról. Kissé felszabadultabbnak éreztem magam a szürke taszító láncaimból. Úgy éreztem van remény. Persze Suzyt nem lehet feltámasztani, se helyettesíteni, de javítani hogy nem depresszióba esek miatta, hanem felszabadultabb leszek, azon igen. Biztos Ő is ezt akarná, hogy boldogan emlékezzek vissza rá és mosolyogva éljem ki az életem további nehéz szakaszait.

-Segítünk mi is!-hallottam meg Jin hangját. Felemeltem kissé a fejem, majd megláttam a bandát. Halvány mosoly szegeződött orcámra amikor csoportosan jöttek és megöleltek..

-Köszönöm, hogy itt vagytok nekem!-hunytam le szemem.

ㅡㅡㅡㅡㅡㅡㅡㅡㅡㅡㅡㅡㅡ

Naaaa ne kövezzetek meg pls :( lehet sokára jött és ez egy rövid töltelék rész, de fel kellett osztanom a sztorit mert képzeljétek MINDJÁRT VÉGE¡!¡!¡
Ez durva neeeeem? °0°

Na mindegy köszi, hogy elolvastad! <3 I purple U