Is this reality?! (BTS/Jimin ff.) /BEFEJEZETT/

끝51끝

°Jungkook szemszögéből°

-Na, milyen filmet nézzünk?-huppantam le a kanapéjára, miközben a CD-ket válogatta.

-Marvel-t fogunk nézni!-emelte fel a zöld műanyagba borított lemezt.

-Király vagy!-adtam egy puszit fejére, amint leült mellém. Elindította a filmet, én pedig át karoltam vállánál, majd közelebb húztam magamhoz. Teste megremegett, min annyira meglepődtem... Miért? Most csinálni akarja, vagy ennyire fázik? Az lehetetlen... Itt bent 30 fok van minimum... Akkor...
Ránéztem szemem sarkából. Mik ezek a testi jelek? Ujjait birizgálta, mégcsak a filmet sem nézte. Nem akartam szólni neki, hátha csak fáradt? Ooo! Miért nem mondta? Akkor inkább aludhatnánk! Rám fér a pihenés.
-Akarsz inkább aludni?-nyomtam puszit arcára is. Felemelte a fejét, de nem tartotta velem a szemkontaktust. Kinyitotta a száját, de nem beszélt, hanem habogott.
-Mi a baj? Beteg vagy?-fogtam meg két kezét, s lehajoltam arcáig, így biztosan rám figyel. Ajkába harapott, aztán lehajtotta a fejét. Leállította a filmet... Mi történik itt?

-Kook...-nyelt egy nagyot. Szemei könnybe lábadtak, elengedve a kezemet hátrébb ült. Arca szomorú lett, meggyötörten túrt hajába.
-Én... Jungkook én...-folyamatosan csuklott meg hangja, így nem tudta folytatni. Nekem viszonont kezdett fogyni a türelmem. Nem azért, mert nem akartam végig hallgatni. Inkább rosszul esett ahogy láttam bőgni. Tán mi ilyen nehéz? Mi az ami ilyen dolgokat tesz ezzel a gyönyörű nővel előttem? Kapcsolatunk az elmúlt hetekben kezdett el virágozni. Több estét töltöttem itt, mint Jimin Laránál. Bár nem szórakozgattunk, csupán bepótoltuk a randiajainkat ebben a kis házában. Boldog voltam tőle, úgy éreztem minden rendben ez már egy új dobogó. Ez már az arany időszak, ahol mindenkinek minden megfelel, ahol az emberek a kicsinek is örülnek, ahol együtt vagyunk, ahol szeretjük egymást. Az agyam kavargott és egyre több kérdést vetett fel magamban, mint inkább kimondtam volna. Meghalt valakije? Vagy kirúgták? Esetleg nincs pénze? Vagy... Terhes? Ha terhes akkor... Azért ilyen szomorú, mert fél? Biztosan!

-Mond! Bármi is az, megoldjuk EGYÜTT!-térdeltem felé és mosolyogva öleltem át. Rájöttem, márcsak tőle akarom hallani ezt a csodás dolgot.

-Jungkook én megcsaltalak...-szipogott és pólómba markolt. Az idő megállt körülöttem és egy másik világba csöppentem. Hirtelen leestem a dobogóról, egyenesen a mélyvízbe. Testem nem mozdult. Akartam még. Akartam Őt szeretni és akartam, hogy ez csak egy rossz vicc legyen. Hazugságban akartam élni hirtelen. Egy másik világban, ahol kiúszhatok és a díjjamat mutogathatom. Mert a Főnyereményem Ő volt. Észrevétlenül folytak patakokban a könnyeim. Nem tudtam felfogni, de a legnagyobb baj, hogy nem is akartam. Szorosabban öleltem magamhoz. "MOND HOGY HAZUDSZ! KÉRLEK SZERESS ÚJRA! MOND HOGY: EZ NEM A VALÓSÁG! MOND, HOGY NEM HIÁBA TARTOTTUNK ITT! MOND A HAZUG SZAVAKAT! KÉRLEK SZERESS!"-ezek a szavak üvöltöttek a fejemben.

-MOND KI ÚJRA!-üvöltöttem torkom szakattából, s ruhájába markoltam.

-Sajnálom...-remegett meg halk hangja. Méghogy szerelem? Tud egyáltalán az ember úgy szeretni, ahogy a másik? Tudja egyáltalán érzéseit viszonozni? Vagy minden ember álca? És csak nyelni, és nyelni kell?
Ereim megfeszültek és felálltam a kanapéról. Undorító. Undorító ez az egész. Én hittem és szerettem. Másoknak ez játék. Az élet egy játék számukra, egy kockázatos dolog, mit bármikor elveszthetnek. Nem gondolnak bele, hogy egy felépített valóságban élünk. Ha elvesztik a játékot... A game over után újra a play-gombra nyomnak. Újra kezdik, mintha misem történt volna. Ezzel eltaposva bajtársát, ki kitartóan küzdött a győzelemért. Elengedi és újra-, majd újra tönkreteszi a pályát.

-Takarodj ki!-töröltem meg arcom. Kezeim ökölbe szorítottam, dühöm miatt.

-E...ez az én házam...-suttogva magyarázta. Nekem nem kellett több. Ki indultam és felvettem a dzsekim. A bejárati ajtó melletti polcra néztem, hol telefonunk várt. Elvettem az enyémet, viszont amint elemeltem, az övé felvillant.

Értesítések:
Bang Channie❤: Elmondtad neki?

Dühöm átvette az irányítást, majd felvéve a cipőm céltudatosan indultam meg Stray Kids dorom felé. Mióta Krystal idol fittness termet biztosított a jóvoltamból, boldogabb volt. Azt hittem a munkája miatt, viszont ezek szerint nem...

Szóval így végződött az én "csodásnak" hitt napom. Amint oda értem, érzelmi skálám erősen pirosra váltott. Megláttam azt a kibaszottul undorító srácot. A fejem elvesztettem és a rendőrségen kötöttünk ki.
Csak az érzelmek, s tettek forogtak az agyamban. Nem figyeltem semmire. Teljesen a másik világomba csöppentem és a végtelen vízből próbáltam kiúszni, de nem találtam a tetejét. Nem kaptam levegőt. Ebből is egy ember szakított ki.

-Mi történt?-szorított erősen karomra Lara. Ő a valós életembe tartozott. És ez megfojtott. Aggódott és őszinte volt. Hirtelen irigykedni kezdtem Jimin hyungomra. Aztán eszembe jutott Suzy... Ő is megjárta a poklok poklát, míg rá nem talált az igazira. Nekem sikerülni fog újra?

-Mi történt volna? Megcsalt az a k*rva!-forgattam meg a szemem, nehogy sírni kezdjek. A mögöttem lévő testőr megemelt és bilincsemre nyúlt. Ez vagyok én? Kétlem, hogy ezt érdemeljem. Hogy bilincsbe zárjanak más játéka miatt. Én vesszek oda még Ő új karaktert vált. Viszont én a régi akartam maradni és kiszállni a játékból és kiúszni a vízből.
-Lara!-mordultam felé, mitől kissé megijedt.
-Ha mersz vele találkozni. Akár egyszer is. Nem leszel az életem része és elintézem, hogy kirúgjanak!-muszáj voltam befenyíteni. Így legalább nem eshet csapdába. Meg akartam védeni az embereket körülöttem. Azokat a személyeket akik szeretnek engem. Őszintén.

Mert, ha az élet nem őszinte. Akkor neked kell azzá tenned. De az egy nehéz valóság, hol kénytelen leszek tovább élni. Ha ki akarok úszni...

Remélem tetszett a rész, vagy épp ellenkezőleg. Azért írjatok ám véleményt ❤❤💜