Is this reality?! (BTS/Jimin ff.) /BEFEJEZETT/

끝56끝

-Sziasztok srácok!-integettünk nekik, mikor a repülőgéphez mentünk.
-Már most hiányoznak!-nevetve néztem Jiminre, ki csak pislogott a maszkja és sapkája mögül.

Mivel alig 4 órát aludtunk, így Chim mellettem szunyált a tök átlagos repülőn. Meglepődtem, mivel vétózta mindenáron, nehogy a magán géppel menjünk. Utóbb kiderült neki ez mennyit jelent. Pedig ez csak egy átlagos repülőgép. Ha Ő boldog így akkor Én is. Vállamra hajtva fejét szuszogott tovább, míg én Jessel irogattam. Már a korházban van, ugyanis bármikor jöhet a baba. Ezért kért meg, ugyan siessünk erre a kontinensre, mert ha hív akkor nekünk szaladni kell, ezt pedig egy gépen repülve nem tudnánk kivitelezni. Igaz, az orvosok szerint még egy hét van hátra, de mi biztosra mentünk. Párommal megbeszéltük, miként elmegyünk egy boltba és nézünk a kis lurkónak valami játékot vagy ruhát. Lehet jobban izgultam, akárcsak Jessica... Ezért nem tudtam aludni.
Jimin álmában megfogta a kezem. Gondolom érezni akarta közelségem, s érintésem. Ez tényleg aranyos. Barátnőm lelépett, ezért nekem is más elfoglaltságot kellett találjak. Elkezdtem könyvet olvasni, de egy idő után bealudtam én is. Kómás fejjel keltünk mind ketten a jelzésre, miképp leszállás következett. Hmm... Sokan beszélnek ilyenkor a repülőn való utazásról. Valóban értékelem a csodás kilátást-persze, ha nem este lett volna és vak sötét- mert ez egy tényleg gyönyörű dolog, bár már túlságosan hozzá szoktam.

Jimin édesen nézett körbe, amint leszálltunk. A cuccainkat viszont át kellett venni sürgősen, eszerint nem bámészkodhatott sokáig. Miután mindenünk biztonságosan átvettük, el kellett mennie mosdóba.

-Laraaa! Kísérj el!-pattogott, akár egy kisgyerek.

-Férfi vagy, most miért kéne? veled menjek?-nevettem kínosan.

-Már sötétedik és mi van, ha elrabolnak? Nem tudok angolul! Nem mellesleg mindjárt bepisilek!-nyavajgott kiskutya szemekkel. Szóval el kellett kísérjem a férfi mosdóig... Esküszöm rosszabb volt mint egy lány. Gondolataimra felnevettem, mire a körülöttem lévő emberek rám néztek. Nem! Nem vagyok skizofrén...
A részletekről még annyit, hogy az utazás közben online béreltem autót, mivel a taxi túl közvetlen volt számunkra, s nekünk is kényelmesebb. A szállásunk pedig a kis kuckónk volt, ami az anyukámé. Mielőtt koreába költöztünk vette meg, hogy hasznát vegyünk, ha vissza akarunk jönni. Nem volt egy luxus villa mégis otthonos volt. Legalábbis reméltem, Jimin is így gondolja majd. Azért nem vagyok pénzen élő nekem is vannak határaim... A GPS segített ki minket, hogy oda találjunk.
Szerelmem álmosan pislákolva vezetett arra amerre navigáltak, bár ezt nem értettem, hisz az egész utat végig aludta... Minden esetre oda értünk éppen és biztonságban. A legfontosabb pedig, hogy a vesénk sem tűnt el!

-Wow! Ez olyan pici mint te!-viccelődött, ahogy belépkedett.

-Ne cukkolj! Te sem vagy olyan magas!-tettem le kofferjaimat a földre.
-De érezd magad otthon!-csaptam a combomra. Körbevezettem, mármint az előszoba után egy kis nappali, ahol volt egy ebédlőasztal, így egybevonva az étkezővel. Bal oldalra a barna faajtó mögött a konyha található. Vele szemben 2 fehér ajtó volt, hol a hálószobák nyíltak, azonban a szobák külön fürdővel rendelkeztek, de a bal oldali hálóból nyílt egy terasz, ott pedig egy kávézó asztal és egy kis jacuzzi. Szerelmemnek persze nem volt kérdés melyikben aludjunk. Az összhatás fehér és ezüst társult a bézzsel, így kicsit elegánsabb hatást keltett.

A bőröndöket bevittük, de enni akartunk, később pedig tisztálkodni. Mivel itt nem volt semmi, csak tartós koncervek, így a hozott zacskós tésztalevest kellett megegyük. Muszáj, holnap bevásároljuk... Jimin elment fürdeni, addig megágyaztam és elő akartam készíteni a pizsamám, de nem találtam sehol a sok gönc között. Tárcsáztam Hobi számát, mivel 15 óra külömbség van itt, ezért náluk dél volt kb.