Is this reality?! (BTS/Jimin ff.) /BEFEJEZETT/

끝63끝

Az összes koncertjüket végig nézhettem, pontosabban csak szakmai szemmel... Elhihetitek örültem volna, ha én is a bombokat csapkodva visíthatnék minden zenén és énekeltem volna az A.R.M.Y time-nál az MV-kre, de a tánc tanárjuk vagyok. Szakmai szemmel figyelnem kellett Őket és minden hibájukat megjegyezzem, mi az amit legközelebb nem téveszthetnek. Ez még az én szemszögemből is úgy hangzott, mint aki szörnyeteg módon túlhajtja a Bangtant. Valójában elhalasztottam egy edzést és miután erre SeJin rájött olyan felfordulás lett, majdnem kirúgtak engem... Szóval a fiúk eljöttek minden táncedzésre és lájtosan végigvettük a koreókat, majd elmondtam és meg is mutattam a hibájukat. Ők hálásak voltak, mivel nem hajszoltam a srácokat annyival kiengeszteltek, miképp oda figyeltek a táncban, majd ezek már nem fordultak elő.

Közben egy kitérőnk volt, mégpedig a barátaim esküvője. Hmm, mondanom sem kellett, milyen szép zenét biztosítottak. Aztán, mikor a party része jött volna, a szabályok szerint menniük kellett. A gyűrűzésen könnyeztem, miközben a kis Lylat fogtam a kezemben. Aztán a kis lurkót kivételesen egy dadára bízták, hogy az ifjú pár tudjon bulizni. Lehet nekik ez volt az utolsó... Én pedig az este folyamán bánatomban be is rúgtam. Érdekes volt, sose csináltam ilyet... Az emlékeimben márcsak Jimin mormogása maradt, ahogy engem nyugtatott... Azért mert dühösen bőgtem. Elmondtam mennyire elegem van a koncertekből és stb... Félre ne értsetek, de nagyon jó barátnő lehetek, ha ennyi mindent tűrök következmények nélkül. Ennyit csak megengedhetek magamnak, nemde? Életemben először vinnyogtam és hisztiztem... Ne nevessetek! De tényleg! Most, ha az én helyembe képzelnétek magatokat, nem lenne nehéz? Látni a mutatósabb és nyálcsorgatósabb képeket, felvételeket róla. Hogy még több millió lánnyal kell a kinézetén osztoznom. Nem vagyok irigy, de nem hinném, ezt bárkinek kéne viselnie egy átlagos sráccal... Bár nem kellett sokáig ezt gondoljam...

Eljött a nap. Fel keltem, akár a nap is megirigyelhetett volna, úgy ragyogott a szemem. Az utolsó koncert külföldön, utána vissza Koreába. Most nem kellett a mozgásukra koncentrálnom és nem kellett összehúzott szemmel hunyorognom. Én is ugrálhattam, énekelhettem, sikítozhattam. Egy valóra vált álomnak hittem. Miután vége lett, szinte egy élet tört össze bennem... Olyan gyorsnak bizonyult... Viszont nagyon élveztem, ennél jobban sose buliztam. Aztán a fiúk V live után ittak. Jimin nem sajnálta, viszont aznap már nem együtt aludtunk, hanem a rapülőn. Körül vett a sok nyüzsgő lány, akik nem tudtak halkan trécsleni... Így nem is tudtam aludni. Sunoval beszélgettem, ki beszámolt az életbe lépő terveiről. Mesélt a barátnőjéről, mutatott róla képeket meg minden, én pedig... Mit is mondhattam volna? Magamról szinte semmit... Inkább dícsértem és pozitívan végig hallgattam. Ilyen is kell, nem? Neki jól esett, ettől lett vidám. Felnyitottam a telefonom, miután rezgett. Jimin küldött egy szivecskét. Mint legutóbb kiderült, ezt akkor játszuk mikor a másikra gondolunk. Ilyenkor nem kellenek szavak. Nem beszélgetünk,hisz nem is tudunk, de ez mellékes...
Pontosítok, nem irogatunk egymásnak, csak álmodozunk, mintha... Mintha egymás mellett lennénk. Nem baj, márcsak 13 óra és tényleg egymás mellett lehetünk. Megígérte, hogy átjön hozzám. Persze nem akarom kiközösíteni. Itt szó sincs ilyesmiről, de nemsokára úgyis... Nemsokára...
Aish! Utálom! Borzalmas vagyok...

Abban a maradék 13 órában Sunoval megnéztünk egy egész sorozatot. Pontosabban én néztem végig, mivel Ő a felénél bealudt.
Aztán izgatottan vártam szívem érkezését. Mintha a legelső napnál lennénk egy tiszta lap után. Mintha visszautaztunk volna a kapcsolatunk elejére, mindent előlről kezdve. A csókja amivel fogadott, akár az első lett volna. Az ölelése amivel szorított, új lett volna... És a mosolya... A mosolya őszinte volt. Akárcsak az enyém. Ennyi hónap kihagyás után ezek az érintkezések a bizsergető érzés a hasamban, amit a pillangók csapkodására fognak és azok az érzelmek, amiket már rég kerítettünk elő... Teljesen új formát öltöttek. Elhagyott a hiány. Emúlt a magány, az üres lukat betöltötte. Ő maga. A pusza jelenlétével, vagy akárcsak a pillantásával ami engem nézett. Teljesen elcsavarta a fejemet, megőrjített. Ismét. Bocsánatot kért amiért ennyre elhanyagolt, de el kellett neki magyarázzam, hogy hiába volt nehéz, meg kellett értenem egy idő után. Ez az Ő uta amit jár. Az, hogy idol és a karrierjét erősíti, mert ezt szereti ez ezzel jár. Hiába fájt és iszonyu sokat szenvedtünk, mégis neki lehetett a legrosszabb. Kimerülten edzeni, mosolyogni miközben szomorú és háttérbe nyomni, miközben csak rám várt. Igen! Neki volt a legszarabb! Mégsem tudtam támaszt nyújtani neki, hisz ezt minden pillanatban a média akadájozta meg. S ennyi szó és beszéd után mégis azt mondta, hogy:

-Őszintén szeretlek, édesem.-fúrta nyakamba fejét.

-Jimin...-fontam össze ujjaink a hasam előtt.
-Ne felejts el kérlek. Én mindig is szeretni foglak. Megígérem, hogy te leszel az egyetlen férfi az akit ennyire szeretni fogok életem végéig. Senki se léphet a helyedbe. Megígérem!-könnyeztem be. Ezután adott egy puszit és lekapcsolt villanyoknál kezdte el énekelni nekem a "Promise"-t.

Ekkor már tudtam... Nehéz lesz ez Park Jimin. Imádtam a hangját, a tekintetét, a kellemes érintéseit, azt a szeretetet amit nekem adott, szó szerint minden porcikáját. Az élet mégsem tökéletes, ahogy a mi kapcsulatunkat se tette azzá...

Vannak benne hibák, mert lusta vagyok átolvasni, kérlek szóljatok, ha valamit nem értetek!
I purple u all!💜💜 és ha minden igaz este jön egy rész és holnap pedig az utolsó rész következik.
A vége! (Úristen de rossz ezt kiírni... Mindjárt bőgök...)