A vérfarkas és a fiú(VMin)(BEFEJEZETT!)

6.rész

TaeHyung Pov.:

Percekig csak némán néztünk egymás szemeibe, így kicsit jobban szemügyre tudtam venni az arcát. Szép, formás arca volt, barna szemei tökéletesen passzoltak szintén barna hajához. Ajkai teltek és dúsak voltak, olyan csókolni valóak. Gyönyörű teremtés volt, még nem is láttam hozzá hasonló fiút pedig már nem egyet néztem meg. Bár az is igaz, hogy azokat nem ilyen közelről mint őt.
-S...Sajnálom, azt hittem hogy megint bántani akarnak! - Motyogtam szipogva, mire ő megrázta a fejét jelezve nekem, hogy nem haragszik.
-Jól vagy? - Érdeklődött halkan, közben a remegő kezeimnek szenteltem tekintetem. Nem mertem ránézni, így is eleget látta a sminkkel szétkent pofámat. Gondolom nagyon szépnek tarthat ezek után....
-Nem....Visszaéltek az egyik legnagyobb titkommal, és megszégyenítettek az egész iskola előtt. - Kezdtem el újra hullatni a könnyeimet, ám amit ekkor tett, az nagyon is meglepett. Óvatosan állam alá nyúlt, és felemelte a fejemet hogy rá nézzek. Amint ez sikerült óvatosan letörölte a könnyeimet, míg én csak lesokkoltan néztem rá. -M....Miért vagy velem ilyen kedves? Hiszen nem is ismersz még annyira. - Kérdeztem, minek hallatán elmosolyodott.
-Az igaz, hogy nem ismerlek még annyira. De szerintem normális srác vagy még akkor is, ha sokszor hülyeségeket találsz ki. - Magyarázkodott. -Na gyere, segítek neked lemosni ezeket a borzalmakat! - Mosolygott rám biztatóan, majd segített nekem felállni. Megnyitotta nekem a csapot, és adott nekem pár zsebkendőt is, amiket megköszönve elkezdtem lemosni az arcomat. Elég rendesen szétkentem azokat a kenceficéket, nagyjából úgy nézhettem ki mint egy bohóc aki nem tud sminkelni.
Nagyon nehezen tudtam teljesen tisztára mosni az arcomat, de végül sikerült. Kidobtam az összes vizes és - mondhatni színes - zsebkendőt, utána a pulcsim segítségével megtöröltem a vizes bőrömet.
-Most már tiszta? - Néztem rá kérdőn, mire ő közelebb jött és elkezdte vizsgálni arcomat. Vészesen közel volt, a szívem irtó gyors ütemben kezdett el verdesni bordáim fogságában, és a fejem is valószínűleg hasonlíthatott egy paradicsoméhoz.
-Hmm....Lejött minden. - Mosolygott kedvesen. -De miért ilyen piros az arcod? Lázas vagy? - Kérezősködött, közben egyik kezét a homlokomra tette.
-N...Nem, csak tudod meleg van. - Próbáltam ésszerű választ adni, ami úgy tűnt sikerült is.
-Ez igaz, most szerencsére nagyon fűtenek. - Mondta elgondolkozva. Végülis igaza volt, hiszen november vége felé jártunk, és bizony már egyre jobban jöttek a hideg idők. A következő pillanatban már csak arra lettem figyelmes, hogy keze a homlokomról az arcélemre került, amivel méginkább zavarba hozott. -Úristen, de puha az arcod! - Lepődött meg, majd másik kezével is megfogta azt, így az egész fejem az ő kezeiben volt. -Nagyon cuki vagy így. - Kuncogott, közben összenyomta mindkét oldalt így szám akaratlanul is csücsörítő "alakot" vett fel. Arcom már szinte lángolt, annyira zavarban voltam. Tekintetem szemeiről hirtelen ajkaira tévedtek, amik eszméletlenül kívánatosak voltak. Viszont mielőtt még teljesen elgyengültem volna, hamar észhez tértem és újra szemeibe néztem. Még gyönyörködött egy kicsit bennem, majd leszedte kezeit rólam és kedvesen mosolyogva nézett rám tovább. -Azért remélem fel tudtalak egy kicsit vidítani! Nem vagyok valami nagy társaság, de nem szeretnélek szomorúnak, vagy letörtnek látni. - Mondta szélesen vigyorogva, amire muszáj voltam én is elmosolyodni. Annyira fura, eddig JeongGuk-on kívül még senki nem viszonyult hozzám kedvesen.
-Igen, sikerült megnyugtatnod. - Bólintottam kuncogva. A maradék órákra már viszont nem volt kedvem bemenni, ezért el is határoztam magamban hogy hazakéretőzök. -De....Szerintem most hazamegyek. - Sóhajtottam a padlót nézve.
-Mi?! - Döbbent le Jimin.
-Sajnálom, nem a te hibád! Hidd el felvidítottál, és aranyos vagy amiért segítettél nekem! - Magyarázkodtam kedvesen nézve rá, majd összeszedtem a cuccaimat. -Viszont én nem szeretnék tovább maradni.... - Motyogtam. -Szia! - Köszöntem el tőle halkan, gyorsan elsuhanva mellette. Szapora léptekkel a tanári felé vettem az irányt, hogy el tudjak kéretőzni az osztályfőnökömtől. Meglepődött mikor bejelentettem neki hogy rosszul vagyok, de végül elengedett. Sütinek írtam egy gyors üzenetet, hogy ne várjon a teremben és máshol se, mert hazamentem. Persze elkezdett faggatózni, ezért egy jó hosszú regényben elmeséltem neki mindent, tövirül-hegyire. Eközben haza is értem, amire a szüleim meg is lepődtek.
-Szia fiam! Hogy-hogy ilyen hamar hazaértél? - Jött oda hozzám meglepődve anya, miközben én a cipőimet vettem le magamról.
-R....Rosszul vagyok. - Motyogtam remegő hangon. Hiába próbált rajtam segíteni Jimin, ez a dolog attól még fájt, nagyon is fájt.
-Mi a baj? Beteg vagy? - Ijedt meg anyukám, és mikor mellé értem egyből a fejemet kezdte fogdozni, hogy megnézze van-e lázam.
-Nem.... - Ráztam meg a fejemet, eközben egy könnycsepp is legurult arcomon.
-Megint beszólt valaki? - Érdeklődött apa is, aki a konyhából jött ki. Nem voltam képes válaszolni, csak átöleltem anyukámat és pityeregni kezdtem.
-YoonGi drágám, hozz kérlek zsebkendőt! - Hallottam meg anyám halk kérését, rögtön utána pedig apám lépteit. -Jól van kicsim, próbálj meg lenyugodni és meséld el nekünk, hogy mi is történt! - Simogatta szülőm a hátamat, ezzel próbálva lenyugtatni. Kérésére elváltam tőle, azután mind a hárman leültünk a nappaliba és próbáltam nekik kinyögni, hogy mégis mi az oka annak hogy korábban hazajöttem. Nem akartam nekik hazudni hiszen a szüleim, és ha egyszer ők szeretettel neveltek fel, akkor az a minimum hogy én is őszinte leszek hozzájuk.
Pár perc elteltével sikerült nagyjából leállítanom a könnyeimet, ezért vettem egy mély levegőt és nekikezdtem a mesélésnek. Elmondtam nekik mindent, úgy ahogyan JeongGuk-nak is. Egy apró pici részletet sem hagytam ki, mivel akkor már értelme se lett volna az egésznek. Szüleim szó nélkül végighallgattak, és csak akkor kezdtek el mérgelődni amikor befejeztem.
-Hogy tud valaki ilyen utálatos gyereket nevelni?? - Vetette fel a kérdést anya, kezeivel a fejét fogva.
-Nyugodj meg HoSeok, holnap szépen bemegyek és beszélek az igazgatóval, utána meg felkeresem az összes okostojást. - Mondta el terveit apám anyámnak, aki persze rögtön bele is egyezett.
-Rendben, de azt a Jimin fiút is keresd meg, és köszönd meg neki hogy megvédte TaeTae-t! - Kérlelte anya apát, közben magához ölelve a fejemet kezdte simogatni. Szipogva bújtam hozzá, kezeimet a hasára helyezve és ekkor tűnt fel, hogy kezd növekedni a kistesóm. Hiába éreztem magam ramatyul, mégis elmosolyodtam a tudatra, hogy hamarosan kistestvérem lesz.
Édesanyám egy kis vigasztalás után elengedett, így fel tudtam menni a szobámba és bezárkóztam. Egyáltalán nem volt kedvem semmihez, csak aludni akartam. Természetesen a gondolataim ismét nem hagytak, ezért vissza emlékeztem arra, amikor Jimin ott volt velem a mosdóban és segített. Tényleg, annyira rendes volt hogy azt nem tudom neki elégszer meghálálni. Az erdőben való találkozásunk után azt hittem, hogy többé nem is fogunk egymáshoz szólni, de nem így lett. Ennek persze örülök is, mivel megkedveltem. Aranyos, és kedves meg még sorolhatnám. Meleg szemmel nézve bejön, de nem akarok felé annyira közeledni. Vagyis....Nem hinném, hogy a férfiakhoz vonzódna ahogyan én, vagy az egész családom. Ő velem ellentétben jól néz ki, izmos testalkatú, és rendkívül férfias is. Egy szép lánynak nem kell ennél több, és....Egy magamfajta meleg fiúnak sem. Aish....Miért gondolok állandóan csak ő rá? Mindegy, én azzal is elégedett leszek ha barátok leszünk, hiszen JeongGuk-al is azok vagyunk. Hosszas elmélkedésem közepette sikerült elaludnom, így aznap már nem is csináltam semmit.
Másnap reggel erőteljes fejfájásra ébredtem, bizonyára a sok sírástól. Akármit is mondanak a szüleim, nem fogok ma suliba menni. Minek? Azért, hogy megint megalázzanak és kiröhögjenek? Felesleges....Ahogyan apám, úgy én is utálok nevetség tárgya lenni. Bár az is lehet, hogy miután apa bemegy és elbeszélget mindenkivel, azzal fognak cseszegetni hogy apuci kisfia. De nem érdekel, őszintén szólva egyikük sem. Ha úgy vesszük, ők is el vannak kényeztetve.
-Kisfiam! - Kopogott anya az ajtómon.
-Umm.... - Fordultam oldalamra morgolódva. Nem éreztem jól magam, nagyon nem. -Mi az? - Kérdeztem rekedtes hangon. Ennek hallatán kinyitotta az ajtót, és odalépkedett hozzám az ágyhoz.
-El fogsz késni kicsim! - Mondta lágy hangon, fejemet simogatva. -Nem is szeretnél menni igaz? - Érdeklődött, mire én csak bólintottam egyet.
-Fáj a fejem, és nem érzem magam valami fényesen.... - Nyöszörögtem. Tényleg nem voltam jól, pedig nem is csináltam semmit. Eső mostanában nem esett, a hótól még kicsit messzebb vagyunk, szóval nem értem dehát mindegy.
-Megnézem majd a lázadat, ha esetleg fáznál. - Sóhajtotta anyám. -Akkor maradj és pihenj fiam, majd jövök gyógyítgatni! - Mosolygott, amit nagy nehezen én is tudtam neki viszonozni. Most Istenem, semmi nem lesz abból ha most egy vagy pár napot hiányzok, hiszen én vagyok az egyetlen gyerek aki mindig a legkevesebbszer hiányzik. Vissza fordultam a másik oldalamra, és újra álomba merültem. Egyszerűen annyira....Kedvetlen voltam, semmihez nem volt kedvem. Fájt az, amit tegnap megcsináltak velem. Oké, hogy az egész családom meleg, ahogyan én is. De ezek után lehet, hogy már nem is akarok a fiúkhoz vonzódni. Úgyse sikerült még felszednem egy fiút se, és itt vagyok már 17 éves. Az osztálytársaim nagy része rég elvesztette a szüzességét, én meg....Ahhh hagyjuk is.
Édes álmaimból a telefonom csörgése risztott ki, ezért kómás fejjel néztem hogy ki lehet az. Egy ismeretlen szám volt, szóval féltem felvenni de végül megtettem. Fülemhez emeltem a készüléket, és beleszóltam.
-Halló, itt Kim Tae Hyung! - Mutatkoztam be, hogy tudja az illető kit hívott.
-Szia Tae, Jimin vagyok! - Hallottam meg az ismerős hangot, mire fáradt szemeim egyből kipattantak.
-Jimin?! Honnan tudtad meg a számom? - Kérdezősködtem, mivel tudtam hogy én nem adtam meg neki tegnap.
-A barátod, JeongGuk megadta mert elkértem tőle. - Magyarázkodott, így már mindent értettem. -Csak érdeklődni akartam, hogy jobban vagy-e már? - Tette fel kérdését, hangjában pedig hallottam az aggodalmat, amit egyszerűen nem tudtam mire vélni.
-H....Hát fogjuk rá. - Válaszoltam zavartan. -De honnan tudtad hogy nem vagyok jól? - Kíváncsiskodtam, hiszen én egy szóval se mondtam neki hogy rosszul vagyok vagy valami.
-Apukád most volt bent elbeszélgetni mindenkivel, és amikor megköszönte nekem a segítségem akkor mondta, hogy nem érzed jól magad ezért nem jöttél suliba. - Magyarázkodott, minek hallatán komolyan elgondolkoztam, hogy lecsapom apámat. -Most viszont mennem kell, ne haragudj! Gyógyulj hamar! - Köszönt el, és mielőtt még válaszolhattam volna, bontotta a vonalat. Sóhajtva tettem le a telefont, és feküdtem vissza az ágyba, azonban hiába próbáltam visszaaludni, nem sikerült. A gondolataim csak Jimin körül forogtak, furcsálltam ezt az egész helyzetet, nem tudom miért. Mindenesetre kedves volt tőle, hogy gondolt rám és felhívott pedig alig ismerjük egymást pár napja. Kezdem úgy érezni, hogy megkedveltem őt.

Sziasztok! ^^ Újabb csúszással, de sikerült meghoznom a folytatást. Tudom, hogy ez a rész nem lett olyan hű de eseménydús, viszont nem szeretném elsietni. Lesznek még izgalmak, és események is bőven ezt garantálom. ☺😉 Köszönöm szépen a sok csillagokat és kommenteket, nagyon jól esnek! ❤