A vérfarkas és a fiú(VMin)(BEFEJEZETT!)

24.rész(+18)

TaeHyung Pov.:

Szerencsére a suli hamar letelt, így JeongGuk-al hamar mentünk is haza. Nem akartam azt a lányt látni, különben egy szál haja se maradt volna, annyira dühös voltam rá, de persze jogosan.
Amint ahhoz az elágazóhoz értünk ahol útjaink elválnak, egy hosszas ölelés után elköszöntünk egymástól, és én folytattam az utamat egyedül haza. Nagyon sokat jelent nekem, hogy Süti nem szidott le, nem üvöltözött velem amikor kiderült ez a dolog, hanem tényleg mellettem van és segít. Nagyszerű barát, és örülök hogy van nekem, mert nem is tudom mi lenne velem nélküle. Elvesznék, az egyszer biztos.
Hosszas gondolataim közben haza is értem, és meglepetésemre a szüleim nem voltak otthon. Meglepődve vettem le magamról a cipőmet és a kabátomat, majd a nappaliba érve észrevettem egy lapot. Kíváncsian odamentem hogy megnézzem mi az, és akkor vettem észre hogy levelet hagytak nekem itthon. Ebből a levélből pedig megtudtam, hogy újabb ultrahangra mentek mivel hamarosan megszületik a várva-várt kisöcsém, és ezért egyre sűrűbben kell anyámnak vizsgálatokra járnia. Tovább olvasva az irományukat tájékozódtam arról is, hogy a vizsgálatok után még vásárolni is mennek, szóval egyhamar nem lesznek itthon. Ezt mondjuk nem bántam, mert így nem kell nekik magyarázkodnom semmiről. Sokszor túlságosan is aggódó szülők, és valamikor értelmetlen kérdéseket is feltesznek. Na mindegy, szóval ezen a napon egyedül leszek és örlődhetek magamban, hogy hogy a jó Istenbe mondjam el a páromnak azt, hogy mennyi bajom van.
Nagyot sóhajtva bementem a konyhába, és megnéztem hogy anya mit főzött. Mivel pont az egyik kedvencemet csinálta, ezért annyit szedtem ki belőle, amennyivel egy időre jóllakok. Megmelegítettem, majd nekiálltam az evésnek. Eközben Yeontan is megérkezett hozzám, így mielőtt még tőlem kezdett volna el kunyerálni, adtam neki kutyakaját és persze vizet is. Ezután visszaültem enni, de mivel anya nagyon finoman főz, pillanatok alatt elfogyasztottam a tányérom tartalmát. Legalább a pici is megtudja hogy mi a jó. Igaz hogy még nincs akkora hasam mint mondjuk anyámnak, de egy kicsit mégis látszik, pont ezért is kell rejtegetnem mindenki elől.
Egy kis lustálkodás után megnéztem az órarendemet, és örömmel vettem tudomásul, hogy holnapra semmit nem kell tanulni. A táskámat letettem a szobámba, majd visszamentem a nappaliba TV-t nézni. A csatornák többségén semmi értelmes nem volt, ezért inkább átkapcsoltam egy mesecsatornára. Eközben a kiskutyám is megérkezett teli pocakjával, így amint feljött hozzám a kanapéra, elkezdtem simogatni dús fekete bundáját. Annyira szeretem ezt a kis szörgolyót, örülök hogy a szüleim megleptek vele. Igazság szerint mindig is szerettem volna egy kisállatot, egy tarantullán és egyéb pók, vagy esetleg kígyó fajtákon kívül bármit szívesen elfogadtam volna. Nem tehetek róla, utálom a bogarakat és az előbb felsorolt állatokat.
Hosszas gondolkodásom közben észrevettem, hogy le is telt az időm, ezért nekiálltam készülődni. Egyre jobban stresszeltem, és hiába próbáltam lenyugodni, nem ment....Viszont muszáj lesz valahogyan lenyugodnom, mert ezzel csak ártok a babának. Pillanatok alatt összeszedtem magamat, majd az ajtót bezárva indultam is vissza a suli elé, ahova megbeszéltük a találkánkat szerelmemmel. A sötétség miatt már fel voltak kapcsolva az utcai lámpák, ám én még így is féltem. Nem szerettem este sétálgatni az utcán, éppen ezért igyekeztem minél gyorsabban szedni a lábaimat. Igaz hogy már alig kaptam levegőt, de legalább időben odaértem. Alig hogy megálltam az iskola ajtaja előtt, Jimin már ki is lépett az épületből.
-Mi a baj szerelmem? - Sietett oda hozzám ijedten.
-Semmi, csak siettem hozzád. - Mosolyogtam, majd felágaskodva adtam egy puszit puha ajkaira. Persze ebből a pusziból nagyon hamar egy szenvedélyes csók lett, ami közben én Jiminie nyakába karoltam, ő pedig a derekamnál fogva húzott magához közelebb. Annyira hiányzott már, hogy így megcsókoljon! Hahh....Imádom.
Percekkel később a levegőhiány miatt váltunk el egymástól, így az ujjainkat összekulcsolva indultunk el haza. Nagyon erőteljesen gondolkoztam, hogy hogyan kezdjek neki a regényemnek, de nem jutottam dűlőre....Csak a szívem esett ki majdnem a mellkasomból, és szinte már az ájulás szélén álltam, annyira izgultam.
-És miről szeretnél beszélni? Valami baj van talán? - Kezdett el kérdezősködni. - Tudod hogy nekem mindent elmondhatsz. - Nézett rám őszintén, mire majdnem könnyek gyűltek a szemembe. Aish....Miért vagyok ennyire gyáva?? Hiszen joga van tudni, hogy gyereke lesz tőlem. Gyerünk TaeHyung, szedd össze magad!
-I...Igen, tudom. De ez nem olyan egyszerű.... - Nyöszörögtem kissé remegő hangon. -T....Tudod, én...Én...T.... - Kezdtem el dadogni idegességemben, azonban nem tudtam mondandóm végére jutni, ugyanis fogalmam sincs hogy honnan, de ChanMi megint előkerült.
-Jiminieee! - Sipákolta idegesítő, vékony hangján párom nevét, majd nem sokkal később mellettünk is termett. Engem megint ellökött szerelmemtől, ami már rendesen felbosszantott, és ahogy elnéztem Jimin se örült neki. -Annyira hiányoztál! - Ölelgette, de párom próbálta őt eltaszítani magától.
-ChanMi, szállj már le rólam! - Rivallott rá a lányra, miközben kezeit próbálta lehámozni a nyakáról. Rohadtul idegesítő volt, hogy ez a kis mitugrálsz csaj még ezt a komolynak szánt beszélgetést is megzavarta. Ha nem növekedne a hasamban egy kisbaba, szerintem ez a csaj már hajbeültetésen ücsörögne, vagy nem tudom. Oké, nem szabad lányokat bántani, de ha egyszer valaki kurvára nem ért a szóból, akkor azzal már nem lehet mit csinálni. Nálam pedig itt már betelt a pohár, nem fogom hagyni hogy állandóan Jimin nyakára másszon. Dühösen trappolva odamentem hozzá, majd a vállainál fogva próbáltam elhúzni őt páromtól.
-Szerintem is jobb lenne ha leszállnál róla, mert ő az én pasim! És ezt jó lenne, ha végre valahára felfognád! - Keltem ki magamból, hogy végre felfogja ez az idióta lány, hogy nem kéne tönkretenni mások boldog kapcsolatát.
-Nekem te ne dirigálj, dagadék! - Üvöltött rám amint felém fordult, közben előrántott egy eléggé nagy kést, ám mire reagálni tudtam volna, már belémdöfte. Az első szúrás a mellkasomat érte, így patakként kezdett el folyni a vérem, én pedig kikerekedett szemekkel bámultam a kést, amit a bennem keringő vörös folyadék lepett el. A szám is hamar megtelt a keserű ízű folyadékkal, de ezzel persze nem tudtam csinálni semmit. Az éles eszköz után a lányra vezettem a tekintetemet, aki csak elégedetten vigyorogva húzta ki belőlem a kést. A lábaimon már alig tudtam megállni, mivel az energiám is fogytán volt. A látásom kezdett homályosodni, a hallásom pedig egyre jobban tompult. ChanMi azonban nem állt le egy szúrásnál, a következőket a hasamba intézte. Nagyjából négy-öt szúrás után végül ledobta maga mellé a kést, én pedig a földre rogytam.
-A b...Baba....A baba.... - Motyogtam teljesen lesokkolva, miközben a vérző hasamat fogdoztam.
-Mit műveltél?? Eszednél vagy??? - Ordibált a lányra Jimin, aki megszólalni se tudott. A fejem sajgott, és egyre jobban szédültem is a sok vérveszteség miatt.
-Jimin, mi történt? - Jelent meg hirtelen JeongGuk is, azonban mielőtt még páromtól választ kapott volna, meglátott engem is. -Hívd a mentőket, és a rendőröket! - Adta ki neki az utasítást, aminek hallatán szerelmem nem is habozott, rögtön nekiállt felhívni őket. Eközben odajött hozzám, és erősen fogott. ChanMi a rendőrség szó hallatán meg akart lépni, viszont Süti ezt nem hagyta, hanem erős szorításával magánál tartotta.
-Na-na, te nem mész innen sehova! - Nézett rá határozottan, közben ügyelt arra hogy ne a véres kezeit fogdossa, nehogy még őt is meggyanúsítsák a rendőrök. Jimin elmondott mindent amit a segítségnek tudnia kellett, én azonban már nem sokat fogtam fel belőle. Egyre jobban szédültem, és a látásom is homályosodott.
-Kicsim, tarts ki! - Hallottam meg Jimin ijedt hangját tompán.
-A baba.... - Nyöszörögtem ki újra, de nem tudtam már normális mondatot összerakni a fejemben.
-Milyen baba? - Nézett rám értetlenül, ám én nem tudtam neki válaszolni. Lassan elsötétült körülöttem minden, és valószínűleg a véres testem Jimin kezeibe esett. Nem voltam magamnál, az emlékezetem is teljesen cserben hagyott, ahogyan az érzékeim is. Nem hallottam, láttam, vagy éreztem semmit. Azt sem tudtam, hogy mikor érkeztek meg a rendőrök vagy a mentők, és azt sem hogy párom vagy JeongGuk barátom vajon bejöttek-e velem a kórházba. Viszont a legnagyobb dolog ami miatt aggódtam, az a Jimin-el közös kisbabánk volt. Mivel a hasamba ment a legtöbb szúrás, ezért félek, hogy baja esett. Nem akartam őt elveszíteni, ahogyan az apját sem. Ohh, Istenem kérlek! Ne vedd el tőlem egyiküket sem, különben nem tudom mi lesz velem....Bár....Azt se tudom hogy most mi van velem. Lehet hogy csak az eszméletemet vesztettem el? Vagy....Meghaltam? Ahh....Olyan sok kérdés van a fejemben, de egyikre se tudom a választ.

Sziasztok! :)
Megjöttem a folytatással, aminél gondolom nem egészen erre számítottatok. 😅 Igaz nem lett olyan hosszú, mint a többi....Viszont ez lényegében egy újabb fordulat Jimin és Tae kapcsolatában. Most egy pár részen keresztül Jimin szemszögéből fogok írni, és mint mindig, most is lesznek kisebb időugrások. Remélem azért még tetszik nektek a történet, de hogy őszinte legyek, mivel fantasy-nak szántam ezért igen, ennyire durvának is(tudom, hogy kegyetlen vagyok 😞). Viszont köszönök szépen mindent, éssss....Kellemes olvasást hozzá! 💖💗💝