A vérfarkas és a fiú(VMin)(BEFEJEZETT!)

2.Évad 11.rész

Jimin Pov.:

A rendőrségre érve elmondtam mindenkinek hogy mi történt, és az általuk feltett kérdésekre is válaszoltam. A nyomozást segítve odaadtam nekik párom pulcsiját, illetve a leveleket is amik a zsebében lapultak. Reménykedtem benne, hogy tudnak majd valamit kezdeni velük. Sajnos a nyomozásukat nem követhettem mivel hazaküldtek, ezért visszamentem a titkos erdőnkbe, hogy beszéljek a bátyámmal és a szüleimmel.
-Köszönöm a segítségeteket, de most már a rendőrség folytatja a nyomozást! - Mondtam el nekik a helyzetet, próbálva türtőztetni magam hogy fel ne robbanjak az idegességtől.
-Ugyan már, ez legyen a legkevesebb kisfiam! Azért ha valamit tudsz, szólj! - Nézett rám kérlelően, egyben aggódón anyám, mire én csak bólintottam.
-Jimin! - Szólt még utánam YoonGi, mielőtt még elindultam volna a fiainkért. -Ha a rendőrök sem találják, akkor lebeszélem velük hogy hadd segítsünk nekik mi is. Tudod....Amikor hazavittem, akkor útközben sokat beszélgettünk. Neked még ugyan nem mondtam, de a barátnőm is terhes lett. Én eleinte nem akartam megtartani a babát, mert féltem hogy rossz apa lennék. Ő viszont elmondta a ti helyzeteteket, így már teljesen másképp látom az egészet. - Mesélte el azokat a dolgokat, amikről én eddig nem tudtam. -Ezzel csak azt akartam mondani, hogy Tae sokat segített nekem is, szóval kötelességemnek érzem hogy segítsek neked a keresésében. - Fejezte be a mondandóját, én azonban csak bólogatni tudtam. Nem tudtam már mit mondani, egyszerűen túl sok információ ért az utóbbi napokban, amiket nem tudtam hova tenni.
A beszélgetésünk után párom szüleihez mentem, hogy hazavigyem az ikreket. Tisztában voltam azzal, hogy nem lesz könnyű elmondanom nekik hogy az anyjukat elrabolták, de muszáj....Nem hazudhatok nekik.
Mivel kocsival voltam, hamar odaértem hozzájuk. Remegő lábakkal lépkedtem az ajtóhoz, majd lassan beléptem a házba.
-Ohh, Jimin! - Nézett rám meglepődve HoSeok.
-Jimiiiinnnn! - Rohant hozzám szerelmem öccse, én pedig rögtön leguggoltam, és magamhoz öleltem. Akárhányszor ránézek a hét éves kis srácra, mindig TaeTae jut az eszembe, mert nagyon hasonlítanak egymásra.
-Apaaaa! - Jelentek meg a fiaink is, így őket is megöleltem.
-Sziasztok kicsikéim! Szótfogadtatok ugye? - Érdeklődtem, mire ők csak bólogatni kezdtek.
-Anya hol van? - Néztek rám nagy szemekkel, nekem pedig ennek hallatán elszorult a torkom. Rohadt nehéz volt visszatartani a könnyeimet, de muszáj voltam mert nem akartam összetörni a fiaim előtt.
-Majd otthon elmondom. - Sóhajtottam egy halvány mosolyt erőltetve az arcomra. -Szedjétek össze a cuccaitokat, addig én még beszélek a mamával és a pápával! - Adtam ki nekik az utasítást, amit rögtön teljesítettek is.
-Menj kicsim, segíts nekik! - Mosolygott anyósom a második fiúkra, aki szintén ment az ikrekkel. -Baj van? - Nézett rám aggódón HoSeok.
-Tae....Eltűnt. Nincs otthon, és sehol máshol sem. Szagminta alapján próbáltuk keresni a szüleimmel és a bátyámmal, de nem találtuk. Ma odaadtam a pulcsiját a rendőrségnek, hátha az segít valamit. - Hadartam el a történteket, miközben hangom egyre inkább remegett. A sós cseppek már égették a szemeimet, viszont nem akartam senki előtt megtörni.
-Úristen! - Néztek egymásra teljesen ledöbbenve, majd szerelmem anyja az apjához bújt.
-Valószínűleg elrabolhatták, mert a pulcsija zsebében volt egy pár fenyegető levél. - Mondtam halkan, lehajtott fejjel. Egyre nehezebb volt visszafognom magam, legszívesebben kiordítottam volna magamból minden fájdalmat.
-Ha megtudsz valamit a rendőrségtől, kérlek szólj! - Nézett rám komolyan apósom, mire én csak bólintottam egyet. Eközben JiHyung és TaeMin is megérkeztek, így elköszöntünk párom családjától, és hazamentem a fiúkkal. Gőzöm sincs, hogy mégis hogyan mondjam el nekik....Mindkettőnket imádnak, ráadásul mivel vérfarkas vér folyik az ereikben, képesek lennének ölni az anyjukért és a hugaikért, akárcsak én.
-Szia anya! - Köszöntek egyszerre a kicsik, amint beléptünk a házba. Nekem pedig itt borult ki a bili....Könnyeimet szabadon engedtem, és bármennyire nem akartam, de az ajtót becsapva ráijesztettem a fiúkra.
-Anya....Nincs itthon. Eltűnt, elrabolta valaki. - Mondtam szipogva. Szörnyű volt ezt velük közölni, de úgy éreztem, nem titkolózhatok előttük.
-Ki volt az? - Kérdezték egyszerre. -Az aki a levelet küldte? - Érdeklődtek tovább, viszont erre a kérdésükre már én is rájuk néztem.
-Ti....Honnan tudtok a levelekről? - Döbbentem le. Van itt még valami, amiről nem tudok??
-Ahjj, anya megszagoltatta velünk az egyik levelet, és az mindkettőnkből valamilyen rossz érzést váltott ki. - Magyarázkodott JiHyung, így már mindent értettem.
-Ti megjegyeztétek anya szagát, igaz? - Kérdeztem, miközben megtöröltem a szemeimet. Válaszul csak egy bólintást kaptam, de nekem ez is elég volt. -Akkor szagoljatok egyet a levegőbe! - Utasítottam őket. Nem kellett kétszer mondanom, egyből a levegőbe szimatoltak.
-Nem érzek semmit. - Jelentette ki meglepődve JiHyung.
-Én sem. - Rázta meg a fejét TaeMin. Francba! Ha egyetlen vérfarkas sem érzi párom szagát, akkor tényleg eltűntethették a nyomokat. Úgy tűnik, hogy ez a rabló valóban odafigyel minden részletre. Ez pedig baj, mert így sokkal de sokkal nehezebb lesz bármilyen nyomot találni. Gondolkozásom közben hirtelen megszólalt a telefonom, ezért kapkodva vettem elő a zsebemből. Igaz, hogy számomra ismeretlen szám volt, viszont felvettem. A rendőrségről kerestek, állítólag ki tudták nyomozni hogy ki lehet a tettes, aki elrabolta TaeTae-t. Bár meg se kellene lepődnöm, ugyanis ebben a városban az egyik legjobb a rendőri intézkedés. Nagyon sok olyan ember dolgozik ott, aki profi a munkájában, bármi is legyen az.
-Gyertek fiúk, megyünk a rendőr bácsikhoz! - Mondtam, majd gyorsan visszaültünk a kocsiba, és az őrsig meg se álltam. Reménykedtem abban, hogy tényleg sikerült legalább ennyit kinyomozniuk. Viszont ha a rabló megvan, akkor hamarosan az is kiderülhet, hogy hova vitték a szerelmemet. Ha pedig a helyszín is meglesz, akkor oda már én is el tudok menni, nyilván a rendőrökkel együtt. Nem fogom hagyni, hogy az ilyen mocskos szemetek csak úgy szabadlábon legyenek. Börtönben a helyük!
Lassacskán odaértünk az őrsre, így amint kiszálltunk a kocsiból, a fiaink kezeit fogva bementem velük.
-Maga Park Ji Min? - Nézett rám kérdően egy nő, mihelyt beléptünk az ajtón.
-Igen, ők pedig a fiaim. - Bólintottam.
-Rendben, kérem jöjjenek utánam! - Mondta el a kérését, mi pedig készségesen követtük is. Az óra már lassan este nyolcat ütött, itt azonban még mindig pörögtek az emberek. Iratokkal, és minden egyéb tárggyal rohangáltak végig a folyosón, vagy esetleg munkatársaikkal beszélgettek. A kis séta után beértünk egy irodába, ahol szintén rengeteg papír volt.
-Áhh, Park úr! Már vártam önt. - Mosolygott rám kedvesen az egyik nyomozó férfi, én azonban csak egy halovány mosolyféleséget tudtam magamra erőltetni. -Köszönjük, hogy odaadta a párja pulcsiját és a fenyegető leveleket! - Hálálkodott, amire én csak mélyen meghajoltam ezzel jelezve, hogy szívesen tettem.
-Volt valami hasznuk? - Érdeklődtem kíváncsian nézve a férfira.
-Persze, de még mennyi! Szerencsére a párja pulcsijának az egyik karján, és a kézzel írt leveleken, ugyanolyan folt volt. A toll, amivel írták a szöveget, eléggé folyhatott így nem csak a lapon hagytak nyomot, hanem mint mondtam a pulcsi karján is. Igaz hogy ott nehezebb volt észrevenni, de azért sikerült. - Magyarázkodott, amit én nagyokat pislogva hallgattam végig. -Na de nem húzom tovább az időt, rátérek a lényegre. Szóval több tintás ujjlenyomatot is találtunk, valamint a kézírást is alaposan kivizsgáltuk. A korábbi feljegyzéseknek hála, hamar ki tudtuk nyomozni, hogy ki az elkövető. Nos, az illető nem más, mint Kim Chan Mi. - Fejezte be a mondandóját, nekem pedig a név hallatán a kétszeresükre kerekedtek a szemeim.
-H...Hogy micsoda?? D...Dehát, ChanMi lassan hat éve börtönben van, ráadásul életfogytiglant kapott. - Értetlenkedtem még mindig teljesen ledöbbenve.
-Igen, tudjuk. De... - Kezdett volna bele a férfi az újabb magyarázkodásba, én viszont belé folytottam a szavakat.
-Ha tudják, akkor mi az Istenért hagyják meglógni?? A gyerekeim anyja, és a benne növekedő két hónapos kisbabáink élete forog most kockán! - Akadtam ki megemelve a hangomat, mert egyszerűen nem akartam elhinni ezt az egészet. Elegem volt már ebből az idióta nőszemélyből, legszívesebben a saját kezeimmel öltem volna meg.
-Mr.Park, kérem nyugodjon meg! Ez a mi hibánk, sajnos rossz emberre bíztuk a nő figyelését. Éppen ezért, már útnak indítottam a legnagyobb kereső csapatunkat, akik mindent megtesznek hogy a párját, ChanMi-t és a kétszínű munkatársunkat megtalálják. - Nézett komolyan a szemembe, ez pedig egy nagyon kicsikét megnyugtatott. Lassan bólintottam egyet, majd a fiainkon állapodtak meg a szemeim. Istenem....Pedig mi TaeTae-vel tényleg csak egy normális életet, és egy boldog családot akartunk. Erre jön megint ez az eszement nőszemély, hogy tönkretegye az egészet. Szegény JiHyung és TaeMin se ilyen életet érdemelne alig öt évesen....Vidámnak kellene lenniük, megállás nélkül csak játszaniuk kellene mint az igazi gyerekeknek, ehelyett folyton csak rossz dolgok történnek velük. Hahh....Dehát, mit is siránkozok?? Én vagyok az apjuk, nekem kellene mindent megtennem azért, hogy ők boldogok lehessenek, és hogy semmi miatt ne kelljen aggódniuk. Össze kell magam szednem, nem hullhatok szét még ennél is jobban!
A sokkból felébredve megköszöntem mindent a férfinak, végül elköszönve tőle mentem ki a fiúkkal a kocsihoz. Azonban mielőtt még beszálltunk volna, eléjük guggoltam és a szemeikbe néztem.
-Figyeljetek fiaim! Tudom, hogy nektek is nehéz ez az egész, hogy anya eltűnt....Higyjétek el, nekem is illetve mindenki másnak aki ismeri őt! De most össze kell szednünk magunkat. Igaz hogy nem vagyunk rendőrök se nyomozók, viszont attól még ugyanúgy kereshetjük őt mi is. - Mondtam el ami nyomta a lelkemet, majd letöröltem a kis arcukról a csordogáló könnyeiket. A szívem szakadt meg, amiért így láttam őket, éppen ezért is reménykedtem abban, hogy hamarosan előkerül a szerelmem.

Üdv mindenkinek! :)
Itt lenne a folytatás, amiben Jimin megtudja hogy ki rabolta el Tae-t. Szerintetek meg fogják őt találni? Köszönöm szépen továbbra is a sok támogatást, nem tudom kifejezni hogy mennyire hálás vagyok érte! ❤💛💚💙💜 Kellemes olvasást hozzá, és remélem ez is tetszeni fog! ☺😘