A vérfarkas és a fiú(VMin)(BEFEJEZETT!)

2.Évad 21.rész

Jimin Pov.:

Hangos, idegesítő csipogásra ébredtem fel, nem sokkal később pedig hatalmas fájdalmakat is éreztem. A fejem sajgott mint az őrület, a fenekem pedig úgy fájt, mintha lebénultam volna. Lassan sikerült kinyitnom a szemeimet, viszont az agyamnak kellett egy kis idő, mire fel tudta dolgozni az információkat. Egy fehér kórházi szobában feküdtem, amit nem tudtam hova tenni, hiszen az utolsó emlékem az az volt, hogy egy férfi koktélt tuszkolt le a torkomon, amitől majdnem megfulladtam. Ezután pedig teljes képszakadás, semmire nem emlékszem, még arra sem hogy ki hozott be ide, illetve hogyan.
-Jimin, hát felébredtél? - Hallottam meg hirtelen egy ismerős hangot, amire lassan oldalra fordítottam a fejemet. JeongGuk nézett le rám aggódó tekintettel, így már kezdtem érteni, hogy valószínűleg ő hozott be ide.
-M...Mi történt? - Kérdeztem halkan, kissé rekedtes hangon.
-Nem emlékszel semmire? - Döbbent le barátom, amire én csak enyhén megráztam a fejemet, ezzel jelezve hogy minden kiesett az emlékeimből. JeongGuk nagyot sóhajtott, majd lassan belekezdett a mesélésbe. -Miután én végeztem a mosdóval, vissza akartam menni hozzád ahogy ígértem, de sehol sem találtalak. A neveden szólongatva végigsétáltam az egész utcán, hátha valahol megtalállak, de nem sikerült. Aztán visszamentem, és bementem abba a melegbárba, gondoltam biztos megszomjaztál vagy valami. Mindenkit megkérdeztem hogy nem-e látott téged, viszont nem jártam sikerrel mert totál be voltak rúgva. Szóval a pultos sráctól kérdezősködtem, aki elmondta hogy egy másik férfi rendelt neked italt, aztán magával rángatott téged a mosdók felé. - Mesélte el a történteket, így már kezdett valami derengeni. -Ezután arrafelé mentem amerre mondta, és nem sokkal később meg is találtalak a padlón feküdve, alattad pedig vérfoltok voltak. Megijedtem, szóval inkább behoztalak a kórházba. - Fejezte be a mondandóját. Egy kisebb bólintással jeleztem hogy értem, ám több perc is kellett ahhoz, hogy realizálódjon bennem amit barátom mondott. Azonban nem tudtam megszólalni, ugyanis az ajtó hirtelen kinyílt, és az orvosunk lépett be rajta.
-Áhh, látom Jimin felébredt. Akkor elmondom neked is és a megmentődnek is, hogy mit lehet tudni az állapotodról. - Vázolta fel a helyzetet az idős férfi, mi pedig kíváncsian füleltünk. -Semmi komolyabb bajod nem történt, ami esetleg halálos lenne. Valaki drogot keverhetett az italodba, azért nem emlékszel semmire, és ájultál el. A hátsódnál sajnos keletkezett pár seb, amiket már megfelelően lekezeltem, viszont egyet-kettőt össze is kellett varrnom. - Magyarázkodott az orvos, amit szintén nehezen tudtam feldolgozni.
-Sz....Szóval megerőszakolt az a pasas?? - Tettem fel aggasztó kérdésemet ijedten. Ezt nem hiszem el....Basszus, mit fogok mondani Tae-nek? És egyáltalán hogyan adagoljam be neki? Ha meghallja, száz százalék hogy kiakad, még jobban mint én, aki átesett ezen az egészen. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is belekerülök egy ilyen helyzetbe....Na pont ezért kerültem mindig is a bulizó helyeket. -TaeHyung-nak szóltál már?? - Jutott eszembe hirtelen a kérdés, amit fel is tettem JeongGuk-nak.
-Igen, gondolom hamarosan ideér. - Mondta halkan. Féltem, mert tudtam hogy idegesen fog berohanni még akkor is, ha nem tudja a teljes történetet. Pár hónap van már csak hátra a lányaink születéséig, és nem szeretném ha Tae a sok idegeskedéstől elvetélne. Feszülten bámultam az ajtóra, várva, hogy vajon mikor tör be rajta a párom. Igazából nem is kellett olyan sokat várnom, pár perc múlva ugyanis nyílt az ajtó, amin rémült szerelmem rongyolt be.
-Jimin! Jézusom, mi történt?? - Sietett hozzám kétségbeesetten, nekem pedig egy nagyot kellett nyelnem. Az orvos lassan kiment, JeongGuk viszont bent maradt, sejtettem is hogy miért. Nem mertem megszólalni, szótlanul és bambán néztem szemeibe. Tudtam hogy válaszolnom kellene a kérdésére, de képtelen voltam bármit is mondani. Ezt barátunk hamar észre is vette, így a torkát megköszörülve hívta fel magára a figyelmet.
-Tae....Jimin-t....Jimin-t tegnap bedrogozta egy idegen férfi. - Nyögte ki nagy nehezen a lényeget helyettem JeongGuk, miközben én egy pillanatra se vettem le páromról a tekintetemet. Láttam rajta ugyanazt a reakciót, amit belőlem is kiváltott a dolog. Ő is lesokkolódott, szemeiben másodpercek alatt könnyek gyűltek, ajkain keresztül pedig levegőért kapkodott.
-M....Mi?! De....Hogyan? - Kérdezősködött halkan, és mivel láttam rajta az ijedtséget, óvatosan megfogtam a kezét. Istenem, annyira rossz őt így látni....Ez az egész az én hibám....A legrosszabb pedig az, hogy már nem tudom visszafordítani se a dolgokat. Barátom végül neki is ugyanúgy elmesélte a történteket mint nekem, azonban másodjára már én sem bírtam könnyek nélkül végighallgatni. Az ösztöneim is egyre jobban erősödtek, de kénytelen voltam visszafogni magamat, hiszen a kórházban mégsem változhattam át vérfarkassá. -Te képes voltál megcsalni egy idegen férfival?? - Akadt ki teljesen szerelmem, aminek hallatán én csak nagy szemekkel néztem rá.
-Kicsim, drogot rakott az italomba, utána pedig nem emlékeztem semmire. - Próbáltam védeni magamat, azonban ez abszolút nem akart összejönni.
-Az Isten áldjon meg, hát nincs annyi eszed, hogy nem fogadod el tőle azt a szart?? - Dühöngött tovább, amit én lesütött szemekkel hallgattam is. Igaza volt, mivel tényleg tiltakozhattam volna magabiztosabban is, de most már sajnos mindegy.
-S....Sajnálom! - Motyogtam szipogva, bár tudtam hogy ezzel semmit sem javítok a helyzeten. Ami történt, megtörtént.
-Ne! Ne kezdd! - Intett csendre, ezért jobbnak láttam ha csendben maradok. -És te? Azt mondtad vigyázol rá, meg hogy nem lesz semmi baj. Hát így lehet bennetek bízni?? - Emelte meg egyre jobban a hangját, amire már azért JeongGuk is behúzta a nyakát.
-TaeHyung, annyira sajnálom! Nem így akartam.... - Nézett páromra bűnbánóan barátunk, ám Tae nagyon nem volt hajlandó enyhülni.
-Leszarom! - Üvöltött hangosan. -Vérfarkas vagy cseszd meg, simán el tudtad volna küldeni a picsába! - Kiabált idegesen, ami nekem azért sem tetszett, mert féltem hogy bárki meghallhatja. Nem tagadom, igaza volt mivel egy vérfarkas tényleg jóval erősebb, mint egy normális ember. Még mielőtt azonban megszólalhatott volna bármelyikünk is, Tae-nek végleg elege lett, így minden szó nélkül kiviharzott a szobából.
-Ahh....Annyira szerencsétlen vagyok.... - Temettem arcomat a kezeimbe.
-Én is hibás vagyok. - Sóhajtott JeongGuk, eközben pedig visszatért az orvos is, és mikor meglátta hogy mennyire összetört vagyok, megengedte hogy átváltozzak. Ezúttal sem utasítottam vissza az ajánlatot, habozás nélkül másztam ki az ágyamból, majd kicsit távolabb mentem, hogy ne törjek össze semmit. Szokás szerint egy ugrással átváltoztam, utána lekonyult fülekkel a padlóra ültem. Egyáltalán nem állt szándékomban megcsalni TaeHyung-ot, de fogalmam sincs, hogy hogyan magyarázzam ezt el neki. Viszont valahogyan helyre kell hoznom a dolgot, mert szeretem őt, még akkor is ha ő ezt már nem hiszi el nekem. -De durva, soha nem láttalak még így. - Szólalt meg hosszú percek elteltével barátom, ám én nem néztem rá.
-Miért, milyennek kellene lennem?? Szerintem egy ilyen helyzetben te sem lennél másmilyen.... - Motyogtam robotos hangomon.
-Természetesen nem, de úgy értettem, hogy vérfarkasként nem láttalak még. - Magyarázkodott, így már sikerült megértenem őt. Lassan odajött hozzám, és elkezdett nagy szemeivel bámulni, valamint bizonytalanul ugyan, de a szőrömet is megérintette.
-Nem harapok, ne izgulj. Már hozzászoktam. - Sóhajtottam, közben hagytam hogy kedvére tapogassa barnás bundámat. Emlékszem, anno még szerelmem is örömmel piszkálta a szőrömet, sőt, párszor még a fejemet vagy a fülemet is vakargatta, mintha tényleg csak egy nagyra nőtt kutya lettem volna. Hahh....Ezek az idők azok, amiket vissza akarok kapni. Hogy újra boldogok legyünk, és ne legyen semmi gondunk. Mindegy, akár tetszik valakinek akár nem, csak azért is el fogom venni TaeHyung-ot. Ebben senki az ég egy adta világon nem tud megakadályozni, mert én már elhatároztam magamat. Igen, tényleg hülye voltam és meggondolatlan, azonban kicsit közrejátszott az is, hogy akkor már volt bennem némi alkohol. Persze nem sok, viszont az is épp elég a mi fajtánknak.
-Jimin, van egy jó hírem is. - Jelentette be hirtelen az orvos, aminek hallatán rögtön felé fordítottam a fejemet. -Az állapotod már stabil, tehát holnap délelőtt hazamehetsz. A sebeiddel gond nem lesz, én már rendesen lekezeltem őket. - Mondta el a helyzetet, ami egy kicsit megnyugtatott.
-É...És a drog? - Kérdeztem félénken, mivel féltem hogy az még nem tűnt el belőlem, vagy valami.
-Nincs gond, teljesen tiszta vagy most már. - Mosolyodott el a férfi biztatóan. Azt nem mondanám hogy megnyugodtam, de már nem is féltem annyira. Az esetből tanulva, legközelebb senkinek nem fogok segíteni, talán az időseknek.
Mikor már nagy nehezen lehiggadtam, illetve JeongGuk is abbahagyta a budám piszkálását, a hátsó lábaimra állva visszaváltoztam emberré. Ezután barátom is hazament hiszen dolga volt, én pedig az ágyra feküdtem. Még mindig borzasztóan fájt a fejem valamint az alsó felem is, így jobbnak láttam ha alszom egyet. Igaz nem sok ideje voltam ébren, de sok dolog történt, az agyam is megállás nélkül kattogott, ezek pedig kimerítettek. Amint sikerült a takaró alá bújnom, kényelmesen elhelyezkedtem, majd a szemeimet lehunyva vártam, hogy elnyomjon az álom.

Sziasztok! ^^
Itt lenne a folytatás, amiben TaeHyung is megtudja hogy mi történt Jimin-nel. Szerintetek Tae adni fog majd lehetőséget arra, hogy meg tudják beszélni a helyzetet?
Remélem tetszeni fog, igyekszem jóra írni, szóval kellemes olvasást hozzá! ☺😘💚💙💜