A vérfarkas és a fiú(VMin)(BEFEJEZETT!)

26.rész

Jimin Pov.:

További hosszas és kínzó órák teltek el, nekem pedig már egyre jobban feszültek az idegeim. Oké, tisztában vagyok azzal hogy ez nem egy öt perces művelet, de már több mint három órája várunk az eredményre. Egyre kevésbé tudom magamat visszafogni, hogy ne változzak át vérfarkassá. Muszáj volt valahogyan lenyugodnom, ezért elrohantam gyorsan a mosdóba. Mielőtt még valaki félreértené, nyilván nem azért mentem a mosdóba, hogy a férfiasságommal szórakozzak....Szimplán csak meg akartam mosni a már sápadt arcomat, és a tarkómat is hogy egy kicsit lenyugodjak valamint felfrissüljek. Fáradt voltam, úgy ahogy mindenki más. JeongGuk és az apósom nagyjából egy órája bóbiskoltak el, a többiek pedig csak idegesen néztek maguk elé. Kimerülten néztem magamra a velem szemben lógó tükörbe, és döbbenten tapasztaltam, hogy milyen szarul nézek ki. A szemeim karikásak, az arcom sápadt....Körülbelül úgy nézek ki, mint egy élőhalott. Pihennem kellene, de egyszerűen nem tudok. Bármelyik pillanatban kijöhet az orvos a szobából, és én tudni akarom hogy sikerült-e megmenteni a szerelmemet, vagy sem.
Amikor már kicsit jobban éreztem magamat, illetve az arcom és a tarkóm is megszáradt, visszamentem a többiekhez. A helyzet nem igazán változott, JeongGuk továbbra is aludt, ahogyan Tae szülei is. Ahogyan párom anyukájára néztem, feltűnt egy furcsa dolog. Nagy volt a hasa, ami picit meglepett. Oké, valószínűleg csak elhízott vagy szimplán ilyen a genetikája. Bár....Ahhoz meg túl kerek a pocakja, mintha egy terhes nőt látnék, csak jelen esetben férfiban.
Hosszas gondolkodásom közben hirtelen kinyílt a szoba ajtaja, amire én rögtön oda is kaptam a fejemet. Egy orvos lépett ki rajta, viszont miután becsukta maga mögött az ajtót, nem ment tovább hanem velünk szemben megállt. Hamar felkeltettem mindenkit aki aludt, ám mielőtt még bárki is feltette volna a kérdését, én érdeklődtem a köpenyes férfitól.
-Doktor úr, TaeHyung hogy van? Sikerült megmenteniük? - Tettem fel a legfontosabb kérdéseimet. Az orvos csak egy nagyot sóhajtott, közben megdörzsölte a homlokát.
-A fiúnak hatalmas nagy szerencséje van, tehát sikerült megmenteni őt. Viszont rengeteg vért veszített, ezért kómában van. Nem tudjuk meddig, de ha több hónap után sem ébred fel, akkor le kell őt kötnünk a gépről. - Mondta, mire egy kicsit megkönnyebbültünk mindannyian, viszont a gondolat hogy ha nem kel fel időben akkor meghal, megrémisztett. Belegondolni is szörnyű volt, és nagyon remélem hogy ez nem fog bekövetkezni. -Az egyik szúrás a mellkasánál volt, ami pár centiméter híján majdnem a szívét találta el. Ha a szívébe fúródott volna a halálos eszköz, akkor azonnal életét vesztette volna. - Folytatta mondandóját, amit igazából én is sejtettem, és csak ez miatt reménykedtem, hogy ne a szívének legyen baja. -Illetve gondolom önök a szülei jól sejtem? - Nézett a két férfira, akik csak bólogattak. -És ha jól látom, maguknál van az az igen ritka öröklődés. - Sóhajtott, azonban én semmit sem értettem. Mi van??? Milyen öröklődésről van szó?
-Igen. - Helyeselt anyósom. -Miért kérdezi? - Nézett az orvosra ijedten, nekem pedig kettejük között cikázott a tekintetem. Lemaradtam volna valamiről?
-Nos....Az a helyzet, hogy a maguk fiának volt egy egy hónapos magzatja. A gond csak az, hogy a szúrások teljes mértékben megölték a babát, ezért ki kellett szednünk a maradványokat. - Adott választ, amit nekem nem sikerült felfognom.
-Te gyereket mertél csinálni a fiamnak?? Hogy merészelted?? Még fiatalok vagytok, nem álltok készen rá! - Kapott el ismét az apósom, én pedig védekezni se tudtam, hiszen azt se tudtam hol áll a fejem.
-YoonGi, nem az ő hibája! Az enyém és Tae-é....Jimin nem tudta hogy TaeHyung-nak van ez az öröklődése, én pedig nem mondtam el neki, mert megkért rá. - Próbált védeni engem JeongGuk, ám az apósom továbbra is szikrákat szórt rám a szemeivel. Végül a párja kérésére elengedett, én pedig úgy döntöttem hogy tisztázom a dolgokat.
-Milyen öröklődésről van szó? - Szegeztem a kérdésemet a pocakos férfinak, akin már szintén látszott a kimerültség.
-Az én anyai ágamról a férfiak többségének van ez az öröklődése....Ez annyit tesz, hogy vannak bennünk olyan női belső szervek, amik segítségével képesek vagyunk ugyanúgy teherbe esni, akárcsak egy nő. Viszont ez a családunkban sincs mindenkinél, nekem van még egy nővérem és egy öcsém, de az öcsémnél nem jelentek meg ezek a belső szervek, csak nálam. Tőlem pedig TaeTae örökölte, és eddig úgy néz ki hogy az öccse is fogja. - Adott magyarázatot a kérdésemre, ami mondanom se kell nem kicsit lepett meg. Sőt, így hogy sikerült összeraknom a képeket, egyre jobban szédültem és teljesen le voltam sokkolódva. Az első hónapfordulónknál, mikor egymással veszítettük el a szüzességünket, nem védekeztem....Mert nem tudtam hogy van neki ilyen tulajdonsága, hogy képes teherbeesni akárcsak egy nő. Szóval apa lettem, de még csak nem is tudtam róla, ráadásul most veszítettem el a gyerekemet mert az anyját megtámadta egy pszichopata lány. Nem tudtam pontosan, hogy mit kellene reagálnom vagy csinálnom, egyedül azt tudtam hogy el kell rejtőznöm mert a vérfarkas ösztöneim egyre kevésbé bírtak magukkal. Mindenkit teljesen figyelmen kívül hagyva elkezdtem kifutni a kórházból, majd próbáltam keresni egy közeli erdőt. Nem messze találtam is egyet, így gondolkodás nélkül be is mentem oda. Először felmértem a terepet hogy nincs-e benne ember, turista vagy esetleg rakoncátlan gyerekek. Nem lenne jó, ha bárki észrevenne ahogyan átváltozom egy vérengző fenevaddá, aki amúgy az emberekre ártalmatlan. Mivel nem láttam senkit és semmit, ezért még egy kicsit beljebb mentem, végül egy ugrás segítségével sikeresen átváltoztam vérfarkassá. Amint méretes mancsaimmal a földre érkeztem, már éreztem hogy sikerült egy kicsit lenyugodnom. Ohhh, igen....Nálunk vérfarkasoknál az van, hogy dühünkben átváltozunk, és ez valamilyen szinten levezeti rajtunk a stresszt. Vagy a másik dolog a futás, ami szintén segíteni szokott az idegességünkön. Én pedig ezt ki is használtam, így nekiálltam futni az erdő közepe felé, hogy egy kicsit kiszellőzzön az agyam, és fel tudjam fogni a történteket. Őszintén szólva fogalmam sincs mit tegyek....Szeretem TaeHyung-ot, hiszen ő az egyetlen akinél megtörtént a bevésődésem. Viszont azzal, hogy titkolózott előttem, és lényegében mindkettőnket bajba sodort, nagyon megbántott. Én elmondtam neki a legfontosabb vérfarkas dolgaimat, ő pedig szinte semmit nem mondott magáról, és ez egyáltalán nem fer. Nem tudom mi legyen....Szakítsak vele ha felébredt a kómából, vagy pedig felejtsem el ezt az egészet? Áhhh....Elfelejteni nem lehet, hiszen ő is meg fogja tudni amikor felkel, hogy a baba meghalt ChanMi szúrásai miatt. Na meg amúgy is, tudni akarom a választ hogy miért titkolt el előlem mindent, és az ő szájából akarok hallani minden történetet.
Egészen addig futottam, amíg el nem érkeztem egy sziklaszirtre, ami alatt egy hatalmas tó volt. Ekkor jutott eszembe, hogy ez az az erdő ahol anno kirándulni voltunk az osztállyal, és....TaeTae is itt mentett ki engem a vízből. Itt kezdődött minden. Békésen kültem a szirt szélére, és a távolba nézve folytattam gondolkodásom. Ahogyan a szél fújta dús, barna bundámat, egy pillanatra lehunytam a szemeimet. Szabadnak és gondtalannak éreztem magam abban a pár másodpercben, viszont annak jobban örültem volna, ha párom is mellettem ült volna. Amikor újra kinyitottam szemeimet, könnyeim szépen lassan útnak eredtek szemeimből, de nem is akartam őket visszatartani. Túl nagy sokk ért az este folyamán, arról nem is beszélve, hogy semmit nem aludtam. És hamarosan reggel, viszont szerencsére hétvége van, azaz nincs suli. Ennek örülök, azonban annak nagyon nem, hogy konkrétan a tudtom nélkül csináltam egy kisbabát, aki aztán kegyetlen módon meg is lett ölve egy hónap után. Én nem akartam, hogy ez történjen....Főleg azt nem, hogy az első gyerekem kerüljön ilyen bajba. Bele se merek gondolni, hogy milyen állapotban szedhették ki Tae hasából szegény ártatlan kis csöppséget. Hahh....Úgy érzem, ezt soha nem fogjuk elfelejteni, bár igaz nem is lehet. Az ilyen fajta sebek nagyon nehezen, vagy abszolút nem forrnak be, attól függ, ki hogyan kezeli. Valószínűleg mi sem fogjuk elfelejteni TaeHyung-al, de együtt könnyebben fel fogjuk tudni dolgozni.
Nem tudom meddig ücsöröghettem a sziklán, de már tényleg nagyon fáradtnak éreztem magamat, ám a kórházba jelenleg nem akartam visszamenni. Gondolom a látogatási idő most már úgyis lejárt, na meg erre az egészre még nekem is pihennem kell egyet. Arról nem is beszélve, hogy apósom jelenleg a síromat tervezgeti, szóval az ő közelében sem ajánlatos lennem. Így hát úgy döntöttem, hogy visszamegyek a kis faházikómba, és az ottani puha ágyamba befeküdve alszom egy pár órácskát. Muszáj valamennyit pihennem, mert nem akarok elájulni vagy rosszul lenni. Elég nekem most ez a sok probléma, amik már ígyis megfájdították a fejemet.
Elhatározásom után újra négykézláb álltam, és elindultam a mi rejtett erdőnk felé. Gyorsan futottam, mert minél hamarabb ott akartam lenni. Persze a veszélyzónáimnál azért csak óvatosan mászkáltam, nehogy valakinek feltűnjön a nagy és szőrös kutyatestem. Egy kis időbe beletelt mire odaértem, de megérte. A létra előtt hátsó lábaimra állva visszaváltoztam emberré, majd felmásztam a kis házamba. Nem is nagyon törődtem semmivel, csupán az ajtómat zártam be, hogy lehetőleg senki ne zavarjon. Ezután átöltöztem pizsamára, és bebújtam az ágyamba. Éppen hogy lehunytam a szemeimet, de már el is nyomott az álom.

Sziasztok! 💝
Mivel azt ígértem hogy a szünet illetve a húsvéti ünnepek miatt mára hozom, ezért itt lenne a folytatás, amiben kiderül hogy mi lett TaeHyung-al. Valamint Jimin is megtud egy-két dolgot, ahogyan mindenki más is. Remélem tetszeni fog, és amint tudom hozom a következő részt! ☺😘 Kellemes olvasást hozzá, és boldog nyuszit mindenkinek! 💖💗💝