A vérfarkas és a fiú(VMin)(BEFEJEZETT!)

2.Évad 4.rész

TaeHyung Pov.:

A feszültség egyre nagyobb volt, pont úgy ahogyan a tűz is. A másik gyerekünk a kocsiban rettegett, az apja pedig idegesen csapkodta az ajtót. Féltem, hogy dühében át fog változni vérfarkassá, ami nem lett volna jó, mert a vihar ellenére is sok volt körülöttünk az ember.
-Áhh, megvan! - Mondta magában Jimin, majd az egyik kertes ház külső kertjéből kivett egy nagyobb követ, és visszasietett a kocsihoz. -Figyelj kisfiam! Húzd le a fejedet, és kuporodj össze! Nem lesz semmi baj, apa kiszed onnan téged, csak be kell törnöm az ablakot! - Adta ki az utasítást TaeMin-nek, aki végül szótfogadott az apjának. -Anya, ti is menjetek odébb, nehogy megsérüljetek! - Figyelmeztetett engem és JiHyung-ot is, ezért felkaptam az ölembe a másik ikert, és odébb mentem vele. Párom egy-két lépéssel hátrébb ment a kocsitól, majd egy nagy lendülettel nekidobta a követ az ablaknak. A kő pillanatok alatt összetörte mindkét üveget, és a falon koppant nem messze tőlünk. Szerelmem gyorsan kinyitotta az ajtót, végül kikapta a már majdnem teljesen elégett járműből a másik fiunkat is. Szegény TaeMin nagyon zokogott az apja karjai között, bár nem is csodálom. -Semmi baj kicsim, itt vagyunk. - Próbálta Jimin nyugtatni, ami nem sikerült neki. Megkönnyebbültem, viszont mikor megláttam hogy vannak sebei és az arca is kormos, én is pityeregni kezdtem.
-Vigyük be a kórházba! - Néztem aggódón párom szemeibe.
-Rendben, szólok egy mentősnek hogy vigyen be minket. - Mondta el az ötletét, amire csak bólintottam. Nem is habozott, TaeMin-nel az ölében a mentősökhöz sietett.
-Anya....Ugye nem fog meghalni az öcsém? - Kérdezte lebiggyesztett ajkakkal JiHyung, aminek láttán megszakadt a szívem.
-Jajj, dehogyis kisfiam! Nem lesz semmi baja, csak pár kisebb sebe van, az is hamar meg fog gyógyulni. - Magyarázkodtam, hogy szegénykém ne ijedjen meg mégjobban. -Azért visszük csak be a kórházba, hogy a doktorbácsi lekezelje ezeket a sebeket. - Mondtam, majd nyomtam egy kis puszit a homlokára. Eközben lassan párom is visszaért, így kiderült hogy az egyik mentős elvállalta a fuvarunkat. Lassan beszálltunk a kocsiba, közben pedig próbáltuk megnyugtatni TaeMin-t, de nem akarta abbahagyni a sírását. Nagyon aggódtunk, hogy esetleg komolyabban is megsérült, viszont igyekeztünk pozitívak maradni. Szerencsére a mentő gyors volt, ami azt jelentette hogy hamar odaértünk a kórházba. Jimin kifizette a férfit hálánk jeléül, majd berohantunk a hatalmas épületbe, ahonnan nagy részben csak rossz emlékeink voltak. A recepciónál elmondtuk hogy mi a baj, és mivel komoly dologról volt szó, ezért rögtön küldtek is egy orvost a fiúnkhoz. A fehér köpenyes férfi gondolkozás nélkül odavezetett minket a megfelelő szobához, majd megkérte páromat hogy fektesse le a kicsit az ágyra.
-Nos az már biztos, hogy egy-két helyen könnyebb égési sérülései vannak. Kisebb karcok és horzsolások a karjain....Viszont a mesélésük alapján mivel a fiút tűz elől mentették, ezért végeznem kell rajta egy tüdőszűrő vizsgálatot. Ha a gyermek sok füstöt lélegzett be, akkor komoly problémái is lehetnek később. - Mondta el a helyzetet az orvos, ami részben megnyugtatott minket, részben pedig nem. Aggódva néztük végig, ahogyan a négy éves kisebbik ikerfiúnkkal megcsinálta a tüdőszűrést, utána pedig az eredményt elemezgette.
-Nagyon súlyos, doktor úr? - Kérdeztem ijedten, hiszen féltem attól, hogy esetleg tényleg valami komolyabb baja lesz TaeMin-nek.
-Nem. Úgy tűnik a maguk fia nagyon okos, mert tudta hogy mi a teendő ilyenkor. Mivel valamivel eltakarhatta az orrát és a száját, ezért nem került be olyan nagy mennyiségű füst a szervezetébe. - Mondta el a jó hírt, ami nagy megkönnyebbülés volt a számunkra. -Viszont a sebek miatt jobb lenne, ha bent lenne pár napig. - Tette hozzá. Nem szívesen mentünk bele a dologba, azonban más választásunk nem volt, ha azt akartuk hogy a fiunk teljesen felépüljön. Így hát nagyon nehezen, de elbúcsúztunk egy kis időre a kis TaeMin-től. Megszakadt a szívem, amikor kiléptünk hárman a kórház ajtaján, a kisebbik gyerekünk nélkül. Hiába, egy két gyerekes szülőnek szörnyű dolog ez. Nem is tudtam sokáig visszatartani a könnyeimet, amit Jimin is és JiHyung is észrevettek.
-Szerelmem, kérlek próbálj megnyugodni! Nem tesz jót a sok stressz a babáknak. - Nézett rám aggódón párom, közben gyengéden az arcomra simított.
-Jimin hogy az Istenbe nyugodjak le?? A kisebbik gyerekünk kórházban van, a kocsink pedig odalett. Mi jöhet még? - Fakadtam ki. Hiába volt jó része is a napunknak, a vége mégis borzalmassá vált.
-Szívem, ne a gyerek előtt, kérlek szépen! - Suttogta halkan a fülembe, hogy a nagyobbik ikerfiúnk ne hallja. Aprót bólintottam, utána Jimin felkapta az ölébe JiHyung-ot, és elindultunk hazafelé. Útközben egyikünk se szólalt meg, csak csendben sétáltunk egymás mellett szerelmemmel. Tudtam, hogy ha hazaérünk akkor mindketten teljesen ki fogunk készülni, amit a nagyobbik fiunk előtt nem tehetünk meg, hiszen szegényke megijedne. Így is most össze van törve a kicsi lelke, amiért az öccse megsérült és kórházban van.
Balszerencsénkre eléggé sokat kellett sétálni, de végül sikeresen hazaértünk. A kicsi szó nélkül a szobájukba ment, amin az öccsével osztozkodnak, én pedig fájdalmas tekintettel követtem végig a lépteit. -Tae....Édesem tudom hogy mit érzel, hidd el nekem is fáj hogy TaeMin megsérült, és hogy a kocsi is odalett. De figyelnünk kell JiHyung-ra is, illetve a babákra is. - Mondta aggódón, miközben gyengéden az arcomra simított. Nem szólaltam meg, csak halkan pityeregve megöleltem őt, és arcomat a mellkasába fúrtam. Természetesen habozás nélkül viszonozta ölelésemet, majd a fejemre nyomott egy puszit.
-Megyek, lepihenek.... - Motyogtam halkan szipogva, közben elválva tőle felmentem a szobánkba. Semmire nem vágytam, csak hogy lefeküdhessek a puha ágyba, és kipihenjem magam. Mástól amúgy se fogok tudni lenyugodni, ebben biztos vagyok. Még fel se értem a szobánkhoz, de már meghallottam a nagyobbik fiunk hangját.
-Anyaaa, apaaaa! - Üvöltött sírva, aminek hallatán nekem több se kellett, rögtön futottam a szobájukba.
-Mi a b.... - Tettem volna fel a kérdésemet, azonban amikor megláttam a földön heverő kicsit, belém ragadt a szó. -Úristen, Jimin!! - Szóltam páromnak, aki másodpercek alatt ott termett mellettem.
-Mi történt? - Nézett rám kétségbeesetten, én azonban csak pityeregve JiHyung felé mutattam. -Ohh kisfiam, mit csináltál? - Rohant oda hozzá. -TaeTae hívj mentőt! Jobb ha kórházba visszük... - Ajánlotta fel az ötletét, aminek hallatán végleg kikészültem. Nem tehetek róla, nekem ez a nap sok volt, nagyon sok....Szinte már elátkozottnak érzem magunkat. Képtelen voltam elbattyogni a telefonomért hogy segítséget hívjak, ezért ezt is Jimin-nek kellett megcsinálnia. Én a könnyeimet potyogtatva, és a fejemet fogva ültem le a földre, hátamat a falnak támasztva. Fel se fogtam, hogy mi történt körülöttem, csak sírtam és sírtam. -Hé! Szerelmem, kérlek nyugodj meg! - Guggolt le elém párom, azonban továbbra se tudtam megnyugodni. Szédültem, a fejem sajgott, a testem pedig remegett mint a kocsonya. Soha nem voltam még ilyen helyzetben, és ez is megijesztett.
Mire nagy nehezen ki tudtam nyitni a szemeimet, lassan felemeltem a fejemet majd láttam, hogy már a mentősök is megérkeztek. Az egyik a gyerekhez rohant, míg a másik megállt előttem.
-Bántotta őket? - Kérdezte páromat cseppet sem barátságosan, aminek hallatán Jimin meg is lepődött.
-Dehogy, nem csináltam semmit! - Tette fel védekezően a kezeit. -Én próbáltam őket nyugtatni, de nem sikerült. Tudja ma eléggé rossz napunk volt.... - Sóhajtott, majd el is mesélt mindent a férfinak, aki bár nehezen hitte el a dolgokat, de végül bólintott egyet. Ezután leguggolt hozzám, és a szemeimbe nézett.
-Nyugodjon meg, mindkét fia rendbe fog jönni! - Mosolyodott el biztatóan, amire nem tudtam mit reagálni.
-A kisfiúnak eltört a karja. Azt mondta, hogy lehajolt félig az ágyról, mert meg akarta nézni hogy az öccse helyén van-e az egyik plüsse, de lecsúszott és a kezén landolt. - Jelentette be a helyzetet a másik mentős, aki még mindig a síró JiHyung-ot fogta.
-Akkor jobb lesz, ha bevisszük őket a kórházba. - Ajánlotta fel az ötletét az előttem guggoló mentős, majd felegyenesedett. Szerelmem segítségével én is felkeltem a földről, viszont nem tudtam egy lépést se megtenni. A világ forogni kezdett velem, a talaj pedig kicsúszott a lábaim alól. A szerencsém csak az volt, hogy Jimin mellettem volt, így az erős karjai közé tudtam landolni. Ám ezután már se kép, se hang....Minden elsötétült körülöttem. Ennyi, kikészültem. Eddig bírtam a stresszt, ami bekebelezte az egész lelkemet.

Sziasztok! ^^
Nos megtudtuk, hogy a kis TaeMin-nek szerencsére nem esett komolyabb baja. Azonban a szerencse most sincs mellettük....A következő részben lesz egy pár napos ugrás, de nem több. És az izgalmak se állnak meg, ugyan nem lesznek olyan hű de nagy dolgok, de a történet haladtával lesz még bőven izgalmas rész. 😉 Remélem tetszeni fog, szóval kellemes olvasást hozzá! ❤💛💚💙💜