A vérfarkas és a fiú(VMin)(BEFEJEZETT!)

2.Évad 24.rész

TaeHyung Pov.:

Anyám tanácsát megfogadva átgondoltam a dolgokat, ezért úgy döntöttem, hogy ismét elmegyek Jimin-hez, és megbeszélem vele a dolgokat. Mondjuk azt azért nem mondom hogy nem tehet arról hogy bedrogozták, mivel nagyon is tehet róla, hiszen hagyta. Ettől függetlenül adok neki még egy esélyt, remélve, hogy többé nem fog ilyen előfordulni.
Gondolkozásom közben lassan kimásztam az ágyból, majd a szekényhez menve felöltöztem valami laza ruhába. A lányok egyre sűrűbben rugdosódtak a hasamban, így mostanában nem sokat aludtam.
Öltözködés után a fürdőbe mentem, hogy el tudjam intézni nyugodtan a reggeli teendőimet. JiHyung és TaeMin még úgyis aludtak, szóval bőven volt időm, ezt pedig ki is használtam. Pár hónap, aztán megint alig lesz időm mindenre, mivel szinte minden figyelmemet a lányainknak kell szentelnem.
A vizet engedve levetkőztem, majd lassan beültem a kádba. Rég volt már, hogy öt percnél tovább tudjam élvezni a jó meleg vizet, éppen ezért most kiélveztem. Nagyon jól esett, éreztem ahogyan a lelkem megkönnyebbült a sok tehertől, valamint a gondolataim is kitisztultak. Még a babák is abbahagyták a rugdosást, aminek meg még jobban örültem. A szemeimet lehunyva relaxáltam, és csak percekkel később kezdtem el mosakodni a tusfürdőmmel. Mikor végeztem, még egy kicsit pihentem a kádban, utána kiszálltam megtörölközni. A szárítkozás végeztével visszavettem a ruháimat, valamint megmostam a fogaimat is.
-Anyaaa! - Hallottam meg hirtelen a kisebbik fiúnk hangját, mire amilyen gyorsan csak tudtam, odamentem a szobájukhoz. -Felébredtél? - Nézett rám nagy szemekkel.
-Igen, kicsim. Mondjad, mi a baj? - Mosolyogtam halványan, miközben haját borzoltam össze.
-Csak azt akartam megkérdezni, hogy készen van-e a reggeli. - Mondta.
-Még nincs. Készüljetek össze, addig én megcsinálom nektek! - Utasítottam, ő pedig bólintva egyet ment is szólni a bátyjának. Én sem haboztam tovább, lassan és komótosan battyogtam le a konyhába, majd a hűtőből elővettem pár dolgot a szendvicsekhez. Mivel volt még idő az oviig, ezért nem siettem annyira, inkább nyugodtan csináltam nekik egy-egy szendvicset. Mire készen lettem, ők is megérkeztek, így rögtön neki is fogtak az evésnek. Én sem fogtam vissza magamat, elővettem egy tálat, amit aztán megtöltöttem müzlivel és tejjel. Jóízűen kezdtem el falatozni, amúgyis már régen ettem ilyet.
Reggelizés után még összeszedtük a fontosabb cuccokat, majd kimentünk a kocsihoz. A gyerekeket pár perc alatt elrendeztem, végül én is elfoglaltam a helyemet. Beindítottam a kocsit, és az óvoda felé indultam. Nem tudom miért, de nagyon izgultam....Pedig jó párszor veszekedtünk már Jimin-nel, aminek egy-két alkalommal majdnem szakítás lett a vége, éppen ezért nem is értem, hogy miért dobog olyan hevesen a szívem. Áhh, mindegy. Amint sikerül megbeszélnünk, úgyis lenyugszom.
Gondolkodásom közben odaértünk a kis sárga épülethez, így a gyerekekkel együtt kiszálltam, majd a kis mancsukat fogva be kísértem őket. -Bármi történik, szóljatok az óvónéninek! - Figyelmeztettem őket a szokásos aggódásommal. Hiába, még nagyon kicsik, szóval nem elég nekik elmondani egyszer a dolgokat.
-Rendben anya. - Bólintottak egyszerre, majd egy ölelés és puszi után elköszöntünk egymástól. Ők a csoportjukba mentek, míg én vissza a kocsihoz, hogy aztán folytathassam az utamat páromhoz az erdőbe. Útközben próbáltam lenyugtatni magamat, bár ez többé-kevésbé sikerült.
A forgalom miatt több időbe telt mire odaértem, de amint leparkoltam, sietve mentem Jimin faházikójához. Az ellenségeimen kívül senkivel sem szerettem haragban lenni, természetesen szerelmemmel sem, na meg azért hiányzott is.
Már majdnem sikeresen odavergődtem magam a házához, amikor egy számomra teljesen ismeretlen, szürkés szőrű vérfarkas ugrott elém. Mondanom se kell, borzasztóan megijedtem, főleg amikor még morogni és vicsorogni is kezdett rám. Tudtam hogy nem YoonGi volt, ugyanis az ő bundáját már megismerem, valamint ő rám se támadna még viccből sem.
Az ismeretlen állat egyre jobban közeledett felém, én pedig próbáltam úgy hátrálni, hogy közben ne essek el. Nagyon féltem, fogalmam se volt hogy mit csinálhatnék, hiszen terhesen még csak futni se futhatok. Azonban mielőtt még segítségért kiáltottam volna, hirtelen egy barnás szőrű farkas ugrott elém. Rögtön felismertem Jimin vérfarkas alakját, így egy kicsit megnyugodtam.
-Mit akarsz HwanHee? - Kérdezte a számomra még idegen vérfarkast párom, én viszont csak pislogni tudtam. Abszolút lesokkolódtam, szinte még azt se tudtam hogy fiú vagyok-e vagy lány.
-Ki ez az ember? - Felelt kérdéssel ezek szerint HwanHee.
-Semmi közöd hozzá! - Mondta dühösen párom, ám ez a válasz nem igazán tetszett a másik farkasnak. Éppen meg akarta támadni Jimin-t, amikor YoonGi félrelökte a közelünkből.
-Menjetek a házadba! - Utasította öccsét az idősebb iker, amit párom egyből teljesített is. Pillanatok alatt visszaváltozott emberré, majd a kezemet megfogva mentünk fel a házába. Mihelyt felértünk, szerelmem bezárta az ajtót, utána rögtön velem szembe fordult.
-Ahh, TaeTae! Nem esett bajod? Minden oké? - Támadott le kérdéseivel, én viszont a válaszolás helyett kezeimmel megfogtam arcát, és megcsókoltam. Nem bírtam tovább nélküle, igazából már nagy volt bennem a bűntudat, amiért olyan csúnyán beszéltem vele. Ám szerencsémre Jimin nem habozott, azonnal viszonozta ajkaim mozgását, közben pedig szorosan magához ölelt, amennyire csak tudott. Olyan jól esett újra csókolni őt, hogy el se akartam ereszteni. Pár perc múlva azonban kénytelenek voltunk elválni egymástól, mivel fogytán volt a levegőnk.
-Sajnálom! - Suttogtam a fülébe, szorosan ölelve őt.
-Én is, többet nem fog előfordulni, ígérem! - Mondta, hangjában pedig éreztem, hogy boldog amiért megbocsájtottam neki.
-De...Hogyan fogjuk megmenteni a házunkat? Nincs is annyi pénzünk. - Néztem rá kétségbeesetten.
-Igazából van annyi pénzünk, mert én az évek alatt minden hónapban félretettem annyit, amennyit csak tudtam. Ugyan másra szántam, de most vészhelyzet van. - Magyarázkodott, aminek hallatán eléggé meglepődtem.
-Nincs több titkolózás! - Szóltam rá morcosan, közben enyhén a mellkasára csaptam.
Miután sikeresen rendeztük a kettőnk közötti kialakult viszályt, visszakaptam az eljegyzési gyűrűmet is. Újra boldognak éreztem magam, az a sok stressz ami eddig nyomta a vállamat, szinte egy szempillantás alatt eltűnt.
Békés perceinket a kint morgó falka zavarta meg, így kíváncsian kinéztem az egyik ablakon. -Ki ez a farkas? - Kérdeztem páromtól, aki eközben mögém jött, és a vállamra téve az állát nézett ki ő is.
-HwanHee-nak hívják. Tudod, a mi falkánk nem itt élt....Busan-ból származunk, én valamint a bátyám is ott születtünk meg. Majdnem a tini korunkig ott éltünk, de aztán jött HwanHee az ő csapatával, és hosszan tartó harc után elfoglalták a területünket. Így kerültünk ide, viszont ahogy elnézem most ezt a helyet is el akarja foglalni, de ezt már nem fogjuk hagyni neki. - Mesélte el a múltjának egy másik részét szerelemem, ami egy kicsit meglepett. Emlékszem, anno mielőtt betettem volna a lábamat ebbe az erdőbe, JeongGuk mesélt nekem egy legendát. Természetesen később hamar rájöttem, hogy ez a történet Jimin-ről szólt, most pedig azt is megtudtam, hogy ez nem lehet olyan hű de ősi legenda. Mindegy is, én mindenhogyan szeretem páromat, na meg a családját is.
-Sajnálom hogy el kellett jönnötök onnan, viszont így legalább megismertük egymást. - Mosolyodtam el halványan, lassan szembefordulva vele. Mosolyogva bólintott egyet, majd adott a számra egy lágy puszit.
Nagy harc folyt odakint, bár úgy tűnt, hogy Jimin családja állt nyerésre. Reménykedtem abban, hogy nem űzik el őket megint, mert az senkinek sem lett volna jó. Mondjuk arra kíváncsi lennék, hogy összesen mennyi vérfarkas élhet ezen a bolygón. -Ki áll nyerésre? - Érdeklődtem páromtól, aki egyre izgatottabban szorította a derekamat.
-Eddig mi. Te nem hallod, de nagy a vita. - Válaszolt, amivel még kíváncsibbá tett, ezért folytattam a kérdezősködést.
-És én miért nem hallom? - Kérdeztem, félig hátra pillantva rá.
-Mert van egy olyan képességünk is, aminek a segítségével rajtunk kívül senki más nem hallja, hogy miről beszélünk. - Magyarázkodott, aminek segítségével már mindent értettem. -Na végre! HwanHee feladta. - Sóhajtott megkönnyebbülve.
Miután nagy nehezen vége lett a harcnak, lementünk a házból, és váltottunk még egy pár szót szerelmem családjával. Mind a három unokájukat izgatottan várták már, főleg hogy YoonGi és SeulGi babája is csak pár hónappal fog később születni, mint a mi lányaink.
A kis beszélgetések után elköszöntünk tőlük, majd egymás kezét fogva a kocsihoz mentünk. Hamar beültünk a járműbe, amivel aztán az óvoda felé vettük az irányt. A fiúk biztosan örülni fognak az apjuknak, mivel nem mondtam nekik semmit, hogy hova ment ebben a pár napban.
Odaérve az épülethez lassan bementünk, és a megfelelő csoporthoz menve benéztünk az ajtón. Mint mindig, a kicsik ezúttal is szépen eljátszottak egymással, viszont amint meglátták az apjukat, egyből hozzá rohantak. Szélesen vigyorogva néztem ahogyan bújtak Jimin-hez, eközben megerősödött bennem a tudat, hogy ismét jó ötlet volt megfogadnom anyám tanácsát.
Amint visszaértünk a kocsihoz, megbeszéltük párommal, hogy elmegyünk JeongGuk-hoz is, hiszen bocsánatot kell kérnem tőle, amiért olyan csúnyán viselkedtem vele. Soha nem voltak még ennyire komoly vitáink, így a bűntudat ismét előtört belőlem. Idegesen dobolva a lábamon vártam, hogy végre megérkezzünk a házukhoz, ugyanis minél hamarabb bocsánatot akartam kérni barátunktól.
Szerencsére egész hamar odaértünk, ezért szinte remegő lábakkal szálltam ki a kocsiból, majd a kis TaeMin kezét fogva az ajtóhoz mentünk. Megnyomtuk a csengőt, pár perc múlva pedig nyílt is az ajtó, ami mögött JeongGuk állt.
-Ohh, sziasztok! - Köszönt meglepődve.
-Beszélni szeretnék veled. - Jelentettem ki határozottan, amire ő csak bólintott. Miután beengedett minket a házukba, én és Süti a konyhába mentünk, míg a gyerekek Jimin-nel a nappaliba a két MinAh-hoz.
-Tae, én tényleg nagyon sajnálom, nem akartam neked csalódást okozni! - Nézett rám szomorúan barátom, nekem pedig több se kellett, közelebb mentem hozzá és megöleltem.
-Tudom Süti, én is sajnálom hogy ilyen csúnyán viselkedtem veled! - Kértem bocsánatot, egyre szorosabban ölelve őt. Hiába, egy több, mint tíz éves barátságot nem akartam csak úgy eldobni. JeongGuk is fontos az életemben, hiszen ő is mindig mellettem volt, akármi történt velem. Egyedül én vagyok ilyen nehéz eset....
A nézeteltérésünket végül sikeresen megbeszéltük, így vidáman mentünk vissza a többiekhez. Mindenesetre azért MinAh-tól is elnézést kértem, hogy biztosan tiszta legyen a lelkiismeretem. Végül minden ismét a régi lett, ezért egy szuper délutánt töltöttünk el barátunknál.

Sziasztok! :)
Nos, meghoztam a következő részt, így megtudhatjátok, hogy a kis szerelmes párunkkal mi történt. Persze az izgalmak továbbra sem állnak meg, lesznek még itt dolgok! ☺ Illetve a következő résztől újabb időugrás lesz, csak hogy haladjon a történet. 😁 Remélem tetszeni fog, szóval kellemes olvasást hozzá! 💗💖💝