A vérfarkas és a fiú(VMin)(BEFEJEZETT!)

2.Évad 5.rész

TaeHyung Pov.:

Az ájulásomból a kórházban tértem magamhoz, és az első személy akit megláttam, az Jimin volt.
-Ohh TaeTae, annyira örülök hogy jobban vagy! - Simított az arcomra, ami kifejezetten jól esett. Pár perc múlva végül felkeltem, majd ittam egy pohár vizet is. Lassacskán sikerült visszanyernem minden erőmet, ezért bementünk a fiaink szobájába is. JiHyung-nak begipszelték a törött karját, TaeMin-t pedig végre hazaengedték. Ismét boldogan mentünk haza, leszámítva azt, hogy a nagyobbik ikernek legalább egy hónapig gipsz lesz a kezén.
Mivel a hétvége letelt, ezért sajnos vissza kellett mennünk dolgozni, a gyerekeinket pedig a szüleimhez kellett vinni. Szegénykék a héten még nem mehetnek oviba, majd csak utána, viszont mivel mi nem tudunk otthon maradni, ezért kénytelenek voltunk megkérni anyámékat hogy vigyázzanak rájuk. Az volt a szerencsénk, hogy még a gyerekek születése előtt tudunk venni két kocsit, így most nem kellett átgyalogolnunk a város nagy részét. Beültünk a kocsiba, majd szerelmem elindította a járművet. Hála Istennek ezúttal még az idő is jó volt, szóval nem kellett tartanunk újabb balesettől.
Nagyjából fél óra alatt sikerült eljuttatnunk az ikreket a szüleimhez, utána viszont haza kellett sietnünk készülődni a munkába. -Tae, lassan szólnod kellene a munkahelyeden is, hogy nem fogsz tudni sokáig dolgozni. - Javasolta párom.
-Tudom Jimin, ne izgulj. Ma szólni fogok, de még legalább egy hónapot akkor is mennem kell. - Sóhajtottam. Szeretem a munkámat, csak egyre jobban kezd elegem lenni az emberekből.
Amint hazaértünk, gyorsan összepakoltam a fontosabb cuccaimat, majd csináltam pár szendvicset is.
-Elvigyelek kocsival? Van még annyi időm. - Érdeklődött párom, miközben odajött hozzám, és hátulról átölelt.
-Nem kell kicsim, egy kis séta és friss levegő nem fog ártani. - Fordultam meg mosolyogva.
-Rendben, de vigyázz magadra kérlek! - Simított gyengéden az arcomra, én pedig nem bírtam tovább, a nyakába karolva lehúztam magamhoz egy csókra. Az utóbbi időkben abszolút nem tudtunk semmit romantikázni, szóval már hiányoztak a finom és puha ajkai. Természetesen neki se kellett több, gondolkodás nélkül viszonozta csókomat, amit hamar szenvedélyessé tettünk. Kezei pillanatok alatt a fenekemre tévedtek, amibe aztán erősen bele is markolt. A csókba nyögtem, közben pedig még közelebb bújtam hozzá. Kezdtünk egyre jobban bevadulni, azonban a levegőnk nem tartott tovább, ezért kénytelenek voltunk elválni egymástól. Ám szerelmem továbbra sem csillapodott, a nyakamat vette célba, amit aztán vadul csókolgatott. Nem tagadom, eszméletlenül jó érzés volt, de sajnos a munka miatt nem volt elég időnk még csak egy pár perces menetre sem.
-Sz...Szívem, elkések... - Nyögdécseltem halkan.
-Tudom, de ahhh....Annyira hiányzol! - Mondta szomorúan.
-Te is nekem, de most nincs rá időnk. Majd talán este. - Mosolyogtam biztatóan, majd még egy puszit nyomtam ajkaira. Borzasztóan rossz volt hogy vissza kellett utasítanom, de nem tehettem mást.
Kissé szomorúan köszöntünk el egymástól, viszont muszáj volt mert így is kicsit sietnem kellett. Az volt az egy szerencsém, hogy csak tizenöt perc távolságra volt a munkahelyem. Egy állatmenhelyen dolgozom, ahol a sebesült állatokat látom el. Rengeteg idióta ember van, akik megsebezik szegényeket, ezért persze fel is jelentjük őket.
Még pont időben sikerült beérnem, így neki is álhattam a dolgoknak. Megint nagyon sok sérült jószágot kellett lekezelnem, de ma kivételesen nem találkoztam olyan vészes vagy halálos sebekkel. A munka közben főnökasszonyomnak is bejelentettem a hírt, miszerint ismét ikreket várok, ezért már nem tudok sokáig dolgozni. Mivel anno a fiúknál már volt egy ilyen bejelentésem, ezért most nem lepődött meg annyira. Mint mindig, ma is jól elbeszélgettünk, így az idő is gyorsabban telt. Én voltam az egyik legjobb ápoló a menhelyen, ezért a főnök is engem szeretett a legjobban. Bánta is hogy megint hosszú ideig nem leszek, dehát nem tudok mit tenni. Hiába dolgozom védő felszerelésekben, sajnos akkor is könnyedén el tudok kapni bármilyen fertőzést, ami akár a babákra is ártalmas lehet.
Mire végeztem, kint már sötét volt, amit mondjuk nem is csodáltam hiszen közeledett a tél. Elköszöntem mindenkitől, majd visszaöltözve a civil ruháimba hazaindultam. Nagyon elfáradtam, viszont Jimin-nek megígértem az estét, ezért nem aludhatok el.
Borzasztóan lehűlt a levegő estére, ezért kénytelen voltam összehúzni magamat, hogy ne fázzak annyira. A lábaimat nézve járkáltam az úton, így a zebránál se néztem körül. Ennek pedig meg is lett a következménye, ugyanis egy száguldozó autó nagyon nagy sebességgel közeledett felém. Döbbenten néztem a jármű irányába, ám mozdulni nem tudtam. Teljesen leblokkoltam, szinte azt se tudtam hogy fiú vagyok-e vagy lány. Már vártam hogy nekem csapódjon a kocsi, én pedig repüljek a francba és aztán haljak meg az ikrekkel a hasamban, azonban valaki hirtelen visszarántott a járdára. Kikerekedett szemekkel néztem fel a megmentőmre, akire egyáltalán nem számítottam. Amint realizálódott bennem minden, habozás nélkül megöleltem.
-TaeHyung, nem Jimin vagyok.... - Sóhajtott a párom kiköpött mása, kijelentése alapján pedig még jobban meglepődtem.
-Y....YoonGi?? Mit keresel te itt? - Kérdeztem nagy szemekkel nézve rá.
-Sétálgattam, hogy....Kiszellőztessem a fejemet. - Motyogta cseppet sem vidáman. -De ugye tudod, hogy bazinagy szerencséd van, amiért megtaláltalak? Ha nem vagyok itt, akkor méterekkel odébb lennél darabokban. - Kezdett el mormogni, amire én csak bólogatni tudtam.
-Igen, és köszönöm! - Hajoltam meg előtte mélyen, hogy kifejezzem felé a hálámat.
-Jó-jó, semmiség! Na gyere, hazakísérlek mielőtt még tényleg meghalnál... - Mondta a szemeit forgatva. Eléggé kínosan éreztem magam, mivel pont én nem figyeltem magamra, amikor a gyerekeimnek is azt tanítottam hogy mindenhol alaposan nézzenek körül.
-És miért kellett kiszellőztetni a fejed? Történt valami? - Kérdezősködtem, mert nem akartam csendben sétálgatni mellette.
-Gondolom úgyse fogsz addig békén hagyni, amíg el nem mondom. - Vetett rám egy pillantást grimaszolva, ami nem igazán esett jól, de inkább nem szóltam semmit. -Pár éve nekem is van egy barátnőm, akibe belevésődtem. Ő is belém vésődött, ezért összejöttünk. Viszont ma bejelentette hogy babát vár, aminek én nem örültem, és megkértem hogy vetesse el. Persze ez nem tetszett neki, szóval összevesztünk. - Darálta el gyorsan a sztorit, amit kicsit nehezen értettem meg, de azért sikerült.
-De miért akarod hogy elvetesse? - Érdeklődtem.
-Mert nem szeretnék gyereket. - Motyogta. -Ahh....Tudod....Félek, hogy nem lenne belőlem jó apa. - Nyöszörögte ki nagy nehezen a baját, amin ismét csak meglepődtem. Nem gondoltam volna, hogy YoonGi-nak ilyenek járnak a fejében. Na meg persze arra sem, hogy nekem ezt valaha is elmondja.
-Ne beszélj badarságokat! Figyu, a mi életünk se volt ám fenékig tejfel....Oké hogy nekem van ez az öröklődésem, de hidd el, volt belőle súlyos gond is. - Kezdtem el mesélni, majd el is mondtam neki azt a bizonyos estét. Akárhányszor ránéztem, láttam az arcán hogy teli van a feje kérdőjelekkel, illetve számtalan gondolattal. Persze amire tudtam kérdés válaszoltam, például elmondtam neki mindent amit ChanMi-ről tudtam. A hosszas beszélgetésünk közben pedig sikeresen haza is értünk, de nem ment még el, megvárta amíg párom kinyitotta az ajtót. A kopogásom után nem sokkal nyílt is a nagy falap, ami mögül Jimin kukucskált ki.
-Hát te? - Nézett meglepődve a bátyjára.
-Hazakísértem a sógoromat, mert kis híján elcsapták. - Mondta a vállát enyhén megrántva.
-Micsoda?? - Nézett rám ijedten.
-Majd bent elmesélek mindent. - Hadartam gyorsan, mielőtt még bármit is kérdezhetett volna. Mivel sejtettem hogy a babákra akart rátérni, ezért inkább betereltem, mert nem akartam hogy YoonGi ilyen késői időben tudja meg hogy újabb unokatesói lesznek. Megköszöntem párom bátyjának hogy hazakísért, majd elköszöntünk tőle.
-Szóval, miről beszélt a bátyám? - Tért rá rögtön a lényegre, miután becsukta magunk mögött az ajtót.
-A gyerekek.... - Tettem volna fel a kérdésemet, viszont Jimin közbeszólt.
-Igen, alszanak már. Kicsim kérlek, ne tereld a szót! - Mormogott kissé türelmetlenül.
-Nem tereltem, csak megkérdeztem. - Motyogtam. -Amikor jöttem haza a munkából, nem néztem körül a zebránál, és egy száguldozó barom majdnem elütött, de YoonGi visszahúzott a járdára. - Meséltem el a lényeget.
-Jézusom, és jól vagy? Nem esett bajod? - Kezdett el aggodalmaskodni, mire én rögtön megöleltem őt.
-Minden rendben, ne izgulj! Csak hiányoztál. - Mondtam halkan, közben szorosan bújtam hozzá. Olyan jó volt újra vele lenni, még annak ellenére is hogy amúgy dög fáradt voltam. Meg se vártam hogy válaszoljon, egyből ajkaira csókoltam. Neki se kellett több, a hátsómba markolva viszonozta ajkaim mozgását. Hiába, mostanában alig volt időnk egymásra, mert sokat dolgoztunk, na meg a gyerekek mellett is sokkal nehezebb.
Sajnos a levegőnk nem bírta sokáig, ezért lassan el kellett válunk egymástól.
-Szeretlek édesem! - Suttogta ajkaimra, amibe enyhén bele is remegtem.
-Én is szerelmem. - Néztem ködös tekintettel a szemeibe, amik még mindig gyönyörűen csillogtak.
-Szeretnél előbb vacsizni? - Érdeklődött, amin kissé meglepődtem, ugyanis nem számítottam arra hogy húzni fogjuk még a dolgot. Ugyanakkor éhes is voltam már, na meg a kicsiknek is kellett a táplálék. Bólogattam jelezve hogy előbb vacsizok, utána a konyhába mentünk. Szedtem magamnak a finom kajából, majd leültem mellé az asztalhoz, és enni kezdtem. Nagyon finom volt, mondjuk nem tudom miért lepődtem meg, mivel Jimin egyik szakmája a szakács. Ezért is szeretem jobban, amikor ő főz helyettem. -Na milyen lett? - Kíváncsiskodott mosolyogva.
-Isteni, és szerintem a kicsiknek is ez a véleménye. - Mondtam nyammogva. Rekord idő alatt megettem mindent a tányéromról, de legalább jóllaktam.
Vacsorázás után gyorsan elmostam a tányéromat, aztán felmentünk a szobánkba.
-Akkor most inkább húzzak gumit igaz? - Kérdezte a száját húzva párom. Nem szerette azzal a szarral csinálni, bár ezzel nem volt egyedül, mivel nekem is marhára kényelmetlen volt.
-Mivel már túl jól ismerlek, ezért igen. - Kuncogtam. Jimin perverzen elvigyorodott, majd el is döntött az ágyon.
-Törpék, ne ijedjetek meg! Apa és anya csak mókáznak egy kicsit, utána aludhattok. - Mondta a hasamban növekedő ikreknek egy elégedett vigyorral az arcán, miközben keze is a pocakomon volt. Ennek hallatán enyhén fejbecsaptam, utána lehúztam magamhoz egy csókra. Istenem, nem is ő lenne....Kis lököttöm. De így szeretjük a gyerekekkel.

Halihóóóó!! ☺💚
Tudom hogy nagyon szenya vagyok amiért nem mentem bele a szaftos dolgokba, de nyugodjatok meg, lesz még itt romantika is. 😉😁 TaeTae továbbra is meg van áldva a szerencsétlenségekkel, viszont most is ott volt neki a segítség. Szerintetek YoonGi hogy fog dönteni? Elfogadja a kisbabájukat, vagy nem? Illetve azt is előre jelzem, hogy a következő részben ismét lesz egy kis időugrás. Azért remélem továbbra is tetszik, nagyon szépen köszönök mindenféle visszajelzést, és kellemes olvasást hozzá! ❤💛💚💙💜