A vérfarkas és a fiú(VMin)(BEFEJEZETT!)

2.Évad 14.rész

Jimin Pov.:

Az utóbbi egy hétben amióta TaeTae eltűnt, teljesen a feje tetejére állt az életem. Szétvet az ideg, a gyerekeinkkel se tudok mindig kedves lenni, és lassan a munkahelyemet is elveszítem. Az az egy boldogít, hogy páromnak sikerült felhívnia. A rossz állapota ellenére is jó volt látni, hogy még él, és nincsen komolyabb baja. Mármint úgy komolyabb, hogy levágták valamelyik végtagját meg az ehhez hasonló undorító dolgok. Ugyanis őszintén szólva, ChanMi-ből én még ezt is kinézem.
Gondolataim közben odaértem JiHyung-al és TaeMin-el a rendőrséghez, hiszen szólnom kellett nekik hogy szerelmem meg tudott szökni. Valamint azt is el kellett mondanom, hogy Busan-ba vitték. Mielőtt még beléptünk volna az ajtón, a kisebbik iker hirtelen megállt. Aggódva néztem rá, majd leguggoltam elé.
-A....Anya már nem fog visszajönni, igaz? - Kérdezte szipogva.
-Dehogynem fiam, most megyünk érte a rendőr bácsikkal. Hamarosan hazahozzuk, és minden újra a régi lesz. - Simítottam az arcára, közben a homlokára pusziltam. -Apa mindent megtesz, hogy anya itt legyen velünk. - Mondtam, magamhoz ölelve mindkettejüket. Csak kerüljön a kezeim közé az a nő....Most miatta van minden negatív dolog az életünkben.
A hosszas ölelés után megfogtam a kis kezüket, és bementünk az épületbe. Egészen addig meg sem álltunk, amíg oda nem értünk a megfelelő irodához.
-Áhh, Park Ji Min! - Mosolygott barátságosan a férfi, amit ezúttal sem tudtam viszonozni.
-Fontos dolog miatt jöttem. - Néztem határozottan a szemeibe. -TaeHyung nemrég ismét felhívott, és megtudtam hogy sikerült kiszöknie a fogságból. A videóchat segítségével pedig azt is megmutatta nekem, hogy hova vitték. - Meséltem el gyorsan a történteket, aminek hallatán meglepődve nézett rám.
-Akkor mondja, hova kell mennünk?! - Kérdezte kíváncsian.
-Busan-ba. - Adtam meg a választ. Több sem kellett neki, rögtön hívta a legmegbízhatóbb munkatársait, akik pillanatokon belül mellettünk termettek. A fél őrssel a hátam mögött léptem ki az épületből, majd beültem a kocsiba az ikrekkel együtt. Mivel csak én tudtam odafelé az utat, ezért én vezettem a rendőröket. De hiába mentünk autóval, a város így is nagyon messze van Szöul-tól. Éppen ezért is reménykedtem, hogy mire odaérünk ChanMi még nem fog rátalálni TaeTae-re, valamint hogy páromat életben találjuk meg.
Mivel rendőri kísérettel mentem, így egy kicsit gyorsabban is mehettem a kelleténél, ami most nagyon is jól jött. Minél hamarabb oda akartam érni, hogy szerelmemet végre a karjaim között tarthassam, na meg hogy a két idiótát letartóztassák. Ha nem lenne ez az egész, nem jönnék vissza Busan-ba. Hogy miért mondom ezt? Nos azért, mert anno mielőtt még megismerkedtem volna TaeHyung-al, és beiratkoztam volna a suliba, itt éltünk. Szerettünk itt élni a falkával, de az ellenségeink elüldöztek minket innen. A két falka ősidők óta harcban vannak egymással, rengeteg tagunkat megölték már. Pont emiatt is félek egy kicsit, hogy valaki meglát engem....Az nem lenne jó, szóval vigyáznom kell.
Gondolataim közben lassacskán beértünk szülővárosomba, azonban még legalább fél órányira volt az az utca, ahonnan le lehetett fordulni az ösvényre, ami a tengerhez vezetett. A piros lámpánál megállva eszembe jutott, hogy mi van, ha párom már nincs is a tenger közelében?? Mivel ha sikerült megszöknie, akkor gondolom minél messzebb akart kerülni attól az épülettől. Hahh....Nagyon remélem hogy valahol megtalálom.
-Apa, nagyon sok idő még? - Érdeklődött a hátam mögül JiHyung.
-Nem fiam, mindjárt ott leszünk. - Sóhajtottam kissé frusztráltan. Kicsit hosszú idő után, de végre megérkeztünk abba az utcába, ahol az a bizonyos ösvény is van. Középtájt volt egy nagyobb parkoló, oda beállva kiszálltunk a kocsikból, majd elmondtam a rendőröknek a lényeget. A férfiak többsége ChanMi-t kereste, velem pedig csak a fiaim és két férfi jött, hogy megtaláljuk szerelmemet. Én az ikrekkel az utca egyik oldalán, míg a két rendőr a másik oldalán keresgéltük TaeTae-t. Már majdnem az ösvényhez értünk a fiúkkal, amikor hirtelen zörgésre lettem figyelmes. Óvatosan, a kicsiket szorosan mögöttem tartva közeledtem a hang irányába, majd egy ismerős hangot hallottam meg.
-J...Jimin? - Ejtette ki a nevemet bizonytalanul Tae, én pedig még közelebb mentem a zörgő fához.
-Tae! - Szólítottam meg, amint megláttam páromat az érdekesen kinőtt fában.
-Anyaaa! - Örvendeztek könnyes szemekkel a fiaink, viszont nem mentek oda hozzá. TaeHyung lassan és óvatosan próbált kimászni búvóhelyéről, miközben én nem tudtam eldönteni hogy sírjak-e vagy nevessek. Boldog voltam amiért végre megtaláltuk, viszont rossz volt látni, hogy ilyen csúnyán elbánt vele az a nő.
-Jimin, vigyázz! - Figyelmeztetett Tae miután sikerült kimásznia, ám én azt se tudtam hogy hova kapjam a fejemet. Mire végül megfordultam láttam, hogy egy idegen férfi akart megtámadni egy macsétával. Már éppen védekeztem volna, amikor párom hirtelen közénk állt, és lefogta az illető kezét. Nem sokáig harcoltak, ugyanis TaeHyung-nak sikerült úgy irányítania az éles eszközt, hogy gyengén belevágott a számomra idegen férfi alkarjába.
-Te kis.... - Nézett szerelmemre vérfagyasztó tekintettel, viszont mielőtt még bármit is csinálhatott volna, a rendőrök lefogták. Pillanatok alatt kattant a bilincs mindkét csuklóján, majd vitték is az egyik kocsiba. Még mindig teljesen le voltam blokkolva, lényegében azt se tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány. TaeTae csak halványan mosolyogva felém fordult, ám ez a mosoly hamar lehervadt az arcáról. A szemei hirtelen lecsukódtak, és az egyensúlyát is elvesztette.
-Tae! - Kaptam el ijedten. -Szívem! Ahh, nem hiszem el! - Mormogtam kétségbeesetten, közben végignéztem egész testén. A lábai teli voltak nagyon csúnya foltokkal, valamint pár vágást is láttam rajta, ahogyan az arcán is. -Be kell vinnünk anyát a kórházba. - Mondtam a kicsiknek, akik kérés nélkül visszaültek a kocsiba. Óvatosan a karjaimba vettem, majd a járműhöz vittem.
-Sikerült elkapnunk az elkövetőt is, szóval most már nem kell aggódnia Mr.Park, ezúttal saját magam fogom szemmel tartani ChanMi-t. - Jelentette be a helyzetet teljesen komolyan nézve a szemeimbe.
-Köszönöm uram! Tudna várni egy kicsit? Beteszem a kocsiba a páromat, utána még szeretnék pár szót váltani a szökevénnyel. - Mondtam el a kérésemet, reménykedve hogy ad rá engedélyt.
-De csak felügyelet mellett! - Figyelmeztetett.
-Ez csak természetes. - Bólogattam hevesen, utána lassan és odafigyelve beraktam páromat a fiúkhoz. Amint végeztem, a megfelelő rendőri járműhöz mentem, hogy el tudjam mondani a magamét annak az eszetlen nőnek. Mikor meglátta komor és dühös arcomat, ártatlanul nézve rám megszólalt.
-Jiminie.... - Becézgetett, nekem viszont ettől rohadtul felfordult a gyomrom.
-Ne merészelj Jiminie-zni! Mikor fogod már végre fel azzal a nem létező kis agyacskáddal, hogy nekem te soha a büdös életben nem fogsz kelleni??? - Sziszegtem dühösen, próbálva visszafogni magamat, hogy ne ordítsak vele torkom szakadtából. -TaeHyung-ot szeretem, és kész! Nekem egy ilyen agyhalott idióta nem kell, aki képtelen bármit is megérteni. Rohadtul gyerekes vagy a cimboráddal együtt, remélem megdöglesz a nyomorult celládban! - Dühöngtem tovább, ereim a kezeimen már teljesen megduzzadtak, a testem pedig remegett. Ám még így sem emeltem fel a hangomat, hiszen nem akartam akkora balhét. -Jobb ha megjegyzed, hogy ha még egyszer hozzá mersz érni, szólni vagy bármi más Tae-hez, akkor szólok a rendőröknek. - Fejeztem be a mondanivalómat, és visszamentem a családomhoz. Elindítottam a kocsit, majd egyenesen a Szöul-i kórház felé vettem az irányt. Ajánlom ChanMi-nak hogy TaeTae is és a lányaink is életben maradjanak, különben bármiféle gond nélkül lebeszélem a rendőrökkel, hogy keserítsék meg az életét. Ha ő megtehette ezt a mi életünkkel, akkor mi miért ne tehetnénk meg ugyanezt? Úgy vélem, jogunk van hozzá.
Amilyen gyorsan csak tudtam, siettem a kórház irányába, de persze azért közben figyeltem arra is hogy másoknak ne essen baja, illetve hogy ne szegjek meg túl sok szabályt. A piros lámpáknál mindig hátrafordultam, hogy megnézhessem ájult páromat. Hahh....Ha megint kómába esik, én nem tudom mit fogok csinálni. Erősnek kellene lennem a fiaink miatt, de nagyon nehezen megy. Nekem is sok volt ez az egész, sőt! Mindegy, majd maximum elmegyünk pszichológushoz, vagy egymás között megbeszéljük. A lényeg, hogy valahogyan ki kell adnunk magunkból, hiszen változtatni a múltban már nem tudunk, de remélhetőleg a jövőt már sikerült megváltoztatnunk. Legalábbis abból a szempontból, hogy ChanMi többé nem állhat közénk.
Lassan végül megérkeztünk a kórházhoz, a rendőrök pedig mentek tovább az őrs felé. Óvatosan kiszedtem szerelmemet a kocsiból, míg JiHyung és TaeMin kimásztak maguktól. Ezután bementünk az épületbe, ahol rögtön meg is kérdezték, hogy mi történt. Elmondtam minden fontosat, így több sem kellett nekik, azonnal vitték a sűrgősségire.
-Jimin, mi történt? - Nézett rám ijedten az orvos, aki már rengeteget segített rajtunk. Neki is elmeséltem mindent, hiszen bíztam benne. Ő kezelte Tae-t akkor is amikor megkéselték, illetve a terhessége alatt is hozzá jártunk ultrahangokra. Éppen ezért is bízom abban, hogy most is rendbe tudja tenni páromat. -Rendben, megoldom. Minden tőlem telhetőt megteszek, ahogyan eddig is. Ha gondoljátok, nyugodtan foglaljatok itt bent helyet, én csak egyedül szoktam dolgozni. - Mosolygott ránk kedvesen a férfi, amit én továbbra sem tudtam viszonozni. Amíg a fiúk helyet foglaltak egy szabad ágyon, addig én TaeTae ágya mellett ültem le egy székre. Feszülten néztem, ahogyan az orvos ide-oda járkált, és minden vizsgálatot megcsinált. Az infúziót egész hamar rákötötte, hogy minél hamarabb felépüljön. Sebeit szépen lekezelte, valamint a mélyebb sebeket is a legnagyobb odafigyeléssel és pontossággal összevarrta. -Hahh....Ez a nő alaposan megkínozta szerencsétlent. De annak örüljünk, hogy komolyabb dolgot nem csinált. - Sóhajtott az idős férfi, nekem pedig ökölbe szorultak a kezeim, ahogyan visszaemlékeztem ChanMi-ra. -Tudom, hogy mérges vagy. Ha gondolod, nyugodtan átváltozhatsz, hely az van bőven, na meg senki nem fog meglátni. - Ajánlotta fel a lehetőséget, aminek hallatán teljesen ledöbbenve néztem rá.
-M...Maga honnan....? - Dadogtam döbbenten, viszont nem tudtam kerek perec rákérdezni. Mi van velem mostanában? Olyan, mintha ki lennék szorítva vagy én nem tudom, mert egyszerűen semmiről nem tudok, és ez nagyon is aggaszt.

Sziasztok! ^^
Ahogy tegnap ígértem, mára meghoztam a 14-ik részt kárpótlásként. TaeTae-t végre sikerült megtalálniuk, és az elrablóit is visszacsukják a rácsok mögé. Továbbá újabb dolgok derülnek ki, tehát az izgalmak még mindig nem állnak meg. ☺ Remélem tetszeni fog, szóval kellemes olvasást hozzá! 💗💖💝