A vérfarkas és a fiú(VMin)(BEFEJEZETT!)

2.Évad 9.rész

TaeHyung Pov.:

A rövid kis együttlétünk után elmentünk az orvosomhoz, hogy az ultrahang segítségével megtudjuk a kicsik nemét. Udvariasan köszöntünk a már kissé idős férfinak, majd bementünk abba a helyiségbe, ahol megvizsgál. Szokás szerint lefeküdtem az ágyra, és a pólómat felhúzva vártam, hogy bekenje a hasamat azzal a cuccal. Izgatottan bámultuk mindketten a monitort, ami továbbra is a hasam belsejét mutatta.
-Nos, lássuk akkor hogy mik lesznek a csöppségek! - Mondta mosolyogva a férfi, utána el is kezdte rajtam mozgatni a gépet. Szerelmem egyre jobban szorította a kezemet, de nem zavart mivel a fiúknál is ugyanezt csinálta. -Hmm....Ahogy elnézem, mindketten kislányok lesznek. - Jelentette be az orvos, aminek nagyon örültünk. Szerencsére úgy fordultak, hogy tökéletesen kirajzolódott mindkettejük nemiszerve, így végre megtudtuk hogy mik lesznek. Furcsa lesz a két fiú után két lány, de nem baj hiszen mi csak örülünk nekik. Na meg a családunkban ritka a lány gyermek, szóval mi Jimin-nel még szerencsésnek is mondhatjuk magunkat. A sok rossz ellenére is boldog voltam, és már el is határoztam, hogy mi lesz az egyik kislányunk neve. De ezt párom is majd csak a szülés után fogja megtudni, ugyanis meglepetésnek szánom. Kíváncsian ránéztem Jimin arcára, így láttam rajta hogy kis híján elérzékenyült. Jó volt látni hogy ő is ennyire örült a babáknak, az a széles mosolya igazából mindent elárult.
Az ultrahang után megköszöntük az orvos munkáját, és boldogan indultunk haza. Mindkettőnk arcán levakarhatatlan széles vigyor terült el, de nem is akartuk tagadni hogy boldogok vagyunk.
-És az ő neveik hogyan lesznek? Úgy mint a fiúké? - Kíváncsiskodott rögtön szerelmem, aminek hallatán csak kuncogni tudtam.
-Majd meglátod, nekem már van egy ötletem. De a másik lányunk neve lehet úgy. - Magyarázkodtam mosolyogva.
-De miért nem mondod el nekem is? - Kérdezte tettetve a morcosságát.
-Mert meglepetésnek akarom. - Rántottam meg továbbra is vigyorogva a vállamat. Ezután már nem is kérdezett többet, beletörődött a dologba. Igaz hogy hamar végeztünk, de nem mentünk még a fiainkért a szüleimhez, hanem előtte kinyomtattunk jó pár képet az ultrahangos képekről. Mivel szerető családunk van, ezért sok rokonnak szerettünk volna emlékbe adni a kicsik képeiről, na meg a fiúknál is ugyanezt csináltuk. Annyi különbséggel, hogy akkor még Jimin családjának nem ajándékoztunk egyet sem, viszont most bepótoljuk. Szerencsére a telefonomon megvolt minden kép ami kellett, így gond nélkül tudtunk nyomtatni.
-Már alig várom, hogy ők is a kezeinkben legyenek. - Mondta halkan, mégis izgatottan szerelmem, hogy csak én halljam meg szavait. Eközben még mindig szélesen mosolyogva rásimított a már egyre jobban növekedő hasamra, majd egy lágy puszit nyomott ajkaimra.
-Én is, meg szerintem mindenki más is. - Kuncogtam.
Miután kinyomtattunk minden képet amit akartunk, folytattuk utunkat haza. Otthon mindenkinek félretettem az összes ultrahangos fotót, végül a miénket is beleraktam egy keretbe. Amíg én ezekkel szenvedtem, addig párommal megbeszéltük hogy erre az éjszakára a szüleimnél hagyjuk a fiúkat. Éppen hogy végeztem, amikor Jimin lebiggyesztett ajkakkal odajött hozzám. -Mi a baj? - Néztem fel rá nagyokat pislogva.
-Most hívott a főnököm, hogy túl sokan vannak az étteremben, és be kellene mennem segíteni. - Magyarázta el a helyzetet, aminek annyira nem örültem. Dehát mit tudtam volna csinálni?
Nagyot sóhajtva bólintottam egyet, aztán egy hosszú csók után elköszöntünk egymástól. Amint szerelmem elment, a telefonomat elővéve felhívtam az anyámat. Persze gond nélkül beleegyezett a dologba, bár én tudtam hogy rájuk mindig számíthatok.
Mivel a képnek még nem volt helye, ezért csak simán ott hagytam a nappaliban lévő kis asztalon, majd a konyhába mentem. A reggeli bakim után rendesen kiszellőzött a helyiség, ezért immár jobban odafigyelve elkezdtem valami ebédféleséget főzni. Nem akartam Jimin-re hagyni, hiszen neki elég a munkahelyén halomszámra főzni a különbféle kajákat. Sok variálás után végül egy finom spagetti mellett döntöttem, így elő is vettem hozzá a megfelelő dolgokat. Először felraktam a tésztát főni, utána a szószt készítettem el. A tészta egész hamar készen lett, szóval azt simán le is tudtam szűrni, és beleraktam egy nagyobb tálba. Reméltem hogy ezt már nem fogom elcseszni, na meg abban is hogy tetszeni fog a családomnak. Amíg a szósz főtt, addig a hűtőből kivettem pár darab sütit, és azokat kezdtem el falatozni. Terhesség alatt imádtam enni, csak ennek az volt a legnagyobb átka, hogy híztam is elég rendesen. Pedig nem szabadott túlzásba vinni, különben magamat illetve a babákat is veszélybe sodortam volna, azt pedig egyáltalán nem akartam.
Gondolkodásom közben észrevettem, hogy elpusztítottam az összes süteményt, ezért az üres dobozt kidobtam a szemetesbe. Ezután a szószhoz mentem, és örömmel vettem tudomásul, hogy végre készen lett. Leszedtem a tűzhelytől, majd lekapcsoltam az elektromos eszközt, hogy még véletlenül se történjen probléma. Fedőkkel letakartam a tésztát is és a szószt is, utána visszamentem a nappaliba. Úgy döntöttem hogy nézek egy kis TV-t, azonban ez a tervem nem jött össze, ugyanis alig hogy leültem, de valaki már csengetett a kapunál. Nagyot sóhajtva felálltam, majd az ajtót kinyitva néztem egyenesen a kapu irányába, hogy vajon ki kereshet ilyenkor. Egy idős néni volt, ami igencsak meglepett, mivel nem szoktak idetévedni idősek, de még csak fiatalok sem. Egyszóval a rokonokon vagy barátokon kívül senki.
-Üdvözlöm! Segíthetek valamiben? - Érdeklődtem, mire rögtön rám is kapta a tekintetét.
-Kim Tae Hyung-ot keresem. - Mondta rekedtes hangon.
-Én vagyok az. - Mondtam neki meglepődötten pislogva, hiszen fogalmam se volt hogy mit akarhatott tőlem.
-Szeretnék feltenni egy pár kérdést önnek. Esetleg....Bemehetnék? Tudja, egy ilyen idős asszonynak már nem könnyű megállni a lábán. - Magyarázkodott halványan mosolyogva. Eléggé vaciláltam azon hogy beengedjem-e vagy sem, végül a jó szívemnek köszönhetően beleegyeztem a dologba. Segítettem neki bejutni a házba, utána a nappaliba vezettem és leültem vele szemben.
-Miről lenne szó? - Érdeklődtem felhúzott szemöldökökkel.
-Maga az, akit anno egy bizonyos ChanMi nevű lány súlyosan megkéselt? - Tette fel a kérdését, és a lány neve hallatán teljesen lefagytam. Ajkaim elnyíltak egymástól, a szavak kiejtése is nehezemre esett.
-I...Igen. De miért kérdezi? - Bólintottam, közben folytattam érdeklődésemet. Nem értettem, hogy mi ez az egész és honnan jött a nénike, éppen ezért szerettem volna kideríteni.
-Mert a napokban hallottam, hogy sikerült megszöknie a börtönből. - Mondta olyan könnyed hanglejtéssel, mintha csak egy tök természetes dologról beszéltünk volna. Szemeim mégjobban kitágultak, kishíján kiestek a helyükről. Hogy mi?? ChanMi kiszökött a börtönből? De....Hogyan? -Felismeri ezt? - Tette fel az újabb kérdését, közben előszedte táskájából azt a nagy kést, amin még annyi év után is rajta volt a piros vérem. Azt hittem hogy ennél jobban nem tud meglepni az öregasszony, de sikerült neki. Na jó, ez mi a tököm???? Mondja valaki, hogy ez valami rossz vicc! Mi a szent szart keres egy nyugdíjas maminál az a kés, ami lassan hat éve majdnem elvette az életemet??
-Ez meg mit keres magánál? - Kérdeztem immár türelmetlenül. Alig hogy kiejtettem a szavakat, a nénike egy hangos, ördögi kacajba kezdett bele. Értetlenül bámultam rá, miközben ő lassan levette magáról az ősz parókáját, és a maszkot is ami a fiatalos arcát tette öreggé. Ekkor szembesültem a ténnyel, hogy faszán belesétáltam a csapdájába, ugyanis ezzel a trükkel átvert és bejött a házunkba.
-TaeHyung, annyira naív vagy. Semmit nem változtál. - Nevetett gúnyosan. -Mikor kieszeltem ezt a tervemet, tudtam hogy be fogsz dőlni neki. De ha már itt vagyok, elmondom hogy én küldtem neked azokat a leveleket. Lassan egy hónapja lógtam meg a cellámból, azóta sikerült téged kinyomoznom. Figyeltem minden lépésedet, és csak erre a pillanatra vártam. - Mesélte el a történetét, amit már szinte alig tudtam felfogni, annyira a sokk hatása alatt voltam. -Mivel nem reagáltál egyik levelemre sem, ezért be kellett vetetnem ezt a tervet. - Rántotta meg könnyedén a vállát.
-Mit akarsz tőlem, ChanMi? - Kérdeztem tőle, cseppet sem barátságos hangnemben.
-Csak azt, ami az enyém. - Válaszolt. -Ha nem adod oda most rögtön, akkor másképp fogom belőled kihúzni. - Vigyorodott el gonoszan, nekem pedig itt telt be a pohár.
-De bassza meg a kurvaélet, ha nem nyögöd ki konkrétan hogy mi a szart akarsz, akkor honnan tudjam?? - Akadtam ki felemelve a hangomat, mert már egyáltalán nem bírtam türelmes maradni. -Kötvehiszem hogy bármivel is árottam volna neked, te vagy az egyetlen aki ártott nekem. Majdnem megöltél! Vedd már észre, hogy egy pszichopata állat vagy, semmi más! Nem is értem, hogy a francba tudtál onnan kiszökni....Neked a börtön mellett egy elmegyógyintézetben a helyed, mert agyilag károsodott vagy! - Mondtam el a magamét, ami szemmel láthatóan abszolút nem tetszett neki. Pedig csak a hatalmas nagy igazságot mondtam, semmi mást.
Ám alig hogy befejeztem az utolsó mondatomat, véreres szemekkel nekem rontott, és a földre tepert.
-Válogasd meg a szavaidat te nyomorék! Velem így senki nem beszélhet! - Ordított az arcomba, az ijedtség viszont mégsem emiatt ült ki az arcomra....Hanem azért, mert féltem hogy megint a késsel fog támadni. És ezúttal kizárt hogy túléljem, plusz a lányainknak is annyi lenne. -Már akkor, azon a napon meg kellett volna ölnöm véglegesen....De nem baj, ezúttal nem tévesztek. - Jelentette ki határozottan, minek hallatán bennem még a vér is megfagyott. Most mi lesz ha tényleg megöl? Itt hagynak holtan, vagy eldugják valahol a holttestemet? Mi van, ha senki nem talál rám? Egyáltalán mi lesz Jimin-nel és a fiainkkal??
-C....ChanMi, hagyj békén! Szállj le rólam! - Próbáltam tiltakozni, de nem jött össze.
-WooShin, gyerünk! - Utasított valakit, viszont nem igazán láttam a férfi arcát, ugyanis mire felnéztem, egy kemény tárgy landolt a fejemen. A világ rögtön elsötétült körülöttem, és fogalmam se volt hogy mit csinálnak velem.

Sziasztok! :)
Először is mielőtt bármilyen félreértés történne leszögezem, hogy NEM volt szándékomban szidni azokat az embereket, akik azon a helyen(elmegyógyintézetben) tartózkodnak! Szimplán csak ilyen karakternek terveztem ezt a ChanMi nevű lányt, mert úgy gondoltam hogy így lesz izgalmasabb a sztori. Valamint szeretném előre közölni, hogy a következő rész Jimin szemszögéből lesz. Azt nem tudom hogy meddig, de természetesen majd szólok, ahogyan eddig is tettem! 😉Azért remélem tetszett, és igyekszem hozni a folytatást ahogy az időm adja! Köszönöm továbbra is a sok csillagot és kommentet, rengeteg erőt és önbizalmat adtok vele a folytatásokhoz! ☺❤💛💚💙💜