2.Évad 1.rész

683 69 6
                                    

****5 évvel később****

TaeHyung Pov.:

Öt év telt el azóta, hogy megismertük egymást Jimin-nel. Ez alatt nagyon sokminden történt, a ChanMi-s támadás után pár hónappal sikeresen felépültem, így a sulit is be tudtam fejezni. Szerelmemmel bevállaltunk egy jól fizető diákmunkát, amivel elkezdtünk gyűjtögetni a jogsira. Igazából mindent együtt csináltunk, közösen tervezgettük a jövőnket. Kissé nehezen, de megcsináltuk az összes vizsgát ami kellett a jogsihoz, majd az utolsó sulis évünkben sikeresen leérettségiztünk. A szüleink segítségével elköltöztünk, egy viszonylag nagy családi házba. Mára pedig már van két ikerfiúnk, az idősebbik JiHyung, a kisebbik pedig TaeMin. Külsőre mindkettő az apjukra hasonlít, viszont belsőleg inkább rám. TaeMin örökölte tőlem a belső női szerveket, ezért természetesen a szülésnél nem engedtük hogy kivegyék belőle. Ohh, és hogy mi van JeongGuk-al és MinAh-val? Nos, ők is nagyon jól egymásra találtak, a mai napig dúl köztük a szerelem. Lényegében ugyanúgy tervezgették a közös jövőjüket, ahogyan mi Jimin-nel. Csak ők nem sokkal az érettségink után össze is házasodtak, és mostanra van egy három éves lányuk, aki barátom akarata miatt az anyja nevét kapta meg. Nagyon aranyos kislány, szépen elszoktak játszani a mi fiainkkal.
Mivel a fiainknak tegnap volt a negyedik születésnapjuk, ezért ma úgy döntöttünk hogy megmutatjuk nekik azt az erdőt, ahol annak idején Jimin élt a családjával. Persze a törpék már nagyon izgatottak, ezért korán nekiálltunk a készülődésnek. Amíg Jimin öltöztette őket, addig én reggelit csináltam, hogy azért mégse éhesen induljunk útnak. Alig hogy készen lettem, már hallottam is a kicsi lábak topogásait.
-Anya, kész van már a reggeli? - Nézett rám nagy barna szemeivel JiHyung.
-JiHyung gyere vissza! Még nem vagy készen. - Hallottam meg párom hangját is, amire csak mosolyogva megráztam a fejemet.
-Igen, készen van. De előbb menj még vissza apához, hogy normálisan rád tudja adni a nadrágodat! - Adtam ki neki az utasítást, amire bólintott egyet és vissza is ment az apjához. Hjajj Istenem, szegény Jimin-nek mindig is nehezen ment az öltöztetés....A pelenkázásról nem is beszélve. Állandóan fordítva tette rájuk, illetve vagy túl laza volt és leesett a kicsikről, vagy túl szoros volt ami miatt pedig sírtak. Most már inkább csak odaadom neki úgy ahogy fel kell rájuk adni a ruhákat, és akkor nincs baj.
Pár perccel később mind a hárman megérkeztek, így le is ültünk az asztalhoz reggelizni. A kicsiknek direkt egyszerűbb szendvicset csináltam, hogy ne kenjék össze a ruhájukat. Hiába voltak már négy évesek, de nekem még mindig furcsa volt hogy itt vannak nekünk. Viszont nagyon is örültem, hiszen mégiscsak a mi gyerekeink Jimin-nel.
Alig hogy megettem a reggelimet, ki kellett futnom a mosdóba. Az utóbbi napokban nem igazán tudok enni, mert egyszerűen minden kijön belőlem. Mondjuk az is lehet hogy összeszedtem valami vírust, mivel napi szinten több helyen járkálok, és sok beteg ember megy el mellettem.
Miután megmostam a fogaimat, visszamentem a családomhoz, akik már szintén befejezték a reggelizést.
-Mehetünk anya? - Érdeklődött TaeMin.
-Előbb megmossuk az arcotokat, és utána igen. Addig apa előkészíti a kocsit. - Mosolyogtam, közben szerelmemre néztem. Ő csak egy puszit nyomott ajkaimra, majd ment is a kocsihoz. Én eközben megtöröltem az ikrek arcát, utána pedig összeszedve a maradék cuccokat Jimin után mentünk. Beültettük a fiúkat, aztán mi is beültünk és elindultunk abba az erdőbe, ahol párom felnőtt. Igaz hogy nem volt messze tőlünk, azonban kocsival egyszerűbb volt odamenni mint gyalog. Alig tíz perc autókázás után végül megérkeztünk, ezért mihelyt szerelmem leparkolt, kiszálltunk.
-Anya, pisilnem kell! - Nyöszörgött TaeMin, a pólóm alját rángatva ezzel jelezve, hogy figyeljek rá.
-És ezt otthon nem tudtad volna elintézni? - Szidtam meg egy kicsit, majd sóhajtva megráztam a fejemet. -Bemegyünk ide előre. - Mondtam Jimin-nek, amire ő csak bólintott. Megfogtam az ikrek kezét, és elindultam velük az erdő elejébe. -JiHyung, te maradj itt. Apa is mindjárt jön. - Parancsoltam az idősebb ikerre, utána a kisebbel félrementem a bokrokhoz. Mivel még csak négy évesek voltak, ezért még segíteni kellett nekik az ilyen dolgokban.
-Anya átváltozhatok? Itt már úgyse lát senki. - Kíváncsiskodott JiHyung, de én nem néztem rá hátra. Ja igen, azt kifelejtettem hogy ők is félig vérfarkasok, és szeretik is kihasználni a lehetőségeket hogy átváltozzanak.
-Várd meg légyszíves apádat, ő tudja csak hogy hol szabad és hol nem. - Sóhajtottam már kissé frusztráltan. Hiába, egy félig vérfarkas, négy éves ikerpárral nem a legegyszerűbb az élet. Amíg az egyik ezt akarja, addig a másik azt. Nekünk szülőknek pedig lépést kell tartani velük, mivel normális gyerekeket szeretnénk belőlük nevelni.
-De apa már ott vár minket.... - Mondta meglepetten, viszont én nem tudtam annyira figyelni, mivel az öccsével szenvedtem.
-Itt vagyok fiam, mi a baj? - Kérdezte tőle Jimin.
-Mi....? Ha te itt vagy, akkor az ott kicsoda? - Érdeklődött tovább, és mivel a kisebbik fiunkkal végeztem, ezért már én is odanéztem ahova JiHyung. Ám amint megláttam hogy ki áll velünk szembe, teljesen ledöbbentem. Egyből páromra néztem, aki szintén lesokkolódva nézte a bátyját. Mit kereshet vajon itt YoonGi? És egyáltalán honnan tudta hogy itt vagyunk? Valamiért rossz előérzetem van, mivel úgy tudtam hogy rossz közöttük a kapcsolat. Mind a négyen döbbenten néztünk párom bátyjára, aki nem sokkal később meg is indult felénk. JiHyung az apja mögé, TaeMin pedig az én hátam mögé bújt félelmében.
-Helló, öcskös! Rég találkoztunk. Ahogy elnézem, összejött az életed. - Nézett végig rajtunk, de mi nem szólaltunk meg.
-Mit akarsz YoonGi? - Tette fel kérdését szerelmem, cseppet sem barátságos hangon.
-Nyugi, nem foglak megölni titeket. Lehet hogy fiatal korunkban nem bírtalak, de az ikertestvérem vagy, tehát kiállok melletted. - Magyarázkodott, amivel mindkettőnket meglepett. -Gyertek, a falka már vár titeket. - Intett a fejével abba az irányba ahonnan jött, azonban mi egy tapotatt sem mozdultunk.
-Micsoda?? Ti tudtátok hogy jönni fogunk? - Döbbent le Jimin.
-Azt nem tudtuk pontosan hogy mikor, de anya remélte hogy az évek során valamikor visszajössz látogatóba. Ezért megkért engem hogy minden nap jöjjek ki ide, és nézzem hogy mikor jössz. - Mesélte el a dolgokat az idősebb, ami rendesen meglepett minket. Szegény anyósom, biztosan nagyon hiányozhat neki a legkisebb fia. Az fix, hogy most nagy meglepetést fogunk nekik okozni, hiszen a fiainkról se tudtak.
-De Jimin, ha meglátnak engem és az ikreket, akkor nagy bajban leszünk.... - Néztem rá teljesen kétségbeesetten, hiszen nem akartam hogy miattam legyen bármi baja. Az együtt töltött éveink alatt megtudtam tőle nagyon sok vérfarkastörvényt, és a bevésődésnél az volt a kikötés, hogy ne férfi legyen és ne ember. Ha ezt megszegik, súlyos büntetéseket kaphatnak, például halálra ítélik. Én pedig nem akarom, hogy Jimin-t halálra ítéljék miattam.
-Ne félj kincsem, nem lesz semmi baj! - Simított gyengéden az arcomra, ami egy nagyon kicsit nyugtató hatással is volt rám. -Fiúk! Ha átváltoztok, tudjátok tartani velünk a tempót? - Nézett kíváncsian a kicsikre, akik csak félénken bólintottak egyet. -Remek. Akkor ti változzatok át, és kövessétek YoonGi bácsikátokat! Én viszem anyátokat. - Adta ki nekik az utasítást. JiHyung-nak nem kellett kétszer mondani, egy nagyobb ugrás segítségével átváltozott vérfarkas kölyökké. TaeMin kissé félénkebb volt, de miután a vállánál fogva odatoltam a bátyja mellé, ő is egy ugrással átváltozott. Hiába voltak kölykök, de méretekben szinte úgy néztek ki, mint a felnőtt Bernáthegyi kutyák. Ezután Jimin is alakot váltott, így lassan felülhettem a hátára. Amint az összes körülöttem levő fiú vérfarkassá vált, elindultunk a falkájuk felé. Nagyon aggódtam, hogy szerelmemnek komolyabb büntetést fognak kiszabni, mivel nem biztos hogy mindenki megérti őt.
Erősen kapaszkodtam párom bundájába, közben amennyire csak tudtam, figyeltem a fiainkat is hogy tudják-e tartani a tempót. A kis törpék most aztán kiélhetik a vágyaikat, hiszen otthon a szomszédok miatt nem változhatnak csak úgy át. Jó pár perc után végül éreztem, ahogyan Jimin lassított a tempóján, ezért gondoltam hogy odaértünk. Amint teljesen megállt, óvatosan leszálltam róla, ők pedig visszaváltoztak emberré. Párom határozottan megfogta a kezemet, utána JiHyung kezét is, míg én TaeMin kicsi mancsát fogtam meg. Ahogy követtük YoonGi-t, nem tudtam eldönteni, hogy szerelmem izgul jobban vagy én....? Szorongva éreztem magamat, egyszerűen szétvetett az ideg. Féltem, rettentően féltem. Ahhh....Muszáj megnyugodnom, a gyerekek és Jimin se láthatja rajtam, hogy szét vagyok esve. Főleg hogy nem is rólam van szó, hanem a páromról.
-Anya, én félek! Hova megyünk? - Hallottam meg hirtelen a kisebbik fiúnk rémült hangját, aminek hallatán kénytelen voltam egy nagyot nyelni.
-Nincsen semmi baj kicsim, csak apa családját látogatjuk meg. - Mosolyogtam rá biztatóan, próbálva visszafolytani az idegességem.
-Bizony, megismeritek a másik mamit és papit, illetve YoonGi bácsikátokat is egy kicsit jobban. - Adott nekik magyarázatot Jimin, így ezek után már nem is kérdezősködtek tovább. Rengeteg kérdés kavargott a fejemben, amik miatt egyszerűen képtelen voltam lenyugodni. Csak azt vártam, hogy végre érjünk oda, és essünk túl a szidásokon.

Sziasztok! :)
Szóval itt lenne a második évad első része, ami igaz hogy rövid lett, de bizonyára már tudjátok hogy miért. 😅 Tudom, hogy sok évet ugrottam előre, de csak azért mert ezt így akartam. Ettől függetlenül remélem továbbra is tetszeni fog, én igyekszem magamból kihozni a maximumot! Kellemes olvasást hozzá, és köszönöm hogy még mindig várjátok a folytatásokat! ☺😍😘💗💖💝

A vérfarkas és a fiú(VMin)(BEFEJEZETT!)Место, где живут истории. Откройте их для себя