A vérfarkas és a fiú(VMin)(BEFEJEZETT!)

2.Évad 19.rész

TaeHyung Pov.:

Ez alatt a pár napos kis együttlétünk alatt, szerelmemmel mégközelebb kerültünk egymáshoz, főleg lelkileg. Tény, hogy nagyon jót tett nekünk ez a kiruccanás, mert így elfelejthettünk mindenféle hétköznapi gondot. Sajnos azonban hamar leteltek az együtt töltött idők, ezért Jimin-nek vissza kellett mennie dolgozni, én pedig a gyerekeket rendezgettem. Éppen az óvodába akartam őket vinni kocsival, dehát lassan öt hónapos terhesen nem a legkönnyebb beülni a kormány mögé. Mormogva toltam hátrébb a vezető ülést, majd nagy nehezen elfoglaltam a helyemet. Beindítottam a járműt, aztán egyenesen az ovi felé vettem az irányt. Amint odaértünk, segítettem a fiúknak kimászni, és mindkettejüknek adtam az arcukra egy-egy puszit.
-Sajnálom kicsikéim, de anya most nem tud veletek bemenni! - Néztem rájuk szomorúan, miközben mindkettejük arcát lágyan megsimogattam.
-Nem baj anya, nagyfiúk vagyunk már. - Mosolygott JiHyung, épp olyan édesen mint az apja.
-Tudom fiam. - Sóhajtottam én is mosolyogva, majd egy utolsó búcsúpuszi után végignéztem ahogyan bementek az épületbe. Mihelyt becsukódott mögöttük az ajtó, visszaültem a kormány mögé, és folytattam az utamat a szüleimhez. El akartam nekik mondani, hogy Jimin megkérte a kezemet, valamint hogy mennyire boldog vagyok, amiért ismét minden a helyére állt. Már nem is tudom, hogy mikor voltam utoljára ennyire boldog....Szerintem akkor, amikor kiderült hogy újabb babáink lesznek.
Gondolkozásom közben meg is érkeztem őseimhez, így lassan kiszálltam a kocsiból, majd bementem a házba. Automatikusan a nappaliba mentem, ugyanis apám általában ott szokott ücsörögni a TV előtt, míg anyám hatvanszor körbefutkározza a házat. Ezúttal sem volt másképp, apa tényleg a nappaliban ült, anya meg valamit valahol csinált.
-Ohh, fiam! - Lepődött meg apa, miközben odamentem hozzá és két puszival köszöntem neki. -Mi járatban? Valami baj van? - Nézett rám felhúzott szemöldökökkel.
-Nem, épp ellenkezőleg! - Ráztam meg vigyorogva a fejemet. -Be szeretnék nektek jelenteni valamit, csak nem tudom hogy anya hol van. - Mondtam el a gondomat, körbenézve a helyiségben.
-Anyád épp az öcsédnél van, szerintem megint a szobája miatt vitatkozik vele, ahogyan anno veled is tette. - Mosolygott, nekem pedig eszembe jutott, hogy kiskoromban mennyit vitatkoztunk a szobám miatt. Persze ez természetes, hiszen már mi is ezt csináljuk párommal. -Szólok neki. - Sóhajtott apám, amire én csak bólintottam egyet. -Szívem, itt van TaeTae! Gyertek le! - Üvöltött fel nekik jó hangosan, így még a lányok is rugdosódni kezdtek a hasamban.
Pár perccel később hangos dobogást hallottam a lépcsőről, végül öcsém meg is jelent.
-Bátyóóó! - Rohant hozzám fülig érő mosollyal az arcán, én viszont nem tudtam hozzá leguggolni, ezért csak egy kicsit előre hajoltam.
-Szia öcsi! - Öleltem meg mosolyogva. Amint anyám is leért, őt is megöleltem, aztán leültünk a nappaliba, és belekezdtem mondandómba. -Nos, az a helyzet, hogy....Jimin....Megkérte a kezemet. - Jelentettem be nagy nehezen a dolgot, hiszen féltem hogy mi lesz a reakciójuk. Igen, még lassan huszonhat évesen is félek bejelenteni egy ilyen hírt....
-Hogy micsoda?? És engem meg se kérdezett, hogy odaadom-e neki a fiam kezét? - Háborodott fel rögtön apám, amit nem igazán értettem, viszont nem tudtam megszólalni, mert anya elvette tőlem a szót.
-YoonGi dugulj el! TaeHyung már rég felnőtt férfi, és lassan négy gyerekes anyuka is. Ne legyél ennyire ellenszenves Jimin-nel, tudjuk hogy milyen, de még mindig jobb, mintha bántalmazná a fiunkat! - Förmedt rá apámra anyám, miközben én és TaeSeok meg se szólaltunk. -Gratulálunk kisfiam! - Mosolygott szélesen anya, majd megöleltük egymást. Büszkén nézegette a gyűrűsujjamon díszelgő gyönyörű ékszert, hiszen sosem gondoltuk volna, hogy valaha is férjhez fogok menni. Eközben TaeSeok öcsém is megölelgetett, utána pedig nagy nehezen apám is rávette magát, hogy gratuláljon. Jól esett hogy ennyire örültek, mert számomra ez tényleg egy hatalmas lépés az életben, na meg gondolom Jimin-ében is.
Mivel az utóbbi időkben nagyon keveset voltam a szüleimmel és az öcsémmel, ezért náluk maradtam egy kicsit beszélgetni. Az ikrek ovija miatt amúgy is volt bőven időm, párom pedig dolgozott, szóval inkább a szüleimnél töltöttem a szabad óráimat, minthogy otthon unatkozzak egyedül. A fontosabb házimunkák amúgy is meg voltak csinálva, hála annak hogy a babák miatt mostanában hajnalban ébredek fel. Mondjuk ez nem olyan nagy baj, mert így legalább kicsit több időm lesz az esküvő szervezésére. Bár azt még nem tudom hogy szerelmem milyet szeretne, de az biztos hogy én nem akarok olyan hű de bonyolultat. Sőt, én legénybúcsút sem szeretnék, azt inkább meghagyom Jimin-nek. Sosem voltam az a bulizós típus, ebből kifolyólag a lakodalmunkon se fogok lerészegedni. Arról nem is beszélve, hogy terhesen sem, illetve kisbabák mellett sem szabad alkoholt fogyasztanom.
-Na, indulok mert lassan vége az ovinak. - Sóhajtottam, közben lassan felálltam.
-Rendben, majd értesítsetek az esküvőről! - Mosolygott anya, amire én csak kuncogva bólogattam. Elköszönve tőlük ültem be a kocsiba, majd indultam a fiainkért. Ezután jött a rutin....Bementem a csoportjukhoz, az óvónő szólt nekik, átöltöztek, és folytattuk az utunkat haza. Párom érkezéséig még sok idő volt, viszont nem akartam várni a bejelentéssel. JiHyung és TaeMin ugyanis még nem tudják, hogy Jimin megkérte a kezemet, azonban tovább már nem akarok titkolózni előttük. Így hát amint hazaértünk, szóba szerettem volna hozni a dolgot, csakhogy erre semmi szükség nem volt, mivel TaeMin hamar kiszúrta a gyűrűt az ujjamon.
-Anya! Mi ez a gyűrű, kitől kaptad? - Nézett rám kíváncsian, hatalmas barna szemeivel.
-Gyertek ebédelni, és közben elmondom! - Utasítottam őket mosolyogva, miközben egy-egy puszit nyomtam mindkettejük arcára. Nem kellett kétszer mondanom, azonnal a konyhába futottak, hogy a helyüket elfoglalva meg tudják tömni a kis hasukat. Eléjük raktam a tegnap főzött spagettit, utána én is leültem enni. -Szóval, ezt a gyűrűt apátoktól kaptam. Tudjátok, apa úgy döntött, hogy össze akar velem házasodni. - Mondtam el nekik is a nagy hírt, aminek hallatán meglepődve néztem fel rám, a maszatos kis pofijukkal.
-De anya, azt nem csak egy fiú és egy lány csinálhatja? - Kérdezte nagyokat pislogva az idősebbik iker.
-Nem, sok országban már bárkinek megengedik. - Mosolyogtam.
-És akkor neked is olyan nagy fehér ruhád lesz?! - Kíváncsikodott tovább TaeMin, ám mielőtt még válaszolhattam volna, hirtelen fellázadt. -Én nem akarom hogy lány legyél, én azt akarom hogy fiú maradj! Ne házasodjatok össze apával! - Kezdett el dühöngeni, amit nem nagyon tudtam hova tenni. Bár mit is képzeltem, hiszen kicsik még....Szinte semmit nem tudnak ezekről a dolgokról.
Nagyot sóhajtva éppen válaszolni szerettem volna a fiúnknak, amikor Jimin egyszer csak a konyhában termett.
-Miért nem akarod hogy anya és apa összeházasodjon, fiam? - Nézett rá érdeklődőn.
-Mert azt hitte, hogy akkor majd nővé változom, ő pedig nem akarja hogy az legyek. - Adtam szerelmemnek egy gyors választ. -De te hogy-hogy ilyen hamar itthon vagy? - Érdeklődtem, miközben adtunk egymásnak egy gyors puszit.
-A főnök hazaengedett, mert elhatározták hogy teljesen át lesz építve az egész étterem, szóval amíg nem lesz készen, addig az összes alkalmazottja munkanélküli. - Mesélte el a történteket dühösen, amit nem is csodálok, mivel nekem se tetszett ez a hír. Viszont nem akartunk a gyerekek előtt ezen bosszankodni, ezért ebéd után szépen elmagyaráztuk nekik, hogy hogyan lesz a mi esküvőnk. Nehezen ugyan, de végül megértették, valamint beletörődtek abba is, hogy ők ketten fogják hozni a gyűrűinket. Már csak elképzelni is fantasztikus volt, hogy a saját vérszerinti fiaink, a kis lábaikon tipegve hozzák majd az oltárhoz, a párnán levő aranygyűrűket. Azért így jobban belegondolva, nagyon de nagyon kevés meleg vagy akár leszbikus párnak adatik meg ez a lehetőség, szóval mi igencsak szerencsésnek mondhatjuk magunkat.
-És mikor legyen az esküvő? - Kérdeztem kissé izgatottan páromtól, miután az ikrek felmentek a szobájukba játszani.
-Fogalmam sincs édesem, még abszolút nem gondolkoztam az időpontokon. - Sóhajtott Jimin, hátradőlve a kanapén. -Egyáltalán tudjuk már hogy a lányok mikor születnek? - Nézett rám érdeklődőn.
-Igen, Július nyolcadikára vannak kiírva. - Adtam meg a választ, miközben lassan odakucorodtam hozzá.
-Hmmm....Most március vége van, akkor mi lenne, ha mondjuk májusban lenne? - Vetette fel ötletét elgondolkozva, amire én csak bólogattam jelezve, hogy benne vagyok a dologban. Ezután sikerült vele megbeszélnem még pár dolgot, például azt, hogy amíg ő összeszervezi a barátait a legénybúcsújára, addig én MinAh segítségével megtervezem a nagy napunk többi részét. Nagyon izgatott lettem, pont úgy, mint amikor először feküdtünk le Jimin-nel. El se tudom hinni, hogy ennyi együtt töltött év után, nem csak a pasim, az élettársam és a gyerekeim apja lesz, hanem még a férjem is. Bár én nem akarok annyira habos-babos esküvőt, hiszen azért mégiscsak férfiak vagyunk. Nekem az elegáns és kreatív lakodalmak tetszenek inkább, szóval a rózsaszín dolgok helyett inkább tengerkék, vagy egyéb sötét színű dekorációk lesznek. Na jó TaeHyung, ne álmodozz tovább! -Anyaaa, figyelj már! - Szólt rám valószínűleg már sokadjára Jimin, mire én a fejemet enyhén megrázva ránéztem. -Ilyen hamar elkalandoztál drágám? - Nevetett, nekem pedig ennek hallatán kissé elvörösödött a fejem.
-Bocsánat! Mit mondtál? - Kérdeztem mellkasának döntve a fejemet, majd lehunytam szemeimet.
-Csak azt mondtam hogy kérek egy csókot. - Suttogta lágyan a fülembe, nekem pedig több se kellett, pillanatok alatt az ölébe fészkeltem magamat, és az ajkaira hajolva megcsókoltam. Igaz hogy a viszonylag nagy hasamtól már nehezebb volt lehajolnom hozzá, de mi megoldottuk. Semmi nem állhat az utunkba!
Szenvedélyesen ízlelgettük a másik puha párnáit, nem sokkal később pedig a nyelvét is, majd amikor szerelmem a pólóm alá bujtatta meleg ujjait, halkan felszusszantottam a kellemes érzésre. Imádom amikor csak így vagyunk kettesben, de persze a fiainkkal is imádok lenni, hiszen mégiscsak az én hasamban voltak majdnem kilenc hónapig. Lassan azonban el kellett szakadnunk egymástól, mivel fogytán volt a levegőnk.
-Szeretlek Jiminie! - Suttogtam ajkaira.
-Én is TaeTae, mindennél jobban! - Motyogta halkan, utána gyengéden ráharapott alsó ajkamra, amire egy halk nyögés szökött ki ajkaim közül. Hiába, odavoltam mindenéért, éppen ezért is tudtam biztosra, hogy jól döntöttem amikor igennel válaszoltam a nagy kérdésére. Na meg az oltárnál is az lesz a válaszom, mert nincs is annál nagyobb vágyam, minthogy az ő....Hát...."Felesége" legyek. Mondjuk ez egy férfinál kissé hülyén hangzik, de mindegy. A lényeg, hogy ameddig csak élek, mellette leszek.

Sziasztok! ^^
Itt lenne a folytatás, ami tudom, eléggé unalmas és nyálas lett....Viszont kellenek ilyenek is néha. A következő résztől azonban egy kicsit nagyobb időugrás lesz, természetesen nem éves, inkább hetes, esetleg egy hónapos. Ez is csak azért kell, hogy haladjon a történet. 😘 Valamint visszatérünk Jimin szemszögéhez, de nem sokáig. Azért remélem továbbra is tetszeni fog, és hamarosan jövök a folytatással! ❤💛💚💙💜