A vérfarkas és a fiú(VMin)(BEFEJEZETT!)

5.rész

TaeHyung Pov.:

Percekig csak szótlanul, döbbent arccal nézett rám de hang az nem jött ki a torkán. Kezdtem egyre türelmetlenebb lenni, ezt pedig lábam dobogásával is kimutattam.
-Szóval? - Kérdeztem újra, mikor már elegem lett a csendből. Továbbra sem válaszolt, csak a padlót vizslatta. -Bökd már ki az Isten szerelmére! - Rivallottam rá. Az idegeim szinte pattanásig voltak feszülve, ami szerintem látszott is rajtam.
-Ő egy barátom....Amikor a szüleim elhagytak, ide menekültem és ő volt az egyetlen lelkitársam. - Mondta halkan, mit én döbbenten hallgattam. Rengeteg kérdés megfordult a fejemben, de nem akartam egyből lebombázni az összessel, ezért csak nagy kerek szemekkel néztem rá. -Mellesleg indulnod kellene, mert lassan reggel lesz. És gondolom a szüleid nem örülnének, ha nem jelennél meg sem otthon, sem az iskolában. - Mondta sóhajtva, mire én csak mérgesen megindultam a lépcső felé. Óvatosan lementünk, azonban mielőtt még haza indultam volna visszafordultam felé.
-A nevedet elárulod? - Kérdeztem.
-Park Ji Min. - Nyújtotta egyik kezét, amit természetesen el is fogadtam.
-Kim Tae Hyung vagyok, örültem! - Ráztam meg kezét, ami olyan picike volt hogy simán elbújt az enyémben. Apró kis mancsát nehezen, de végül elengedtem mivel láttam arcán hogy kissé zavarba jött. Intettünk még egy utolsót egymásnak, majd hazaindultam. Jól elszórakoztam az időt, sietnem kell haza hogy ne bukjak le.
Lábaimat szedve indultam kifele a sűrű erdőből, miközben reménykedtem abban hogy nem támad rám egy újabb vadállat. Amennyire csak tudtam siettem, és most már nem érdekelt hogy mennyire vagyok hangos, ki akartam érni. Bár a tüdőm és lábaim is kezdték már feladni a dolgot, de nem törődtem vele hanem inkább próbáltam rábírni testemet, hogy ezt a kis utat még bírja ki. Percek múlva sikeresen kiértem anélkül, hogy bármi bajom lett volna. Nem néztem meg az időt, csak siettem haza hiszen nem akartam lebukni anyáék előtt. Hiába volt kihalt és félelmetes az összes utca, én akkor is gyorsan átszeltem az összeset. Egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkaimat, amikor már láttam kis házunkat. Pár perccel később sikeresen hazaérkeztem, ezért próbáltam néma csendben bemenni.
-Hát te hol voltál ilyen későn? - Hallottam meg hirtelen anya hangját, mire kishíján szívrohamot kaptam. Na basszus, most bukok le....
-Öhm....Izé, csak....Csak levegőztem egy kicsit. - Próbáltam kitalálni valamilyen értelmes kifogást, hiszen ha elmondtam volna hogy valójában hol voltam, akkor nagy bajban lennék.
-Miért mi a baj? Rosszul vagy? Fáj valamid? - Támadott meg egyből kérdéseivel, miközben odajött hozzám hogy szemügyre vegyen.
-S...Semmi bajom nincs anya, nyugi! Csak nem tudtam aludni. - Sóhajtottam. -És te hogy-hogy fent vagy? - Néztem rá kíváncsian.
-Pisilnem kellett, na meg apád is borzasztóan horkol. - Rázta meg a fejét, eközben bementünk a nappaliba. Furcsa volt látnom, ahogyan a hasa gömbölyödik de nagyon örültem. Lesz egy kistesóm, akinek majd a példaképe szeretnék lenni, hogy neki is legyenek céljai. Kíváncsi vagyok, hogy vajon húgom lesz-e vagy pedig öcsém....? Majd kiderül.
Végül nem sokáig beszéltünk, hiszen nekem még aludnom kellett pár órát. Bár holnap úgyis olyan leszek mint a mosott szar, de nem baj mert legalább megismertem JiMin-t. És persze neki köszönhetem azt is, hogy megvédett attól a farkastól. Így visszaemlékezve a megmentőmre, eléggé helyes és izmos is sőt, még jóképű is. Na jó....Nem áradozhatok tovább.
Fejemet megrázva átöltöztem gyorsan pizsamára, azután az ágyamba bújtam. Nem kellett noszogatni, percek alatt elnyomott az álom. Úgy aludtam, mint akit jó erősen fejbecsaptak valami erős tárggyal. A baj csak az volt, hogy hamar csörgött az ébresztőm így kénytelen voltam kikelni az ágyból. Még ki se láttam a fejemből, de már azokat a ruháimat kellett kiválasztanom, amikben megjelenek az iskolában. Amint ez összejött lajhár tempóban nekiálltam őket felrángatni magamra, aztán a hajamat fésültem meg. Miután nagy nehezen elkészültem lebattyogtam a konyhába, ahol anyám már csomagolta a kajáimat.
-Jó reggelt fiam! - Mosolygott rám, majd egy puszit adott a homlokomra.
-Neked is anya. - Mondtam, aztán ásítottam egyet. Lehet hogy az az esti "móka" nem kellett volna....
Mivel nem akartam elkésni, ezért felkaptam az ételeket és a táskámat, majd anyukámtól elköszönve indultam a suliba. Kicsit sietnem kellett, mert késésben voltam de még így is összefutottam JeongGuk-al.
-Jó reggelt TaeTae! - Üdvözölt vigyorogva.
-Neked is Süti. - Mosolyogtam fáradtan, amin meg is lepődött és persze kérdőre is vont. Muszáj voltam neki elmesélni, hogy mi történt a tegnapi este folyamán. Természetesen csak halkan, magunk között meséltem mivel eléggé sok pletykás diák van ebben az intézményben. Ha megtudnák ezeket a sztorikat, akkor biztos hogy kinevetnének és kigúnyolnának, ezt pedig nem szeretném. Elég az is, hogy kitudódott a nemi identitásom....
Beszélgetésünk közben már a terembe is beértünk, barátom pedig teljesen le volt döbbenve mondandóm hallatán.
-Te nem vagy észnél! És mi lett volna, ha az a JiMin srác nem megy oda és ment meg? Elharapja a torkodat? - Kezdett el kiakadni, de én nem igazán fogtam fel. Ahhoz túlságosan is álmos voltam.
-Lehet. De látod nem történt meg, itt vagyok még. Élek és virulok, és mindjárt bealszok. - Mondtam fáradtan nézve rá, majd kezeimbe tettem arcomat és úgy könyököltem az asztalra. Ő csak rosszallóan megrázta a fejét, azonban nem tudott tovább szidalmazni, ugyanis a csengő megszólalása megakadályozta őt ebben. Másodpercekkel később pedig az osztályfőnökünk is megérkezett, és bejelentette hogy lesz egy új osztálytársunk. Őszintén szólva nem igazán kötött le a dolog, ám amikor az ajtón JiMin lépett be, rögtön felkaptam a fejemet és kikerekedett szemekkel néztem rá.
-Ő az Süti, ő az! - Suttogtam az előttem ülő barátomnak, aki szintén meglepődve nézte az új fiút. JiMin először mélyen meghajolt, utána a tanárnő kérésére bemutatkozott az osztályunknak.
-Sziasztok, a nevem Park Ji Min! 17 éves vagyok, és új vagyok ebben az iskolában. Szeretek énekelni, ezért is jöttem ide. - Mesélt magáról pár információt, amik hallatán rengeteg kérdés megfogalmazódott bennem. Az első és legfontosabb, hogy mit keresett abban az erdőben?? Valamint ha a farkasok között nőtt fel, mint Maugli a dzsungel könyvéből, akkor hogyan tudott ide beiratkozni? Hmmm....Azt hiszem itt az ideje, hogy jobban megismerjem őt és akkor talán kapok választ a kérdéseimre.
-Köszönjük JiMin! Kérlek, foglalj helyet ott TaeHyung mellett! Ő majd segít neked mindenben, szerintem szívesen körbevezet téged az iskolában is. - Mosolygott rá kedvesen a fiatalosan kinéző nő, majd az új padtársam már le is ült mellém. Reagálni se volt időm, mert egyből el is kezdődött az óra. Zavartan néztem hol a mellettem ülő JiMin-re, hol a füzetemre amiben a tananyag fele volt csak leírva. Nem tudtam egyszerűen felfogni a körülöttem történő eseményeket, mert kérdések sorozatai jelentek meg agyamban. Szerencsére viszont hamar megszólalt a kicsengő is, ezért gondolkodás nélkül felpattantam a helyemről, és JiMin kezét megfogva kirángattam magammal a folyosóra.
-Hékás, mi ütött beléd?! - Kérdezte felháborodva. Megálltam egy olyan helyen ahol senki nem volt, majd ránéztem.
-Kérlek, most válaszolj a kérdéseimre! - Mondtam teljes komolysággal, mire ő csak értetlenül összeráncolta a szemöldökét. Nagyot sóhajtottam, utána feltettem neki első kérdésemet. -Szóval hogy-hogy sikerült beiratkoznod ide? - Kérdeztem, kíváncsian fürkészve arcát.
-Miért érdekel ez? - Értetlenkedett továbbra is, ahelyett hogy válaszolt volna.
-Csak. Szóval? - Rántottam meg vállamat.
-Aish....Úgy hogy tehetségesnek gondoltak. Mint mondtam, szeretek énekelni ezért elénekeltem egy számot és felvettek. - Magyarázkodott, így már értettem ezt a dolgot.
-Értem. Akkor következő kérdésem, hogy tegnap miért mentettél meg? - Tettem fel újabb kérdésem mire láttam, hogy arca teljesen megfeszült. Nem értettem reakcióját, így csak ráncolgattam szemöldököm. Sokáig nem nyögött ki semmilyen választ, de végül sikerült neki.
-A...Azért, mert ha a barátom megölt volna akkor a rendőrség rajtam keresett volna téged, és én nem akartam bajba kerülni miattad. - Mondta, ám válasza nekem nem igazán tetszett. Azonban hiába akartam volna vele vitába keveredni, nem tudtam ugyanis becsengettek. Kénytelen voltam utána menni a terembe, ahol a következő óránk volt. Mégis mit jelentsen az, hogy miattam került volna bajba?? Bár....Végülis igaza van. Ahhh teljesen összezavar. Mindegy is, minden esetre nem rossz srác, egész normális.
A matek ezúttal is unalmasan telt főleg úgy, hogy megint nem értettem az anyagot. Hát igen, mindig is abból voltam a leghülyébb és ez már nem hiszem hogy változni fog. Természetesen megint bejelentett a tanárnő egy újabb dogát, így majd arra is magolhatok napokat mire meg tudom majd magamtól csinálni a különböző egyenleteket.
Amint megszólalt a kicsengő, gyorsan elpakoltam a táskámba a cuccaimat, és elindultam kifelé a teremből. A gond csak az volt, hogy nem számítottam arra hogy hirtelen letámadnak....Mihelyt kitettem a lábaimat az ajtón, két számomra ismeretlen srác két oldalról lefogták a kezeimet, és a falhoz ráncigáltak.
-Hé! Engedjetek el! - Próbáltam tiltakozni, de nem sikerült. Hiába rángattam végtagjaimat, ők erősebbek voltak. Ellenkezésem miatt az egyikük gyomoszájon rúgott, minek hatására majdnem összeestem. Gyengeségemet kihasználva, két lány termett előttem egy gonosz vigyorral az arcukon. Felismertem őket, hiszen ők voltak azok akik kinevettek a melegségem miatt.
-Enyje buzikám, nem sminkelted ki a cuki kis pofikádat. - Gügyögött nekem az egyik csaj, majd elővette a sminkjeit. Dühösen néztem rá, de továbbra sem tudtam szabadulni.
-Ez a haj sem áll jól neked, kapsz egy szebbet. - Nevetett a másik, majd egy parókát tuszkolt a fejemre.
-Hagyjatok már! - Nyöszörögtem. Fájt már mindenem, a két fiúnak túl erős volt a szorítása, ezért a kezem már tuti befoltosodott.
-Ugyan, csak széppé teszünk. - Vigyorgott gonoszan az előttem álló ribanc, közben egy szemhélytussal közeledett szemeimhez. Összeszorítottam íriszeimet, és próbáltam elhúzni a fejemet. Azonban így se tudtam elérni semmit, csak azt hogy elkente rajtam a festéket. Ezek után már ki se nyitottam a szememet, viszont tökéletesen éreztem hogy hova akar még rám kenni valamilyen sminket. A szemeim után a számat célozta meg egy rúzzsal, de az is össze-vissza kenődött az arcomon.
-Nézzétek csak, milyen szép lett! - Fordítottak a diákok felé, akik persze egyből szakadni kezdtek a röhögéstől. Nem bírtam tovább, végtagjaim remegtek és könnyeim is utat törtek maguknak. Soha nem voltam még megszégyenítve....Mérhetetlen düh, és keseredettség gyülemlett fel bennem. Amint elengedtek, gondolkodás nélkül elfutottam. Nem figyeltem merre rohanok, csak szedtem a lábaimat. Végül az egyik fiú mosdóban kötöttem ki, ahol szinte soha nem végzi a dolgát senki. Szerencsémre most se tartózkodott ott egy lélek sem, ezért zokogva lerántottam magamról azt a rohadt parókát és belevágtam a kukába. Teljesen össze voltam törve, fájdalmasan dobogott a szívem is és utáltam mindenkit, de főleg magamat. Elegem volt mindenből, el akartam tűnni a világból. Ezelőtt soha nem éreztem ilyet, vagy ehhez hasonlót, de most már tudom hogy borzasztó érzés.
Hangos zokogásomból egy kéz zökkentett ki, amit automatikusan ellöltem magamtól, aztán ijedten néztem rá a tulajdonosára. Ám amikor megláttam hogy ki az, döbbenten néztem rá. Meglepődtem, hiszen szemeiben aggodalmat véltem felfedezni. De....Miért aggódik értem? Hiszen nem is ismer....Vagy lehet, hogy ő is csak megjátssza magát. Ezek után, már nehezen tudok bárkiben is bízni.

Sziasztok! ^^
Sikeresen megírtam ezt a részt is, szól mint mondtam most már egyre jobban beindulnak az események! 😁 Igyekszem hozni majd a folytatást is, és kérlek titeket hogy hagyjatok valami nyomot amiből tudom, hogy élvezitek még a történetemet! 😊❤ Köszönöm hogy elolvassátok, legyen szép vasárnapotok! :3