A vérfarkas és a fiú(VMin)(BEFEJEZETT!)

2.Évad 27.rész

TaeHyung Pov.:

Az orvos több percen keresztül próbálta újraéleszteni az egyik lányunkat, miközben én már vagy a századik imámat mondtam el magamban. Jimin is ijedt volt, látszott rajta hogy remegett, mindezek ellenére vigyázott az idősebbik babára. Végül nagyon nehezen, de sikerült megmenteni a picit, mivel meghallottuk a sírását. Megkönnyebbülten sóhajtottunk fel mindannyian, majd az idős férfi gyorsan meg is fürdette, utána őt is bebugyolálva odaadta nekem.
-Ahh, nagyon megijesztettél minket kicsim! - Suttogtam halkan, és egy lágy puszit nyomtam a kis fejére. Sajnos azonban nem sokat volt nálam a csöppség, hiszen engem még össze kellett varrni, az pedig ismételten több időbe telt. Így amíg az orvos a hasammal szenvedett, addig Jimin fogta mindkét kislányunkat.
-Az orrukat leszámítva, teljesen olyanok mint te. - Vigyorgott szélesen párom, ezzel pedig nekem is sikerült egy halvány mosolyt csalnia az arcomra. Hiába jöttek egy hónappal korábban, én mégis boldog voltam hogy végre láthattam őket. -Most már elárulod, hogy milyen neveket akartál nekik? - Kérdezte szerelmem, amin kuncogtam volna, azonban varrás közben nem mozoghattam, így csak folytattam a mosolygást.
-Igen. Az idősebbiket Jimin-nek szeretném, a kisebbiket aki kishíján a szívrohamot hozta ránk, őt pedig TaeJi-nek. - Mondtam halkan, kissé rekedtes hangon. Jimin hatalmas szemekkel nézett rám, prónálta felfogni hogy mit is mondtam. Sejtettem hogy ilyen lesz a reakciója, de nem baj. Én ezt már azóta eldöntöttem, amióta megtudtuk hogy lányaink lesznek, mivel a Jimin ugyebár lány név is.
-Az....Az én nevemet szeretnéd neki? - Kérdezte csillogó boci szemekkel, mire én csak mosolyogva bólintottam egyet. Szerencsémre nem ellenkezett, ez pedig nagyon is jól esett számomra. Most már csak azt vártam, hogy az orvos végre összevarrjon, utána pedig foghassam a lányainkat.
A kimerültség miatt viszont elaludtam, így nem tudtam tovább gyönyörködni a kicsikben. Igaz körülbelül semmit sem csináltam, de akkor is elfáradtam. Az utóbbi időkben amúgyis kevesebbet pihentem mint szoktam, szóval most bepótoltam.
Fogalmam sincs mikor, de nagy nehezen felkeltem. Meglepetésemre még nem volt este, ez pedig azt jelentette, hogy pár óránál többet nem aludtam. -Ohh, nézd csak! Anya is felébredt. - Hallottam meg hirtelen párom hangját, ami közvetlen mellőlem jött. Lassan felé fordítottam a fejemet, így láttam hogy az egyik lányunkat fogja a kezeiben, egy széles vigyorral az arcán. Ezt a látványt én se tudtam mosolygás nélkül nézni, hiszen olyan édesek voltak. -Rájöttem, hogy hogyan tudjuk majd őket megkülönböztetni. - Mesélte büszkén Jimin, én pedig kíváncsian vártam a hírt. -Nagyon alaposan szemügyre vettem mindkettejüket, és észrevettem, hogy a kicsi Jimin-nek ugyanott van anyajegye mint nekem, azaz itt a jobb oldali szemöldöke felett. - Magyarázkodott szerelmem, közben magán mutogatva hogy értsem amit mond.
-Akkor ez egy jel, hogy ő lesz az ifjabb Park Ji Min. - Mosolyogtam, párom pedig kuncogva bólogatott.
Amint sikerült egy kicsit magamhoz térnem, én is a kezeimben tarthattam mindkét csöppséget, ami igazán felemelő érzés volt. Annyira gyönyörűek voltak, arról nem is beszélve hogy tényleg rám hasonlítottak, az orrukat leszámítva. Gyönyörködés közben kaptunk egy-egy cumisüveget is, amiben természetesen tej volt, így azokkal meg tudtuk őket etetni.
-Köszönöm életem, hogy megajándékoztál ezzel a négy kis csodával! - Hálálkodott a férjem, ami kifejezetten jól esett.
-Nélküled nem ment volna, szóval én is köszönöm. - Nyomtam egy kis puszit ajkaira, majd folytattuk az etetést. Ám eközben hirtelen kopogást hallottunk, ezért az orvos beengedett mindenkit a nagy szobába. Döbbenten néztem végig, ahogyan a számomra összes fontos ember belépett az ajtón, mivel nem számítottam rájuk. Először a kis MinAh, JiHyung, TaeMin illetve TaeSeok jöttek be, utánuk jöttek a szüleim, valamint JeongGuk barátunk és a felesége MinAh is. Mindannyian megcsodálták a babákat, főleg barátunk kislánya. Pár perc múlva Jimin családja is beállított, majd egy gratuláció után ők is boldogan nézték a lányainkat. Őszintén szólva, nem gondoltam volna, hogy tényleg mindenki már az első nap meg fog minket látogatni. Nem mintha bánnám, csak meglepett, de emellett nagyon is jól esett. Ilyenkor derül ki igazán, hogy kik azok akikre mindig számíthatok.
-Elnézést! - Szólalt meg mosolyogva az orvosunk, miközben igyekezett odavergődni hozzánk, pár papírral a kezeiben. -Szóval, milyen neveket írhatok a papírokra? - Tette fel fontos kérdését, tollát előre benyomva, hogy le tudja írni amiket kimondok.
-Az idősebbik Park Ji Min, a kisebbik pedig Park Tae Ji. - Mondtam mosolyogva, aminek hallatán mindenki meglepődött.
-De anya, apának is az a neve! - Nézett rám nagy szemekkel JiHyung.
-Tudom kisfiam, viszont én ezt szerettem volna már régóta. Na meg, a Jimin lány név is. - Magyarázkodtam szélesen vigyorogva simítva az arcára. A fehér köpenyes férfi pillanatok alatt felfirkantott mindent a papírra, majd a megfelelő helyre elrakta őket.
Lassan a látogatási időnek is vége lett, ezért szerelmemen kívül mindenkinek haza kellett mennie. Igaz ő se maradhatott volna velem, azonban az orvosunk kedves, mi pedig szerencsések vagyunk vele. Etetés után a lányinkat az inkubátorba kellett raknunk, így ezután már tudtunk egy kicsit magunkra is koncentrálni. A friss varratomat figyelembe véve, Jimin kellő gyengédséggel és óvatossággal kísért el zuhanyozni, majd miután velem végzett, magát is gyorsan megmosta. Fürdés után megtörölköztünk, aztán visszaöltözve az ágyamhoz mentünk. Mivel közeledett az este és már az orvosunk is hazament, a takaró alatt óvatosan összebújtunk. Bátran mertünk szerelmeskedni a kórházban, ugyanis a doktor úr eléggé elismert ebben az épületben, így lényegében bármit mond a többi dolgozónak, ők azt teljesítik is. Senki sem zargatott minket, nem jöttek be a nővérek, a takarítók, illetve más orvos sem, ennek pedig nagyon is örültünk, ugyanis jó volt egy kicsit kettesben lenni. Még mindig alig hittük el, hogy már nem csak a fiainkat foghatjuk az ölünkben, hanem a lányainkat is.
Jimin-nel hamar bealudtunk, hiszen a sok hajtás és izgalom miatt nagyon elfáradtunk.
Az éjszakánk, nem egészen úgy telt, ahogyan mi azt elképzeltük....Történetesen abszolút kiment a fejünkből, hogy már nem csak lassan hat éves gyerekeink vannak, hanem két csecsemő is, akik persze még nem alusszák át az egész éjszakát. Szóval volt egy-két alkalom amikor fel kellett hozzájuk kelnünk, ám szerencsére jó babák voltak, így annyira nem is volt vészes az este. Igaz reggelre fáradtak voltunk, de nem bántuk, mert cserébe két gyönyörűséget foghattunk a kezünkben.
Éppen hogy végeztünk a reggeli etetéssel, amikor hirtelen megcsörrent a telefonom, ezért kíváncsian néztem a kijelzőt, hogy vajon kinek hiányozhatok. Mivel anyám volt, gondolkodás nélkül felvettem.
-Szia anya, mondjad! - Szóltam bele vidáman a készülékbe, miután a kis TaeJi-t is átadtam neki.
-Szia TaeTae! Fiam, lenne egy kérésünk apáddal.... - Sóhajtott anya, amivel egy kissé megijesztett, mivel nem sűrűn láttam őt szomorúnak. -Tudod, a dédimama nagyon beteg, és most ő is kórházban van. Az orvosok szerint eléggé rossz az állapota.... - Mesélte el nekem a helyzetet, aminek hallatán egy hatalmas gombóc nőtt a torkomban, szemeimet pedig égették a könnycseppjeim. -Éppen ezért azt szeretnénk, ha meglátogatnátok ameddig még tudjátok. - Fejezte be mondandóját, egy reszketeg sóhaj kíséretében. Természetesen belementem, hiszen szegény dédim már az esküvőnkre is alig tudott eljönni. Az újszülött ükunokáit pedig muszáj látnia, addig nem nyugszom.
Miután bontottam anyámmal a vonalat, megkértem páromat hogy a kicsikkel együtt, menjünk le a recepcióhoz ahol megmondják, hogy melyik kórteremben találjuk meg a dédmamámat, aki kivételesen nem férfi hanem nő. Mert hát a családom azért nem csak meleg férfiakból áll, nőből is van jó pár.
Szerelmem habozás nélkül beleegyezett a dologba, így a lányainkat megfogva mentünk egyenesen a recepcióhoz. Odaérve kedvesen mosolyogva megkérdeztem a hölgyet, aki rögtön kikereste az adatokat, majd elmondta hogy merre kell mennünk. A segítségét megköszönve elindultunk a megfelelő irányba, közben pedig igyekeztem nem teljesen szétesni. Persze tudtam, tisztában voltam azzal hogy ő sem fog örökké élni, azonban ezt a normális emberek agya nehezen tudja elfogadni és felfogni. Ráadásul ha úgy veszem, igencsak szép kort megélt, mert pár hónapja ünnepeltük a kilencvenhatodik születésnapját. És azért valljuk be, nem mindenkinek van akkora szerencséje, hogy ilyen sokáig éljen, valamint hogy négyszeres üknagymama lehessen.
Gondolataim sokasága közepette végül, odaértünk a megfelelő szobához, így halkan benyitottunk az ajtón. Ahogyan megláttam őt az ágyban feküdni, lehunyt szemekkel, egyből elkapott a sírógörcs. A szívverését mutató gép lassan csipogott, mellkasa pedig fel-le emelkedett és süllyedt, ezzel megnyugtatva minket hogy még él. Halk léptekkel mentünk közelebb hozzá, csakhogy én már képtelen voltam visszatartani a sírásomat. Könnyeimet potyogtatva hajtottam le a fejemet, közben azért figyelve, hogy szegény kicsi TaeJi-t is normálisan tartsam a karjaimban. Azonban nem itathattam az egereket tovább, muszáj voltam összeszedni magamat, ezért felemelve a fejemet leguggoltam hozzá, és óvatosan megsimítottam az öregségtől ráncos kezét. Pár perc alatt fel is ébredt, látványunkon pedig eléggé meglepődött.
-TaeTae! - Szólított meg halkan, ami egészen a szívemig hatolt.
-Itt vagyok. - Szipogtam, miközben ismét egy nagyot kellett nyelnem, ugyanis az a bizonyos gombóc csak tovább nőtt.
-N....Nagyon bü....Büszke vagyok r...Rád. - Dadogta rekedtes hangon, nekem pedig még több könnycsepp gördült le az arcomon. Hiába mondta hogy ne sírjak mert ő mindig velem lesz, képtelen voltam abbahagyni. Valamennyire azonban mégis muszáj volt lenyugodnom, mivel a kicsik bármikor megérezhetik a nyugtalanságot. Nagy nehezen erőt vettem magamon, és megmutattam neki a lányainkat. Ő is ugyanazt mondta, amit Jimin a születésük után, azaz hogy teljesen olyanok, mint én. Ez pedig a dédmamám szájából is nagyon jól esett, ugyanis ő mindig elítélte a családunk azon részét, akik a saját nemükhöz vonzódtak. El se tudom képzelni, hogy mit szólna, ha megtudná, hogy a férjem félig vérfarkas, illetve a tőle született gyerekeim is. Mindegy, nem akarom neki elmondani, tuti kinevetne, ha pedig párom átváltozna, szívrohamot kapna....Szóval jó ez így, ahogy van. Alig tíz perc múlva viszont mennünk kellett, mivel az orvosoknak még végezniük kellett pár vizsgálatot, valamint a dédimnek is pihenésre volt szüksége. Borzasztó nehéz volt kilépnem az ajtón, mert amint az becsukódott mögöttünk, egyből elkaptak a rossz érzések. Szerelmem ezt hamar észre is vette, ezért mindkét csöppségre ügyelve lassan az ajkaimra hajolt, hogy szeretetteljes csókjától egy kicsit le tudjak nyugodni.

Sziasztok! ^^
Meghoztam a 27-ik részt, ezzel pedig egyre jobban közeledünk a történet végéhez. Előre szólok, hogy most már nem lesz olyan sok izgalom, inkább családias, aranyos részek várhatóak. Azért remélem tetszeni fog, szóval ezúttal is kellemes olvasást hozzá! 💗💖💝