A vérfarkas és a fiú(VMin)(BEFEJEZETT!)

9.rész

Jimin Pov.:

A következő napokban bekövetkezett az, amitől féltem mióta csak megismertem TaeHyung-ot. Tisztán látszott az arcán az ijedtség, akárhányszor csak a közelében voltam. De hiába próbáltam vele megbeszélni a dolgokat, nem hagyta....Konkrétan menekült előlem, ezért egész hamar fel is adtam a küzdelmet. Nem kellett volna ennek az egésznek megtörténnie....Ha megmaradtam volna a seggemen, akkor most nem tudna a legnagyobb titkomról. Azóta haza se mentem, hanem a kis faházikómban tengettem napjaimat.
A szokásos komor tekintetemmel léptem be az iskola hatalmas épületébe, a megfelelő termet keresve ahol az osztályfőnökünkkel lesz óránk. Szokásomhoz híven nem köszöntem senkinek, mivel amióta megérkeztem, Tae-n és JeongGuk-on kívül mindenki más levegőnek nézett. Ők most is észrevettek, és bár TaeHyung erősen próbálta kerülni velem a szemkontaktust, barátja azért biccentett egyet felém, amit persze viszonoztam is. A becsengetés hamar elérkezett, és kivételesen a tanárnő sem késett.
-Osztály, egy kis figyelmet szeretnék! - Emelte fel a hangját, hogy ezzel felhívja magára a figyelmünket, majd amint mindenki ránézett, bele is kezdett mondandójába. -Nos, ma reggel derült ki, hogy az osztálynak egy két napos természeti kiránduláson kell résztvennie. Ti vagytok az egyetlenek, akik még nem mentek el. A szülőket már értesítettük, szóval most menjetek haza a további cuccaitokért, és fél óra múlva legyetek a bejáratnál! - Mondta el a helyzetet, utána visszament a dolgára. Én csak nagy szemekkel álltam ott, mint egy idióta. Abszolút nem örültem ennek a kirándulásnak, dehát kénytelen voltam menni. WooShin tuti hogy piszkálta vagy bántotta volna TaeHyung-ot, én pedig ezt nem hagyhattam neki. Bármennyire is fél tőlem, akkor is meg fogom őt védeni. Egy nagy sóhaj után elindultam vissza a faházikómba, és az egyik nagyobb táskámba beleraktam mindent ami kellett. Ruhákat, törölközőt, fürdős dolgokat, na meg persze hálózsákot is hogy viszonylag kényelmesen tudjak aludni. Nem értem, hogy miért nem lehetett lefoglalni egy szállást vagy valamit....Egyre jobban közeledik a tél, ilyenkor már nem tanácsos a hideg földön aludni. Na mindegy, talán túlélem ezt a 2-3 napot. Miután készen lettem lemásztam a létrán, és elindultam vissza a sulihoz. Természetesen hamar odaértem, de még így is várnunk kellett pár emberre. Legutolsónak TaeHyung és JeongGuk érkeztek meg, amit WooShin meg is jegyzett.
-Na a két buzi biztos.... - Kezdett bele mondandójába, de nem hagytam hogy végigmondja.
-WooShin kussolj már, a kurva életbe bele! Senki nem kíváncsi rád, fogd már fel! - Keltem ki magamból, ami neki persze nem tetszett. Már jött is volna felém, amikor a tanárnő megérkezett, így indulhattunk is. Én inkább leghátul mentem, hogy lássam Tae-t és JeongGuk-ot. Láttam még rajtuk a félelmet, és JeongGuk-on az aggodalmat, ez pedig nem tetszett. Tudtam hogy miattam érzik magukat így, ezért csak el akartam tűnni a világból.
Nagyjából két órát sétáltunk, mire végre odaértünk arra a helyre, ami nem is volt olyan messze attól az erdőtől, amiben az én fajtám él.
-Nos gyerekek, itt is volnánk! - Jelentette be az osztályfőnök, széttárva a kezeit. -Először felolvasom a névsort, utána pedig elmondom hogy mik lesznek a programok. - Vázolta fel a terveit, majd neki is állt a nevek felolvasásának. Mivel nem volt olyan hű de nagy a létszám, ezért hamar végigfutott az egészen. -Szóval! Most az első dolgunk az lesz, hogy mindenki lepakolja a cuccait. Utána délig szabad foglalkozás, aztán ebéd, és végül délután öt óráig a tananyaggal fogunk foglalkozni, az erdő segítségével. Tudom, hogy titeket ez abszolút nem érdekel....De muszáj megcsinálnunk. Öt óra után pedig újra azt csinálhattok amit akartok, az egyetlen feltételem az az, hogy NE menjetek ki innen, és legkésőbb este kilenc órára érjetek vissza! - Mondta el a fontos tudnivalókat, kiemelve a lényeges tiltó szót, hogy még véletlenül se szegjük meg a szabályokat. Miután végzett a mondandójával, lepakoltuk a cuccainkat, utána pedig indulhattunk is a saját felfedező túránkra. Természetesen az osztály nagy része csak ült a táskája mellett, és nyomkodta a telefonját, Tae és JeongGuk pedig elindultak egy irányba, így én is utánuk eredtem. Oké, lehet hogy túlzásba viszem az aggódást, de muszáj mert ezt a helyet is ismerem. És éppen ugyanolyan veszélyes, mint az én előhelyem, csak annyi különbséggel, hogy itt nincsenek vadállatok. Vagyis a szokásos erdei állatokon kívül....Lényeg a lényeg, hogy óvatosnak kell lenni.
Hosszas gondolkodásom közben meghallottam, ahogyan JeongGuk kétségbeesetten segítségért kiált. Több sem kellett, odarohantam hozzájuk, így pillanatok alatt ott termettem.
-J....Jimin! - Néztek rám ijedten mindketten. -Tűnj innen, mi nem leszünk a vacsorád! - Rivallott rám a fiatalabb, aminek hallatán egy fájdalmasat dobbant a szívem.
-Miről beszélsz? - Kérdeztem értetlenül nézve rá.
-M....Meg akarsz minket e....Enni? - Kérdezte dadogva TaeHyung, tekintetében látszott hogy teljesen meg van rémülve, és ez mind miattam volt.
-Miért ennélek meg titeket?? - Fakadtam ki, kezeimet a combjaimra csapva. -Igen, vérfarkas vagyok....De nem emberekkel táplálkozom, hanem más állatokkal. Az én fajtám soha nem ölt embereket, nem vagyunk olyan idióták. Undorodunk az emberi hústól, nem is értem hogy honnan szedtétek ezt a hülyeséget. - Mondtam el az igazságot, minek hallatán csak nagy szemekkel néztek rám.
-Akkor kérlek segíts TaeTae-nek! Beleakadt ezekbe az indákba, de nálam nincsen semmilyen eszköz, amivel el tudnám őket vágni, kézzel pedig nem lehet eltépni egyiket sem. - Magyarázkodott, miközben én a bajba esett fiúra néztem, aki igencsak belegabalyodott a növényekbe.
-Rendben, kiszabadítom. Az a szerencsétek, hogy mindig van nálam egy kisebb kés. És nem azért mert mindenkit megölök, hanem azért mert ha baj van akkor legyen segítségem. - Magyarázkodtam, közben odamentem TaeHyung-hoz és a kis késemet elővéve, nekiálltam elvágni az indákat. Egy kicsit nehéz volt, mivel nem volt olyan nagy a kés, de azért apránként sikerült elvágnom az összeset. Mikor már az utolsóval is végeztem, leszedtem róla az összes növényt, így pillanatok alatt kiszabadult. Éppen meg akartam nézni, hogy nem esett-e komolyabb baja, amikor hirtelen ellökött magától.
-Ne nyúlj hozzám! Azt hiszed, hogy a kis mesédtől majd megesik a szivem rajtad? Hát nem! A saját szememmel láttam, amikor egy szörnyeteggé változtál. Azt hittem hogy egy normális srác vagy, de tévedtem. - Rivallott rám, kiadva magából minden dühöt, ami hatalmas üvegszilánkként fúródott a szívembe, apró darabokra törve dobogó szervemet.
-Azért változtam át, mert meg akartalak védeni a bátyámtól! Ha megtudja hogy beléd szerettem, akkor káros sebeket ejtett volna rajtad, és én nem akartam hogy bajod essen! Mert fontos vagy nekem. Sajnálom, hogy te csak egy vérengző fenevadot látsz bennem.... - Adtam ki magamból minden fájdalmamat, nem törődve azzal sem, hogy bevallottam neki az érzéseimet iránta. Előbb vagy utóbb úgyis megtudta volna. Nem is vártam meg a reakciójukat, a könnyeimet szabadon engedve futni kezdtem. Nem tudtam merre megyek, csak rohantam. Fájt, hogy ezeket gondolta rólam, mert én nem akartam elijeszteni magamtól. És mégis sikerült....Istenem, akkora egy idióta vagyok! Könnyeimtől már semmit se láttam, ezért hamar be is következett a baj. Nem vettem észre, hogy egy hatalmas szakadék felé rohanok, így a szélén megcsúszva zuhantam le. Ijedtemben ismét vérfarkassá változtam, minek következtében az éles körmeimmel sikerült megkapaszkodnom a sziklában. Azonban egyre jobban csúsztam le, ezért nem tudtam sok ideig megtartani magamat.
-Jimin! - Hallottam meg TaeHyung kétségbeesett hangját, de nem néztem fel rá. Éreztem hogy mancsaim alatt már nagyon mozognak a kövek, és pár pillanattal később már csúsztam is tovább. Egy nyüszítés kíséretében zuhantam le, egyenesen bele a hatalmas tóba ami még nem volt befagyva a hidegtől. Eléggé nagyot csobbantam a vízbe, amit meg is éreztem mert nagyon fájt mindenem. Próbáltam segítségért kiáltani, de mivel nem tudtam úszni, ezért a víz tetejére se tudtam felmenni. A hidegtől visszaváltoztam emberré, és már éreztem, hogy kezdett fogyni a levegőm. A tüdőm vízzel telt meg, a látásom egyre homályosabb lett. Csak reménykedtem, hogy valaki kihúz innen, mert ha nem, akkor itt lelem halálomat.
Borzasztó hideg volt, de már szinte semmit se éreztem. A levegőhiánynak köszönhetően hamarosan elsötétült előttem minden, és már nem láttam, hallottam vagy éreztem semmit.

Sziasztok! ^^
Kis késéssel, de megérkeztem a folytatással. 😅
Ez most egy picikét rövidebb rész lett, viszont annál eseménydúsabb! ☺ A következő rész újra TaeHyung szemszögéből lesz, és kiderülnek újabb dolgok. Remélem azért tetszeni fog nektek, ugyanis nagyon sok dolog lesz még benne! Kellemes olvasást hozzá, és így utólag is boldog új évet mindenkinek! 😁😘💖