A vérfarkas és a fiú(VMin)(BEFEJEZETT!)

7.rész

TaeHyung Pov.:

A következő pár napban valahogyan sikerült lebetegednem, ezért otthon voltam és persze szétuntam a fejemet. Azonban sokat beszélgettem Jimin-el is, na meg persze azért Sütit se hanyagoltam el. Rájöttem, hogy az erdőben élő fiút már szinte a barátomnak tekintem, hiszen annyira jóban lettünk. Ő volt az egyetlen JeongGuk-on kívül, aki mellettem volt ebben a pár napban és biztattak hogy tojjam le azokat az idiótákat, akik megaláztak a suli előtt. Ugyan nehéz volt rávenniük, de sikerült.
Anyám figyelmeztetésére lassan nekiálltam öltözni, hogy újult erőmmel időben beérjek a suliba. Bár mint mindig, ezúttal se volt hozzá kedvem de nem tehettem mást. A ruháimat kiválasztva felöltöztem, majd a fürdőbe menve nekiálltam helyrehozni külsőmet. Miután végeztem, lementem a konyhába, ahol a szüleim éppen kiélték szerelmi vágyaikat egy szerelmes csókkal. Halkan, sunyiban elbújtam a fal mögé, és onnan néztem őket. Ilyen hevesen sose láttam még őket csókolózni, mindig csak azt láttam hogy szájrapuszit adnak egymásnak. Nem akartam rájuk ijeszteni, ezért csak csendben vártam hogy elszakadjanak egymástól.
-Menjünk a szobába! - Mondta apám anyának, közben egyik kezével a növekedő hasára simított.
-Mindjárth, előbb köszönjünk el TaeTae-től! - Mosolygott rá anya, mire apa csak bólintott. Én pedig ezt találtam a megfelelő alkalomnak arra, hogy gyorsan elvigyem a kajámat és induljak suliba.
-Na majd akkor délután jövök! - Siettem be a konyhába, mintha nem ácsorogtam volna eddig a fal mögött.
-Rendben fiam, én itthon leszek apád pedig dolgozik. - Mondta anyám, közben odaadta szendvicseimet.
-Ha megint balhét csapnak szólj, aztán újra meglátogatom őket! - Borzolta össze a hajam apám, mire én kuncogva bólogattam. Adtam nekik még egy gyors búcsúpuszit, majd a cuccaimat felkapva hagytam őket romantikázni. Pár perces késésben voltam, ezért kicsit futnom kellett a suliba, de legalább időben odaértem. Ugyan tartottam attól a négy embertől akik megaláztak, de próbáltam láthatatlanná válva eljutni a megfelelő teremig. Már csak pár lépés kellett volna hogy odaérjek, amikor valaki hirtelen meglökött viszont megtudtam maradni a lábaimon, így nem a fenekemen landoltam.
-Na mi van buzikám? Apuci nélkül már nem is vagy olyan bátor? - Mosolygott rám gúnyosan, azután a nyakamnál fogva nekinyomott a falhoz. Kezeimmel próbáltam eltolni a kezét, de ő sokkal erősebb volt nálam és csak még jobban szorított. -Szarrá verlek, azt se fogod tudni hogy fiú vagy-e vagy lány! - Sziszegte dühösen, villámokat szóró tekintettel nézve rám. Még a vér is megfagyott bennem, már láttam lelki szemeim előtt hogy meg fogok halni. Amint felemelte a kezét az ütéshez, szorosan összeszorítottam a szemeimet és a fogaimat, várva azt a sok fájdalmat amivel meg akart kínálni. Csak vártam és vártam, azonban ahelyett hogy öklös ütéseket kaptam volna, eltűnt a nyakamról az erős kéz ezért muszáj voltam kinyitni a szemeimet. Ledöbbentem, mivel Jimin égető pillantással nézve fogta le támadóm kezét, utána erősen elrántotta tőlem.
-Ne merészelj még egyszer hozzáérni, megértetted? - Figyelmeztette ingerülten, de a srác egyáltalán nem vette őt komolyan.
-Mert mi lesz? Engem fogsz megdugni helyette? - Röhögött gúnyosan. Nem sokáig tudott rajtunk szórakozni, ugyanis Jimin-nek elborult az agya és behúzott neki egyet, mire a fiú elterült a földön.
-J....Jimin, hagyd! Kérlek! - Fogtam meg remegő kezekkel karját, de nem néztem rá. Nagy nehezen sikerült rá hatnom, így gyengéden a hátamra simítva vezetett be a terembe. Gyorsan leültünk a helyünkre, majd egyből rám nézett.
-Minden rendben? - Kérdezte aggódva, mire én csak bólogatni tudtam. Fogalmam sincsen mi oknál fogva, de hirtelen megöleltem őt ami ugyan meglepte, ám hamar viszonozta.
-Úgy van, gyerünk! Nyald csak Park seggét, de ő sem lesz mindig melletted hogy megvédjen! - Rivallott rám a srác, aki kishíján megfújtott és láttam szemeiben hogy erőteljes undort érez irántam.
-Kussolj, inkább húzz a helyedre! - Szólt rá idegesen a mellettem ülő, ami osztálytársunknak persze nem tetszett. Dühös, határozott léptekkel indult meg felénk ami nekem se és Jimin-nek se tetszett. Amint odaért hozzánk, padtársam ruháját a nyakánál fogva felhúzta és úgy intézte neki szavait.
-Idefigyelj Park! Nekem te ne ugassál, mert nagyon rossz emberrel kezdtél ki, ahogyan az a buzi is! - Mormogott idegesen, egy pillanatra rám nézve.
-Fejezd már be WooShin! Senki nem kíváncsi a jelenetedre. - Lökött rajta egyet Jimin, mire a srác pár lépést hátrált. Én csak ijedten kapkodtam közöttük a tekintetemet, hiszen nem akartam hogy megint elkezdjenek verekedni. Barátomnak már így is fel volt kicsit dagadva a keze, nem szerettem volna hogy súlyosabb baja legyen.
Mielőtt még WooShin újra támadott volna, JeongGuk is belépett a terembe. Ahogy meglátta a kezét emelő fiút, odament hozzá és lefogta a kezét.
-Elég lesz Shin! Hagyjad őket békén, az igazgatónál már így is nagy bajban vagytok a haverjaiddal, meg a ribancaitokkal. - Mondta erélyesen Süti, közben pedig bejött a tanár is a terembe. Szemeimet lesütve ültem vissza a helyemre, miközben körülöttem mindenki vagy ideges vagy perdig rémült volt a kis incidens miatt. Az óra is kezdetét vette, de én valahogyan nem tudtam koncentrálni....Ha Jimin nem véd meg, akkor az sem kizárt hogy már a kórházban feküdnék félholtra verve. Gondolataimból is pont ő szakít ki azzal, hogy a kezemet simogatja nyugtatásképp. Meglepetten néztem rá, mire ő csak egy biztató mosolyt villantott felém. Nem mondom, hogy nem esett jól a törődése, hiszen nagyon is jól esett. Csak....Olyan furcsa érzések kezdtek bennem kavarogni, természetesen nem rossz értelemben hanem pont ellenkezőleg. Nyugtató simogatására elpirulva, és halványan mosolyogva néztem a füzetemre, amiben egyáltalán nem gyülekeztek az órán elhangzott diktálásos mondatok. Hiába, egyszerűen képtelen voltam bármire is koncentrálni.
Szerencsére az Angol is hamar letelt, ezért mehettünk ki szünetre. Már indultam meg Jimin felé hogy megköszönjem neki amit értem tett idáig, viszont ő hirtelen nyúlcipőt húzott és futásnak iramodott. Értetlenül néztem utána, hogy vajon mi üthetett belé....? Természetesen kíváncsiságom ismét felülkerekedett rajtam, ezért hamar utána is eredtem. Pillanatok alatt kifutott a suliból, én pedig alig bírtam utána futni. Pár perces sprintelés után viszont muszáj voltam megállni, mert se a lábaim se a tüdőm nem bírta tovább. Hangosan lihegve támaszkodtam térdeimre, majd fejemet lehajtva igyekeztem rendezni légvételeimet. Amint ez sikerült felegyenesedtem, de Jimin-t már sehol se láttam. Viszont nem adtam fel a dolgot, tudtam hogy hol fogom megtalálni ezért el is indultam annak a bizonyos erdőnek az irányába. Lehet hogy kapni fogok tőle, dehát na....A barátomnak tartom úgy ahogy JeongGuk-ot is, mivel mindketten sokat segítettek már nekem. Ugyan Jimin-t még nem sok ideje ismerem, de bármi bajom volt ő mindig kiállt mellettem és megvédett. Nekem pedig ez a legfontosabb.
Jó sok időbe tellett mire odaértem a kijelölt helyre, de végül sikerült így a fejemet ide-oda kapkodva sétáltam egyre beljebb a fák és bokrok sűrűjében. Fogalmam se volt hogy az a fára épült kis faház hol található, ezért csak céltalanul bolyongtam. Jó gyorsan futhatott, ha ennyire elvesztettem a szemem elől....Fogadok mindig is ötös volt tesiből, nem úgy mint én aki folyton kitörte a nyakát.
Sok séta után végre észrevettem őt, ahogyan nekem háttal állt és ökölbe szorított kezekkel meredt előre. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, aztán odamentem hozzá.
-Jimin! Mi történt? Miért futottál el hirtelen? - Tettem vállára az egyik kezemet, közben kérdezgettem. Hangomra velem szembe fordult, és értetlen arckifejezéssel nézett szemeimbe.
-Hát te meg ki vagy? - Érdeklődött meglepetten, minek hallatán nem tudtam hogy mit is kéne reagálnom. Most mi van?? Ugye csak szivatni akar, hogy nem emlékszik rám? Igen, biztosan hiszen ismerjük egymást már egy kis ideje, és tudtommal TaeHyung nevű fiúból csak engem ismer egyedül. Már éppen belekezdtem volna mondandómba, amikor egy nagyon ismerős hang megszólalt mögülem.
-TaeHyung! Mit keresel itt? És honnan tudtad hogy itt vagyok? - Tette fel sorra kérdéseit, mire én is megfordultam. Alig akartam hinni a szememnek. Ez....Ez nem lehet, tuti hogy csak hallucinálok! Szemeimet gyorsan megdörzsöltem, de még így is azt láttam amit előtte. Tekintetemet a két mellettem álló fiú között kapkodtam, és realizálódott bennem hogy bizony tökéletes a látásom, valamint nem is képzelgek. Jimin-ből ugyanis kettő volt, ami igencsak meglepett.
-Ismered? - Nézett az egyik a másikra, közben rám mutatott. Na jó, ez nekem már nagyon zavaros. Mi a jó Isten van??
-YoonGi.... - Szólította nevén, mire még jobban meglepődtem. Ezt a gyereket is úgy hívják, mint az apámat....Ez egyre jobb.
-Hallgatlak Jimin. Kivele! Ismered? - Tette karba a kezeit ezek szerint YoonGi, így várva barátom válaszára. Én még mindig sokkoltan néztem hol Jimin-re, hol pedig YoonGi-ra mert nehezen tudtam felfogni hogy Jimin-nek van egy ikertestvére, aki persze kiköpött ugyanúgy néz ki mint ő. A fiú egy nagyot sóhajtott, utána megindult felénk és a kezemet megfogva maga mögé húzott, amit ismét nem tudtam mire vélni. Követeltem is volna tőle a választ, azonban mielőtt megszólaltam volna elvette előlem a szót.
-Tae, maradj mögöttem! - Figyelmeztetett, minek hallatán értetlenül felvontam szemöldökeimet. Esküszöm, hogy én itt már semmit sem értek, összezavarodtam de nagyon. -Bátyó sajnálom, de....Megtörtént! - Mondta komolyan nézve testvérére, aki pillanatok alatt feldühödött.
-Normális vagy?? Bevésődtél egy embernél? Elment az eszed Jimin? - Akadt ki YoonGi, a következő pillanatban pedig meglökte öccsét a mellkasánál, aminek következtében egy pár lépést hátrált.
-Sajnálom, de nem tudok változtatni! Tudod jól, hogy ha egyszer megtörténik akkor nem fognak változni az érzéseim! - Emelte meg barátom is a hangját, ám YoonGi-t cseppet sem hatotta meg mondandója.
-Nem érdekel! - Üvöltötte, majd nekiugrott Jimin-nek. Na igen, amikor már azt hittem hogy ennél több meglepetés nem érhet, hát rohadt nagyot tévedtem. Ugyanis miközben az idősebb iker az öccsének ugrott, egy másodperc leforgása alatt farkassá változott. Ez még csak a kisebb meglepetés volt....Mikor tekintetem a "repülő" Jimin-re tévedt, az állam szinte a földet súrolta. Barátom is egy másodperc alatt szintén farkassá változott, akárcsak testvére. Mikor pedig realizáltam kinézetüket rájöttem, hogy azokon a túráimon bizony őket láttam pontosan ebben a formában. Amikor Sütivel azon a hajnalon itt sétálgattunk, akkor egy barna szőrű és barna szemű hatalmas farkast láttunk....Jimin pedig most ugyan azzá az állattá vált, míg YoonGi azzá a fekete vadállattá aki a múltkor majdnem megtámadott, de barátom megvédett.
Tányér nagyságúra kerekedett szemekkel és tátott szájjal bámultam őket, miközben próbáltam felfogni a történteket. Mi van? Ugye most csak álmodom? Nem léteznek olyan emberek, akik képesek farkassá változni....Igaz? Számtalan kérdés motoszkált a fejemben, viszont közben kétségbeesetten néztem azt is, ahogyan vicsorogtak egymásra. Itt vér fog folyni....Vagy az övék, vagy az enyém. Aish Kim Tae Hyung, miért kell neked folyton ennyire kíváncsinak lenned?!

Sziasztok! ^^
Meghoztam a következő részt, ami mint látjátok is, igazán eseménydús lett. Innentől kezdve pedig egyre több dolog fog történni, TaeTae-ben pedig egyre több kérdés fog felmerülni. Illetve még annyit mondanék, hogy a következő rész kivételesen Jimin szemszögéből lesz. Nem biztos hogy csak egy rész erejéig, lehet hogy többig is, de majd még meggondolom 😅 Remélem azért tetszeni fog nektek, igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni! ☺😘 Éppen ezért bármilyen pozitív visszajelzésnek nagyon örülnék, mert ezekből tudom hogy érdekel titeket a dolog. 😁 Kellemes olvasást hozzá, remélem a továbbiakban is olvasni fogjátok a ficimet! ❤