A vérfarkas és a fiú(VMin)(BEFEJEZETT!)

25.rész

Jimin Pov.:

Nem tudtam elhinni, ami a szemem előtt lezajlott....ChanMi egy pszichopata állat, mert megkéselte a szerelmemet, ráadásul nem is egyszer szúrta belé a kést. Egyáltalán mit keresett nála az a szar?? Ki hord magánál egy ekkora vágóeszközt???
Rengeteg kérdés kavargott a fejemben, de úgy voltam vele hogy ezt majd a rendőrség kideríti. Ijedten és kétségbeesetten néztem az eszméletlen páromra, aki a karjaimba esett. Egész idáig valamilyen babát emlegetett, de fogalmam sincs hogy miről beszélt. Mindegy is, engem most csak az érdekel hogy lehetőleg felépüljön.
A rendőrök és a mentősök szinte egyszerre érkeztek meg a helyszínre, aminek nagyon is örültem. JeongGuk segítségével elmondtam hogy ChanMi volt a tettes, illetve arra is megkértem a fekete egyenruhás férfiakat, hogy szedjék fel az éles gyilkos eszközt, hiszen azon ezer százalék, hogy rajta van a lány ujjlenyomata. Amint a mentősök meglátták a kezeimben eszméletlen páromat, rögtön rárakták egy hordágyra. Ezután óvatosan betették a kocsiba, a rendőrök pedig ChanMi-t tartóztatták le.
-Te menj a kórházba Tae-vel, majd én elmegyek a szüleihez szólni nekik! - Hadarta el a mondandóját JeongGuk, amire én csak bólintottam egyet. Szerencsémre az urak megengedték hogy beszálljak szerelmem mellé, így pillanatok alatt el is indultunk a kórház felé. Nagyon féltem, hogy az a nem normális lány esetleg rossz helyen találta el TaeTae-t, és....Áhhh, nem szabad ilyenre gondolnom! Rendbe fog jönni.
A nagy sebességgel száguldozó mentősöknek köszönhetően hamar beértünk a kórházba, így miután kiszedték a kocsiból TaeTae-t, már vitték is be abba a terembe, ahol kivizsgálják és lekezelik a sebeit. Vérfarkas tulajdonságaimnak köszönhetően gyors voltam, szóval gond nélkül tudtam követni őket a terem irányába. Mivel én nem mehettem be, ezért az ajtó előtt járkáltam idegesen. Nagyon aggódtam, hiszen nem egy szúrást kapott ChanMi-tól, ráadásul az első pont a mellkasába ment....Szóval ha eltalálta a szívét, akkor....Aish! Nem! Nem hagyhat itt TaeHyung. Én bízom abban, hogy túléli.
Éreztem ahogyan remegnek a kezeim, és ekkor vettem csak észre azt is, hogy tiszta vér volt. Gyorsan bementem a legközelebbi mosdóba, ahol nekiálltam lemosni párom vérét a kezeimről. Kicsit nehéz volt, de a sok szappan segítségével sikerült végül tisztává varázsolnom őket. Ezután megtöröltem, majd mentem is vissza a terem elé.
-Mit csináltál a fiammal??! - Hallottam meg hirtelen párom apjának a hangját, ám mire rákaptam a fejemet, már a ruhámat szorítva húzott magához. Villámokat szórt tekintetét, erősen belefúrta az én ledöbbent szemeimbe. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy ilyen hamar megérkeznek.
-É....Én s....Semmit. - Nyöszörögtem, ugyanis levegőt is alig kaptam.
-Ne hazudj! - Üvöltött a képembe, közben meg is rángatott. Nem akartam felhúzni magamat, hiszen akkor lelepleztem volna a valódi énemet, az pedig nem lett volna jó.
-YoonGi, drágám hagyd! - Hallottam meg egy sokkal halkabb férfi hangot.
-HoSeok a fiunk emiatt az idióta miatt került ide! - Kiabált továbbra is, egyik kezével rám mutatva.
-Ez tévedés. Nem Jimin hibája, hanem egy lány osztálytársunké. - Magyarázkodott JeongGuk, aminek hallatán apósom egyből rá is nézett.
-Mi?! - Értetlenkedett. Ennél a pontnál pedig úgy döntöttem, hogy amíg nem kísérel meg egy újabb folytogatást rajtam, elmesélem nekik hogy valójában mi is történt.
-TaeHyung beszélni akart velem este, mert nekem fél hétig táncpróbám volt, ezért megvárt a sulinál. Amikor kísértem haza, ChanMi aki az új osztálytársunk, ellökte tőlem őt, és ölelgetni kezdett. Rászóltam hogy hagyjon békén, és megpróbáltam leszedni magamról. Tae is elmondta hogy szálljon le rólam, mert a lány hiába szerelmes belém, én csak TaeTae-t szeretem. Ez nem tetszett ChanMi-nak, ezért ráüvöltött és hirtelen előrántott a zsebéből egy hatalmas kést. - Meséltem el a történtek egy részét, azonban itt megremegett a hangom. Nyelnem kellett egyet, hogy tudjam folytatni. -Ezután többször beleszúrta TaeHyung-ba azt a szart, és utána ledobta a földre. Ekkor én is ráüvöltöttem, majd aztán megérkezett JeongGuk is. - Fejeztem be a mondandóm, amiben csak a lényeg volt. Könnyeim lassan megeredtek, mert nagyon rossz volt erre visszagondolnom.
-És kihívtátok a rendőrséget a lányra? - Kérdezte immár sokkal lejjebb vive a hangerőt.
-Igen, Jimin hívta ki a mentőket is, és a rendőröket is. Én pedig fogtam a lányt, nehogy meglépjen. - Magyarázkodott JeongGuk. Ezután már senki nem szólt egy árva szót sem, csak én és gondolom az anyósom sírtunk. Igaz, hogy már teljesen szétment a fejem a sok sírástól és stresszeléstől, de egyszerűen képtelen voltam lenyugodni. Amíg nem tudom meg az eredményeket, addig nem is fogok lehiggadni. TaeHyung a szerelmem, és aggódok érte. Illetve az is nagyon bánt, hogy nem tudtam őt megvédeni....Ha időben észrevettem volna ChanMi-nál a kést, akkor talán most nem lennénk itt, és párom se lenne élet-halál között. De most már mindegy sajnos, nem tudom visszaforgatni az időt, hogy megváltozzasam a történteket. Csak reménykedni tudok, hogy túléli ezt az egészet, na meg abban is hogy azt az elmebeteg lányt lecsukják. Nem is értem, hogy egyáltalán hogyan jutott ilyesmi az eszébe....Értem én, hogy tetszettem neki vagy szerelmes volt belém, de neki is meg kellett volna értenie, hogy én Tae-t szeretem. Ahhh....Mindegy mostmár.
Nagyjából két órája várakoztunk, ám még mindig senki nem mondott semmit. Az orvosok csak ki-be járkáltak, különböző eszközökkel a kezükben, és persze a nővérek ugyan ezt tették. Egyre idegtépőbb volt négyünk között a levegő, mindannyian feszültek voltunk. Bár nem is csoda, hiszen közel állunk Tae-hez....A két felnőtt férfi a szülei, JeongGuk a legjobb barátja, én pedig a szerelme vagyok TaeHyung-nak.
Elmélkedésem közben hirtelen megszólalt a mellettem ülő fiú telefonja, amire kicsit megugorva néztem rá. Gyorsan felpattant a helyéről, majd egy kicsit odébb ment, hogy ne zavarjon senkit a telefonálásával. Nem hallottam hogy kivel és mit beszélt, de gondolom a szülei hívták, hiszen lassan éjfél. Bizonyára aggódnak érte, és valószínűleg a ma este történtekről se tudnak.
Nem sokkal később visszajött hozzánk, de már rajta is látszott hogy nagyon fáradt.
-Figyelj JeongGuk, nyugodtan hazamehetsz! A szüleid biztosan aggódnak érted, meghát látszik rajtad hogy fáradt vagy. - Mondtam neki aggódva, közben egyik kezemet a vállára tettem.
-Nem Hyung, itt maradok! Elmondtam mindent a szüleimnek, és ők is lassan itt lesznek mert izgulnak TaeTae-ért. - Mondta határozottan, amin nem csak én hanem még szerelmem szülei is meglepődtek.
-Hát....Jó. Ahogy gondoljátok. - Sóhajtottam, mire ő a vállamra döntötte a fejét. Azért boldog vagyok, hogy mellettem is és párom mellett is kiáll, akármi van velünk. Örülök hogy Tae így rátalált JeongGuk-ra, mert ez a fiú legalább nem a rossz dolgokba viszi az én kincsemet.
Pár perccel később ismét kijött egy orvos, ezért megállítottam egy kicsit hiszen már nagyon izgultam páromért. -Elnézést, Doktor úr! Mikor tudjuk meg az eredményeket? - Érdeklődtem.
-Kérem, várjanak türelemmel! Mi minden tőlünk telhetőt megteszünk, de ilyen súlyos sebekkel nem egyszerű. Egyenlőre még semmi sem biztos, ha végeztünk közöljük a dolgokat. - Magyarázkodott a fehér köpenyes férfi, aki engem egy cseppet sem tudott megnyugtatni. Mi az, hogy még semmi sem biztos?? Én csak annyit akarok megtudni, hogy él-e még az életem szerelme, vagy már nincsen rá esélye....Oké, tudom hogy ez most durva volt, dehát akkor is. Az ilyen késeléses baleseteket nem sokan élik túl, sőt! Nagyon is kevesen, mert hát azért vannak sztorik az elmebajos emberekről.
-Hány szúrást kapott? - Kérdezte hirtelen az apósom, viszont hangjában nem hallottam a dühöt.
-Négyet vagy ötöt. Csak azt tudom, hogy az elsőt a mellkasába kapta, a többit pedig a hasába. - Mondtam halkan, és kissé remegő hangon. Ahhh, Istenem! Én ezt nem bírom....Órák óta várakozunk, és nem mondanak semmit. Már széttép az ideg, nyugtatni is alig tudom magamat. Pedig le kell nyugodnom, mert itt a kórház kellős közepén, nem változhatok vérfarkassá. Akkor csak még nagyobb galibát okoznék, arra nekem pedig semmi szükségem nincs.
Lassan megérkeztek JeongGuk szülei is, ezért amiket tudtunk elmondtuk nekik is. Látszott rajtuk hogy együtt éreztek velünk, és ők is aggódtak páromért. Ez valamilyen szinten boldoggá tett, viszont akkor lennék még boldogabb, ha végre TaeHyung is rendbejönne.

Sziasztok! :)
Gondolom ti is észrevettétek, hogy ez a rész rövidebb lett....Mint mindig, most is azt mondom hogy azért, mert nem szeretnék semmit elsietni. ☺ Szépen lassan derül ki minden, és történnek az események. Azért remélem továbbra is tetszik nektek, köszönöm szépen a sok támogatást, és kellemes olvasást hozzá nektek! 💖💝💗