A vérfarkas és a fiú(VMin)(BEFEJEZETT!)

4.rész

TaeHyung Pov.:

A hétvégénk is eléggé gyorsan elment, így kezdődött újra a suli. Persze az órák nem kötöttek le annyira, viszont az a legenda amit JeongGuk mesélt az már annál inkább. Ja, és arról a farkasról már ne is beszéljünk. Bármennyire is őrültség, de én elhatároztam magamban hogy ma este újra kimegyek abba az erdőbe. Persze csak titokban, mivel ismerem már annyira a szüleimet hogy ezúttal nem engednék meg hogy ott sétafikáljak hajnalokig. Bár meg is értem őket, hiszen ha majd egyszer valamikor lesz egy gyerekem, akkor biztos én is sokszor fogok érte aggódni. Dehát ez egy természetes dolog a szülőknél, csak mi tinik fogadjuk el nehezen.
Hosszas gondolkodásomból a kicsengő hangja zavart ki, ezzel jelezve a biológia óra végét. Ahhh....Már csak pár óra, és végre hazaérek.
-Tae eljössz velem kaját venni? - Kérdezte JeongGuk, mire én csak mosolyogva bólintottam egyet. Lementünk a büfébe, ahol szerencsére nem is volt olyan hosszú a sor. Várakozás közben hirtelen valaki megböködte a vállam, ezért kíváncsian megfordultam hogy vajon ki lehet az. Két, számomra ismeretlen lány volt az, akiknek az öltözékükből látszott hogy egyszerre több fiúval szeretnek lenni.
-Bocsi, csak egy kérdést szeretnénk feltenni! - Vigyorgott az egyik lány, akinek vállig érő, göndör fürtjei voltak. Szoknyája éppen hogy takarta fenekét, felsője pedig kicsit többet mutatott a kelleténél.
-Igen? - Húztam fel szemöldököm, és vártam kérdésüket. Mi lehet olyan fontos?
-Te tényleg meleg vagy? - Tette fel a kérdést, minek hallatán hitetlenül néztem rájuk.
-Nem mindegy? Kötvehiszem hogy ez rátok tartozna.... - Mormogtam flegmán. Gyűlölöm, amikor ezzel jönnek. És ha az vagyok akkor mi van? Ettől nem leszek más ember, ugyanolyan vagyok mint más, csak éppen nem a lányokhoz vonzódom.
-Akkor tényleg az vagy, de gáz! - Nevettek, mire barátom dühösen fordult feléjük.
-Már miért lenne gáz? Szerintem az a gáz, hogy ti mindenkinek illegeteitek magatokat, mert nem elégedtek meg egy fiúval. Aztán amikor meg leribancoznak titeket, akkor kiveritek a hisztit. Na ez a gáz, és egyben rohadtul szánalmas. - Mondta el a magáét JeongGuk, amin a lányok igencsak kiakadtak. Már az egyik adott is volna neki egy pofont, de én lefogtam a kezét.
-Ezt nem hinném hogy ő érdemelné....Most pedig ha megbocsátotok, mennénk. - Néztem rájuk szúrós tekintettel, majd Süti csuklóját megfogva húztam magammal a terembe. Derüljön csak ki, hogy melyik gyökér merészeli szétkürtölni a legféltettebb titkomat! Biztos lehet benne, hogy kitekerem a nyakát. És az se érdekel, ha esetleg az igazgatóiban fogok kikötni, de az én nemi identitásommal ne szórakozzanak!
JeongGuk látta rajtam hogy szétvet az ideg, ezért nem is próbált tovább idegesíteni. Tudja, hogy ilyenkor milyen vagyok. De persze azért én sem voltam bunkó, így megköszöntem neki hogy kiállt mellettem. Na igen, ilyenkor derül ki hogy kik az igaz barátaid.
A nap maradék részében, már nem is tudtam nyugodt lenni. Nem vagyok egy idegeskedős fajta, de ez most különösen széttépte az idegeimet....Így amikor hazamentem, anyáékhoz se szóltam semmit, amit persze észre is vettek.
-Mi történt fiam? - Nézett rám anya meglepődve, de én válasz helyett csak felmentem a szobámba. Egyedül akartam lenni, és minél hamarabb le akartam nyugodni ami általában zenével szokott sikerülni. Már éppen kerestem volna ki a telefonomból azt a zenét amit a legjobban szeretek, amikor valaki hirtelen kopogtatott. Nagyot sóhajtottam, majd megszólaltam.
-Mi az? - Kérdeztem, mire nyílt az ajtó és apám lépett be rajta.
-Mi a baj fiam? - Nézett rám aggódón. Nem tudtam eldönteni hogy elmondjam-e neki, vagy ne...? Bár igaz, hogy eddig mindent elmondtam nekik és próbáltak tanácsokat is adni, de ez most mégis másabb kicsit.
-Ma két lány odajött hozzám, és megkérdezték hogy tényleg meleg vagyok-e.... - Kezdtem bele mondandómba, miközben a földet bámultam. -És mikor visszavágtam nekik hogy semmi közük hozzá, akkor levágták hogy az vagyok. - Fejeztem be kis mesémet, amit ő figyelmesen hallgatott végig.
-És? - Nézett rám értetlenül.
-Kinevettek, és azt mondták hogy gáz vagyok. - Mormogtam, mire apa csak felsóhajtott.
-Jajj, Tae....Meglátszik hogy az én fiam vagy. - Mosolygott a fejét rázva, de én csak értetlen fejet tudtam vágni. -A te korodban, mi már együtt voltunk anyáddal. Nagyon sokan elítéltek minket, amit én se tudtam elviselni. Minden egyes nap idegeskedtem, amit végül egyikünk sem bírt ezért szakítottunk. Viszont pár nap gondolkozás után rájöttem, hogy nem az számít hogy mások mit fogadnak el és mit nem, hanem az hogy mennyire szeretem anyádat. Ezért megbeszéltük a dolgokat, és a mai napig együtt vagyunk. - Mesélte el az ő kis történetüket, minek hallatán meglepődtem. Úgy tűnik, a szüleim sokkal több mindent éltek át eddig együtt, mint én egyedül. Hiába vagyok 17 éves, még soha nem volt se barátom se barátnőm. Ezért nem tudom, hogy milyen egy párkapcsolatban élni.
-Köszönöm apa! - Öleltem meg, és szorosan bújtam hozzá. Annyira jól esik, hogy bármi van ők itt vannak mellettem, és szeretnek.
Pár perc múlva viszont elváltunk egymástól, majd ő visszament anyához én pedig megcsináltam a házi feladataimat. Már csak pár óra, és indulhatok vissza az erdőbe is. Kíváncsi vagyok, hogy vajon ezúttal is látni fogom-e azt a farkast? Vagy ő fog meglátni engem? Jobb lenne ha inkább az első opció lenne, akkor kisebb esélyem van arra hogy túléljem vele a találkozást. Most sem szeretnék a vacsorája lenni....
A matekháziknak hála hamar eltelt az a pár óra, ezért egy nagyot nyújtózva felálltam, és kimentem a szobámból. Azt nem mondanám hogy csönd volt, mivel apám horkolásától zengett a fél ház, de végülis mindketten aludtak. Halkan összekészülődtem, magamhoz vettem a szükséges eszközöket, és igyekeztem a lehető leghalkabban kijutni a házból. Soha nem csináltam még ilyet, hogy az éjszaka közepén elszökök itthonról, de most hajtott a kíváncsiságom. Amíg az utcák lámpái bevilágították az utakat, addig nem kapcsoltam be a zseblámpámat hiszen felesleges lett volna. Torkomban dobogó szívvel, és hullámvasutazó gyomorral mentem abba a bizonyos erdőbe. Igaz, hogy gyalog nem öt perc volt hanem tizenöt, de végül odaértem. Így egyedül méginkább félelmetesnek láttam, viszont nem akartam meghátrálni. Vettem pár mély levegőt, és a zseblámpámat bekapcsolva megindultam. A világító tárgyon tökéletesen látszott, hogy mennyire remegett a kezem a félelemtől. Teljesen úgy éreztem magam, mintha valamilyen horror filmben lennék. Össze-vissza kapkodtam a tekintetemet, mert úgy éreztem mintha figyelnének. Lehet hogy kezdek paranoiás lenni? Bár nem csoda, hiszen egy olyan helyen sétálgatok, ahol nem csak átlagos vadállatok vannak.
Már nagyjából fél órája bóklásztam, és kezdtem volna feladni az egészet, amikor egy hirtelen reccsenést hallottam meg. Szabad kezemet a szívemhez kapva ugrottam meg, és néztem körbe ijedten. Többször is megfordultam tengelyem körül, de semmit nem láttam.
-H...Hahó! V...Van itt valaki? Vagy inkább...Valami? - Szólaltam meg remegő hangon, az utolsó szót viszont már csak alig hallhatóan tudtam mondani. Soha nem éreztem még ekkora félelmet....Szinte már az életem is lepergett előttem.
Kis léptekkel folytattam utamat, azonban pár perc múlva megint hallottam egy reccsenést, amihez ezúttal morgás is társult. Kikerekedett szemekkel nézve fordultam nagyon lassan hátra, hogy megtudjam mi talált rám. Zseblámpámat is fordítottam a megfelelő irányba, így kezdett kirajzolódni előttem az állat formája. Egy farkas volt, ahogy sejtettem. Üvölteni akartam a félelemtől, de egy hang se jött ki a torkomon. A fenevad közeledni kezdett felém, ezért jobbnak tartottam ha inkább felveszem a nyúlcipőt, és futásnak eredek. Nem érdekelt hogy hol kötök ki, csak az hogy túléljem ezt az egészet. Természetesen milliószor elátkoztam magam amiért ennyire kíváncsi voltam, de felesleges volt.
Futás közben nem vettem észre egy fának a kiálló gyökerét, ezért ügyesen megbotlottam benne és a földön kötöttem ki. Igaz hogy fájt, de nem törődtem vele. Sokkal jobban izgatott az, hogy az engem kergető farkas mikor akar éppen megölni. Amilyen gyorsan csak tudtam megfordultam, és ijedten néztem a rám vicsorgó állatra. Hatalmas, éles fogai voltak amikkel gond nélkül külön tudta volna szedni a fejemet a testemtől. Ám mikor a bundájára néztem rájöttem, hogy ez nem az a farkas akit a múltkor láttunk vonyítani. Ez egy másik volt. Ezek szerint többen is vannak, és még csak senki nem is tudott róluk?
Gondolatmenetemből az szakított ki, hogy a vicsorgó állat már készült volna arra, hogy rám támadjon én pedig nem tudtam hova meneküljek. A sokk felül kerekedett rajtam, így mozdulni sem tudtam. Levegővételem egyre szaporább volt, a szívem pedig majd' kiugrott mellkasomból. Éreztem, hogy szemeimben könnyek kezdenek gyűlni, miket próbáltam megfékezni.
-YoonGi elég! Hagyd őt, nem látod hogy mennyire fél? - Hallottam meg egy hirtelen hangot, majd egy kezet éreztem meg vállamon. Tekintetem viszont továbbra is a morgó szőrcsomón volt, nem tudtam róla elnézni. Éppen készült volna a támadásra, amikor a mögöttem álló személy felkapott és futni kezdett velem. Túl gyorsan történtek az események, fogalmam se volt arról hogy mi történik. A sokkból felébredve már csak azt vettem észre, hogy egy hatalmas fa tetején épült kisebb faházban vagyok, velem szemben pedig egy nálam pár centivel alacsonyabb, izmos testalkatú, barna hajú és barna szemű fiú áll. Tekintetében sokfajta érzelmet ki lehetett olvasni....Aggodalmat, kíváncsiságot, kétségbeesést.
-T...Te is rám fogsz támadni? - Kérdeztem ijedten, mivel nem tudtam hogy mire számíthatnék az előbbiek után.
-Nem, dehogy! - Rázta meg hevesen a fejét, így kicsit megkönnyebbültem. -De te mit keresel itt ilyenkor? Bajod is eshetett volna, hogyha nem érkezem időben.... - Szidott le hitetlenkedve nézve rám. Nem tudtam, hogyan mondjam el neki. Kiröhögni nem fog, ugyanis ő szólt rá arra a farkasra aki meg akart engem támadni. Várjunk csak!
-Honnan ismerted azt a fenevadot? - Tettem fel kérdésemet, figyelmen kívül hagyva az övét. Láttam rajta hogy meglepődött, és igencsak gondolkozott hogy mit mondjon.
-Én kérdeztem előbb, szóval most te válaszolsz nekem! - Jelentette ki határozottan, komoly tekintettel nézve rám.
-Rendben. - Sóhajtottam. -Azért vagyok itt, mert a hétvégén mikor errefele sétálgattam a barátommal, láttunk egy nagyon gyönyörű barnás szürkés szőrű farkast. És kíváncsi voltam hogy most is látni fogom-e, ezért jöttem ide. - Magyarázkodtam, mire láttam hogy a döbbenettől elnyílt ajkakkal néz rám. Percekig csak némán néztünk egymás szemeibe, végül ő törte meg a csendet egy torok köszörüléssel.
-Veszélyes ilyenkor itt járkálnod.... - Nézett rám komolyan, de én csak megforgattam a szemeimet. Mintha ezt magamtól nem tudnám, úgy mondja.
-Inkább válaszolj a kérdésemre, ne tereld a témát! - Mormogtam türelmetlenül. -Szóval honnan ismered azt a farkast? - Tettem fel újra a kérdésemet, várva a válaszát. Meg akarom tudni, hogy miért szólt rá, honnan tudja a nevét, és hogy honnan ismeri. Addig fogom faggatni, amíg ki nem nyögi a választ.