A vérfarkas és a fiú(VMin)(BEFEJEZETT!)

27.rész

Jimin Pov.:

Szombaton valamikor délelőtt tájt kelhettem fel, de végre kipihentnek éreztem magamat. A telefonomat megnézve láttam, hogy JeongGuk elárasztott egy rakat üzenettel. Nagy szemekkel végigolvastam az egészet, ami igazából csak annyit tartalmazott, hogy hova tűntem el olyan hirtelen. Leírtam neki az egyszerű válaszomat, miszerint elfáradtam és pihenésre volt szükségem. Még nem tudom pontosan hogy mit csináljak, szakítsak-e Tae-vel vagy nem....Persze nem rögtön akkor tervezem amint felébred, hanem miután megbeszéltük a dolgokat. Vele is ki kell veséznem mindent, az ő szájából akarom hallani az egészet, hogy miért nem mondott el semmit, hogy miért kellett kicsit több, mint egy hónapon keresztül hazudnia nekem....? Ahhh nem értem én már ezt az egészet.
Nagyot sóhajtva megráztam a fejemet, majd nikálltam készülődni. Átvettem a ruháimat, utána összeszedtem minden fontos cuccomat. Amint készen lettem, el is indultam vissza a kórházba, mivel látni akartam a páromat. Az erdőnk végéig vérfarkas testemben futottam, ám amikor kiértem a fák sűrűjéből, visszaváltoztam emberré. Onnantól kezdve gyalog mentem a hatalmas épületig, ami persze nem kevés idő volt. Séta közben néztem a nyüzsgő várost, és az embereket akiknek a nagy része sietett valahova, míg a kisebbik inkább békésen sétálgatott és nézte a boltok kirakatait.
A sietésem ellenére is alig egy óra alatt értem oda a kórházhoz, de legalább a látogatási időre odaértem. A megfelelő szobához battyogtam, majd halkan benyitottam. Nem volt bent senki, csak szerelmem feküdt az ágyon, így vettem a bátorságot és bementem. Halkan odalépkedtem az ágyához, viszont minél közelebb kerültem hozzá, annál jobban sírhatnékom támadt. Szörnyű volt őt így látnom, hogy mindenféle gépre rá volt kötve, arról nem is beszélve hogy az egész felsőteste be volt kötve. Egyik kezemmel lassan megsimítottam az övét, és enyhén meg is szorítottam.
-S....Sajnálom kicsim! - Suttogtam szipogva, mert már nem bírtam magamban tartani a könnyeimet. Nagyon reméltem, hogy hamarosan felkel, hiszen aggódtam érte. Szeretem őt, az érzéseimet nem tudom, és nem is akarom megváltoztatni....De akkor is fáj, az a sok hazugság. Az pedig még jobban, hogy nem tőle tudtam meg.
A zsebemből elő kellett vennem egy zsebkendőt, mivel a sírás miatt folyni kezdett az orrom, és ki akartam fújni. Viszont miután tiszta lett szagló szervem, valami iszonyatosan büdös szag csapta meg az orromat. Megszagoltam magamat, hátha én vagyok a bűnös, azonban az én bőrömnek inkább olyan szaga volt, mint az ágyneműmnek. Kíváncsian körbenéztem a szobában, hátha rábukkanok valami romlott kajára, vagy valami ilyesmire. Már szinte az egész tengelyem körül körbefordultam, amikor a mögöttem levő szekrényen megláttam egy véres zacskót. Döbbenten mentem közelebb hozzá, hogy jobban lássam azt, ami rejlik benne. Ám mikor megláttam, teljesen lesokkolódtam, és egy nagyot kellett nyelnem. Amit a zacskó rejtett az nem más volt, mint....Az első közös kisbabánk maradványai, akinek ChanMi elvette az életét. A sokk hatására újra eleredtek könnyeim, hiszen szörnyű volt látni a már holt gyermekem apró részeit. Oké, ez így undorító és ijesztő is....Nem is értem, hogy az orvosok miért hagyták itt bent? Ahhh mindegy, majd szólok nekik hogy vigyék ki. Bármennyire is gyomorforgató látvány volt, én mégis bátorkodtam megérinteni. A pici egész kis lénye maximum olyan apró lehetett, hogy a tenyeremben is elfért volna. Persze azért nem fogdoztam meg minden egyes kis részét, mert hiába vagyok vérfarkas és ölök meg ártatlan vadakat, de vannak olyan dolgok amiktől nekem is könnyen előjön a hányingerem.
Miután elégnek éreztem a kicsi nézegetését, úgy döntöttem hogy szólok egy orvosnak. Rettentően sajnálom hogy ez a sors jutott az első közös gyerekünknek, de sajnos nem tudtam mit tenni....Ha időben megtudtam volna TaeTae titkát, akkor az első együttlétünknél is használtam volna védekező eszközt, és akkor nem esett volna áldozatul egy brutális gyilkosságnak a baba.
A köpenyes férfi hamar megérkezett, és bocsánatot kért amiért bent felejtették a maradványokat. Miután kivitte, én visszafordultam szerelmemhez, aki ugyanúgy feküdt az ágyon. A szíve egyenletesen vert, de még nem ébredt fel. Kezemet rátettem az övére, majd összekulcsoltam ujjainkat. Istenem, kérlek ébreszd őt fel! Nem akarom még őt is elveszíteni....Hiszen TaeHyung az én mindenem. Bármennyire is haragszom rá, de attól még szeretem és aggódom érte.
Halk zokogásom közben hirtelen ajtónyitódásra lettem figyelmes, ezért rögtön oda is kaptam a fejemet. Párom szülei voltak, így amint az apósom meglátott az ágy mellett, egyből dühösen odajött hozzám.
-Te mégis mit keresel a fiam közelében? Takarodj innen! Ha tegnap olyan könnyedén el tudtál menekülni, akkor most is megteheted! - Támadott rám rögtön, szúrós tekintettel nézve rám, miközben ruhámat a nyakrésznél határozottan megfogta.
-YoonGi, kérlek! Így is eléggé stresszes mindenki, nem hiányzik hogy még Jimin-t is agyonverd.... - Könyörgött Tae másik szülője, akin látszott hogy valami nincsen rendben. Mondjuk igencsak a szülés határán állhat, mivel hatalmas pocakja van.
-Nem érdekel, ő nem figyelt a fiúnkra, azért fekszik most itt kómában! - Dühöngött tovább a férfi, egy cseppet sem eresztve a szorításomon. Nem tudtam mit csinálni, bár őszintén szólva energiám se volt tiltakozni. Egyszerűen fájt a szívem, és nem akartam semmit csinálni. Szimplán csak boldog akartam lenni a szerelmemmel, ahogyan az elmúlt másfél hónapban is voltunk.
-YoonGi....Ahh! - Nyögött fel fájdalmasan az anyósom, így ránéztem. Tisztán látszottak rajta a fájdalom jelei, miközben a hasát fogdozta.
-Mi van?? - Mordult fel az apósom, majd elengedve engem hátranézett párjára. Nem haboztam, kikerülve őket elfutottam hogy szóljak egy orvosnak. Igaz nem vagyok jártas a szülés témájában, de gondolom a babával lehetett valami. Én pedig nem akarom, hogy esetleg TaeTae kisöccsének is baja essen, éppen elég hogy a mi babánk elvesztette az életét.
-Kérem, segítsen! TaeHyung édesanyjának fájdalmai vannak. - Könyörögtem az orvosnak, aki szerelmemet is megmentette a haláltól. A férfi nem is habozott tovább, velem együtt sietett a szobába, ahol Tae szülője már egyre hangosabban jajongott.
-Jöjjenek hamar a szülőszobába! Meg kell indítani a császározásos szülést. - Hadarta el gyorsan a fehér köpenyes úr, majd miután tolószékbe ültették a terhes anyósomat, el is indultak a szülőszobába. Én nem mentem velük, hiszen akkor az apósom kitekerte volna a nyakam. Na meg inkább TaeHyung mellett akartam lenni, és meg akartam várni amíg felkel. Nem fogom magára hagyni, hiszen a világon mindennél jobban szeretem őt.
Könnyes szemeimmel néztem nyugodt, kisimult arcát ami még így is gyönyörű volt. Azonban békés pillanataimat megint csak az ajtó nyitódása zavarta meg, ezért nagy szemekkel odanéztem, hogy vajon ki lehet az. Szerencsére csak JeongGuk és MinAh voltak, de egyikük sem volt boldog, ahogyan én sem.
-Hoztunk TaeTae-nek virágot. - Motyogta halkan a lány, amire én csak bólintottam egyet. Nem tudtam megszólalni, ahogyan ők sem. Ők egymást ölelve nézték aggódva páromat, viszont én nem tudtam rájuk nézni. Lehet hogy bunkó és köcsög vagyok, de jelenleg nagyon rossz érzés hogy ők itt állnak mellettem kéz a kézben, miközben én azon izgulok, hogy a szerelmem mikor kel fel. Persze nem kérhetem meg őket hogy ugyan már, ne csináljanak semmit és tartsák meg egymás között a tisztes távolságot, hiszen nincsen hozzá jogom, illetve köcsög és szívtelen sem szeretnék lenni.
-Sikerült pihenned? - Érdeklődött halkan JeongGuk.
-Igen....Már csak lelkileg vagyok fáradt. - Sóhajtottam.
-Minden rendben lesz, ne félj! Tae erős fiú, fel fog ébredni. - Tette vállamra a kezét, ami azért jól esett.
-Bízom benne.... - Mondtam halkan. -Csak bánt, hogy nem mondtátok el. - Tettem hozzá, közben sikerült rávennem magamat, hogy ránézzek.
-Elhiszem Jimin, és én el is mondtam volna neked, csak TaeHyung nem engedte. Pedig folyton kérdezgettem tőle, hogy elmondta-e már neked, de mindig csak megrázta a fejét és azt mondta hogy majd ha készen áll rá. - Magyarázkodott, így már mindent értettem.
-Legközelebb ha valamit titkol előlem, ne hallgass rá, hanem mondd el kérlek! Persze ha valami meglepetésről van szó, az más tészta. - Mondtam el neki a kérésemet, amire csak egy bólintást kaptam. Én nem mondom el neki hogy félig vérfarkas vagyok, hiszen tudja mert mikor először lelepleződtem TaeHyung előtt, utána szinte rögtön elmondta neki. Na meg azon a természeti kiránduláson is látott engem vérfarkasként, szóval nem tartozom neki vallomással. MinAh-t pedig szintén nem szeretném belevonni, bár lehet hogy már ő is tud róla csak nem akarja felhozni a témát. Mindegy, nyilván ha megkérdezi akkor elmondom neki. Hiszen nem mindenkinek van félig vérfarkas ismerőse....Engem is csak azért ismertek meg, mert művelődni szerettem volna. Na meg a többiekkel ellentétben, én imádok táncolni, de ezt persze a szüleim nem támogatták.
Gondolataimat félretéve vezettem vissza a tekintetemet a még mindig eszméletlen páromra, és a szemeit figyelve vártam, hogy végre felébredjen.

Sziasztok! ^^
Itt lenne a folytatás, ami kicsit rövid lett, amit sajnálok is. 😔 A következő részben nem napos, hanem hetes időugrás lesz. Mint azt már többször is mondtam, néha kellenek nagyobb időugrások. Azért remélem ez nem okoz nektek gondot, én igyekszem továbbra is izgalmasra írni! Mindenesetre kellemes olvasást hozzá! 💝💗💖