A vérfarkas és a fiú(VMin)(BEFEJEZETT!)

2.Évad 22.rész

Jimin Pov.:

Egész hamar elérlezett a nap, hogy kitehettem a lábamat a kórházból, aminek igazából örültem is, meg nem is. Örültem, mert nem kellett tovább hallgatnom azt a sok csipogást, vagy szagolgatni a sok fertőtlenítő szagát, viszont féltem hazamenni, hiszen nem tudtam hogy Tae hogyan fog reagálni. Azzal tisztában vagyok, hogy mérges rám, és valószínűleg beszélni sem akar velem. De akkor is meg kell beszélnünk a dolgokat, ugyanis mindketten követtünk már el hibákat, amiket eddig mindig meg tudtunk beszélni. Szóval remélem hogy ezúttal is így lesz.
Nagyot sóhajtva kiléptem az épület ajtaján, utána a metróállomás felé menve felszálltam a gyors járműre. Nem kellett olyan sok megállót mennem, a hatodiknál kiszállhattam a hatalmas embertömegből, így végre friss levegőhöz is jutottam. Remegő testtel indultam a házunk irányába, miközben a gyomromban egyre nagyobb görcs keletkezett, a szívem pedig kishíján kiugrott a mellkasomból. Még az izzadtság is folyt rólam, hiába nem volt olyan forróság. Hamarosan megérkeztem a házunkhoz, ezért egy nagy nyelés után beléptem az ajtón. Levettem a cipőmet, majd megindultam a nappali felé, ám mikor felemeltem a fejemet, észrevettem páromat idegesen álldogálva előttem.
-Kicsim....Kérlek, hallgass meg! - Kérleltem reménytelenül nézve rá, viszont nem mertem több lépést tenni felé.
-Nem érdekel a magyarázatod, Jimin! Megcsaltál, hagytad hogy túljárjanak az eszeden, holott simán ki tudtad volna kerülni ezt az egészet. Csak azt nem tudom, hogy akkor mi az Istenért akartad, hogy hozzád menjek és összeházasodjunk. Próbáltam elhinni, hogy tényleg fontos vagyok a számodra, hogy tényleg azért szeretsz aki vagyok.... - Mondta el ami a lelkét nyomta, nekem pedig még nagyobb lett a bűntudatom.
-De TaeHyung, én tényleg szeretlek! - Mentegetőztem, azonban ezzel csak rossz fát tettem a tűzre.
-Van még pofád a szemembe hazudni?? - Kiabált rám, miután a maradék türelme is elfogyott. -Szedd össze a cuccaidat, és takarodj! - Sziszegte dühösen, amivel igencsak megrémisztett.
-Tae... - Szólítottam meg, viszont nem hagyta hogy befejezzem mondandómat.
-Indulj! - Parancsolt rám erélyesen, miközben egyik kezével a lépcső irányába mutatott. Feladva a próbálkozást elindultam a szobánk felé, és belépve a helyiségbe a táskámba pakoltam pár ruhát. Könnyeim már megállás nélkül folytak le az arcomon, képtelen voltam megcsinálni, amire TaeHyung kért. Nem akartam felfogni, hogy most tényleg amiatt a nyomorult ember miatt megy szét a kapcsolatunk, ami szinte mindig normális volt. Oké, nagyon sok bukkanó volt benne, de megoldottuk őket....Akkor ezt miért nem akarja megbeszélni? Lehet, hogy már nem is szeret? Ahhh nem tudom, teljesen össze vagyok zavarodva. -Iparkodnál? Van más dolgom is. - Mormogott az ajtóban párom, nekem pedig itt telt be a pohár. Csalódottan odamentem hozzá, majd a falnak préselve a szemeibe néztem.
-Miért nem akarod velem megbeszélni? Elmondták hogy bedrogoztak, akaratom ellenére is....Igen, hibáztam. De te is hibáztál már párszor, mégsem szakítottam veled, hanem meghallgattalak és megbeszéltük. Ha meg nem szeretsz már, akkor inkább azt mondjad! - Adtam ki magamból a gőzt, amit ő csak nagy szemekkel nézve rám hallgatott végig.
-Én nem szeretlek?? Te vagy az aki megcsalt, pedig vérfarkas létedre sokkal erősebb vagy, mint bármelyik ember. - Fakadt ki, közben pedig ellökött magától.
-Mondtam már, hogy sajnálom! - Üvöltöttem zokogva. Nem bírtam tovább, a táskámat összeszedve kiviharoztam a házból, és egyenesen az erdőnk felé vettem az irányt. Össze voltam törve, mert TaeHyung abszolút nem akart engem megérteni. Éppen ezért is döntöttem úgy, hogy egy kis időt nélküle töltök. Most mindketten feldúltak vagyunk, képtelenség lenne, hogy józan paraszti ésszel meg tudjuk beszélni a dolgokat.
Az erdőbe érve nem haboztam, rögtön vérfarkassá változtam, így a számban vittem a táskámat. A kis házikómig meg sem álltam, ugyanis ezúttal senkihez nem volt kedvem. Egyedül akartam lenni, na meg valamennyire le is szerettem volna nyugodni. A házamhoz érve feldobtam a táskámat, majd elindultam prédát keresni, úgyis régen vadásztam már. Nem akartam mást csinálni, csak leteperni egy őzt vagy egy szarvast, és szét akartam cincálni, hogy utána egy jót lakmározhassak belőle. Hiába, attól még hogy félig emberek vagyunk, ezek az ösztönök bennünk vannak.
Nagyjából egy órás keresgélés után, végre sikeresen rátaláltam egy eléggé méretes szarvasra, így a megfelelő időben rátámadtam. Morogva véstem belé figaimat, amire ő felbőgött a fájdalomtól. Nehézkesen ugyan, de végül le tudtam teríteni a földre, majd a nyakába harapva elvettem az életét. Hogy van-e ilyenkor bűntudatom? Nincs....Mert ilyen a tápláléklánc, aminek én nem az alján vagyok. Amíg a kistermetű hüllők vagy kétéltűek rovarokat esznek, addig én erdei állatok vérét, esetleg húsát. Persze csak ha itt vagyok az erdőnkben, mivel itt senki sem lát, csak azok akik már ismernek.
Büszkén kezdtem bele a falatozásba, aminek következtében az egész pofám vérben úszott, de legalább újra érezhettem azokat a mennyei ízeket. Úgy faltam a nyers húst, mintha az utóbbi időkben egyáltalán nem jutottam volna semmilyen ételhez.
Mikor már úgy éreztem hogy jóllaktam, szokásomhoz híven ott hagytam a szarvas tetemét, és a legközelebbi patakhoz mentem. A vízhez érve lehajoltam, aztán szépen lassan kinyújtottam a nyelvemet, így kutyák módjára ittam. Eközben valamennyire a vér is lejött a számról, bár mindegy volt mivel emberi alakban amúgy is lemostam volna magamról.
A kis vadászatom közben nagyjából sikerült kiszellőztetni a fejemet, de továbbra sem akartam visszamenni Tae-hez. Biztos elküldene...Meghát most neki is szüksége van egy kis egyedüllétre. Természetesen bűntudatom van, viszont muszáj összeszednem magamat. Nem szomorkodhatok örökké, a tini korom már rég elmúlt, felnőtt lettem. Lassan négy gyerekem van, akiket az anyjukkal együtt nevelek, őket sem hagyhatom magukra.
Gondolkodásom közben visszaértem a kis faházikómhoz, ám mikor felmásztam volna, egy ismerős hangot hallottam meg.
-Öcsi! - Szólított meg hirtelen bátyám, mire rákaptam a tekintetemet. Nem szólaltam meg, csak nagy szemekkel néztem rá. -Te vadásztál? Hogy-hogy itt vagy? - Tette fel sorra kérdéseit, amiket alig tudtam követni.
-Hosszú....TaeHyung-al összekaptunk. - Sóhajtottam lehajtva a fejemet.
-Dehát miért? Zavarta hogy volt legénybúcsúd, vagy mi? - Faggatott tovább, így jobbnak láttam ha elmondom neki is az egész sztorit. Nagy levegőt vettem, majd szóról szóra elmeséltem neki azokat a dolgokat, amikről sem ő, sem apám nem tudott. A lelkem egy picit megkönnyebbült, azonban az összes teher csak akkor távozott volna, ha TaeTae-vel meg tudtuk volna beszélni ezt az egészet.
-Szóval most nem tudom hogy mi lesz, mert én tényleg szeretem őt.... - Motyogtam szomorúan.
-Jajj Jiminie, ti ketten bajosabbak vagytok mint én és SeulGi. - Mosolyodott el halványan, mintha ezzel jobb kedvre tudott volna deríteni. -Egyébként meg igaza van, tényleg simán meg tudtad volna magadat védeni. - Nézett rám értetlenkedve, viszont én jobbnak láttam, ha inkább meg se szólalok. -Amióta megszülettünk, kemény és határozott férfinak ismertelek, aki állandóan verekedett velem. Értem én, hogy meleg vagy, de ez nem azt jelenti hogy puhány is. Szedd össze magadat, mert ezeket az eszement embereket egy kézzel is simán le tudnád rendezni. - Tette vállamra a kezét YoonGi bátyám, ezek a szavak pedig annyira jól estek, hogy lassan újra a szemeibe néztem. Igaza volt, tényleg elhagytam magamat mostanában...Határozottnak kell lennem, különben mindenki ott kezd ki velem ahol csak tud. Én pedig nem egy utolsó senkinek születtem, hanem egy erős vérfarkasnak, aki nem csak magát, de a szeretteit is megvédi akár az élete árán is.
Több órán keresztül beszélgettünk, közben azt is eldöntöttem, hogy újra nekiállok edzeni. Persze van még rajtam izom bőven, csakhogy én ezt nem érzem elégnek. Elnézve hogy apámnak illetve a bátyámnak is több izma van mint nekem, kissé szégyellem magamat. Így miután YoonGi a dolgára ment, ismét egyedül hagyva engem, a fából készült lépcső egyik fokát erősen fogva, elkezdtem lassan felhúzni egész lényemet, ezzel erősítve a karjaimat. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy az eredmény nem fog rögtön látszódni, maximum csak egy hét múlva. Viszont legalább ez is segít egy kicsit a tisztább gondolkozásban, na meg a külsőm alakításában is. Most pár napig inkább itt maradok, aztán majd ha készen állok, visszamegyek TaeHyung-hoz. De talán egy kis szünet nem fog ártani.

Sziasztok! :)
Meghoztam a következő részt, ami nem lett valami hosszú, de még csak vidám sem. Vajon mi lesz most kettejük között? TaeHyung képes lesz Jimin-nek megbocsájtani, vagy nem? Igyekszem hamar hozni a folytatást, ami újra Tae szemszögéből lesz, illetve pár napos időugrás is lesz. Remélem azért továbbra is tetszik, szóval kellemes olvasást hozzá! 💗💖💝