A vérfarkas és a fiú(VMin)(BEFEJEZETT!)

2.Évad 23.rész

TaeHyung Pov.:

Napokon keresztül alig aludtam valamit, mert egyvégtében Jimin járt a fejemben. Tanácstalan voltam, hiszen sosem csinált még velem ilyet, ezért fogalmam se volt, hogy hogyan kellett volna kezelnem ezt az egész helyzetet. Dühös voltam rá, éppen ezért is jobbnak tartottam, ha egy kis ideig külön voltunk. Mindkettőnknek szüksége volt az egyedüllétre, hogy normálisan át tudjuk gondolni a dolgokat.
Fáradtan keltem ki az ágyból, majd a fürdőben elintéztem a szokásos reggeli teendőimet. Amint azokkal végeztem, a konyhába mentem hogy reggelit készítsek a fiúknak. Azonban mikor kinyitottam a hűtőt, alig találtam benne valami ehetőt, így nagyot sóhajtva becsuktam, és felmentem az ikrekhez hogy felkeltsem őket. Meglepetésemre már nem is az ágyban voltak, hanem a földön játszottak pizsamában. Persze ez nem volt baj, mert így egy fokkal könnyebben össze tudtam őket készíteni. Mihelyt megtudták hogy vásárolni megyünk, egyből nekiálltak öltözködni, majd egy alapos fogmosás után összeszedtük a fontosabb cuccokat, aztán indultunk. A bolt se volt tőlünk olyan vészesen messze, kocsival csupán húsz percnyire volt. Útközben a kicsik elbeszélgettek egymással, míg én a gondolataimba voltam mélyedve. Nem szabadott sokat stresszelnem, ugyanis azzal a babáknak is ártottam, de egyszerűen úgy éreztem, hogy megint minden ellenem fordult.
Az áruház előtt megállva kiszálltunk a kocsiból, majd egy kosarat fogva bementünk.
-Anya! - Szólított meg hirtelen TaeMin, amire egyből rákaptam a tekintetemet. -Itt van apa egyik kedvenc csokija, veszünk neki egyet? - Kérdezte, izgatottan mutogatva az édességre.
-Nem, fiam. - Sóhajtottam.
-És ilyet? - Kíváncsiskodott tovább.
-Nem! - Válaszoltam már kicsit ingerültebben.
-És ilyen gumicukrot? - Érdeklődött újra, mire nálam végleg betelt a pohár, ezt pedig nem is tudtam leplezni.
-TaeMin, elég legyen már! Nem veszünk apátoknak semmit, mert nincs velünk. - Szóltam rá erélyesen, amire össze is rezzent.
-Csodálatos szülő maga is....Egy ilyen dolog miatt nem szegény gyerek fejét kell leüvölteni. - Mondta lenéző pillantásokkal illetve egy idősebb hölgy, én pedig csak hangosan felsóhajtottam.
-Nézze asszonyom, nem kértem a véleményét! Mindenki úgy neveli a gyerekét ahogyan akarja, szóval kérem ne szóljon bele! - Mormogtam cseppet sem barátságosan a néninek, majd pillanatok alatt ott is hagytuk őt. Már csak ez hiányzott, hogy egy nyanya mondja meg nekem, hogy mit csináljak.
Ezután egyikünk se szólalt meg, csendben folytattuk a vásárlást, fizetés után pedig bepakoltunk a csomagtartóba. Amint készen lettünk, a kosarat a helyére téve hazamentünk. Otthon egy ismeretlen kocsi ácsorgott, amit hirtelen nem is tudtam magamban hova tenni, hogy vajon kié lehet. Kiszálltunk a járműből a fiúkkal, utána kinyitottam a csomagtartót, amiben a vásárolt dolgok voltak. -Pakoljatok ki légyszíves, anya addig beszél a bácsikkal! - Kértem meg a dologra a kicsiket, majd a két férfihoz mentem, akik időközben már kiszálltak az autójukból. -Jó napot kívánok! Segíthetek valamiben? - Érdeklődtem kissé ijedten, hiszen nem tudtam hogy mit akarhatnak tőlünk.
-Park Ji Min-t keressük. Ismeri esetleg? - Kérdezték, nekem pedig már kezdett gyanússá válni a dolog.
-Igen, Jimin a párom, de jelenleg nem tartózkodik itthon. - Válaszoltam viszonylag nyugodtan. -Milyen ügyben keresik? - Kíváncsiskodtam, mert egyszerűen már nem tudtam elképzelni, hogy mit csinált a hátam mögött az a hülye.
-Pár éve vett fel a házukra hitelt, ami öt millió forint volt. Azonban mivel nem lett még egy forint sem visszafizetve belőle, ezért sajnos le kell foglalnunk a házat. - Magyarázta el a helyzetet a férfi, aminek hallatán tányérnagyságúra nőtt a szemem. Na már csak ez hiányzott....Én esküszöm, hogy kitekerem ennek a szerencsétlennek a nyakát! Volt pofája a hátam mögött ilyet csinálni, úgy hogy még csak el sem mondta nekem?? De bezzeg mikor én nem avatom be valamibe, akkor hibás vagyok. Na jól van Park Ji Min, kerülj csak a kezeim közé!
Bosszankodásom közben sikerült kérnem a két férfitól pár nap haladékot, aminek igaz hogy nem örültek, de nem tudtam mit csinálni. Sajnos milliomos sem vagyok, tehát nem tudok nekik rögtön kiperkálni öt millió forintot.
Miután a pasasok elmentek, adtam gyorsan a fiúknak kaját, közben beszéltem a szüleimmel is. Muszáj volt megint rájuk bíznom JiHyung-ot és TaeMin-t, mivel nem akartam előttük vitatkozni Jimin-nel. Szegények így is több rosszat átéltek, mint bármelyik kortársuk. Megvártam amíg végeztek az evéssel, utána gyorsan átvittem őket a családomhoz, akik mint mindig, ezúttal is örömmel vigyáztak rájuk.
-Hamarosan jövök! - Mondtam, azonban nem tudtam ilyen könnyedén elmenni, ugyanis anya megállított.
-Fiam, valami baj van megint? - Nézett rám aggódva ősöm, mire én csak lehajtottam a fejemet.
-Majd este elmondok mindent. - Motyogtam, ő pedig bólintva egyet nyomott egy gyengéd puszit a fejemre, és hagyta hogy folytassam utamat párom felé. Gőzöm sincs, hogy mitévő legyek....Rettentően mérges vagyok rá, ezt pedig leplezni se fogom előtte.
Az erdő előtt leparkoltam, majd a kocsit lezárva bementem a fák közé, a már túlságosan is jól ismert útvonalon. Dühös léptekkel haladtam Jimin külön kis faházához, amiben még anno ismerkedtünk. Időbe tellett ugyan, és párszor majdnem el is estem a kiálló fagyökerekben, de azért odaértem.
-T....Tae! - Lepődött meg amikor meglátott, én azonban egyre dühösebb lettem. Mihelyt vele szembe kerültem, a tőlem telhető legnagyobb pofont adtam neki a jobb kezemmel, ami igencsak nagyot csattant az arcán.
-Mondd csak, eszednél vagy te, Park Ji Min?! - Kezdtem el a szidásomat, amire ő még jobban ledöbbent.
-E...Ezt most miért kaptam? - Kérdezte nagy szemekkel nézve rám, miközben az ütés helyét fogta.
-Képzeld, ma volt nálam két férfi, és azt mondták hogy te hitelt vettél fel a házra, amit még a mai napig nem fizettél vissza, ezért ki akarnak minket költöztetni. - Meséltem el egy szuszra a történteket, folyamatosan dühösen nézve rá. A hír hallatán konkrétan köpni nyelni nem tudott, azonban én egy miharabbi választ vártam tőle. Tudni akartam, hogy mégis miért akarta ennél is jobban tönkrevágni az életünket. -Hallgatlak! - Mormogtam karbatett kezekkel. Jimin viszont nagyon nehezen akart megszólalni, az én szemem pedig égett már a könnyektől, amik a csalódottság miatt keletkeztek.
-Tae, én csak könnyebbé akartam tenni az életünket... - Nyöszörögte ki végül a válaszát, ami csak még jobban felbosszantott.
-Könnyebbé?? Ez neked könnyebb?? - Néztem rá hitetlenül, közben pedig már egy könnycsepp is lefolyt az arcomon. Teljes mértékben elegem lett a titkolózásaiból, ezért remegő kezekkel lehúztam a gyűrűt az ujjamról, és a kezébe nyomtam. -Bíztam benned, szerettelek....De kell egy kis idő, hogy át tudjam gondolni ezt az egészet. - Mondtam szipogva, majd lassan hátat fordítottam neki.
-TaeHyung, kérlek várj! - Fordított magával szembe kétségbeesetten nézve könnyes szemeimbe, én viszont hamar ellöktem a kezeit.
-Nem, Jimin! Eleget vártam már.... - Ráztam meg a fejemet zokogva, és végleg otthagyva őt, visszamentem a kocsihoz. Egész testemben remegtem, a szívem fájdalmasakat dobbant, a sírásom pedig nem akart elmúlni. Teljesen szét voltam esve, úgy éreztem hogy már csak anyám segítjet rajtam. Éppen ezért is siettem vissza hozzájuk, mert minél hamarabb ki akartam magamból adni ezeket a fájdalmakat.
Az autóhoz érve beszálltam, majd a szüleim háza felé vettem az irányt. Próbáltam valamennyire lenyugodni, hiszen könnyes szemekkel igencsak keveset lehet látni az útból, balesetet pedig nem akartam okozni. Amint odaértem, gyorsan megtöröltem az egész arcomat, végül kiszállva a járműből, bementem a házba. Meglepetésemre mindenki evett, így csatlakoztam hozzájuk, a lányoknak is már úgyis kellett valami kaja, mivel a nap folyamán még időm se volt enni. Erőltetett mosollyal az arcomon leültem a fiaim mellé, és belekezdtem a falatozásba.
-Anya, képzeld! A papa megmutatta, hogy milyen játékaid voltak mikor kicsi voltál, és meg is engedte hogy játsszunk velük. - Mesélt lelkesen JiHyung, amit igazán jó volt hallani.
-Anyátok már úgyis kinőtt belőlük, TaeSeok meg másmilyen játékokkal játszik, szóval nem volt számomra kérdéses. - Magyarázkodott mosolyogva apám, amire én is halványan elmosolyodtam.
Az evést befejezve a fiúk visszamentek játszani, apa lustálkodni, mi anyával pedig az erkélyre mentünk. A friss levegő, valamint az enyhe tavaszi szél kellemesen cirógatta bőrömet, ezzel kissé felfrissítve gondolataimat.
-Láttam, hogy nincs rajtad a gyűrű. Ugye nem mentetek szét? - Vágott bele anya rögtön a közepébe, ám én csak percekkel később tudtam megszólalni.
-Még nem. - Sóhajtottam. -De nem tudom mit csináljak, anya. A legénybúcsúján bedrogozta egy férfi aztán megerőszakolta, ma meg kiderült hogy pár éve vett fel hitelt, de mivel még semmit nem fizetett vissza belőle, ezért ki akarnak minket lakoltatni. - Hadartam el idegesen ami nyomta a lelkemet, azonban még így sem sikerült megnyugodnom.
-Fiam, tudom hogy dühös vagy rá, de ne feledd, hogy te is titkolóztál előtte, nem is egyszer. - Mondta, miközben egyik kezét a vállamra tette. -Minden embernek vannak hibái, nekem is voltak na meg apádnak is. Jimin-nek úgyszintén, na de gondolj csak bele! Ő akármikor is bajba kerültél, mindig megmentett. Manapság kevés az ilyen ember, aki ennyire odalenne a szerelméért. - Emlékeztetett, és be kellett látnom, hogy igaza volt. Tényleg szerencsém van vele, mivel lehetett volna még rosszabb párom is. Mondjuk aki bántalmaz, erőszakos, alkoholista és a többi borzalmas dolog. Jimin viszont mindig mellettem volt, bármi is történt velem, számíthattam rá.
-Jó, de...Akkor is bosszant. - Motyogtam szipogva, ugyanis könnyeim megint utat törtek maguknak.
-Én elhiszem fiam, apád se könnyebb eset, nehogy azt hidd. - Sóhajtott, majd magához ölelve próbált megnyugtatni. -Szereted Jimin-t? - Tette fel hirtelen a kérdést a szemeimbe nézve.
-Persze hogy szeretem. - Adtam meg rögtön a választ, amit igazából a szívem súgott.
-Akkor adj neki még egy esélyt, és beszéljétek meg a dolgokat! - Mosolyodott el, folyamatosan a hátamat simogatva, ami nagyon jól esett. Be kellett látnom, hogy anyának igaza volt, tényleg beszélnem kell párommal. Mondjuk azt nem tudom hogy hogyan fogjuk megmenteni a házunkat, de majd valahogyan megoldjuk.

Szép napot! ^^
Meghoztam a következő részt, amiben tovább folynak az események, valamint a feszültség is tapintható. Mit gondoltok, szerintetek meg fogják tudni oldani a helyzetet?
Remélem tetszeni fog, addig is kellemes olvasást hozzá! ☺☺❤💛💚💙💜