let's dance! | jikook

Quatre

Fáradtan, kiizzadva, s levegőért kapkodva próbáltam annyi erőt venni magamon, hogy összepakolhassak, s elindulhassak haza. Igaz, csak egy órára béreltem ki a termet, de végig táncoltam –azt leszámítva, hogy a tanáromat néztem az elején-, még szünetet sem tartottam.

Nehezen, de rávettem magam arra, hogy összeszedelőzködjek, s elhagyjam a termet. Épp a porta felé tartottam, mikor megláttam az ezüstös hajkoronát. Ő is most adta le a kulcsot. Még mindig kicsit ki volt pirulva az arca, haja rendezetlenül foglalt helyet feje tetején, s az elől lévő tincsei izzadtan homlokára tapadva pihentek. Fekete szövetkabát volt rajta, mely egészen a térdéig leért. A férfi ruhája erős kontrasztban állt hófehér bőrével, mely most csak a kezén mutatkozott meg. Arca még mindig rózsás volt, ajkairól nem is beszélve. Vörösek és pufik.

Átadta a kulcsot, meghajolt, s mosolyogva elköszönt, majd távozott. Kiléptem a fal mögül, hogy én is leadhassam a kulcsot. Direkt nem akartam, hogy meglásson, mert akkor jönne az a tipikus ,,Órán bezzeg nem tudsz táncolni.." dolog, amit meg semmi kedvem hallgatni.

A csajszinak átadtam a kulcsot, s indultam is a buszmegállóhoz. Sajnos ez a későbbi busz, és ez nem visz el addig, ameddig kéne, úgyhogy fogok kicsit gyalogolni, de az nem baj. Csak már kicsit későre jár, és anyu tuti tiszta ideg lesz. Azt tudja, hogy Tae beteg –Soyeon mondta neki, és mindketten csajok így arról is tud egyértelműen, hogy tetszik neki Taehyung- és messze lakik. Szóval ezt foghatom erre.

Mikor a friss, hideg levegőre kimentem, mélyet szippantottam belőle, s már éreztem is, ahogy almácskáimat megcsípi a hideg levegő. Kinyitottam a szemem, majd oldalra néztem, hátha meglátom valahol a tanárom. Inkább én vegyem előbb észre őt, mint ő engem. Akkor még el tudok menekülni. Másik irányban ment mint én. Egy darabig néztem távolodó alakját, majd idegesen fújtatva indultam el, hogy elérjem a buszomat. Mi a francnak bámulom?

Felszálltam a járműre, mely olyan nehezen indult be, hogy azt hittem, sosem érek haza. Aztán olyan hangokat adott ki, mint aki mindjárt szétesik. Tudjátok, laza vagyok, szétesek.

Ez a csotrogány megérkezett ahhoz a buszmegállóhoz, aminél le kell, hogy szálljak, mert ennek a szarnak ez a végállomás. Nem is csodálom, hogy nem megy tovább. Az is meglepettséggel tölt el, hogy eddig képes volt eljönni. A tömegközlekedés mindig tud valami újat mutatni az embernek.

Elindultam a házunk felé, s közben gondolkodtam, hogy mivel engesztelhetném ki anyut. Oké, Soyeon falaz nekem, de anya és az aggódása az... Más tészta. Lehet nekem kéne mosogatnom egy hétig. Aha, talán akkor meglágyul a szíve.

Alsó ajkamat beharapva nyitottam ki a bejárati ajtót csendesen, mivel elég késő volt, és talán a szüleim már aludtak. Ám mikor beléptem, a villany felkapcsolódott, anya meg ott állt eléggé dühös ábrázattal. Szerintem nem kell mondanom, hogy mennyire is fostam be. Az ijedtségtől arra a csóri ajtóra másztam, jobban mondva kentem fel magam, s mikor realizáltam, hogy ez nem más, mint drága édesanyám, kifújtam a benntartott levegőmet, s érezhetően megkönnyebbültem.

- A frászt hoztad r...

- Hol voltál ilyen sokáig? – vágott a szavamba.

- A leckét vittem el a többieknek... - mondtam a féligazságot.

- Eddig?

- Tae is beteg. – vontam vállat.

- Az egy dolog... Ha fél osztálynak is viszed le a leckét, akkor is hamarabb hazaérsz, fiatal úr. Tudom, hogy mikor érkezik onnan a busz. – rázta a fejét, miközben karjait mellkasa előtt keresztbe fonta.