let's dance! | jikook

Dix-sept

Nem tudtam nem mosolyogni rajta. Ajkaimon nem csak Jiminét éreztem, hanem magát a győzelem édes ízét is. Igaz, ez még nem a teljes, mert még csak mattot adtam neki. Még nem vagyunk a verseny végén, de robogok a célvonal felé, s úgy tűnik, hogy gyorsabban, mint a tanárom.

Szabad kezemmel átfogtam a derekát, s közelebb húztam magamhoz. Mikor mozgatni kezdtem az ajkaimat, ő mocorogni kezdett, s mancsait is elhúzta arcomtól. Nem engedtem neki. Ilyen könnyen nem szabadul tőlem.

Már nyöszörgött is, ami miatt elnevettem magam kissé, így szorításomon is engedtem, ő pedig sikeresen kikászálódott. Letörölte a száját, majd ridegen nézett rám. Szemei az acélkék kontaktlencsével igazán ridegek, de titokzatosak, s most így, az eredetében megmutatkozó barna is olyannyira hidegnek tűnik. Arcvonásai megkeményednek, látszólag nem örül, sőt, sokkal inkább idegesebb, de íriszeiben felfedezni félem a zavarodottság jeleit is. Ez a reakció engem is összekavar, főleg a tekintete. Tévedtem? Mégsem nyertem?

- Akkor... - vett egy mély levegőt. – Tudunk normálisan együtt dolgozni, vagy tartogatsz még valamit a tarsolyodban? – igazította meg a felsőjét, s nézett rám szigorúan. Ez az, amivel még egyszer sem találkoztam. Egy újabb oldal, egy újabb fejezet rólad, Park Jimin. Nem tudom, hogy ezt örömmel fogadjam, vagy sem.

Mindenesetre fent kell tartanom a magabiztos oldalam.

- Azt hiszem, hogy ennyi. – vontam vállat mosolyogva. Nem szabad megtörnöm. Lehet, hogy ő jeges, s bár kristálytisztán látszódnak rajta, hogy jelenleg feszült-e vagy sem, a tekintete mégsem olyan átható. A reakciója és a tekintete, az a csillogás a szemeiben annyira más. Zavart, frusztrált, ideges. Zavaros, akár egy folyó vize.

Végig próbáltunk. Kiválasztottuk a zenét is, bár Jimin nem örült neki, hogy van benne káromkodás. Hát, jobb, ha hozzászokik. Vagy utalás, vagy káromkodás van az erotikusabb zenékben. Végül elkezdtük részekben összerakni a koreográfiát. Jimin viszont más volt. Mintha... Nem is figyelt volna rám, vagy nem is tudom. Nem mosolygott. Távolságtartóbb lett.

Tényleg hátrányba kerültem volna?

Otthon fáradtan, s kicsit sem boldogan feküdtem ki az ágyamon. Nem gondoltam volna, hogy így reagál! Most mit tegyek? Nem hagyhatom csak úgy annyiban a dolgot!

Agyam ezerrel kattogott, csak Jimin járt a fejemben. Az a tekintet, melyből nem tudom kiszűrni, hogy pontosan. Csak behatárolni tudom. Olyan ez, mintha íjász lennék, s a tábla messze van, szinte már nem is látom a közepén lévő vörös pontot, így csak betájolom, hogy hova kéne lőnöm. Vagy talál, vagy nem. Nos a tippek, hogy Jimin akkor mit érzett, az is így működik.

- A picsába ezzel... - morogtam idegesen, majd felültem. A lábam folyamatosan mozgott.

Valamit muszáj csinálnom! De mit?

Vissza kell szereznem a bizalmát, vagy... Vagy megszerezni őt. Igaz, már hátrányból indulok, de nem menthetetlen a helyzet. Eddig is az volt a terv, hogy belém szeressen, csak nem jött össze. Akkor máshogy közelítem meg.

Ideje elkezdeni udvarolni.

Másnap reggel sokkal kipihentebb voltam, mint ahogy általában szoktam lenni. Tele voltam energiával, amit nem hagytak szó nélkül.

- Oha, kisfiam! Mi lett veled? – kérdezte anya mosolyogva.

- Biztosan nő van a dologban. – válaszolt apa rám kacsintva. Viszonoztam a gesztust, ám ha tudná, hogy nem nő van a dologban, hanem egy férfi, méghozzá a tanárom, akivel tegnap nyálcserét folytattam, nem is tudom, hogy miképp reagálna.