- M...Mégis mit művelsz? - nézett rám hitetlenkedve, mire elmosolyodtam.
- Táncoljunk... - haraptam be alsó ajkam, miközben kacér pillantásokkal illettem őt.
Megfelelni a tanárok elvárásainak nehéz, főleg egy művészeti iskolában végzősként, ahol vár...
Nem bámultuk egymást perceken keresztül, mint a filmekben, ugyanis Park szinte azonnal reagált, s szisszent egyet. Hát nem lehet kellemes alul lenni.
- Ahh, azt hiszem, hogy elkövettem azt a hibát, amit eddig te. – nevetett fel zavartan.
- Igen. Hamarabb betanítottam veled, mint te a táncot velem. – keltem fel róla, s nyújtottam felé a kezem. Pici mancsát belehelyezte az én hatalmas praclimba, majd felhúztam őt, de elég nagy lendülettel, így mellkasomnak csapódott.
- Hű, van benned erő. – lépett hátrébb kínosan mosolyogva, majd megköszörülte a torkát, s elém lépett, ezúttal két métert hagyva kettőnk között. – Na kezdjük elölről. Figyelj... Egy.. Két.. Egy, két, há', és! – ezzel el is kezdtünk lépkedni, én pedig próbáltam egyszerre koncentrálni a táncra, és a tervemre is.
Már félig-meddig megvan a fejemben, hogy mi lesz, mit hogyan fogok tenni, de ne legyek túl feltűnő, illetve mások előtt nem nagyon kéne akcióznom, mert nem az a szándékom, hogy kirúgják a tanárt. Csak kicsit játszadozni akarok vele, kíváncsi vagyok, hogy meddig bírja, hogy mikor szakad el nála a húr.
Már egy ideje táncoltunk, mikor mindketten izzadtan álltunk le, s pihenőt tartottunk. Kifekszek a padlón, és a levegő után kapkodok, Jimin pedig elindul, hogy igyon egy kicsit. A tükörből néztem, ahogy ádámcsutkája fel-le mozog a kortyok miatt. Az öltözéke ma is lenge volt, s az izzadt testére tapadt. Ez a férfi igen... Vékony és karcsú. Eszik ez rendesen? Komolyan aggódok azért, hogy normálisan táplálkozik-e, mert... Nem túl vékony, de nem mondható vastagnak, de normálisnak se. Olyan... Ahj, tudja a rák, jól néz ki. Lehet ilyen felépítésű. Olyan, akinek minden nőnél jobb a segge.
- Hah, szerintem sikerült elsajátítanod a táncot... - sóhajtott, majd a kupakot visszacsavarta az üvegre, amit le is tett.
- Igen... - bólintottam. Tényleg sikerült megtanulnom azt a részt, aminek nagyon örülök, de... Nagyon rossz tulajdonságom, hogy elég telhetetlen vagyok. – De van még időnk... Nem tanítanád meg nekem azt, amit következőnek vennénk? – kérdeztem.
Nagyon fáradt vagyok, és megmondom az őszintét, nem is akarom megtanulni, mert alig van erőm rá, egyszerűen csak látni akarom azt, hogy táncol. Csak nekem. Ez a koreográfia nagyon jó lett, amikor először láttam, extázisba estem. Csak őt láttam, ahogy táncol, ahogy a teste az ütemre mozdul, a haja, melynek vége izzadtan pihenget, ide-oda csapódik, ahogy a fejét mozgatja. A ruhája, az az ing, mely olykor néhány mozdulatnál fellibben, ezzel egy kevéske rálátást adva hasára, mely hófehéren mutatkozik meg a fekete anyag alól. A szintén sötét, fekete színű nadrágja, ami feszül combjain és formás fenekén, ami már először is szemet szúrt nekem, aki pedig nem vette észre, az vak, ezt biztosra veszem. A vékony lábszára... Most is hasonlóan néz ki... Ezüstös tincseinek vége izzadtságtól tapadnak össze, arca kipirult, homlokán folyik izzadtsága, s szép szemöldökeit ráncolva néz rám érthetetlenül.
- Mármint... Van még időnk, és ne feleslegesen fizessünk egy órát. Na meg ha megtanítod nekem, egy emberrel kevesebb lesz, akinek meg kell tanítanod, és ha akarod, akár én is segíthetek betanulni a többieknek. – magyarázkodtam.
Szemeit összehúzva nézett rám gyanakvóan, mire felültem, és úgy pillantottam rá ártatlanul. Elém lépdelt még mindig úgy nézve rám, mellkasa ellőtt összefont karokkal.
- Kelj fel... - mondta, mire tettem amit mond. Elég közel voltunk egymáshoz, s ekkor látszódott igazán, hogy mennyivel magasabb vagyok tőle. A feje teteje a számmal van egyvonalban, így fel kellett néznie rám. – Lehelj rám. – intett a kezével, én pedig furcsán nézve rá tettem meg. – Nem érzem, hogy ittál volna... Furcsa vagy, Jungkook. – lépett el mosolyogva.
- Miért? Csak tanulni akarok! – mentem utána somolyogva. – Nem ittam semmit, nem szedtem be semmit, csak szorgos diák vagyok. – léptem elé hatalmas fogasvigyort ejtve felé, mire nevetve rázta meg a fejét, majd felpillantott rám.
- Nem bánom... - adta be a derekát. – Ez a lépés nem lesz olyan nehéz, de a következő majd igen. Mutatom, figyelj... - állt be elém, majd el is kezdte mutatni, s az egyik ugrásnál a karját is mozgatta, így rálátást nyertem hófehér hátára, a szemközti tükörnek köszönhetően a hasát is láttam.
Szeretem nézni, ahogy táncol, egyszerűen fantasztikusan csinálja. Én is ilyen szintre akarok jutni, ilyen magasra, a csúcsra. Csodálom ezt az embert... Nagyon tehetséges, miért tanárnak ment? Ez egy jó gimi, ez tény, de akkor sem itt a helye, hanem valahol a híres táncosok között.
- Na? Kezdhetjük? Vagy valami baj van? Nagyon elgondolkodtál... - nézett felém kicsit aggódóan, mire megráztam a fejem.
- Nincs semmi, csak... Én vajon leszek olyan szinten, mint te? – kérdeztem, s látszólag ez meglepte őt.
- Attól függ... Mire gondolsz? – lépett közelebb.
- A táncra... - hajtottam le a fejem. – Az osztályból én voltam a legjobb, sosem kellett korrepetálásra járnom, mindig a legtöbbet hoztam ki magamból, most meg... Érted. – nem tudtam kimondani, hogy ő hiába tanár, és nem diák, simán átvette a legjobb táncos címet.
- Ki mondta, hogy nem te vagy a legjobb? – kérdezett rá, mire hatalmas szemekkel néztem rá. – Jungkook, nem a semmiért hívtalak én sem korrepetálásra, az, hogy jársz, az nem szégyen. Én osztályelső voltam, mégis jártam. – sóhajtott. – Tudtam, hogy azt a hibát, amit vétettél, simán megoldod, de ezt már elmondtam neked. Én... Tudom, hogy azt mondtam, hogy te válasz, hogy akarsz-e menni arra a versenyre, amibe az előző tanárod akart benevezni, de... Én örülnék neki, ha mennél, és gondolkodás nélkül beneveznél. – nézett rám. – Te egy nagyon tehetséges diák vagy, kár lenne, ha ezt a világ nem láthatná. És... Hidd el, vagy te olyan szinten, mint én, csak még nem bontakoztál ki eléggé. – mosolygott rám. - Nos? Mit szólsz? Benevezel a versenyre? – nyújtotta felém a kicsi kezét, amit vonakodva, de megfogtam, s megráztam.
- Egy feltétellel... - mondtam, mire felhúzta egyik szemöldökét. – Te leszel a felkészítő tanárom, és külön óráim lesznek. Nem veszíteni megyek, vagy különdíjasnak, esetleg harmadiknak, másodiknak... Nyerni akarok. Le akarlak nyűgözni. – ejtettem egy félmosolyt.
- Nyerd meg, és nyűgözz le, Jeon JeongGuk.
Meglesz... De ettől még játszok veled egy kicsit közben. Tegyük érdekessé ezt a történetet, Park Jimin.
Ekkor értettem meg, hogy mire ment ki a játék. Jimin tehetségesnek talált, és már az elején vinni akart erre a versenyre. A korrepetálás csak azért volt, hogy felidegesítsen, hogy aztán ezt a hülye fogadást megkössük, miszerint le kell őt nyűgöznöm. Észre sem vettem, hogy végig úgy ugráltam, ahogy ő fütyült. Én a báb voltam, ő pedig a bábmester. Okos, annyi szent, de én sem vagyok hülye, ő pedig még nem jött rá arra, hogy mit tervezek vele kapcsolatban.
Itt az ideje, hogy egyenlítsek, Park Jimin... Jól használod a kezedben lévő lapjaid, de én sem rendelkezek rossz kártyákkal, nekem pedig szokásom a végsőkig elmenni, hogy aztán nagyot üssek, s porig alázzam az ellenfelem. De téged még nem ismertelek ki. Nálad mi lesz? Te is képes leszel elmenni egészen addig, hogy nyertesként kerülj ki a kettőnk közt folyó háborúból?
Hello Sütikék! Meghoztam az új részt, és.. Waow! 5k😱😱 Nagyon szépen köszönöm💕
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^
