let's dance! | jikook

Neuf

- Hah... Nem gondoltam volna, hogy ilyen messzire eljutunk ennyi idő alatt. – döntöttem a fejemet a falnak.

- Én sem... - mondta Jimin mellettem ülve lehunyt szemekkel.

Csak bámultam a húsos ajkait, amik rózsaszín színben pompáztak, s foglaltak helyet piszeorra alatt. Szerencsére ő ezt nem láthatta, mert mint említettem, csukva volt a szeme. Aztán mintha csak azt akarná, hogy jobban vonzza magára a tekintetem, megnyalta azokat, majd tovább vette a levegőt a száján. Ezüstös tincsei izzadtan tapadtak a homlokához, arca pedig felvett egy rózsaszínes-pirosas árnyalatot. Felsője mellkasához simult, s ahogy vette a levegőt, úgy mozdult vele együtt tökéletes összhangban. Olyan volt, mint egy érzéki keringő. Míg a fiú előre lép, addig a lány hátra, majd fordítva, s így csinálnak tökéletes hintalépést. Csak előre-hátra, ez mégis olyan jól néz ki, olyan egyforma.

- Lassan menni kéne. – kelt fel végül Jimin, én pedig lassan vezettem a tekintetem a velem szemben lévő tükrös falra. – Gyorsan haladsz, ez jó. – bólintott elismerően, de nem nézett rám, csak pakolt tovább.

- Nem nyűgöztelek le? – vigyorogtam, ő pedig kuncogva rázta a fejét.

- Ennél több kell. – fordult felém mosolyogva.

Én is felkeltem és pakolni kezdtem. Hamar összeszedtem a cuccaim, ahogy Jimin is, majd kicsit megigazítottuk a ruhánkat, s mentünk is kifizetni a bérlést.

- Viszont látásra! – integetett a csaj, majd elrakta a kulcsot, mi pedig el is hagytuk az épületet.

- Én erre megyek. – intettem a másik irányba. Tudtam, hogy Jimin merre megy, de nem említettem neki, bár igaz, hogy a csajszi a tudtára adta, hogy ott voltam.

- Én is. – mondta, én pedig hatalmas szemekkel néztem rá. De múltkor nem erre jött, akkor meg mi a fasz?! Képzelődtem volna? Nem hiszem. Valakihez ment volna? – Beugrom a szüleimhez, rég láttam őket. – sóhajtott. – A húgom pedig folyamatosan nyaggat, hogy menjek át, mert be akarja nekem mutatni a barátját. – mosolygott.

- Értem. – bólintottam. – Melyik busszal mész? – kérdeztem. Tehát nem akkor ment valakihez, hanem most megy. Jó tudni.

- A hetessel... Asszem. – gondolkodott el. – Igen, a hetessel. Te? – kérdezte.

- Én is. – bólintottam.

A busz pont akkor ért be az állomásra, amikor megérkeztünk oda, úgyhogy nem kellett várnunk rá, hanem azonnal felszállhattunk. Leültünk a hátsó ajtóval szemben lévő ülésre. Jimin volt az ablaknál, míg én kívül. A tájat kezdte el bámulni, mikor elindultunk. Már sötét volt, s ennek ellenére az egész város megtelt fénnyel és élettel. Bár az fényes nappal sem hiányzik. Egy ekkora városban az lenne a furcsa, ha nem lenne forgalom. Olyan lenne, mintha a The walking deadban lennénk, ahol kihal az egész város.

Jimin fehér arcát a mellette elhaladó kocsik lámpája, illetve egyéb fényforrások világították meg. Alsóajkát benedvesítette, így azon is megcsillant a világosság, jelen esetben egy világoskék színű fényár. Annyira illett ez hozzá. Sötét ruházat, ezüst haj, hófehér bőr, mely kontrasztban áll az előbb felsoroltakkal. S az a kékes-szürkés kontaktlencse... Olyan rideggé teszik őt kinézetben, titokzatossá. Egy filmben ő lenne az a szereplő, aki nem törődik semmivel, aki mindent leszar, rideg, visszahúzódó, de mégis ő aggodalmaskodik a legjobban, s a kinézete csak egy álca, egy álarc, amit védekezésképp hord magán. Egy ruhákból álló pajzs. De Jimin a kinézetének ellenére kedves, közvetlen. Az ő karaktere lenne a filmben a csattanó, az, amire senki sem számított, mert akárhogy mondja mindenki, akkor is borító alapján ítéli meg a könyvet. Nem lehet ezen szépíteni, próbál, de tudja ő is, hogy az első gondolata egy ilyenről nem az lenne, hogy egy aranyos, aggódó személy.