let's dance! | jikook

Trente-neuf

Egy hét telt el az ebéd óta. Nem mondom, hogy semmit nem értem el ezalatt az egy hét alatt, mivel Jimin már nem feszeng a közelemben. Nevetgél velem, mosolyog rám. Látszólag mindketten sokkal felszabadultabbak vagyunk, mint ezelőtt pár héttel.

A tánccal az osztállyal nagyon jól haladunk. Muszáj volt belehúznunk, mert a vizsgán nem csak ez az egy lesz, amit el kell járnunk. Ez egyébként egyéni, de kell egy csoportos, illetve egy saját szám. Ez első hallásra nem tűnik nehéznek, viszont piszkosul nagy teher van a vállunkon miatta. Ebből a három produkcióból kettőt fog nekünk betanítani Jimin, az egyéniben meg benne van a nevében; magunkra vagyunk utalva. Nyilván a tanár ennél is a segítségünkre lesz, de nem fog egyesével mindenkinek összeállítani egy koreográfiát, ugyanis ezért nagy büntetést is kaphat. Ő csak tökéletesíti.

Aztán itt vagyok én, akinek még országos versenyre is készülnie kell. A próbákat eléggé elhanyagoltuk – nem mintha azt csináltuk volna ott is, ami tervben volt. A gálai produkciónkat akkor raktuk össze, mikor egyéni órám volt vele, így teljes mértékben elfelejtettük azt, hogy rám egy másik kihívás is vár.

- Mikor lesz próba? – mentem oda Jiminhez, mert ha eddig ő nem kérdezett rá erre, akkor a kezembe veszem a gyeplőt. – Csak mert a versenyre is készülnöm kellene. – tájékoztattam.

Igaz, az év végén lesz, méghozzá Busanban, de akkor se szeretnék az utolsó pillanatban kapkodni, hogy aztán a végén csak improvizálva legyen a fél számom. Viszont addigra össze kell jönnöm Jiminnel, hiszen csak ketten megyünk 3 teljes napra. Ott senki sem ismer minket, így akár randizhatnánk vagy valami. Ő elég romantikus alkat, én pedig ahhoz sík hülye vagyok, éppen ezért kell mindent pontosan kitervelnem. De előtte még újra össze kell vele jönnöm. Ezúttal nem fog csúnya véget érni a kapcsolatunk, sőt, véget sem fog érni, ha rajtam múlik. Hihetetlen, hogy ezt mondom, szerintem régebben képen röhögtem volna magam, ha a jövőbeli énem azt mondaná nekem, hogy össze fogok jönni a tanárommal, akibe aztán szerelmes is leszek, csak erre akkor fogok rájönni, mikor már elvesztettem. Igen, a régi énem ezt nevetségesnek találná, de most tényleg az a célom, hogy ismét az enyém legyen. Csak ezúttal nem úgy kellene feltenni a kérdést, hogy előtte megdugom...

- Ez egy jó kérdés... - fordult felém Jimin. – Mikor érsz rá? – sétált oda a sarokban lévő hangfalhoz, ahonnan lecsatlakoztatta a telefonját, s megnyitotta a naptárát.

- A héten bármelyik délután, jövőhéten akár délelőtt is. – sóhajtottam.

- Miért? – nézett rám összeráncolt szemöldökkel. – Mármint... Jövőhéten..

- Szünet. – magyaráztam meg.

Úgy tűnik, hogy ez kiment a csinos buksijából. Egy ,,O" alakot formált a szájával, s bólogatni kezdett, miszerint leesett neki a dolog.

Egyébként nem feleltem kémiából, ugyanis Hyerin tanárnő beteg lett. Semmi gond, mert semmit nem fogtam fel eddig, pedig kinyitottam a füzetet, a tankönyvet és még a neten is próbáltam tanulni, de olyan fogyatékos vagyok a kémiához, hogy az hihetetlen. Leültem a seggemre, hogy megtanuljam, de nem kötött le. Nincs, ami motiváljon, pedig még arra is gondoltam, hogy ha meglesz a kettes, megteszem a következő lépést. Azt is játszottam, hogy ha jól sikerült, akkor Jiminnel is összejövök, hátha ez a kettő összeköttetésben van. Nyilván nem, na meg akkor Jimint is buknám, nemcsak a kémiát...

- Akkor legyen holnap délután? – nézett fel rám, mire bólintottam egyet, s közöltem, hogy nekem tökéletes az az időpont. – Akkor ez kedd és legyen csütörtök? – nézett fel rám.

- Mondtam, hogy nekem jó. – mosolyogtam rá.

- Jó, csak... - hajtotta le halvány mosollyal piroskás arcát.