let's dance! | jikook

Vingt-huit

Tesin ismét fociztunk, ezúttal is ,A' a ,C' ellen, csak most nem került senki sem az orvosiba. Soyeon nagyon figyelt engem, ahogy csóri Changbint is. Nem bízik benne, nem is kedveli. Ajaj, szegény srácnak nehéz dolga lesz a tesómmal. Sőt, reménytelen számára ez az egész.

- Mi jót csináltál lyukasban? – kérdezte Yugyeom. A szívemhez nyúltam.

- Azt a kurva élet! – nyugtatgattam magam. – Egyszer meg fogsz ölni azzal, hogy random felbukkansz és megszólalsz... - néztem rá csúnyán. – Amúgy meg Jiminnel gyakoroltam. Miért?

- Csak gyakoroltál? – kérdezte.

- Igen. Miért, mit kellett volna? Nyakunkon a gála, és nincs kész a koreónk.

- De egy tanárral vagy.

- Pont ez az. Egy tanárral. – bólintottam. – Na, de menjünk, mert nem fogjuk elérni a buszt. – kaptam fel a hátamra a táskámat, miután átöltöztem. Gyeom sem firtatta tovább a dolgot, csak bólintott, s el is indultunk.

Nem akartam eltitkolni előle, hogy megfektettem Jimint, de... Úgy érzem, elmondani sem kéne. Vagyis egyenlőre. Azért nekem is elég furcsa, hogy felállt egy férfira. Jó, elég nőies, ez tény, de akkor is férfi! Kicsit össze vagyok zavarodva. Én eddig heterónak hittem magam, de úgy tűnik mégsem vagyok az. Legalább is teljesen nem. Talán biszexuális vagyok. Mondjuk soha nem néztem meg a saját nememet, egyedül Jimint, és nem is akarok összefeküdni mással. Viszont vele megismételném egyszer-kétszer ezt az egészet. Be kell vallanom, rohadt jó volt.

- Jó hétvégét! – köszönt el Soyeon Lisától, majd mosolyogva jött oda hozzánk barátjával együtt. – Jó hétvégét Jimin tanár úr! – integetett vigyorogva, én pedig azonnal az irányába néztem. Észre se vettem, hogy ott van.

- Nektek is! – mondta mosolyogva, s én is felvettem egy kis ajakgörbületet a képemre, hogy tartsam magam a szerepemhez.

- Mehetünk? – kérdezte a tesóm, mire bólintottunk, ő pedig elköszönt Taehyungtól, s el is indultunk.

Őszintén szólva az egész hétvégém baszott unalmasan telt. Szokás szerint a fél szombatot végigaludtam, a vasárnapot pedig csak azért nem, mert mindig együtt reggelizünk. A szüleim dolgoznak még szombaton is, -igaz, csak délelőtt, de akkor is- a vasárnapjuk pedig szabad. Legalább akkor együtt van a család. Ez mindig így volt, és amíg itt lakunk Soyeonnal, így is lesz.

- Sikerül javítani, Jungkook? – kérdezte anya.

- Aham... - mondtam kissé magas hangon.

- Jungkook! – csattant fel anya.

- Rajta vagyok az ügyön. – sóhajtottam. – Lefoglal a gála és a verseny, de nyugi, mindenképp kijavítom.

- Jó, akkor... Az első az iskola legyen neked, ne pedig a gála vagy a verseny. – kezdett bele a hegyibeszédbe. Ajaj, ez sose jó, mert anya nem áll le, amíg nem lesz az, amit ő eltervezett. – Ne próbáljatok ennyit, szólj a tanárnak, hogy emiatt romlik az átlagod, mert nincs időd tanulni, vagy... - gondolkodott.

Lenne időm, csak rohadt lusta vagyok.

- Drágám, megoldja. – mondta apa. Ő sokkal lazább. Anya se rossz, csak elég sokat gondol a jövőnkre. Többet, mint én! Soyeonnak vannak tervei, én pedig ott leragadtam, hogy táncos akarok lenni. Ennyi, és sehova tovább.

- Nem úgy tűnik... - fújtatott anya.

- Nem megy minden azonnal. – magyarázta apa. – Ne aggódj, talpraesett, majd kijavítja.

- Hah... - sóhajtott anya. – És mi a helyzet Taehyunggal? – kérdezte ezúttal Soyeontól, aki félrenyelte a vizet, és köhögni kezdett.

- Mi lenne? – kérdezett vissza, miután összeszedte magát. – Él, egészséges... - sorolta.