let's dance! | jikook

Quarante

- Minden kész? – kérdeztem, s benéztem a terembe, ahol az asztalok már a helyükön voltak, illetve az üdítőket is felpakolták a sütikkel és a perecekkel, illetve ropikkal együtt.

- Késni fog. – jött be Tzuyu a kis hegyes sapkákkal, majd elkezdte szétosztani őket.

- Mi? Miért? – ráncoltam a szemöldököm. – És ezt te honnan tudod?

- Egy verekedés történt és ő volt ott, ezért behívták, hogy adjon jelentést. Mentőt is kellett hívni a sráchoz. – mesélte.

Tuti valamelyik kilencedikes volt. A mostaniak annyira csökött agyúak, hogy az hihetetlen. Nem olyan régóta kezdődött el a suli, de már annyi verekedés volt köztük és az egyiknek már a fegyelmijét tervezgetik a tanárok. Ennek ellenére nyilván mi vagyunk a legrosszabbak, mert bár nem verekedünk, mindenkinek az agyára megyünk. Teljesen logikus...

Mivel úgy tűnt, hogy tényleg késik Jimin, nyugodtabban készültünk tovább, s még újra is pakoltunk mindent. Nem, nem azért, mert át akartuk rendezni a dolgokat, szimplán csak tettünk egy lepedőt az asztalok alá, hogy ha valamilyen kaja leesik, esetleg az innivaló kiömlik, akkor ne a frissen lakkozott táncparkett szívja meg, illetve mi, akiknek még többet kell takarítaniuk. Azaz előre gondolkodtunk és intézkedtünk. Szerintem remek ötlet volt, hiszen ez tényleg megkönnyíti majd a dolgunkat. Annyi, hogy mindenki az asztalok közelében fog enni és inni.

Szívem szerint alkoholt is hoztam volna, de suliban vagyunk, na meg félő, hogyha lerészegedek, akkor lekapom Jimint, ami azért valljuk be, nem lenne jó.

Már öt perce, hogy becsengettek és Jimin még mindig nem volt itt. Épen ezért mindannyian a sötét tanteremben álltunk és vártunk, hogy bejöjjön a célszemély. Szerencsére a 021-es táncterem rendelkezik redőnnyel, amit használatba is vettünk. Ha Jimin belép, akkor feloltjuk a villanyt és együtt boldog születésnapot kívánunk neki.

Lépteket hallottunk, így mindenki elhallgatott. Nyílott az ajtó, majd belépett rajta a tanárunk.

- Bocsánat srácok, hogy késtem, csak...!

- Boldog születésnapot Jimin! – kiáltottuk egyszerre, mikor feloltották a villanyt.

Jimin látszólag teljesen lefagyott, majd teljesen elpirult, s lehajtotta a fejét.

- Nagyon szépen köszönöm. – nézett ránk már szinte meghatva.

- Sajnos tortát nem hoztunk, de van sok rágcsálni való. – mosolyogtam rá, mire elnevette magát.

- Köszönöm, tényleg. – szerénykedett, én pedig le sem tudtam venni róla a szemem. Gyönyörű volt...

***

- Szerintem ide jöhetne egy jobbra fordulat és valamilyen póz. – próbálgatta Jimin, miután leállította a zenét és csak magában dúdolta annak az ütemét.

Kedd délután van, lassan a második óránkat húzzuk a bérelt táncteremben. Kivételesen semmit se tettem, csak követtem az utasításait, mert ez a verseny is fontos és sehova se haladtunk, márpedig kéne. Az országos verseny nem piskóta, nem állhatok ki egy rögtönzött tánccal. Tehát most gyakorlunk orrba-szájba. Eddig összeraktunk vagy 20-30 másodpercet és azt tökéletesítettük. Sajnos nem tudjuk az egészet megcsinálni rögtön, mert vannak követelések. Így is az az egy óra azzal ment el, hogy kiválasztottuk a zenét, amire majd ropni fogom.

- Utálom, ha ennyire... Klasszikus. – sóhajtottam, de mindhiába, én is tudtam, hogyha nyerni akarok, akkor valami széppel, valami mutatóssal kell lenyűgöznöm a zsűrit.