let's dance! | jikook

Dix-huit

Az óra nagyon hamar elment. Eddig alig vártam, hogy tánc legyen, de most... Kíváncsi vagyok, hogy Jimin miként fog viszonyulni hozzám. Igen, nagyon erőszakos voltam, ezt bevallom. Ő ezt nem akarta, de engem nem érdekelt. Ez azért baj, mert ezzel jó nagy hátrányba kerültem, aminek egyáltalán nem örülök.

Átvettük a ruháinkat, majd bementünk a terembe. Park Jimin sehol... Ilyenkor a teremben szokott lenni. Érdekes.

Láttam, hogy Yugyeom felém néz, én pedig vállat vontam.

- Ne beszéljetek már telepatikusan, ember! – mondta Lisa. – Semmit sem értünk, geci!

- Hupsz? – vigyorogtam, mire megcsapott.

- Miről van szó? – kérdezte komoly fejet vágva.

- Csak arról, hogy Park tanár úr késik. – lépett ide Yugyeom, s átkarolva engem nézett Lisara. – Ami nem szokása.

- Idióta, szünetben megbeszélése van a tanároknak. – forgatott szemet. – Ha odafigyelnétek, akkor tudnátok.

- Így már érthető... – bólintottam. Lehet néha tényleg oda kéne figyelnem a tanárokra. Nem csak Jiminre.

Elkezdtünk nyújtani, s már a becsengő is megszólalt, sőt, körülbelül 5-10 perc el is telhetett, mire végre beszambázott a tanár. Fekete lakkcipő és szürkés farmernadrág fedte a lábait, felsőtestén egy hosszabb fehér ing kapott helyet, mely combja közepéig biztosan leért. Mivel nagy volt rá, így kiálló kulcscsontjára tökéletes rálátást lehetett nyerni, illetve sima, hófehér bőrére. Orrán fekete keretes szemüvege pihent, melyet feljebb tolt mutatóujjával. Haja tökéletesen volt fésülve. Az ezüstös tincsek oldalt voltak, s egymásra borultak, mint a kukorica egy vihar után, esetleg mint egy dominó. Az elsőt eldöntjük, mely mindent maga alá tud a későbbiekben.

- Sajnálom, hogy késtem, elhúzódott a megbeszélés. Nyújtottatok? – kérdezte, s a hangfalhoz ment, ahova csatlakoztatta a telefonját.

- Igen, nyújtottunk. – válaszoltuk kórusban.

- Remek. Nos, mielőtt elkezdjük az órát, elmondom, ami a megbeszélésből rátok tartozik. A jótékonysági gála miatt el fog maradni néhány óránk, ami... - mondta, de mindannyian kifejeztük nemtetszésünket. – Tudom, nem valami jó, mert vizsgáznotok kell. – húzta a száját. – Úgyhogy be fogunk iktatni néhány plusz órát. Amik elmaradnak, azokon a gálára próbálhattok. – mondta. – Így nem kell mindenkinek külön pénz költenie arra, hogy tánctermet béreljen, mivel az elsősök szülei sorban jöttek fel panaszkodni, hogy ez a jótékonysági gála többe kerül, mint gondolták volna. Úgyhogy így lett megoldva. A plusz órákat én kértem. Majd egyeztetünk, hogy mikor lenne jó. – mondta Jimin. – Akkor álljatok be, elismételjük kétszer a táncot. Egyszer velem, utána magatoktól, majd haladunk tovább, mert piszok kevés időnk van. – mondta, majd miután beálltunk, ő elindította a zenét, s előre szambázott.

Szerencsére mindenkinek tökéletesen ment a tánc. Két óránk volt, s vért izzadva vettük át az újabb lépéseket. Nagyon szorít minket az idő, és eléggé le vagyunk maradva. Bár az is csoda, hogy Jiminnel ennyire sikerült ezt felhozni. Ő tényleg profi és türelmes. Ő az egyetlen tanár, akit ilyen figyelemmel kísér az osztály. Nem hiszem, hogy csak ezért, mert mindenki akar egy jó vizsgát, hanem mert csípik is őt. Mondjuk nem rossz arc, érti a vicceket, sajnálom is, amiért ilyen szemétségre készülök vele.

- Rendben, menjetek szünetre. – mondta, mikor csengettek. Sorban mentek ki a diákok, s már csak mi ketten maradtunk. – Te nem mész? – kérdezte Jimin, mire megráztam a fejem, s bezártam az ajtót.

- Haragszol rám? – kérdeztem meg. Nagyot sóhajtott, majd lehajtotta a fejét, s megrázta azt. – Akkor?

- Csalódtam benned. – nézett rám kissé idegesen.