let's dance! | jikook

Cinquante

Egyszerűen kikapcsolt az agyam, mikor felhozta a szüleim. Ők semmit nem tudnak, apa sejtett valamit az elején, de annyiban hagyta a dolgot. Biztosan arra gondolt, hogyha akarom, akkor elmondom. Ez akkor is így volt, mikor Tzuyuval voltam. Nem szóltam, csak akkor, mikor már bemutatni készültem. Egyedül anya volt meglepett, elvégre Soyeon tudta, apu pedig sejtette a dolgot.

A mostani helyzet sokkalta másabb. Anya –az eddigi tapasztalataim alapján- nem rajong a melegekért, a testvérem pedig az elején tudta, hogy szórakozni akarok Jiminnel, aztán megkért, hogy álljak le ezzel. Azóta ebben a tudatban hagytam, ha pedig megtudná, nagyon kiakadna. Ismerem őt, s leginkább amiatt lenne ideges, mert féltene engem. Ha ez kiderül, nagyobb bajom is lehet. Hiába mondta az igazgató, hogy nem akarja bevonni a rendőrséget, aki a képeket küldözgeti, ki tudja, hogy kinek adja még tovább. Hirtelen nagyon sok problémánk lett, s ennek az az illető, vagy illetők az okai.

- Semmit sem tudnak. – mondtam egy nagy sóhaj kíséretében. – Azt se tudom, hogy hogyan kellene közölnöm ezt velük. – vallottam be őszintén, s elnevettem magam a nyomoromon.

- Biztosan nem fogadnák jól, ha megtudják, hogy egy férfivel vagy együtt, főleg, ha az illető a tanárod. – húzta a száját Jimin. Biztatni akartam volna, de azzal hazudnék. Én sem tudom, hogy hogyan reagálnának.

- El kellene mondanom nekik. – hajtottam le a fejem. – Inkább tőlem tudják meg, mint mástól. – utaltam itt az ismeretlenre, aki a képeket küldte, s az igazgatóra is, hiszen attól még a szüleimnek elmondhatja a dolgot. – Ha pedig nem fogadnak el, akkor... - hajtottam hátra a fejem, majd sóhajtottam egyet. – Akkor ez van. – rántottam végül vállat.

Jelenleg semmit se tudok tenni. Ha rosszul állnak a dolgokhoz, akkor el kell fogadnom. Ez a véleményük. Nem kérem tőlük azt, hogy szeressék Jimint, csak annyit, hogy fogadják el, hogy én egy férfibe szerettem bele.

- Nem bírom ezt a csendet... - szólalt meg Jimin, mikor már hosszú percek óta hallgattunk mindketten.

Az ember azt hinné, hogy ilyenkor jó gondolkodni, de ez a némaság tényleg az őrületbe kerget. Egyszerre agyalok több mindenen. A párom a hangfalhoz lépkedett, amire rácsatlakoztatta a telefonját, majd elindított rajta egy számot. Én a földön ültem, s a lábammal automatikusan dobolni kezdtem, ahogy Jimin is. Felé néztem, s akkor láttam, hogy ő is engem tanulmányoz aggódó szemeivel. Biztatóan elmosolyodtam.

- Megoldjuk. – mondtam ezt az egy szót.

Bármi is lesz, bármit tartogat számunkra a jövő, állok elébe. Eddig eljutottam, nem fogok a célegyenesben meghátrálni, még akkor sem, ha valakit el kell veszítenem. Fontos a családom, iszonyatosan szeretem őket, de számomra már Jimin is annak része, s nem akarom, hogy elszakadjon tőlem.

A maradék időben sem próbáltunk. Mindössze hagytuk, hogy szóljon a zene, s beszélgettünk. Próbáltuk kitalálni, hogy ki lehetett az, aki a képeket küldte. Jimin mondta, hogy mikor ő kapta a borítékot, nem személyesen adták oda, hanem az asztalán volt. Semmivel sem voltunk előrébb, maximum nyugodtabbak lettünk.

Végül mindketten elindultunk haza, mikor lejárt a bérlés ideje. Leadtuk a kulcsot, a buszmegállóban pedig csak egy biztató mosolyt küldtünk egymásnak, elvégre nem mertünk a másikhoz érni. Eddig se nagyon tettük, de most kellően volt félelem mindkettőnkben.

Azt kell mondjam, kegyes büntetést kaptunk, mert ez így van. Viszont én tényleg nem vagyok hajlandó más tanárral felkészülni az országosra. Nem fogok elmenni Jimin nélkül és nem is hagyom, hogy más neve szerepeljen a felkészítőtanár címszónál. Nem tudom, hogy az igazgató belemegy-e abba, hogy maradjon év végéig, de nagyon örülnék neki. A baj csak az, hogy ki kell vennie a szabadságát, ha tényleg felmond, márpedig Jimin nem sokat hiányzott. Szinte semmit. Valamit mindenképpen ki kell találnom. Az osztály is biztosan kiakadna, ha hirtelen eltűnne, én pedig nem mondhatom el az okát. Márpedig biztosan engem kérdeznének felőle, mivel tudják, hogy sokkal több időt töltök vele. Igaz, azt hiszik, hogy csak gyakorlunk.