let's dance! | jikook

Vingt-sept

Szerencsére az órából maradt még jó 7 perc, így fel tudtunk öltözni. Jimin meglepően csendes volt. Mögé léptem, s átöleltem, de ő ellökött magától.

- Mi a baj? – kérdeztem.

- Mi lenne? – kérdezte, s felém fordult. Szemei könnyesek voltak. – Keféltem egy diákommal! – mondta. – Szörnyű vagyok... - guggolt le, s fogta a fejét.

- Jimin... - sóhajtottam, s guggoltam le elé. Mutatóujjamat álla alá helyeztem. – Nem fogja senki sem megtudni, oké? A terem tényleg hangszigetelt, nincsenek kamerák és nem lát be senki. – soroltam.

- Akkor is! Hogy jöjjek be ezek után tanítani, hogy tudom, itt szexeltem egy diákommal?

- Akkor ne úgy gyere be, hanem úgy, hogy itt szexeltél a pároddal. – fogtam meg a kezét. Nagyokat pislogott. – Szerintem... Próbáljuk meg együtt. – néztem a szemeibe.

- Így is nagy hülyeséget csináltunk... - rázta a fejét.

- Akkor csináljunk még nagyobbat. – vigyorogtam. – Én hajlandó vagyok kockáztatni érted. – keltem fel. – És te? Mi a fontosabb? A munkád, vagy az érzéseid? Ígérem nem csinálok semmit az iskolában, és azon kívül is csak úgy, mint... - gondolkodtam. – Mint egy kém. Senki sem fog tudni semmit. Na meg te különórákat tartasz nekem, szóval... - vigyorogtam. – Találkozgatni is tudnánk. - erősen gondolkodott magában. Menj már bele...! – Nem kell sokáig ezt csinálni. Csak meg kell várni, amíg elballagok. Utána már nem ennek a sulinak leszek a diákja, és mindenki le fogja szarni, hogy kivel vagy együtt.

Nagyot sóhajtott.

- Rendben... - motyogta, s halványan elmosolyodott, míg én fogaimat kivillantva öleltem meg, de akkora lendülettel, hogy a földre érkeztünk. Jimin elnevette magát. – El sem hiszem, hogy te voltál felül... - mondta.

- Miért te voltál már valaha felül?

- Nem. – rázta a fejét mosolyogva, én pedig egy csókot nyomtam az ajkaira. – Ma nincs különóránk... - gondolkodott.

- Nincs... - ráztam a fejem, majd felkeltem, s a használt kotonra csomót kötöttem, majd a táskámba dobtam. – Majd valamelyik kinti kukába kidobom. – mondtam.

- Milyen órád lesz?

- Hm... Asszem kémia... - borzadtam el. Utálom a kémiát és Hyerint is.

- Ennyire nem vagy oké kémiából? – kuncogott.

- Örülök, ha megvan a kettes. Az a boszorkány rémes... - illettem igen szép jelzőkkel Hyerin tanárnőt.

- A tesódnak hogy megy?

- Soyeonnak? Bassza meg, ötös! – hitetlenkedtem. – Mondjuk ő elég maximalista.

- Elég érdekes ezt hallani tekintve, hogy elvileg ti vagytok a legrosszabbak. – vállat vontam.

- Nem vagyunk rosszak, csak elevenek. – ekkor megszólalt a kicsengő. – Akkor megyek. Majd... Beszélünk. – keltem fel, s vettem a hátamra a táskámat. Egy gyors csókot nyomtam ajkaira, majd siettem is az öltözőbe.

El sem hiszem, hogy belement. Csupán az is hihetetlen, hogy elértem nála, hogy lefeküdjünk. Nem bánok semmit, hogy őszinte legyek. Jó, utólag ez az egész lehet durva, de... Ha már csináljuk, akkor csináljuk jól. Kicsit sajnálom Jimint, amiért ő azért ment bele, mert valószínűleg érez irántam valamit, engem pedig az egyetlen, ami megfogott, az a teste, a szépsége. Egy gyökérnek érzem magam, de nem baj, túlélem.

Gyorsan átöltöztem, s robogtam is a természettudományi előadóba. Becsapódtam hátra Yugyeom mellé.

- Mizu? – kérdezte.