let's dance! | jikook

Vingt

Egy hét telt el, amióta Jimint randira hívtam. Nem akart belemenni, csak... Nos szokás szerint ráerőltettem magam. Ma megyünk el, és nem fog elmenekülni előlem. Tudom, hogy mikor van vége az utolsó órájának. Én is akkor végeznék, de nekem elmarad, szóval megvárhatom.

- Hát te? – kérdezte Soyeon összeráncolt szemöldökkel. – Nem jössz?

- Nem. – ráztam a fejem. – Jiminezek. – vigyorogtam.

- Jiminezel? – pislogott nagyokat. – Ma is próbáltok?

- Olyasmi. – ingattam a fejem.

- Kook! – nézett rám idegesen. – Ne csinálj semmi hülyeséget, mert esküszöm letépem a farkad és felpofozlak vele! – szusszantott kicsit sem nyugodtan.

- Jaj, nyugi, drága! – nevettem. – Nem csinálok semmit. – mosolyogtam rá.

- Ismerem ezt a mosolyt! Tényleg táncolni mentek?

Mi már táncolunk. Egymás ellenfelei vagyunk, s mióta találkoztunk azóta is ropjuk a saját magunk által kialakított színpadon a táncpárbajt. Ki az erősebb, Park Jimin? A tűz, vagy a víz?

Végül Soyeon elment, mivel Taehyung is kiért. Azt mondta, hogy elviszi ma randizni, úgyhogy a testvérem már nem is foglalkozott nagyon velem. Haza akart jutni, fürödni és átöltözni. Tae természetesen megy vele. Nekem mondjuk teljesen mindegy, amíg nem az én szobámban csinálják. Ha találok egy használt óvszert a kukámban, esküszöm Soyeon párnája alá teszem.

Nem sokkal később Jimin is megjelent. Néha elgondolkodom azon, hogy van-e világos színű nadrágja, s most megtudtam, hogy igen, van. Cipője a szokott fekete lakkcipő volt, lábait világoskék, szinte fehér nadrágja fedett, mely a térdénél szakadt volt. Felsőtestén mattfekete inge foglalt helyet. Nagyobb méret volt, mint általában. Végül már csak ballonkabátja maradt, mely ingéhez hasonló színnel rendelkezett. Haja most is tökéletesen be volt lőve, orrán keretes szemüvege pihent. Még mindig diáknak nézném. Fiatal, s az öltözködési stílusa is olyan, mint az én korosztályomnak. Mikor észrevett, elmosolyodtam. Kifejezetten jól nézett ki.

- Kicsípted magad, még jobban nézel ki, mint én. – nevettem.

- Ne itt.. – morogta feszülten. – Bárki meghallhat.

- Olyan vagy, mint egy diák. Szerintem engem idősebbnek néznek, mint téged. – mosolyogtam.

- Nagyon vicces. – forgatott szemet. – Itt mindenki tudja, hogy tanár vagyok.

- Akkor ha arrébb álltunk, bókolok. – kacsintottam.

Egész héten azon kattogtam, hogy hogyan lehetne neki úgy bókolni, hogy ne legyek túl rámenős. Jimin nem hülye. Egy rossz mozdulat, és bukta a tervemnek. Bár már az is kész csoda, hogy rávettem egy randevúra. Mondjuk elég akaratos vagyok.

- Hova megyünk? – kérdezte, mikor elindultam balra.

- Randira. – vigyorogtam. Komoly fejjel nézett rám. – Titok. – tettem hozzá. Sóhajtott egyet, s beletörődött, hogy nem tudja meg, hogy hová viszem, amíg oda nem értünk. – Ne aggódj, nem a kivégzésedre viszlek.

- De, oda viszel, mivel ha erre rájönnek, nekem tényleg végem. – mondta, s ökleibe fújt. Fázott a keze. Na igen, nincs valami jó idő. Hirtelen ötlettől vezérelve fogtam meg a kezét, s kulcsoltam össze a sajátommal, mire el akarta rántani, de én nem engedtem. – Mit csi...!

- Csak segítek, hogy ne fázzon a kezed. – mondtam a szemeibe nézve. Nagyokat pislogott, s hagyta, hogy a kabátzsebembe csúsztassam az egyik mancsát. Persze nem engedtem el a pici kacsóját, hülye lennék! Jimin kissé elpirulva hajtotta le a fejét, s inkább nem szólt semmit. Tudja, hogy engem nem olyan könnyű meggyőzni a saját érvei felől. Egyszerűbb beletörődni a dolgokba.