let's dance! | jikook

Quarante-huit

Két hét múlva meg is kaptuk az eredményeket. Az osztályban két ember kivételével mindenki jelesre zárt. Természetesen nagyon boldogok voltunk, mivel ez már a jövőnk egy biztosabb alapja. Az osztályfőnök csak mosolyogva, s talán kissé irigykedve nézte, hogy mi csak Jimint dicsérjük és ölelgetjük az új tánctanárunkat. Hát igen, ennek a nőnek semmi érdeme ebben. Ő csak irodalmat tanított, semmi mást, kiállni se tudott értünk, biztatni se volt képes, szóval inkább örüljön annak, ha még észrevesszük.

- Ez a ti érdemetek. – mosolygott ránk a szürke hajú. – Nagyon ügyes volt mindenki és büszke vagyok. Azt hiszem, hogy az első évemet itt sikeresnek mondhattam. Bár ehhez az is hozzájátszott, hogy a legjobb osztályt kaptam.

Erre persze mindenki ujjongani kezdett, s ha lehet, ennél is jobban ölelgették a lányok Jimint. Volt, aki örömében sírt is. Nagy izgulásoknak van most vége. Persze nem szabad ellazulnunk annak ellenére, hogy túlvagyunk a vizsgán. Attól még ugyan úgy felvételizni kell, oda meg saját koreográfiával kell mennünk, amibe beleépítjük a követelt elemeket.

- Jungkook! Te még maradnál egy kicsit? Van hír a versenyről, amit szeretnék veled megbeszélni. – mondta, mire bólintottam egyet.

- Akkor én megyek is. – mosolygott kínosan az osztályfőnököm, majd meghajolt Jimin előtt, s ki is lépett az ajtón bezárva azt maga mögött.

Órát nem tartottunk, inkább mindenki ki volt kérdezve egyesével, hogy milyennek érezte eleinte a vizsgát, s hogy csalódott-e magában az eredményt illetően. Akik nem jelesre vizsgáztak, annak is örültek, hiszen itt nem mindenkinek a tánc az első. Van, akinek például az ének, nekik ez a vizsga nem olyan létfontosságú, mint például nekem, aki ezzel akar foglalkozni a jövőben. Bár egyenlőre fogalmam sincs, hogy mi szeretnék pontosan lenni. Nem tudnám elképzelni magamat tanárnak. Nem szeretnék a kelleténél több időt eltölteni egy iskolában. Gyakornoknak meg nem akarok jelentkezni, hiszen nem akarok idol lenni. Én ahhoz túlságosan szabad vagyok, nem tudnám betartani azokat a kemény szabályokat, se a diétát. Aztán meg szeretnék találkozni a barátaimmal, a kapcsolatomat se szándékozok eldobni magamtól, ahogy a családomat sem.

Az osztályból szeretnének egy páran idolnak menni, például Tzuyu és Yugyeom is. Csodálom is azért őket, mivel én nem lennék képes mindent hátrahagyni.

A testvérem persze már tudja elég régóta, hogy tanár szeretne lenni. Imádja is a gyerekeket és nagy türelme van, kivéve, ha rólam van szó. Velem szemben sosem alkalmazza a bikatürelmét.

- Hibátlan lett. – mentem oda Jiminhez mosolyogva, miután az utolsó ember is elhagyta a termet és becsukta maga után az ajtót.

- El is vártam. – vigyorgott ő is, s már emelte is a fejét, hogy megkapja a csókját. Kezeit az arcomra vezette, míg én a derekánál fogva húztam közelebb magamhoz. – A versenyről akartam beszélni veled. – pillantott a szemeimbe, mikor elváltunk egymástól.

- Mi van vele? – döntöttem oldalra a fejem.

- Kicsit megborult a rendszer. – nevetett fel kínjában. – Furcsáltam is, hogy olyan kötelező elemek vannak benne, amiket inkább tornászoknak találtak ki. Legnehezebbnek az arábelt tették be, a másik kettőt meg elvileg már vettétek előző években, mivel kötelező anyag volt.

- Egyedül az arábelt gyakoroltuk és az se megy... - húztam a számat. Még szőnyegen se akar sikerülni, Jimin pedig a földön megcsinálja.

- Van még fél évünk... - sóhajtott. – Megcsináljuk. – mosolyodott el. – Nem olyan nehéz az. Csak gyakorolni kell.

- Ha te mondod. – rántottam vállat.

Valójában nem volt ennyi időnk. A vizsga január végén volt, most pedig február eleje van, az országos pedig június 16-án lesz. Tulajdonképpen három hónapunk van, ami azért nem fél év.