let's dance! | jikook

Trente et un

- Mi lenne, ha a kezdőpozíció úgy lenne, hogy... - sétált elém Jimin. Kihúzta magát, baloldalra fordította a fejét, lehunyta a szemeit, s felemelve bal karját takarta el a fél arcát. – Amikor elindul a zene, kisebb mozgásokat hajtunk végre, például... - indította el a számot, s mikor az megszólalt, s betöltötte a termet, Jimin kisebb mozdulatokat tett a karjaival, a fejével, majd a felsőtestével is. Mikor jött az a rész, amit mi első ,,eh" résznek hívunk –ez a nyolcadik másodpercnél van- azóta is, kilépett oldalra egyik lábával. – A szövegnél meg bevethetnénk a lábainkat is. – fordult felém. – Mit szólsz?

- Jó. – bólintottam. – És mi legyen az első versszaknál? Azon kívül, hogy a lábaink is mozogni fognak. – nevettem, s elé sétáltam. – Amikor van az a rész, hogy – csettintettem, s járt a lábam, miközben felidéztem a zenét. - ,,Pedal to the floor like you're running from the cops now" – énekeltem. – akkor mi lenne, ha a jobb lábunkkal kilépnénk, ráhelyeznénk a testsúlyunkat, mintha tényleg a pedált nyomnánk?

- Oké, és mi legyen a felsőtesttel? – döntötte oldalra a fejét, s kíváncsian nézett a szemeimbe a tükrön keresztül.

- Hát... - vettem egy mély levegőt. – Mondjuk egy ilyen mozdulattal... - mutogattam. – Feljöhetnének a karok is, majd úgy teszünk, mintha egy kormányt fognánk.

- Nem rossz... - nézett végig rajtam állát hüvelyk, illetve mutatóujja közé véve. – Okés. – bólintott, majd beállt mellém, s együtt elpróbáltuk, ahogy azt is, amit ő mutatott. – De közötte is kéne, hogy legyen valami. Na meg milyen ruhában legyünk?

- Én sötét színekre gondoltam. Neked azt nem lesz nehéz beszerezned. – mosolyogtam. Szemet forgatott. – És nyakkendő kellene.

- Nyakkendő? – ráncolta a szemöldökét. – Az minek?

- A hatás miatt. Hidd el, jobb lesz nyakkendővel.

- Ha te mondod. – nevetett, miközben megrázta lehajtott fejét. – Akkor nézzük meg az elejét, oké? – kérdezte, s beállt a kezdőpozícióba, ahogy én is. – Figyelj... 1... 2... 3!

Kinyitottam a szemeim, s tüzesen mértem végig a tömeget. Karjaim, fejem, s felsőtestem magától mozgott a zene ütemére a betanult koreográfia alapján. Nem éreztem az izgalom által kezemre vert láthatatlan vasláncot. Nem vöröslöttek orcáim, mint kinyílt karmazsin rózsa egy nyári napon. Nem vert hideg víz, nem izzadtam, nem öntött el forróság, mikor az emberek tekintetét megláttam. Nem éreztem magamon őket, pedig tudtam, hogy néznek. Egyszerűen nem érdekelt. Kikapcsoltam, s akkor nem volt, nem létezett semmi más, csak 3 dolog. A zene, Jimin és én. Nem szurkált tűként a sok pillantás. Egyedül egy valami volt tüzes abban a pillanatban. Az én tekintetem.

- ,,I bet you feel it now, baby" – énekelte Jimin. – Itt a ,,now" jobban el van nyújtva. Itt jöhetne egy fejkörzés, miközben a karjaidat keresztezed a mellkasodnál, és a válladat megfogod.

- Tehát mintha magamat ölelném? – kérdeztem rá.

- Pontosan.

- És ez mitől lesz erotikus? – döntöttem oldalra a fejem, s hitetlenül felhorkantottam. Ennek van fogalma az erotikáról?

- Tudod... - ment a cuccainkhoz, s vette elő az üvegét, melyben víz volt, s ivott egy kortyot. – Nem mindig a testünkkel közlünk dolgokat, esetleg szavakkal.

- Szuper, kivetted az összes opciót. – forgattam szemet, s elé álltam. – Ne mutogassak, ne beszéljek. Akkor hogyan fejezzem ki, hogy mit akarok? – tártam szét a karjaim.