let's dance! | jikook

Vingt-trois

Lassú mozgásba lendültem ajkaimmal, érzéki társastáncba hívva az övéit. Tökéletes lépéseket tettünk, jól megfontolt, hibátlan lépéseket. Nem hasonlítható a csodálatos, s könnyed keringőre, de a vadabb, erotikusabb tangóra sem. A kettő közé lehetne sorolni.

Jimin lassan elhajolt tőlem, én pedig elmosolyodtam. Csupán pár percig csókoltam ajkait, de azok ennyitől is vörösebbek lettek. Milyen lenne, ha durvulnék?

Ajkai ettől élénkebb színt vennének fel, s fel is duzzadnának? Esetleg a karmazsin vére is utat vájna magának ott lévő vékony bőrén keresztül?

- Most, hogy megkaptad, ami akartál... - döntötte oldalra a fejét halványan mosolyogva, miközben egyik keze közé fogta arcomat. Figyelmesen hallgattam őt, s élveztem lágy érintését. – Most leszállsz erről a randi és csók témáról? – kérdezte, mire hirtelen ért a felismerés. Kijátszott, akit ki akartam játszani?! Meglepődöttségem az arcomra is kiülhetett, ugyanis Jimin elnevette magát, s arrébb lépett. – Mondtam, hogy nem lehet köztünk semmi. – nézett rám mosolyogva. – Megkaptad amit akartál. Most már dolgozhatunk normálisan?

- Te most csak szopatsz? – csúszott ki a számon. – Te most... - túrtam idegesen a hajamba.

Jimin lazán lépkedett a hangfalhoz, majd húzta ki a telefonját, mivel semmi értelme nem volt annak, hogy csatlakoztatva legyen, mikor áram sincs. Idegesített, hogy ilyen lazán veszi a dolgokat. Az meg végképp, hogy ő nyert, nem pedig én.

- Jungkook, nem nyitok erről vitát. – rázta a fejét. – Nem vagyok egy könnyen kapható eset, és a munkámat pedig nem fogom veszélyeztetni azért, mert te játékos kedvedben vagy.

- Ez tudod kurvára csúnya húzás volt tőled... - néztem rá kissé sem nyugodtan.

- Tőled is. – rántott vállat. – Ideje felnőni, Jungkook. – fordult felém. – Az élet nem egy játszóház, ahol mindent kedvedre kipróbálhatsz.

- Igazad van. – bólintottam. – Az élet tényleg nem játszóház. Az élet színpad, te pedig a főszereplő vagy, én pedig... - léptem közelebb hozzá. – Az író. – mosolyogtam. Jimin idegesen fújtatva lökött el magától. Tette mosolygásra késztetett. – Te nem vagy könnyen kapható, én ezt aláírom, én viszont egy rendkívül makacs ember vagyok. – vigyorogtam. – Jól figyelj, Park Jimin! – mutattam rá. – Az enyém leszel.

- Szép dolog álmodozni. – bólintott Jimin.

- Még szebb dolog tudni, hogy az álmod valóra fog válni. – vigyorogtam szélesen. Megrázta a fejét. Nem mondott többet.

Végül zene nélkül, számolásra próbáltunk tovább, viszont egy-két résznél muszáj volt bekapcsolni, mivel új részeknél tudnunk kellett, hogy jól jön-e ki. Mikor lejárt az időnk, összepakoltunk, s elindultunk vissza a suliba. Jimin előttem ment.

Ez így nem jó... Valamit ki kell találnom. Fogyóban vannak az ötleteim, és Jimin úgy néz ki, még sem olyan hülye. Mármint... Eddig is tisztában voltam ezzel a ténnyel, de túlságosan is hamar rájött, hogy csak játszok vele. Nem adhatom tudtára, hogy igen, igaza van, mert akkor tényleg semmi esélyem nem lesz. Nem, szépen maradok az eredeti tervnél. Meghódítom, bármibe is kerüljön.

Végül tényleg késtem, és be se mentem, mivel Jimin úgy is leigazolja nekem. Az utolsó órám nagyon hamar elment. Észre se vettem, és már mehettem haza.

- Átmegyek hozzátok. – jelentette ki Changbin.

- Jézus fasza! Te mikor jelentél meg? – kapott a szívéhez Yugyeom. Changbin csak szemet forgatott.