let's dance! | jikook

Quatorze

Átöltöztem, hogy ne abba a ruhámba izzadjak bele, amiben egész nap leszek, majd nyújtani kezdtem. Még nem igazán voltak a suliban sem, nemhogy a teremben! Jimin lépett be, letette a cuccát, majd ő is elment átöltözni. Egy fekete nyújtott pólóban tért vissza, nadrágja pedig maradt ugyan az, akárcsak a cipője.

- Ma próba. – nézett rám mosolyogva, s mellém telepedett le nyújtani.

- Bizony. – mosolyogtam vissza rá. – Megtesszük az első lépést.

- Meg bizony. – kuncogott. – Van ötleted, hogy milyen műfajban lépjünk fel? – pillantott rám érdeklődően.

- Hm... - gondolkodtam el, majd gonosz mosolyra húzódtak ajkaim. – Mit szólnál egy erotikusabb táncra? – néztem rá összehúzott szemekkel várva a reakcióját.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Én tanár vagyok.

- Egy fiatal tanár. Azt ne add be nekem, hogy nem vetted észre, ahogy a csajok rád mozdulnak! – néztem rá. Megfogtam... - Mindketten jól nézünk ki, szóval ez a bomba nagyon nagyot robbanna.

- Ez nem egy verseny. – rázta a fejét.

- Az lehet, de ha fellépsz valahol, ahol nincs verseny, akkor is te akarsz lenni a legjobb, nem? – próbáltam meggyőzni. – Talán nincs feltüntetve, de itt mindenki arra pályázik, hogy ő legyen a legjobb. Ez egy nyertes nélküli verseny.

Jimin sóhajtott egyet, miközben lehajtotta a fejét.

- Milyen zene menne alatta? – kérdezte meg végül rám nézve.

Nyertem.

- Nem tudom. Azt a mai próbán kiválaszthatnánk.

- Rendben. – bólintott, de szája szélén láttam azt a kis mosolyt.

Valójában nem sok minden történt az órán. Jimin kérdezgette a többieket, hogy milyen táncot adnak elő, illetve egy-két énekes produkció után is érdeklődést mutatott. Gyakoroltunk és új lépéseket vettünk, szerencsére könnyebbeket, mint az előzőek. Mondhatni a koreográfiában ez a ,,laza" rész.

A tanítási óra végén mindenki elindult átöltözni, hogy aztán ismét átvehesse a ruháját, ugyanis tesi lesz. Hozzátenném, az ,A' osztállyal, akiket ki nem állhatunk. Nagyképűek, ők az ,,elit" osztály. Persze átlagban nincsenek azon a szinten, mint mi, de kis kedvencek. Nekik bármit elnéznek, minket meg azért bírnak, mert tarolunk a versenyeken.

- Aish... - hallottam meg Jimin hangját, majd láttam, hogy a hangfalra hasalva próbál kiszedni valamit mögüle. Szemöldököm ráncolva figyeltem az igen érdekes jelenetet, majd elmosolyodtam. Béna...

- Mit ejtettél be? – léptem mögé, s hajoltam is előre, hogy megnézhessem, mit keres.

- Jesszus! – nyomta fel magát, minek következtében lefejelte az orromat.

- Bassza meg... - fogtam a fájó részemre összeszorított szemekkel.

- Uh, ne haragudj, csak megijedtem. Hadd nézzem! – fogta meg kicsi kacsójával a csuklómat, én pedig aggódó íriszeibe nézve próbáltam nem elröhögni magam a kialakult helyzet miatt.

Jimin nagyon közel állt a hangfalhoz, ami deréknagyságtól egy olyan 15 centivel magasabb volt, s a kevés hely miatt elég közel kerültünk egymáshoz. Szinte összesimult a mellkasunk.

- Túlélem. – engedtem el, majd néztem a plafonra. – Nem vérzik? – kérdeztem meg.

- Nem. – fújt ki egy adag levegőt. – Azt hittem, hogy mindenki elment. Nagyon megijedtem, amikor megszólaltál! – intézett felém kissé dühös pillantásokat.