let's dance! | jikook

Cinquante et un

Másnap reggel úgy másztam ki az ágyból, mint egy zombi. Alig tudtam aludni, bár szerintem teljesen érthető, hogy miért. Egész végig azon kattogtam, hogy mégis ki a franc küldhette a képeket. Le merem fogadni, hogy ugyan az, aki anno Jiminnek. Az már biztos, hogy szét akar választani minket, de miért?

Mivel tegnap nem mentem fürödni, s amúgy se aludtam sokat, emellett korán is keltem, ezért elmentem tusolni. Legalább a hideg víz felkelt valamennyire. Fáradt vagyok, de mihelyt arra gondolok, hogy mekkora szakadék szélén állok most, éber leszek. Ez az egész egyszerre fáraszt el és emeli meg az adrenalinszintem.

Levetkőztem, s beálltam a zuhanyzóba, majd folyatni is kezdtem magamra a vizet. Szerintem egy fél óráig biztosan álltam ott, még a tusfürdővel se kentem be magam. Csak bámultam, s gondolkodtam. Bele fogok őrülni ebbe...

Mikor kopogást hallottam az ajtón, a falap felé fordultam.

- Ki van bent? – ismertem meg anya hangját a túloldalról, mire leállítottam a vizet.

- Én. Mindjárt végzek. – mondtam, s azonnal a kezembe is vettem a kis flakont, hogy a mentás illatú tusfürdőből nyomjak a markomba, s azt elkenjem a testemen.

- Rendben. – ásított egyet, s el is ment.

A fejemet a csempének döntöttem, s vettem egy mély sóhajt. Annyira bemosnék annak, aki ezt tette. Akkora egy gyáva féreg, hogy névtelenül, arctalanul csinálja mindezt. Én tisztában voltam a veszéllyel, ami akkor lesz, ha lebukunk, hiába reménykedtem, hogy nem fog bekövetkezni, mégis vállaltam. Akkor ő miért nem fedi fel magát? Semmi nyomunk sincs. Mindent, amit eddig elértünk, tönkre tehet egy kis senki. Biztosan utálhat minket, de miért? Mit tehettünk, amiért ez az ismeretlen mindent elkövet annak érdekében, hogy szétválasszon minket?

Hiába mondtam anyának, hogy hamarosan végzek, szerintem várnia kellett rám egy jó 10 percet még, hiszen még fogat is mostam. Nem panaszkodott ennek ellenére, csak bement ő is, hogy elvégezze a reggeli mosakodását. A szobámban kutatni kezdtem, hogy milyen ruhát vegyek fel, emellett megnéztem az időjárás jelentést is. Az már biztos, hogy maszkot viselnem kell, hiszen elég csak kinéznem az ablakomon, s látom a semmit. Ma is magas lesz a szmogtartalom a levegőben. Erre szimplán csak a számat tudom húzni. Hozzá vagyok szokva ehhez, mégsem szeretem, mert rohadt meleg van és szájmaszkban még nehezebb elviselni.

Gyorsan kiszedtem egy farmernadrágot a szekrényemből, s egy fekete pólót is. Ehhez a szintén fekete szájmaszkomat szerettem volna felvenni, ám sehol sem találtam, pedig feltúrtam érte az egész szobámat. Lehet, hogy a tesómnál van, esetleg a szárítón. Múlt héten még hordtam is, szóval biztosan itt kell lennie valahol.

Kimenve hallottam a fürdőből a víz csobogását. Minden bizonnyal anya frissült fel, így a tesóm szobája felé vettem az irányt. Bekopogtam, s mikor hallottam, hogy szabad, benyitottam.

- Nincs nálad a fekete szájmaszkom? – kérdeztem, mire szőke ikertesóm gondolkodni kezdett, s kinyitotta az egyik fiókot, ahol az övéi vannak. Pár perc múlva felém fordult.

- Itt nincs. – rázta a fejét.

- Akkor a szárítón lesz... - motyogtam magamnak, s láttam, hogy Soyeon helyeslően bólint. Már indultam is ki, mikor utánam szólt.

- Várj... - mondta, mire kíváncsian néztem rá. – Te... Most komolyan kopogtál, mielőtt bejöttél? – ráncolta a szemöldökét, mikor realizálta magában, hogy mit csináltam. – Hát ez fura... - erre csak vállat rántottam, miszerint nem érdekel különösebben a dolog, s kimentem. – Ajtó?! – kiáltotta utánam, hiszen nyitva hagytam, de én nem törődtem vele.