let's dance! | jikook

Épilogue

- 6 évvel később -

Orrnyergemet masszírozva róttam a már ismerős utakat, s reméltem, hogy nem részesülök hatalmas szídásban. Sose szerettem arra menni, de szerintem ez teljesen érthető...

Kettőt kopogtam a barnára festett falapon, s mikor hallottam bentről, hogy engedélyezik a belépést, nagy levegőt vettem, s egy mosolyt erőltettem az arcomra, mielőtt benyitottam volna.

- Hívott, igazgató úr? – kérdeztem, miután bezártam magam után az ajtót, s egy gyors pillantást vetettem az előtte ülő két srácra, akik inkább egymásra se néztek, csak duzzogtak.

- Igen... - köszörülte meg a torkát, majd felkelt, s megigazította az öltönyét. – Ezek ketten ismét verekedtek. Valamiféle büntetést kellene kitalálni nekik, hogy többé ez ne forduljon elő. – méregette dühös szemekkel az öreg a fiúkat, akik annyira el voltak foglalva a másik fejben való szídásával, hogy nem is figyeltek.

- Rúgja ki őket. – rántottam vállat, mire végre valahára óhajtottak rám kapni a fejüket. – De ettől van rosszabb is, amiből ténylegesen tanulhatnak. Kár lenne elbocsátani két ilyen tehetséges diákot, de ha nem férnek meg egymás mellett, akkor... - sóhajtottam drámaian.

- Van valami ötlete arra, hogy mit kezdjünk velük? – kérdezte a diri, én pedig elmosolyodtam, majd bólintottam egyet. – Akkor magára bízom... Viszont nem szeretném, hogy az éven több panasz legyen rólatok! – mutatott rájuk, ők pedig lehajtották a fejüket. – Most mehetnek. – hessegette el őket az igazgató, miközben visszaült a helyére, én pedig ki is tereltem a két srácot.

Mihelyt kiléptünk az ajtón, meg is láttam, hogy az én osztályomban lévő Seongho legjobb barátja ott várja őt, s nagy szemekkel nézett, mikor kiléptünk az ajtón. Nagyot sóhajtottam, majd elküldtem őt a dolgára, ugyanis beszédem volt a fiúval. A másikkal nem foglalkozok, hiszen ő nem az én diákom, majd vele törődik a saját osztályfőnöke, úgyhogy ő is elment.

- Leigazolja majd az órát? – kérdezte a srác, miközben az udvarra mentünk lassú léptekben. Eléggé nyomott volt a kis kilencedikes hangulata. Gondolom megijedt attól, hogy tényleg el lesz bocsátva innen.

- Le. – bólintottam. – Viszont szeretnélek megkérni valamire, Seongho... Akármennyire is zavar téged Yeonghwan, ne törődj vele. Engedd el a füled mellett, vagy próbáld meg vele megtalálni a közös hangot. Nem lesztek előrébb azzal, ha leálltok verekedni. – magyaráztam. – Nagyobb korotokban eléggé cikinek fogjátok találni azt, hogy így viselkedtetek. Vagy lehet, hogy barátok lesztek és nevetni fogtok ezen, ki tudja, hogy mit hoz a jövő. – rántottam vállat, mire a fiú horkantott egyet.

- Én sose leszek a barátja. – makacsolta meg magát. – Folyton genyózik velem... - morogta, én pedig rászóltam, hogy vigyázzon a szájára, mert nem a haverja vagyok, hanem a tanárja. – Egyébként is, akik sose kedvelték egymást, azok nem is lettek barátok, legalább is én még nem hallottam ilyenről... - rántott vállat.

Erre muszáj voltam elmosolyodni, hiszen eszembe jutott Changbin. Mi se kedveltük egymást, aztán pedig barátok lettünk, igaz, hogy utolsó éven került arra sor, hogy ilyen legyen a kapcsoltunk.

A srác magamra emlékeztet. Balhés és nem szívesen hajt fejet a tanárainak. Önfejű és kötekedő egy kölyök. Bírom a srácot, ezért sem szeretném, hogy valami nagyobb bajt kavarjon később, hogy aztán kicsapják. Tehetséges, s ezt kár lenne elpazarolni.

- Adok neked és neki is egy feladatot... - kezdtem bele, hiszen mind a kettőjüknek én voltam a tánctanárja. – Együtt kell eltáncolnotok valamit. Nem lehet egyik jobb a másiknál. Te tánc tagozaton vagy, nyilvánvalóan neked jobban menne, de nem akarom, hogy míg te felhúzod őt, addig ő le téged. Te fogd vissza magad, ő pedig próbálkozzon többet. Legyetek ugyanazon a szinten. Ha ez sikerül, akkor rábólintok a dologra, viszont ha nem, akkor kénytelen leszek a verekedés miatt egy osztályfőnöki figyelmeztetést beírni neked, Yeonghwan osztályfőnökével pedig beszélek, hogy ő is kapjon. – mondtam komolyan, míg a fiú letaglózva figyelt engem. – Jobb, ha elkezdetek időpontot egyeztetni... - pillantottam az órámra. – Jövőhét péntekre várom a táncotokat. – pillantottam rá. – Most pedig menj és a késés miatt hivatkozz rám. – hessegettem el Seonghot, aki visszatérve a valóságba el is indult a terme felé.