let's dance! | jikook

Trente-trois

Fogalmam sincs arról, hogy hogy a francba jutottam haza, de az ágyamban ébredtem szerencsére. Igaz, másnaposan, de legalább nem egy árokban vagy egy kocsifelhajtón.

Mindenre emlékeztem és még mindig nem tudok rájönni arra, hogy mi a fene ütött belém. Biztosan a sok pia miatt volt, hiszen nem vagyok köteles a hűségre, mert az én részemről ez a kapcsolat csak egy játék. Fingom sincs a tetteim miértjéről, így csak arra tudom fogni, hogy túl sokat ittam, ami teljes mértékben igaz.

Sajgó fejjel, eléggé szétcsúszva sétáltam a konyhába. Vagyis szerettem volna, de az ebédlőben éppen az ebédet tálaló anyám megállított.

- Sikerült hazaesned? – kérdezte, én pedig összehúztam magam. Kínos mosollyal a képemen pillantottam rá.

- Aha. – nyögtem ki ennyit rekedtes hangon.

- És ép maradt a japán vázád, anya. – jegyezte meg Soyeon.

Na igen... Anya imádja a japán kultúrát. Minden olyan dolgot, ami japánhoz kötődik, megvesz. Úgyhogy mondanom se kell, hogy milyen a szobájuk apával. Már voltunk ott egy párszor. Már meg se kérdezzük a házisárkányt, hogy hova menjünk nyaralni, mert egyértelmű, hogy mit fog mondani.

A testvérem megjegyzésére csak egy gúnyos mosolyt ejtettem. Ha az törött lenne, akkor halott lennék...

- Na, gyere enni, aztán vegyél be egy gyógyszert, ha nagyon fáj a fejed. Legalább ettél közben valamit? – kérdezte apa.

Majdnem felfaltam egy lányt, csak valamiért Jimin jelent meg előttem, ami miatt mégse tettem...

- Nem. – feleltem.

- Na, gratulálok. – nevetett. – Igyál sok vizet és hugyozz sokat. – mondta kuncogva, s közben a poharát a szájához emelve kortyolt bele, anya pedig tarkón vágta és le is szólta, amiért az asztalnál így beszél.

Nem tudom, hogy hogy sikerült, de olyan szépen beteg lettem, hogy az orvoshoz sem tudtam elmenni hétfőn. A tesóm se jött be a szobámba, maximum csak szájmaszkban, ha valami kaja kellett. Lázas voltam, fájt a fejem és a torkom is. Lehet nem kellene ilyen hidegben egy vékonyka kabátban részegen hazajönnöm. Aznap voltam olyan ügyes, hogy két megállóval hamarabb szálltam, így gyalogolhattam egy jó 20 percet, mert még rossz irányba is indultam el. Tudom, iszonyat tehetséges vagyok, és remek a tájékozódóképességem ittasan.

Kedden szedtem magam annyira össze, hogy elmenjek a dokihoz, aki ki is írt a hétre. Yugyeom is átjött minden nap, hogy lássa, milyen szép és kívánatos vagyok, mikor már lassan egy lavort tarthatok az orromhoz, hogy abba folyassam az anyagot.

Szerdán volt az, mikor rákérdeztem Jiminre is. Gondolkodtam, ugyanis volt időm erre. Gyeom megrántotta a vállát, miközben a táskájába kezdett kutatni, hogy leadja a házikat.

- Semmi sincs vele. Folytatjuk a kemény melót.

- Engem nem kérdezett? – ráncoltam a szemöldököm. Biztos érdeklődött felőlem.

- Nem. – rázta a fejét. – De miért érdekel? Mármint értem én, hogy ,,együtt" vagy vele... - rajzolt idézőjeleket a levegőbe. – De te nem érzel iránta semmit. – nevetett.

- Ja, igazad van. – bólintottam magam elé nézve. – De ő szeret engem, úgyhogy gondoltam biztosan fog érdeklődni, ha nem is Soyeontól, akkor tőled, mert te tudod is a szitut.

- Hát, nem tett ilyet. – mondta, majd elkezdte diktálni, hogy milyen feladatokat kell bepótolnom. Természetesen felesleges, mert nyilván nem fogom megcsinálni őket.