let's dance! | jikook

Cinquante-deux

Szombat reggel Yugyeomékkal voltam. Az anyukája kérdezte, hogy mi történt, de inkább nem válaszoltam, csak letudtam annyival, hogy van valakim és nála fogom tölteni a hétvégét, csak egy estére maradtam itt, mert régen tartottunk ilyet Gyeommal. Ő persze végig helyeselt, s még a buszhoz is kikísért. Már írtam Jiminnek, hogy átmegyek hozzá és mindent elmondok neki. Már üzenetben tett fel kérdéseket, de nem vettem figyelembe. Ha nála leszek, akkor úgyis mindenről kitálalok.

Alig vártam, hogy megérkezzek a páromhoz, elvégre kellett valaki, aki megérti a helyzetemet. Neki nem reagáltak rosszul a szülei, legalább is feldolgozták, de mondta, hogy az anyukája eleinte nagyon ki volt bukva, viszont minden megoldódott idővel.

- Szia. – nyitott ajtót nekem Jimin, én pedig ledobva a cuccaimat azonnal megöleltem őt. Rögtön a hátamra vezette a kezeit, majd simogatni kezdett. – Semmi baj... - suttogta, mikor hallotta, hogy szipogni kezdtem.

Nem akartam sírni előtte, de nem bírtam. Néha muszáj kiadni magunkból a dolgokat, másképpen csak gyűlik az a sok súly a hátunkon, végezetül pedig összerogyunk alatta.

Jimin valahogy felkapta a cuccaimat, s bevitte a lakásba, miközben engem is próbált vagy ölelni, vagy simogatni. Nagyon aranyos mindez tőle, s rettentően jól is esett.

Nem szerettem volna elveszíteni se a családomat, se Jimint, viszont benne volt a pakliban, hogy talán az egyiknek mennie kell, mert a kettő nem fér meg egymás mellett. Ezek ellenére mégis reménykedtem benne, hogy elfogadják azt, hogy én nem egy nőt szeretek, hanem egy férfit. Semmiben sem vagyok másabb. Ugyan az vagyok, aki 10 évvel ezelőtt voltam. Ezt nem tudom felfogni... Mégis miért kell másnak hinni, egy rossz embernek azért, mert nem egy nővel vagyok együtt? Közel fél évig nem is tudtak arról, hogy járok valakivel és nem méregettek undorodva, s mihelyt kiderül az igazság, változik a véleményük.

Végül egy limonádé után elmondtam Jiminnek, hogy mi történt otthon. Ő csak figyelmesen hallgatott, s néha-néha összeráncolta a szemöldökét.

- Nem értem... Ki képes erre? Miért kell másnak az életét tönkretenni? – sóhajtott fel, s túrt idegesen a hajába. A padlón hallottam, hogy a lábával dobol. – Igyekeztem nézni az osztályban is, hogy ki lehet, aki ezt csinálta, ki az, aki nagyon erősen fókuszál ránk, vagy tudom is én. – vezette kezeit a tincseibe, s a fejbőrét kezdte vakarni. Ő is eléggé feszült. – Senkin se láttam semmilyen jelet. – mondta.

- Én sem tudok senkit, aki ilyen szinten utálna... - motyogtam, de hirtelen... Beugrott egy arckép.

- Egyszerűen nem tudok mit mondani... A szüleidnek is tőled kellett volna megtudniuk, nem pedig attól a kis rohadéktól, aki még arra se képes, hogy személyesen adja át valakinek azt a rohadt levelet. – kopogott már a kezével is az előtte lévő asztalon, majd abbahagyta, s felém nézett. – Minden rendben? Hirtelen olyan sápadt lettél. – pislogott nagyokat, majd jött elém, arcomat pedig két keze közé fogva kezdte tanulmányozni.

Rápillantottam, majd elmosolyodtam.

- Minden rendben. – bólintottam. – Viszont most hagyjuk ezt a témát, mert beleőrülök az egész szarságba. – sóhajtottam, s a derekára fogva húztam őt az ölebe. A homlokát az enyémnek döntötte, majd egy csókot nyomott a számra.

- Rendelek valami kaját és nézünk valamilyen filmet? – simogatta a tarkómat, mire elkuncogtam magam és bólintottam egyet.

- Igen, az jó lenne. – nyomtam ezúttal én cuppanósat ajkaira.

Jelenleg csak pihenni szeretnék, elterelni a figyelmem a valóságról és úszni az árral.

Nem beszéltünk erről Jiminnel. Egész hétvégén egymás társaságát élveztük és próbáltunk valamilyen programot kitalálni. Volt, mikor társasjátékot játszottunk, megnéztünk egy egész sorozatot és megpróbált főzni velem vasárnap. Mondanom se kell, hogy a lehető legjobban elrontottam azt a hangyafasznyi feladatot is, amit nekem adott. Szóval megelégelve a szenvedésemet, csak terítenem kellett, s felolvasnom neki, hogy mit ír a netes recept. Tehát nagyon jól elvoltunk.