Ha nem vagy olyan mint a többiek, tönkretesznek.
A világ a külsőségeké, a benső nem számít.
Legyél olyan tökéletes, mint mások.
Ha nem megy, gyenge vagy és kitaszítanak.
Jimint is kitaszították.
De mi történik akkor, ha a fájdalom és gyengeség...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Az időjárás egyre bolondabb. Itt vagyunk, március közepén és már nem esik, hanem havazik.
Ma péntek van, az utolsó nap a suliban ezen a héten. Az elmúlt pár napban minden délután mentem dolgozni, csak hogy ne kelljen a húgom szidását hallgatnom. Ő sokkal hamarabb átlátott az általam kreált hazugságburkon, mint apa vagy Hoseok.
- Sujin, gyere már! Lekéssük a járatot! - kopogtatom meg csizmámmal a félig kitárt bejárati ajtót. Sujin szinte futva ront ki a szobából, majd kapkodja magára piros kabátját és barna csizmáját. Lábbelije oldalt már ki van szakadva, így számat húzva könyvelem el magamban, hogy bizony a közeljövőben el kell mennünk új cipőt venni.
- Ma hány órád van, hercegnő? - fogom meg kis kacsóját, majd indulunk el az állomás felé. - 5. - motyogja halkan, hangja még mindig álmoskás, akár csak arca. Néha olyan, mintha nem is 12 éves lenne. Bár, ez kívülről is meglátszik. Vagy egy fejjel alacsonyabb a többinél és ruházata is inkább a kislányos jelzőre hajaz. Nem is bánom, hogy nem olyan mint a manapság kamasznak nevezett korosztály többsége .
- Ma délután, mikor haza érek elmegyünk cipőt venni, jó? - foglalunk helyet a kissé kopottas csúnya, kék színű ülésen. Egy kis ideig lábát fordítgatva figyeli meg szétfoszlott lábbelijét, majd óvatosan bólintva egyezik bele tervembe. - Ma is mész dolgozni? - pillant végre rám nagy barna lélektükreivel. Ahányszor megmutatja számomra a komoly oldalát, állandóan anya jut róla eszembe. - Igen, de hétvégén nem. - mosolygok rá, kis reményemre.
- Csá, haver. - dobja le mellém táskáját Hobi. Szemei karikásak és ásítva akkorára tátja száját, hogy félek netalán bekap. - Jó reggelt. Hát veled meg mi történt? - teszem fel furcsálló kérdésem. - Jaj, ne is kérdezd. - túr bele loboncába. - Tegnap apa hazajött hamarabb, mint ahogy azt hittem, de én nem otthon voltam.. - nyel egy nagyot. Látom, nehezére esik elmondani ezért simogatni kezdem felkarját. - Átmentem hozzá és direkt úgy számoltam az idővel, hogy addig haza is érek. Persze, miután arra estem be az ajtón hogy apám mindenféle buzinak hord el, nem sok életkedvem maradt... - mosolyodik el keserűen. - Úgyhogy egy hónapig el vagyok tiltva mindenféle délutáni tevékenységtől. - dől hátra a régi iskolai széken.
A szívem akár egy palack, úgy csavarodik össze, mikor meglátom legjobb barátom arcán végigcsorogni könnyeit. - De tudod mit? - törli le fájdalma jeleit. - Basszák meg! Ma elmegyünk inni, mit szólsz? - vigyorog rám akárcsak egy eszelős. Épp mondanám, hogy a mai nap egyáltalán nem jó, mikor is a tanár belép az ajtón és el kezdődik a tanóra.
A szám száraz, akár a menzás kenyér és már megint szomjas vagyok. Pedig reggel két nagy pohár vizet is megittam. És rohadtul jól tudom, hogy ez mind miért van...
- Tanárnő! - szólítom meg a táblánál mérgelődő idős nőt. - Mit akar, Park? - Ki mehetnék a mosdóba? Nem érzem jól magam. - mondom el az igazságot. Egy legyintéssel válaszol, majd a táskámból kiéve a szükséges eszközt indulok el a vizes blokk felé.
- Ahh.. Basszameg.. - szisszenek fel, amikor a kis tű átszúrja bőröm. Nagyot sóhajtok, majd visszarakom a fecskendőt a tartóba. Kívülről úgy nézhetek ki, mint egy drogos, aki végre hozzá jutott a "cucchoz".
A 2-es típusú cukorbetegséget nagyjából 4-5 éves koromban diagnosztizálták nálam, ami nagyon meglepte a kezelőorvosomat. Ez a fajta diabétesz kamaszoknál és felnőtteknék szokott előfordulni, de mikor apa elvitt a szemészhez a gyenge látásom miatt, ez volt az első megálló a jelenlegi állapotomhoz.
Kiskoromban az egyik kivizsgálás után, hirtelen nagyon sokat romlott a szemem. Emlékszem, mennyit sírtam azokban az időben, mert nem értettem mi történik. Pláne, azt hogy anya miért ment el. Mostmár teljesen tudatában vagyok a dolgoknak.
A szürke hályog egyik előzménye a gyenge látás és az azt kísérő diabétesz. Pár éve, kaptam egy nagyon erős, orvosok által készített szemüveget, amivel könnyebben látok. Sajnos, a szemem túlságosan is hozzászokott ehhez az eszközhöz, emellett az íriszeim érzékenyek lettek leginkább a fényre, így a sötétített lencsék nélkül, olyan erős fájdalom hasít a szemembe minden alkalommal, amilyet senkinek sem kívánok.
" Jobban vagy? " - tolja a füzetemre kis papír fecnijét Hoseok.
" Ezt én is kérdezhetném..."
" Ne tereld a témát! Beadtad az inzulint?"
" Igen, nyugi. Nem kell aggódnod minden apró dologért."
" Ez neked apró dolog?! Fel tudod fogni, hogy ha nem egyezel bele abba a kurva kezelésbe.....
- Hé! Maguk meg mit írogatnak ott hátul? - indul meg felénk a tanár. Idegesen emelem a tekintetem Hobira, aki csak tök nyugodtan dől hátra a székében, majd így várja meg a fortyogó nyanyát. - Adják ide a lapot! Most azonnal! - nyújtja ki ráncos kezét orrom elé. - Nem. Nincs hozzá joga. Egyébként meg csak erről kellett értekeznem Jiminnel. - húz elő egy kis lapot.
A lapon egy pályaválasztási felhívás áll, miszerint a jövő hét hétfői délutánon különböző szakmájú és érdeklési körű emberek jönnek hozzánk bemutatni, hogy mit dolgoznak. Ahogy jobban megfigyeltem a kis lapot, különböző irka firkákat fedeztem fel rajta.
- Csak erről akartam "beszélni" vele, ugyanis gondolom tudja hogy én vagyok az osztályelnök. - adja a kezébe az "ál lapunkat". A tanár egy darabig még vizsgálja a fecnit majd egy "szünetben beszéljék meg az ehhez hasonlókat" - tal a helyére is battyog.
- Wow. Taníts mester. - nyújtom a pad alatt kezemet, mire pad társam egy jó nagyot bele is csap.
- És melyik érdekel a legjobban? - tekeri fel villájára apa a spagettit. Sujinnal hazaérve azonnal nekiláttunk kaját főzni, mivel nekem alig maradt egy órám a melóig. Közben apa is megérkezett, így nem kellett félnem, hogy egyedül marad.
- Nemtudom, biztos valamilyen képzőművészeti vagy valami ehhez hasonló szakmát szeretnék megnézni. - kötöm meg bakancsomon a vizes cipőfűzőt. - Örülök neki, hogy így állsz hozzá. - lép hozzám apa egy ölelésre melybe úgy bújok bele, mint egy szeretetéhes kiscica. - Majd, jövök! Sujin legyél kész, mire hazaérek mert megyünk majd vásárolni! - kiáltok még vissza az ajtóból.
Lábaimat gyorsan szedem, mivel így is késésben vagyok. Nem lenne jó pont ma kihúzni a gyufát a főnöknél, mert ma van fizetés nap. - Elnézést a késésért, Kang néni! - hajolok meg az asszony előtt. Havas kabátomról csöpög a víz, amivel akár fel is lehetne mosni az előteret.
- Gyere inkább és öltözz át! Kaptunk egy pár új terméket amiket ki kell pakolni a dobozból! - csapja össze tenyereit, mire nem kell nekem kétszer mondani, azonnal megindulok a kis öltöző felé. Ott átvedlem magam valami jobb formába, majd a kis helységből egyenesen a raktárba vezet utam.
Az egyik kedvenc márkámtól, parfümök érkeztek . Már a levegőben lehet érezni a férfias illatot. Sajnos, ez nagyon drága, a lopás pedig szóba sem jöhet. Kang néni így is túlságosan is kedves volt velem és túl sok engedményt kaptam tőle az elmúlt időben.
Éppen az egyik magasabb polcra próbálom feltenni a kis üvegcséket, mikor idegességemben kiengedek egy halk káromkodást magamból. A francba is, hogy ilyen alacsonynak születtem! Ahogy ujjaimmal próbálom elérni a polc tetejét, egy másik kart fedezek fel enyémtől nem messze.
