Ha nem vagy olyan mint a többiek, tönkretesznek.
A világ a külsőségeké, a benső nem számít.
Legyél olyan tökéletes, mint mások.
Ha nem megy, gyenge vagy és kitaszítanak.
Jimint is kitaszították.
De mi történik akkor, ha a fájdalom és gyengeség...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A meleg kakaó gőze finoman, szinte csiklandozva jut be szaglójáratomba. Nagyokat szippantva az édes nedű gőzéből hallgatom Jeongguk és nagyszülei szóváltását. Yoona elég sok kérdést tesz fel, ami Jeongguk idegeit a jelen pillanatban valószínűleg teljesen kikészítik, de akkor is kedvesen válaszolgat nagymamájának. - Igen, de Min úgy gondolta, neki ez a fontosabb. Nem mert szembe szállni anyáékkal. - köszörüli meg torkát, miután letette a csészét az asztalra. A kis porcelán nagyot koppan a kemény falapon, amely velem is tudatja, nagyon nem akarja ezt a témát boncolgatni. - Hát legalább őt nem tették ki. - morogja hangosan Hyunjun. - A lányunkról beszélsz! - Aki kitette az unokánkat,csak azért mert az azonos neműeket szereti!-válaszolja felesége mondatára csípősen. A feszültség erősebb lesz és hallom, ahogyan Jeongguk nagyot sóhajt és lejjebb csúszik a széken. Kínosan érzi magát.
Megpróbálok csendben maradni, észrevétlenül létezni ezekben a percekben, de sajnos engem is szóba hoznak. Nem is akár hogyan. - Ha már itt tartunk fiúk... - szólal meg csendesebben Yoona. Szinte látom, ahogyan cserfes mosolyra húzódnak vékony ajkai. - Jimin, drágám, te azért vagy itt, mert együtt vagy a kisunokámmal? A kakaót visszaköpöm a pohárba és köhögés formájában próbálom húzni az időt, hogy Jeongguk kimentsen minket. - Nem, mama. Öhmm ez az egész nagyon komp- - Hát akkor halljam! - mondja határozottan, majd Jeongguk mély levegőt véve, elmondja történetünket a kezdetektől.
A sztori teljesen megegyezik a valósággal, azonban nagyon nem tetszik, hogy csak az ő oldaláról közelíti meg. Az én érzéseimnek, gondolataimnak egy kis csírája sincsen benne, ezért erőt véve magamon, felszólalok. - Ha tehetnék némi megjegyzést. - ülök feljebb, majd lesütöm szemem. - Mondjad, kincsem. - simogatja meg térdem a balomon ülő. - Hazudott az unokám? Vagy nem mondott el mindent? - Nem, minden úgy történt, ahogy elmondta. Csak zavar, hogy én nem vagyok benne. - Ezt meg hogy érted? - szögezi nekem kérdését Jeongguk. - Nem volt benne semmi belőlem , amit magadról elmondtál. Például, amikor elvittél a várhoz, hogy elmond, bevonulsz katonának. Akkor például, legszívesebben felpofoztalak volna. Ideges voltam, elhagyatott és féltem. Féltem attól, hogy ez lesz az utolsó. - Megmondtam neked, látogass meg azon a hétvégén. Ha ezt akkor megtetted volna, nem történt volna meg ez az egész. - Nem, ne tedd az én hibámmá. Ha te nem kamatyoltál volna azzal a kiscsajjal, most nem lennénk itt. - Ha nem viselkednél úgy mint egy megszerezhetetlen jégcsapkirálynő, nem tettem volna! - csap idegesen az asztalra, mire meghallom a porcelán csészék összekoccanását. - Mert talán sem magammal sem a helyzettel nem voltam tisztában! Jeongguk, mit vársz tőlem? 17 éves vagyok, azt se tudom hol a fejem!
Bekönnyesedett szemeimet Yoona irányába fordítom, amikor megérzem karomon meleg érintését. - Gyerekek ne veszekedjetek. Nem vettétek még észre, hogy amiatt vagytok mindig dühösek egymásra, mert csak vitáztok? Próbáltátok már megbeszélni a dolgaitokat egymással? Jeongguk hitetlenül felhorkant, majd csak annyit hallok, kitolja maga alól a széket és elmegy. - Jaj, Yoona... Miért játszol mindig pszichológust? Megtudják oldani. - Nem. - szólalok meg érces hangon. - Köszönöm, ez segített. - simítok idős kezére, majd bizonytalanul felállok. - Gyere, Jimin. Elkísérlek. - fogja meg Hyunjun a karom, mire egy hálás mosolyt küldök irányába. Szép lassan megindulunk Jeongguk szobája felé, miközben Jun csendben cammog mellettem. - Köszönöm... Hogy elfogadtok. Én nem ak- - Ne mondj butaságokat. Örülünk, hogy egy ilyen fiú van Kookie mellett. Vagyis még nincs, de mi szurlokunk. - neveti el magát szeretetteljesen, mire szívemet elönti a melegség és érzem, nagyon jó helyre kerültem. - A nagyfiú valószínűleg itt bent durcázik,de meg tudod te azt oldani. Ügyes legyél. - simít válllamra, majd ott hagy.
Ketyerém hevesen ver, szinte repeszti már bordáimat. Mivel egy úriember vagyok, bekopogok, azonban nem érkezik válasz.
Hisztis kisfiú.
Azonban mikor nyitnám az ajtót, az zárva van. Franc a kulcsokba. - Jeongguk... Engedj be. Meg kéne beszélnünk. - motyogom, de mégis olyan hangosan, hogy megértse. Még mindig tök csend van, de azért tovább próbálkozom. - Tudod a mamád ötletet adott. Jó lenne, ha kisepernénk a szőnyeg alól a gondokat és rászánnánk az időt a megoldásukra. -... - Hajj... Figyelj, tényleg nem értem. Mármint ezt az egészet. - ütődik fejem az ajtónak. - Valamikor tényleg jól megy és olyan mintha... Tudod. - arcom melegsége tudatja velem pirulásom, de próbálom nem túlságosan észre venni. - De amikor például ilyen vagy, nem könnyű veled. Nagyon nem. Tudom, van amikor én vagyok ilyen elutasító... - Te mindig az vagy... - morogja az ajtó másik oldaláról. Nocsak, mégis csak él. - Igazad van. - engedj már be. - Mond még egyszer. -? - Mond még egyszer, hogy igazam van. - Igazad van. - mosolyodom el. Tényleg egy kisgyerek még.
Az ajtó nyikorogva kitárul, de persze én is csak az utolsó pillanatban veszem el a fejem. Előre lendülök, így fejem valami keménynek ütközik. - Hoppá. - mondja, mire csak eltolom magamtól és tapogatózva sikerül visszajutnom az ismert székbe. Helyet foglalok, majd csak élvezem, ahogyan a nyitott ablakon keresztül beáramlik a meleg levegő. Már bőven elkezdődött a június, mely egyik kedvenc hónapom. Ebben az időben születtem én és Sujin is, így imádom, mikor megkezdődik a nyár. - Na? Te akartál beszélni... - suhan el mellettem, majd foglal helyet az íróasztalon. Súlya alatt megreccsen a tárgy melyet nem is csodálok. - Oké, már most rosszul kezdted. - szorítom össze ajkaimat. - Mindkettőnknek akarnia kell erről beszélni. És hagyd ezt a nemtörődöm macsó stílust. Nem jön be. - Oh.. - Vagyis nem tetszik. - pirulok el megint. Istenem, Jimin... - Uhum. - kuncog. Nagyot sóhajt, majd megszólal. - Tudod, ami a legfontosabb jelenleg, az a katonás ügy. Lehet itt kellene maradunk még egy kicsit. - Szerintem okosabb lenne, ha mi előbb lépnénk mint ők. - Hogy érted? - mocorog egy kicsit. - Fel kéne adnunk magunkat. Nem szeretnék rettegni, hogy mikor rúgják be az ajtót és fegyvereznek le. - húzom össze magam. Hülyeségnek hangzik, de belegondolva, hogy törvény elleni bűntettet hajtottunk végre, kicsit sem vicces. -Akkor egyszerűbb lenne, minél hamarabb elintézni. - Huh? - ráncolom szemöldököm. - Holnap visszamegyünk az ezredeshez.
