Ha nem vagy olyan mint a többiek, tönkretesznek.
A világ a külsőségeké, a benső nem számít.
Legyél olyan tökéletes, mint mások.
Ha nem megy, gyenge vagy és kitaszítanak.
Jimint is kitaszították.
De mi történik akkor, ha a fájdalom és gyengeség...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Hihetetlen, hogy képes voltál lekenyerezni a húgom egy vacak játékkal! - vetem neki oda, amint már ő is beszállt a kocsiba. - Hát ha manapság a "vacak játékok" ennyibe kerülnek, akkor a középkorban születtem. - kúszik egy félmosoly arcára. Akkor meg mi a jó istennek költesz ilyenekre? Csak aztán nehogy rám kiabálja az árát. Én tuti nem fizetem ki neki...
Hátrapillantva találkozom Sujin boldog tekintetével, ahogy azt a valamit forgatja a kezében. Leginkább egy rózsaszín kockára hasonlít, de nem vagyok tisztában a funkciójával. - Örülsz neki? - simítok fejére, mire csak bólint egy nagyot. - Azért köszönd meg Jungkook-nak, oké? - csempészek hangomba némi erélyességet. Szemeivel Jeongguk tekintetét megtalálva a visszapillantóban mosolyodott el, majd köszönte meg csilingelő hangján. - Nincs mit, prücsök. - kacsintott rá félmosollyal,majd tekintetét visszavezette az útra. Sujin csak pironkodva fordult vissza játékához.
Ezután egyikünk sem szólt semmit, de jobb is volt így szerintem. Jeongguknak az útra kellett koncentrálnia, hiszen csúcsforgalom van, Sujin a kis játékával volt elfoglalva, én pedig azon gondolkodtam, hogyan kellene megmondanom a magamét az esernyősnek.
Rohadtul ki akartam már szállni a kocsijából, ugyanis borzasztóan nyomott volt bent a levegő. Mindenhol csak Jeongguk parfümjének és samponjának az illata volt, ami egy idő után elviselhetetlenné tette számomra már a lélegzést is. Nem akarok vele közösködni. Az pedig, hogy a húgomat vesztegette meg a kis terve megvalósításának érdekében, egyszerre undorító és érthetetlen számomra. Nem bírom felfogni, hogy mégis miért akar állandóan a seggemben lenni. És az étkezdében való zavarba ejtő viselkedéséért is kérdőre kell vonnom. - Itt jobbra kell lefordulni. - intek be a kis utcába. Megszólalásom süket fülekre talál. Összeráncolt homlokkal fordulok a vezető felé. - Mégis mit csinálsz? Itt kellett volna befordulnod. - mutatok hátrafele. Jeongguk csak felfele görbíti szája sarkát, majd elégedetten dől hátra az ülésben. - Most nem haza megyünk. Kook-hoz megyünk. - szólal meg a másik okostojás hátulról. Az eszem megáll már, csakugyan! - Jól mondod, Jinie! - nyújtja hátra nagy tenyerét az említettnek, aki egy nagyot csap bele. Értetlenül kapkodom köztük a szemem. Mikor lettek ezek ilyen jóba? És mi az hogy az esernyőshöz megyünk?! - És ki engedte ezt meg?! Mert én rohadtul nem! Úgyhogy állj meg az egyik boltnál,amúgy is be kell vásárolnom! - Úgy beszélsz mint egy elvált 3 gyerekes anya. Egyébként meg, nem. - nevetett fel a mellettem ülő. Jaj de jól szórakozik ezen valaki... - Azonnal állj meg. - mélyítem el a hangom. Már nagyon ideges vagyok. Mind Jeongguk-tól, Sujin-tól de leginkább a kialakult szituáció miatt. - Nem. - mondja hasonló hangsúlyban.
Kezeimmel a biztonsági övhöz érve azonnal ki is kapcsolom, majd kezem már az ajtón lenne, amikor a fekete hajú elkiáltja magát. - Normális vagy?! Azonnal kösd vissza magad! - ezzel egyetemben hallom meg a záródó klikkelést, miszerint lezárta a menekülési útvonalakat. - Én igen! Azt nem tudom, hogy te az vagy e! Mégis ki rabol el két kiskorú gyereket az iskolából? - emelem meg a hangom. - Ez nem rablás. Mindketten önszántatokból szálltatok be! Úgyhogy ne rám kend a dolgokat, Jimin! - ujjpercei már elfehéredtek, ahogy a kormányt szorította. Mintha nem az az ember lenne, akivel Hobi röhögcsélt, vagy aki ajándékot adott a húgomnak. - Meg a lófaszt szálltam be önszántamból! Megvesztegetted a húgom, te barom! Mégis mit akarsz?! Olyan vagy, mint egy pszichopata, Jeongguk!
A járműben konkrétan, mintha megfagyott volna a levegő. Néma csend nehezedik az autóra, melyet csak a húgom és Jeongguk lélegzetvételei töltenek be. Hallom, ahogy Sujin már felhergelte magát, de még ő is megijedt a fekete hajú beszédstílusától. Ha egy esetleges roham bontakozna most ki nála, semmit sem tudnék csinálni. Otthon van mindene... - Óvatosan dobálózz ezekkel a szavakkal Ji Min, mert leszünk mi még kettesben. - szólal meg Jeongguk megtörve a már majdnem 5 perce tartó csendet. Hangja rideg és komor, ezzel félelmetessé téve gazdáját. Nagyot nyelve meredek magam elé. Hirtelen nem tudom eldönteni mit is érzek. Félnem kellene, hiszen hangja már magában ijesztő, de... Valahogy inkább melegem lesz és zavartan érzem magam. Csak szavai jelentőségtartalmán agyalok. Leszünk mi még kettesben...
- Megjöttünk. - állítja meg a kocsit. - Most már kiszállhatsz. - néz bele már szemeimbe. Csakhogy tekintete egész arcomat végigpásztázzák. Ugye nem vette észre?? Lélektükrei megenyhülnek, majd szemei csibészes fényben csillannak meg, ahogy rám kacsint majd lábait a kinti földdel érinti. Sujin már az autó mellett áll. Kifújva egy jó nagy adag levegőt számon, majd testrészemet benedvesítve ütögetem meg párszor arcomat. Észhez kellene már térnem...
Kint nem esik semmi, ami egyrészről megnyugtat, viszont borzalmasan fúj a szél. Szemüvegemet feljebb tolom orromon, majd magamon össze fogva a kabátom indulok meg feléjük. Felpillantva az épületre, egy szóval tudnám leírni : otthonos. Halvány barna falai az utca felé mutatnak, kis kertje pedig a tavasz reményét ígéri. Nem tagadom, nagyon tetszett a barom lakóhelye, csak a benne lakóval vannak gondjaim... - Hát, üdvözöllek titeket nálam. - tárja ki az ajtót Jeongguk. Táskáinkat levéve válláról invitál beljebb minket. A kis előszoba után egy közepes nagyságú nappalihoz érünk. Itt is a barna és fehér szín uralkodik, néhol vadabb kiegészítőkkel varázsolva fiatalosabbá a helyet. - Nem hittem volna, hogy egy tetkós csávónak így néz ki az otthona... - tekintek körbe a helységben. Valóban nem látom tisztán a dolgokat, mégis nagyon tetszik az egész. Olyan, mintha csak a gondolataimban turkálva építették volna meg. - Tetkós csávó? Így se nagyon hívtak még... - nevetett fel a mellettem álló. Észre sem vettem, mikor jött közelebb... - Hát, hozzá szokhatsz, Jeongguk... - mondom immáron én is enyhén bazsalyogva. Tekintete megváltozik,majd teljes testével felém fordulva osztja meg fájdalmát. - Ne hívj már így! Hívj Jungkook-nak! Vagy Kook-nak.. Vagy ami tetszik. - villant rám egy csábos félmosolyt, mire csak szememet forgatom. Azért ne szállj el magadtól, esernyős...
A konyhában tevékenykedve nézek ki a nagy ablakon, mely szinte az egész helységen végig húzódik. Sujin és Jeongguk kimentek a kertbe " játszani". Nem tudom hogy egy felnőtt férfi mégis mit akar játszani a húgommal, de azért rajta tartom a szemem. És ha már itt vagyok csinálok valami ennivalót is. Mivel nem tudtam bevásárolni, ezért most Jeongguk készletén fogok bosszút állni . Közben felhívtam apát, hogy ma kicsit később érünk haza, mert Hoseok-hoz mentünk át. Utálok hazudni, neki, de nem tudtam mit tenni. Az igazat nem mondhatom meg, hiszen azonnal felkerekedne, hogy ő bizony megvéd minket, de azt akarom hogy pihenjen. Rá fér.
Észre sem veszem, amikor nyílik a terasz ajtó és valaki belép rajta. Tekintetének égető érzése egész testemet érinti, ami miatt csupán reménykedem,hogy csak Sujin szeretne kérni valamit. Miközben a húst szeletelem kicsi darabokra és az olajat melegítem egy mély hangra leszek figyelmes a hátam mögül. - De meg tudnám ezt szokni...
