Ha nem vagy olyan mint a többiek, tönkretesznek.
A világ a külsőségeké, a benső nem számít.
Legyél olyan tökéletes, mint mások.
Ha nem megy, gyenge vagy és kitaszítanak.
Jimint is kitaszították.
De mi történik akkor, ha a fájdalom és gyengeség...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ma szombat van. Ez egyet jelent a szabadsággal. Vagyis, van akinek ezt jelenti. - Jimin, menj mert elkésel. És amint belépsz keresd meg Kang asszonyt és köszönd meg a lehetőséget. - mondja apa, majd tovább nézi a sportrovat aznapi részét.
Fáradtan ejtem le lábaimat a lépcsőfokon lefelé menet. Fáj a fejem, a szemeim... És persze szakad az eső. Soha nem lesz már tavasz. Soha. Esernyőmet azonnal kinyitom, amint kilépek a védelmet nyújtó ajtó mögül, majd gyalog indulok utamra. Egy kicsit élvezem ezt az illatot, ha már biztonságban vagyok a cseppektől. A csábító oxigén felkúszik szaglójárataimba, mely egy kis megnyugvással tölti el felkavart lelkem.
Egyedül vagyok. Sebezhetőnek érzem magam, hogy nincs mellettem.
Hiányzik, ahogyan megfogta a kezem, csendben szeltük az utcákat. Hogy volt kire odafigyelnem. Egy kislányról van szó. Egy ártatlan fiatal kislányról. Mégis mi lehet most vele?
Mint optimista, mint ennek a csodának a bátyja, azt gondolom hogy annál a kis hülye barátnőjénél van és most biztos ruhákat próbálgatnak és a mai zenékre rázzák magukat közben, nagyokat nevetve.
Mint realista tudom, hogy baj van. Hogy lehet, most éppen egy bokor alján fekszik holtan, meggyalázva. Kiszolgáltatva, hidegen és tönkre téve. Tegnap éjjel még a lelkem is kisírtam magamból, hiszen tudom hogy milyen kis naiv tündér. Ő van a legnagyobb veszélyben. Nincs viszonyítási alapja.
Hogyan is lenne?
Úgy, hogy egy tökéletes világot festettem le neki? Tele olyan emberekkel akik kedvesek, s segítenek ha bármi baj van? Legszívesebben addig ütném magam, ameddig csak lehet. Ugyanis, ha Sujin meghal az mind az én buta és gyermekded álmaimból szövögetett világkép miatt lesz. Mert nem voltam képes arra, hogy tönkre tegyem a kis lelkét. És nem is akarom.
A rendőrségen azt mondták, hogy van egy adott időkeret, amit ki kell várni hogy elkezdhessék a kutatást.
És mi lenne, ha az ő szemük fénye tűnt volna el?
" Csak egy kamaszlány, biztos megszökött a barátjával."
" Sok butaságot csinálnak manapság a fiatalok."
" Nem kell aggódni. Csak egy kis szabadságot akart."
Vicces, hogy ezeket olyanok mondják, akik azt sem tudják milyen is a húgom.
Cinikus ábrázattal vizslatom a csordogáló vizet a járdán. Szép lassan belefolyik az egyik csatornába, követve az összefutó kisebb vízágakat. Mind ugyanoda folynak. Nem máshova, ugyan abba a csatornába potyognak le a kis vízcseppek.
Még ezek a primitív esőcseppek is összetartóbbak, mint az emberek.
Cipőmmel immáron a bolt fehér lapjain kopogok, ahogyan Kang néni ajtaja felé robogok. Kezemet ökölbe szorítva koppantok a vékony falapon hármat, majd gyomorideggel várom ki azt a pár másodpercet míg nem adnak bentről engedélyt a belépésre. - Jimin. - bólint egyet az idős asszony. Nagyot nyelve foglalok helyet az ülő alkalmatosságban, a lehető legmélyebbre süppedve benne. - Jó napot Kang néni. Kérem, én nagyon saj- - Jimin, nincs miért bocsánatot kérned. - teszi ráncos kezeit összekulcsolva a falapra. - Kérlek, pakold össze az itt maradt tárgyaidat. - tekint rám sajnálkozó tekintettel. Idegesen pillantgatok egyik lélektükréből a másikba, hátha mindjárt elneveti magát. De ez elmarad. - Te-tessék? - remeg meg hangom. - Innentől kezdve, szabad vagy mint a madár, Jimin. - dől hátra a székben. - Természetesen Megkapod az ebben a hónapban keresett pénzed és a végkielégítést is. Sajnálom, nem tehetek mást, Jimin. Bocsáss meg, kérlek.
Táskámba rakom a füzetem, a tollam és a cipőm is. Nedves arcomat pulcsim végébe törlöm, de ezek a fránya cseppek nem akarnak megszűnni. Hátamra kapom, majd a vizes esernyőt kicsit megrázogatom és kilépek a hideg városba.
Céltalanul bolyongok az utcákon, akár csak egy hajléktalan. Csak, nekem van otthonom. De nem akarok haza menni. Soha többet. Nem tehetem meg.
Mindenkinek csak csalódást okozok.
És ezután mi lesz? Apa fizetése nem lesz elegendő még a rezsire sem. Miből veszünk ételt, tanszereket? Miből fogunk élni? Miért ilyen nehéz élni?
Halk nyöszörgéssel járok az úton, kikerülgetve az embereket. Az esernyőt fejembe húzom, hogy még véletlenül se lehessen látni szerencsétlen valómat.
Hova menjek?
Lemerevedve állok a járda közepén, elengedve fülem mellett a beszólogatásokat.
Hova menjek?
Nincs sehol sem helyem. Nem merem hazatolni a pofám apához. Nem, nem okozhatok neki még nagyobb csalódást. Belerokkanna. Egyetlen megoldásom lehet csak.
- Vedd fel, vedd fel. - motyogom számat rágva. Habár nem kaptam még választ sürgető kérdésemre, a ház felé veszem utam. - Jimin? - hallom meg a megnyugtató hangot. - Át mehetnék hozzád? Kérlek, mindjárt ott vagyok... -.... rendben, gyere.
Az utolsó utcasarkot elhagyva futni kezdek. Teljesen átázott már a cipőm és a lábszáram is, nem beszélve arról, hogy hihetetlenül hűvös a levegő. Lihegve érek oda a házhoz, mire egy megkönnyebbült sóhaj szökik ki kiszáradt ajkaim közül. Egy kis idő után, bentről csoszogást hallok, mire csak égnek emelem szemeim és hálát adok a mindenhatónak, hogy végre valami sikerül is ebben a nyomorult életben. - Gyere. - tárja ki az ajtót. Nem kell kétszer mondani, azonnal belépek és megrázkódom a benti melegtől. - És minek köszönhetem hétvégi látogatásod? - mosolyodik el halványan. Szeretem látni, amikor ott van a szája sarkában egy kis görbület. - Bent megbeszélhetjük? - harapom be ajkam. - Persze, de előtte csinálok egy meleg teát, oké? - simít végig vállamon, beljebb tolva. - Köszönöm, Hoseok.
- Tehát, kirúgott? - önti bele a mézet csészémbe. Egy aprót bólintok. Nem kell válaszolnom, hiszen árgus szemekkel pásztázza remegő testem. - Semmi baj, Jimin. Találsz majd másik állást. Te mindenre képes vagy, tudom. - teszi le elém a csészét, majd ő is helyet foglal az egyik rattan székben. A két szék egymással majdnem szemben van, mégis fél szemmel ki is lehet nézni a nagy terasz ajtón. Köztünk egy aranyos kis asztalka foglal helyet, hogy mégis legyen min tartogatni a dolgokat. - Olyan könnyen mondasz ilyeneket. Ezt mindig is irigyeltem benned. - nézek bele a kavargó folyadékba. Finom eper illata van. - Nekem sokkal több mindent kellene irigyelnem benned.-int felém a bögréjével majd nagyot kortyol a forró nedűből. Értetlenül fürkészem arcát. Mit lehet bennem irigyelni?
- Olyan sok mindent nem veszel észre. - kuncogja el magát. - Hihetetlen, hogy mi mindenre vagy képes. - fúrja tekintetét enyémbe, mire kissé forróbbnak érzem az eddigi kellemes levegőt. - Egyedül pénzt keresel, hogy segítsd apukádat és a húgodat. Remekül teljesítesz a suliban, a munkahelyeden és a magánéletedben is. Mindenkit magad elé emelsz. Ha tehetnéd még az utolsó fityinget is Sujinra vagy ránk költenéd. - neveti el magát. Én csupán pirosas arccal hallgatom mondandóját.
