Ha nem vagy olyan mint a többiek, tönkretesznek.
A világ a külsőségeké, a benső nem számít.
Legyél olyan tökéletes, mint mások.
Ha nem megy, gyenge vagy és kitaszítanak.
Jimint is kitaszították.
De mi történik akkor, ha a fájdalom és gyengeség...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Megh ahkarokh halnih... - nyöszörgöm fejemet a hideg földbe mélyesztve. A tüdőm szúr és sípol, nincs levegőm sem. Mellkasom úgy emelkedik, mintha csak rohamot kaptam volna. Izzadságom hol szemembe, hol számba folyik és érzem, a nedves föld alattam magába szívja a cseppeket. -Ugyan már! Fejezze be 49-es! Ha rinyálni akar, újra kezdheti! - ordít rám Jung ezredes. Ijedten rezzenek össze és azonnal felkelve a földről vágom magam haptákba. - Amúgy is a gyakorlókkal lesz, ott az ilyet csak "bemelegítésként" emlegetik. - villant rám egy beteg mosolyt, majd azonnal elordítva magát küldi a csapatot fürdeni.
Basszus, alig várom már, hogy lemossam ezt a rengeteg koszt és izzadságot magamról. Alig érzem a lábaimat és eléggé kezdek szédülni is. Végig nézve a többieken, meglepődve veszem észre, alig vannak kipurcanva. Taehyung ugyan liheg és izzadt, de fele olyan fáradt sem lehet mint én. Szó nélkül áll vissza a sorba és kezd el kocogni a dzsip mellett. - Gyere már! - kiált utánam, mire bekönnyezve veszem rá magamat a futásra. Annyira elegem van, már most. Melegem van, rám tapad a nehéz ruha és felszerelés, hihetetlenül izzadt vagyok és érzem, hogy a testem egyre jobban kimerült. A lábaim már sajognak a fájdalomtól és már csak abban reménykedem, hogy nem kapja el a görcs, míg vissza nem érünk. Megérkezve ismét a nedves földön találom magam, de kicsit sem tud érdekelni a tény, mi minden lehet rajta. Bacilusok ezrei, kórokozók, elhalt élőlények a földben. Kigombolom a felsőm két gombját, majd két hatalmas levegővétel között leküzdöm magamról. Egy szál fehér pólóban fekszem a sáros talajon, miközben a dobogó hangok egyre közelebb érnek hozzám. Csukott szemmel és tarkóm alatt összetett kezekkel várom, hogy kikerüljenek de ez nem történik meg. - Felkelni! - rúg bele az egyik oldalamba, mire nagyot nyőgve a fájdalomtól görnyedek össze. Köhögve tápászkodnék fel a helyemről, de az előbbi láb ismét lesújt rám, immáron mellkasomra. - Megmondtam : veled fogok a legkeményebben bánni. Most pedig 100 fekvőtámaszt! - veszi le mellkasomról bakancsát. Szinte már bőgve teszem amit "kér" és gyorsan négykézlábra vágom magam. Két remegő végtagomat egy vonalba helyezem fejemmel, majd elkezdem magam felfele nyomni. - Mégis mi ez?! - lép rá hátamra, mire bennem reked a levegő, ahogyan erősen a földhöz csap. Sírva próbálom felemelni felsőtestem, de nem tudom, mert egyre erősebben szorít lefele. - Teljesítsd a parancsot, katona! - rivall rám, de csak hangos levegővételemet hallom, hevesen dobogó szívem mellett. Egyre jobban nyomom, magamat el a földtől, de satnya kezeim nem bírják a nyomást és cserben hagyva engem, rogyok le újból a földre. - Folytatni azonnal! Ez semmi sem volt! Még kétszázat! - ordít felettem, mire megpróbálok ránézni, de csak a magam előtt elterülő faházak verandáját pillanthatom meg. Jó páran kijöttek, gondolom a hangzavar miatt, de ez nem érdekelne, ha nem azt látnám rajtuk. Nevetésük idáig elhallatszik, ahogyan engem méregetve sugdolóznak egymás fülébe. Van aki szánakozva pillant rám és van aki undorral szemeiben. Nem bírom tovább. Feladva a harcot, elernyedve puffanok le a talajra, miközben könnyeim végig folynak izzadt, koszos arcomon. Nem sokáig tart ez a pillanat, ugyanis megérzem, Junsuh leveszi rólam a lábát. Megkönnyebbülve lélegzem fel. Már mikor majdnem elhiszem, megaláztatásom véget ért, egy fájó mozdulattal felrántja fejemet. - Ha rajtam múlik itt döglessz meg ezen a mocskos földön, de akkor is teljesíted a kibaszott parancsomat! - sziszegi fülembe, mire még több könnycsepp csordogál le arcomról. Ujjai vaskalitkaként tartják fogva hajszálaimat, melyeket olyan gyorsan enged el, hogy állam koppan a kemény talajon. - Háromszázat, most!
- 298, 299, 300. Sírva borulok le az esőtől folyóssá vált talajra, így a sár beborítja egész arcomat. Karom remeg és fáj, de nem annyira mint a lelkem. - Na, nem is volt olyan nehéz! - kiáltja el magát Junsuh, majd miután levette hátamról végtagját, még mondatát nekem címezi. - Pakold össze a cuccod és 5 percen belül legyél a gyakorlók házánál. - távolodó léptei könnyebbséget árasztanak szét bensőmben. Az idő közben eleredt eső, viharrá fokozódott, így mindenki a benti csarnokban van. Azonban nekem csak 5 percem van bemenni a barakkba, össze pakolni a "cuccaim" és átmenni a tábor másik felébe. Habár úgy érzem, félig már a sírban vagyok, feltápászkodom, majd bicegve elsántikálok a barakkig. Benyitva nem várt meglepetés fogad. - Összepakoltam neked. - áll fel az egyik ágyról Taehyung, majd felém közeledve, előttem megáll. - Hidd el én akartam segíteni, de nem tudtam tenni semmit... Szó nélkül a már letett csomagom felé lépkedem, majd azt megragadva ki is lépek a teremből.
"Nem tudtam tenni semmit."
Keserű mosollyal vonulok át a szakadó esőben, hogy a még megmaradt körülbelül másfél perc alatt átérjek a két kilométerre lévő gyakornokok házáig. Elmélkedésem más utakra kalandoz, melyet nem nehéz kitalálni, mi lehet. Taehyung teljesen olyan volt az előbb, mint Jeongguk. Tudott volna tenni ez ellen, de nem akart szembe kerülni senkivel sem, illetve nem akart velem együtt szenvedni. Egyszerűbb volt távolról szemlélni az eseményeket, majd utána szomorúan tudatni velem;nem volt más választása.
Meg fogom mutatni nekik.
Ha már képes voltam bele menni ebbe az őrült ötletbe, Jeongguk-ért, meg fogom neki mutatni, mit veszít el.
Magamért teszem, senki másért.
Beteges vigyor kúszik könnyektől és sártól nedves ajkamra, miközben megérkezem a kijelölt helyre. Belépve jó pár ijedt tekintettel találkozom, azonban figyelmen kívül hagyva őket, a legtávolabbi fekvőhelyre csapom le táskám. Páran beljebb húzódnak az ágyukon és vannak akik érdeklődve szemlélnek. - Te vagy a 49-es? A vékony hang tulaja megáll előttem, majd onnan figyeli ágyon elterült testemet. Szemeim csukva pihennek, így csak szemöldökömet vonom fel. - Szóval, te vagy? - jön közelebb, mire kipattannak lélektükreim. - Békén hagynál? Baszdki... - sóhajtok fel frusztráltan. Nem hiszem el, hogy nem tudnak kussban lenni. Vagy békén hagyni. - Ha ilyen mogorva leszel, nem sokáig bírod majd. Felkapva fejemet fordulok az ajtó felé ahol megpillantom Junsuh-t. - Tiszta mocsok vagyok, elmehetnék lefürödni? - nem tudok vele ezek után kedvesebben beszélni. Csakhogy ennek én iszom meg a levét. - Persze. Ebben a lakosztályban azonban csak jakuzzi van. - csapja be maga mögött az ajtót, majd erőteljes léptekkel halad el az addigra már sorban állók előtt. Én még mindig fekve tekintek rá. - Kelj fel. Különben mehetsz ki az esőre és akkor már nem háromszáz lesz. - emelkedik felém, mire nagyot nyelve kelek fel helyemről. Fájó végtajaimban eluralkodik a zsibbadás és remegés, de megpróbálom leplezni mindezt. Jó pár perc telik el kettőnk szemezésével, melyet próbálok arra használni, hogy megmutassam, nem vagyok pudingból. - Itt akkor fürdik mindenki, amikor én mondom. Akkor eszik mindenki, amikor én mondom. Akkor fut mindenki, amikor én mondom. - lép hozzám minden egyes mondata végeztével közelebb . Majd előttem megállva, arcát az enyémbe tolva szólal meg utoljára, mielőtt még kilép a riadt tekintetű katonáknak nem nevezhető gyerekekkel teli szobából. - Itt akkor vagy valaki, ha én azt mondom.
Majd se szó se beszéd, vissza húzta kalapját fejére és kilépett a szakadó esőbe. A körülöttem lévők ijedten tekintettek hol rám, hol ki az ablakon, azonban én nem néztem semerre. Üveges tekintettel meredtem a semmibe és próbáltam magam össze szedni. Kezeimet ökölbe szorítottam és könnyeimet erőszakosan letöröltem. Kihúztam magamat és kimentem én is. Oda kell mennem, ahol meg tudok erősödni. Hogy megmutassam, vagyok valaki. Addig nem adom fel, addig küzdök míg ezek a férgek nem látják meg bennem az embert.
Hááát, hogy tetszik ez a 360°-os fordulat a sztoriban, kedveskéim? 😅❤️ Remélem valamennyire érthető, hogy mi is van jelenleg... Habár nem így terveztem a sztori végét, valószínűleg sokkal izgalmasabb lesz, mint az eredeti terveimben❤️ Szóval remélem megbocsájtotok nekem és együtt szurkolunk Jiminnek, hogy véghez vigye a tervét!
